Jászi Viktorról eddig kevés - jelentőségéhez mért - jogirodalmi feldolgozás született. A kivételek közé tartozik Szabó Szilárd Jászi tudományos munkásságát összefoglaló két tanulmánya, melyekben a szerző főleg a debreceni tanári időszakáról írt, de áttekintette a szakmai-tudományos életút legfontosabb állomásait is.[1] Ha a pálya egészéről akarunk képet alkotni, ma is alapvetően a műveiről megjelent tudományos ismertetések, és a szomorú hangulatú nekrológok szolgáltatnak használható adalékokkal. E forráskörökben egyébként a korabeli jogirodalom kiválóságai, Concha Győző, Harrer Ferenc és Thegze Gyula[2] véleményére támaszkodhatunk. Jászi életútjának családtörténeti összefoglalása és személyiségének árnyalt bemutatása Repiszky Tamásnak köszönhető.[3] A jelen tanulmányban a fiatalon elhunyt kiváló képességű szerző közjogi dogmatikai munkásságát és kecskeméti jogakadémia tevékenységét mutatom be.
Jakubovics Viktor 1868. június 3-án született Nagykárolyban. 1870-ben elvesztette édesanyját, amely zárkózott személyiségének kialakulásában döntő szerepet játszott. Édesapja a város népszerű orvosa volt, aki a helyi elit, így egy ideig az Ady család házi orvosa, gyógyítója volt. A magyar érzelmű édesapa 1881-ben áttért a zsidó vallásról, ettől kezdve a reformátussá konvertált család a Jászi vezetéknevet használta. Jászi Oszkár, az ismert közíró-politikus az édesapa második házasságából született. A féltestvérek
- 183/184 -
szellemi kapcsolata életük végéig töretlen maradt és emberi viszonyuk is mindvégig szeretet- és tiszteletteljes volt. A neves politikus-közíró, a Károlyi kormány egykori minisztere 1957-ben Ohio-ban halt meg, bomló tudatának utolsó napjaiban is idősebb féltestvérét kereste. Egy korábbi világos pillanatában kérte, hogy hamvait Magyarországon, Viktor bátyja sírjában helyezzék el. Erre 1991-ben került sor.[4]
A kiemelkedő tehetségű Viktor iskoláit szülővárosában, a helyi elemi iskolában kezdte. A szerteágazó képességekkel megáldott, nyitott szellemiségű tanuló a kegyes tanítórendiek római katolikus gimnáziumában alapozta meg közismereti, művészeti és nyelvi ismereteit. Ezt követően a hetedik és nyolcadik osztályt már Debrecenben, a térség szellemi központjában, a Református Főgimnáziumban végezte. A mindvégig kiemelkedő tanulmányi előmenetel és a sikeres érettségi vizsga után 1885-ben a Budapesti Tudományegyetem Jogtudományi Karán, neves hallgatói körben tanult, többek között Somló Bódog is hallgatótársa volt. A közösségi ügyekre nyitott, kiváló kapacitású joghallgató számos egyetemi pályázat nyertese lett, neve már egyetemi időszakában országosan ismertté vált. Hamarosan érdemi szakmai-tudományos kapcsolatba került az egyetem kiváló tanáraival is. Mesterének tekintette Szilágyi Dezsőt, Hajnik Imrét és a római jogász Vécsey Tamást. 1889 júniusában és 1890 márciusában a jogtudományi szigorlatait kiváló eredménnyel tette le.
Hallgatói időszakában az Egyetemi lapok bátor tollú munkatársaként síkra szállt az olvasókör demokratizálása és a fiatal jogászok élénkebb társadalmi szerepvállalása mellett. Egyik cikkében lelkesen éltette az 1848-as forradalmi eszméket, és szellemi harcra buzdított az egyetemen is tapasztalt maradi szemlélet ellen. A nagykárolyi lapok is büszkén emlegették a Budapestre került jogászhallgatót. A Nagykároly és Vidéke teljes terjedelmében közölte az ifjú jogász szenvedélyes emlékbeszédét, melyet Deák Ferenc mauzóleumnál tartott 1887. november 1-jén.[5]
A jogi képesítés megszerzése után Jászi Viktor gróf Nádasdy Tamás nevelőjeként Nádasladányba került. Ebben az időszakban is folyamatosan képezte magát, sikerrel tette le a köz- és váltóügyvédi vizsgát. 1892 nyarán visszatért szülővárosába, ahol járásbírósági aljegyzőként alkalmazták. A honi közegben is teljes energiával fordult a közélet felé. Vezető egyéniségévé vált a nagykárolyi református Segélyegyletnek, tagja volt a helyi Polgári Olvasókörnek, és rendszeres előadója az ottani neves Irodalmi Körnek. A városban és környékén ingyenes felolvasásokat, előadásokat szervezett és tartott. A Nagykároly és Vidéke című lapban rövidesen önálló rovatot nyitott. Itt jelent meg visszaemlékezése a "nagyok legnagyobbikáról", Széchenyi Istvánról. Írásában éles különbséget tett a nemzeti elkötelezettség és az akkortájt meglehetősen divatos nemzetieskedés között. Sürgette a tervszerű magyar politikát, rámutatva, hogy "a nemzetet magyarrá és egyben európaivá kell tenni". Másik, szintén itt közölt A vármegyeházban című pamfletjében a múlt dicső, ősmagyarnak tekintett intézményét és az általa képviselt avult szellemiséget bírálta.[6]
A viszonylag kielégítő anyagi feltételeket biztosító gyakorlati jogi pálya ellenére erős intellektusa a tudományos hivatás és a minőségi oktatás felé irányította.
- 184/185 -
Pályája rövidesen éles fordulatot vett, mert 1893-ban sikerrel pályázta a kecskeméti református jogakadémia közjog és politika tanári állását. A tanszékre öt jelentkező volt, közülük egyhangúan Jászi Viktort választották meg, azzal a feltétellel, hogy a végleges kinevezéshez az egyetemi magántanári képesítést is meg kell szereznie. A kecskeméti nyilvános rendes jogakadémiai tanári pályázatát egykori professzora, Vécsey Tamás támogatta. Pályázati sikerének fontos eleme volt, hogy a szabadabb légkörű kecskeméti jogakadémián abban az időben - a tudományos szempontokon túl - nem volt különösen szigorú feltétele a tanári alkalmazásnak. Még vallási sem, hiszen a perjogra itt alkalmazott országos hírű Magyary Géza is katolikus vallású volt. A város és a református egyház által fenntartott alföldi főiskola nevezetes volt arról is, hogy itt vettek fel először női hallgatókat a jogi felsőoktatási intézménybe Magyarországon. Jászi a magántanári kinevezését végül 1898 tavaszán szerezte meg. Munkáját Timon Ákos és Lechner Ágoston bírálta.[7] Kinevezése alkalmából a Nagykároly és Vidéke büszkén emlékezett meg az egykori nagykárolyi diákról. A lap szerint ő volt az első egyetemi magántanár, akit munkájának kiválósága alapján, az egyébként mindenkire kötelező kollokvium alóli felmentéssel habilitáltak docenssé.[8]
A Kecskeméti Református Jogakadémia alapításától töretlen szokás volt, hogy az intézmény új tanárai alkalmazásuk kezdetén székfoglaló előadást tartottak. Jászi Viktor bemutatkozó előadását a horvát-magyar közjogi viszony köréből, az 1868. évi XXX. tc. értelmezéséről tartotta 1896. október 4-én.[9] Az előadásra a nagy érdeklődés miatt a református főgimnázium tornacsarnokában került sor. Ebben az évben már 75 joghallgató iratkozott be a jogakadémiára, ez a létszám húsz év óta a legmagasabb volt. Jászi tudományos előadása napi aktualitással is bírt, hiszen a horvátokkal való kiegyezés közjogi tartalma élénken vitatott kérdés volt nálunk és a horvátok részéről egyaránt. Az országos visszhangot kiváltó kecskeméti előadás (miképpen a tárgykörben korábban megjelent tanulmánya is) a magyar állam, Szent István birodalma állami egységének tételéből indult ki, amelynek részeként tekintette az uralkodó egységes, az egész országra kiterjedő oszthatatlan hatalmát is. A székfoglalóról tudósító helyi lap szerint a jeles fiatal tanár téziseit "a legszélesebb tudományos alapon, nagy készültséggel s annyi meggyőző bizonyítékkal és oly elmeéllel igazolja, hogy ezen munkája [...] az illetékes szakkörök elismerését is ki fogja vívni."[10]
Jászi nyitott szellemiségű tanár volt, aki aktívan részt vett a kecskeméti kulturális életben, az ottani Zenekedvelők Egyesületének és a Kecskeméti Katona József Körnek meghatározó egyénisége volt.[11] Kevéssé ismert, hogy a magyar labdarúgás egyik vidéki úttörője; 1899-ben kecskeméti diákjaival ő mutatta be a városban először a rugdaló nevű játékot. Az akadémia székvárosában a Kecskeméti Friss Újságban elsők kötött szorgalmazta a helyi Katona Kör megalapítását, amely 1902 januárjában Jászi Viktornak köszönhetően vált ismét a város fontos szellemi fórumává. Ekkor még nem vállat aktív politikai szerepet,
- 185/186 -
de a gyermekkorából magával hozott szociális érzéke nyomán 1900 kora nyarán a Kecskeméti Lapokban gúnyosan ostorozza a szerinte öncélú hatalmat gyakorló Szabadelvű Pártot. A népért című cikkében követelte, hogy "a város intelligenciája bocsássa a maga tudását és jártasságát a szegény nép rendelkezésére"; "Az ő tudatlanságuk a mi szégyenünk." Ingyen ügyvédeket toborzott a szegények részére. "Nem akarom hosszasabban fejtegetni, hogy minő morális kötelezettségek terhelik jelen társadalmunkban a jólétben levő, tanult társadalmi rétegeket a szegénységgel és tanulatlansággal szemben." "Úgy gondolom, hogy amint a városi orvosi hivatal, ahol minden szegény embert ingyen gyógyítanak, megegyeztethető volt városunk orvosainak jogos érdekeivel, úgy az ügyvédi jogos érdekek sem fognak szenvedni ilyen terv megvalósítása által."[12]
Országos napilapokban is publikált. A Pesti Hirlapban jelent meg a kiegyezési konstrukciót magyar részről kritikai szemmel vizsgáló és nemzeti összefogást sürgető írása Politikai készülődések címmel. "Szerencse, hogy a kiegyezési javaslatok önálló rendelkezéssel vannak életbeléptetve, mert úgy látszik, hogy a közös ügyekben Ausztriára még hosszú ideig nem lehet számítani. Most még a kereskedelmi szerződések megkötésére is kell valamely alkalmas módot keresni, hogy ezeket is megcsinálhassuk Ausztria nélkül. Egy bizonyos, hogy tudniillik minden olyan cselekvésben, mely Ausztriával közös ügyeket érint, a magyar kormány és a magyar parlament annyira figyelembe veszi Ausztria érdekeit, hogy ez a gyámság inkább válik Ausztria javára."[13]
A kecskeméti tanári időszakban több alkalommal utazott külföldre, nyarai nagy részét Európa különböző tájain töltötte. Kecskeméti évei alatt kerül bizalmasabb kapcsolatba Herman Ottóval is, akinek hagyatékában több Jászi levél is fennmaradt. A hivatásra való felkészülésének fontos állomása volt az 1897-1898-as heidelbergi tanulmányút, ahol Somló Bódoggal közösen ismerkedtek a korabeli német tudományos élettel.[14]
A rendkívül alacsony tanári fizetések ügyében 1896-ban Jászi Viktor nagy visszhangot kiváltó előterjesztést tett a református egyház fenntartó testületei részére. A terjedelmes iratban kimutatta, hogy a tanári fizetések javítása a Jogakadémia létérdekeivel szoros kapcsolatban van. "A dolog egyszerűen úgy áll, hogy a jelenlegi tanári fizetések mellett, a megüresedő tanszékekre egyetemi magántanárokat nem kaphatunk, a habilitáció későbbi megszerzésének feltételével választott tanárokat pedig nem tudjuk ez intézethez bilincselni, s azok pár évi itteni tartózkodás után az államszolgálat különböző tereire, különösen pedig, mint szívesen látott jövevények, a bírói pályára lépnek át."[15]
Törekedett a jogakadémián kívüli tudomány-népszerűsítésre is, a Népies előadások az alkotmányjogról című munkájának gondolati síkja és stílusa is ezt a törekvést igazolta. Az első előadását 1902 január elején tartotta meg. Sorozatában ismertette a magyar alkotmány főbb elemeit és sarkalatos intézményeit, az állami élet berendezkedését és a helyi intézmények működését. Második előadássorozatát három részben közölte a Kecskeméti
- 186/187 -
Friss Újság is. Ebben a sorozatban az országgyűlésről, a királyról és a miniszterek jogállásáról írt. Harmadik népies kurzusában a királyi udvartartásról, az országgyűlés két házáról osztotta meg közérthető magyarázatát az érdeklődő városlakókkal. Előadását négy részletben közölte a helyi sajtó. Negyedik népies előadássorozata "Az országgyűlés tagjainak kiváltságai" címmel hat részben jelent meg.[16]
1902. június 15-én az igazgatótanácsi ülés tudomásul vette Jászi Viktor jogakadémián betöltött tanári állásából való lemondását. A június 21-i búcsúlakomáján számos barátja és tisztelője jelent meg, akik nagy tetszéssel fogadták a búcsúbeszédét. A fiatal tehetség kecskeméti tanári időszaka előre kiszámíthatóan megalapozó jellegű volt; Ő is, mint számos egyetemi karrierre érdemes tanártársa egyetemi oktatói állásra vágyott. Mégis figyelemre méltó, hogy a jelentősebb szellemi kapacitású egykori jogakadémiai tanárok közül a legtöbb szolgálati időt Jászi Viktor töltött Kecskeméten. Marton Géza, Magyary Géza, Csekey István, Thegze Gyula rövidebb ideig vállalta a jogakadémiai robotot, a rendkívül magas óraszámot és a lényegesen alacsonyabb fizetést.
Jászi Viktor 1902-ben Kolozsvárra, az egyetem jogi karának közjogi tanszékére, a nyugalomba vonult Lindner Gusztáv helyére adott be pályázatot, de ekkor a "viszonyok sajátságos alakulása miatt pályázata nem járt sikerrel",[17] pedig nevét már ekkor együtt emlegették a legendás közjogász, Otto Mayerével. Amikor 1912-ben Nagy Ernő professzort Kolozsvárról a budapesti tudományegyetemre nevezték ki, szintén sikertelenül pályázta meg a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen a magyar közjogi tanszéket, jóllehet a helyi tanári kar egyhangúan az ő pályázatát tartotta a legjobbnak. Helyette Réz Mihályt, az MTA levelező tagját, Tisza István unokaöccsét nevezték ki, 1913. július 1-jétől. A ki(nem)nevezés országos botrány kavart és tiltakozássorozatot indított el.[18]
1902 kora őszén Jászi Viktor Debrecenbe költözött. Országos lapok is hírül adták, hogy a tiszántúli református egyházkerület közgyűlése a református főiskola Baczoni Lajos halálával megüresedett közigazgatási jogi tanszékére elnöki döntéssel Jászi Viktor dr. kecskeméti jogakadémiai tanárt választotta meg.[19]
Később a befogadó intézménytől fontos hivatali tisztséget is kapott; 1908. szeptember 12-én a főiskola rektorává avatták. A fényes ünnepségen Degenfeld József gróf egyházkerületi főgondnok, Simonffy Imre és Oláh Károly városi tanácsosok üdvözlő szavai után tartotta meg előadását a tanszék szabadságáról.[20] A nyomtatásban is megjelent beszédben határozottan állást foglalt a tudományok művelői számára a teljes szellemi szabadság biztosítása mellett. Jászi különösen fontosnak tartotta, hogy az állam "a maga kényszerítő, befolyásoló beavatkozásától is óvja meg a tudomány búvárát." Nézete szerint a tudomány
- 187/188 -
szabadsága természetes módon összefügg a tanszék szabadságának kérdésével, hiszen, "ha igaz az, hogy a tudomány művelése feltétlenül szabadon hagyandó, akkor ugyanezt az elvet kell alkalmazni egyszerűen a tanításra is". Álláspontja szerint "a tanításnak éppen az a feladata, hogy a tudományos kutatás eredményeit mással közölje, vagyis elterjessze, és ha mindaz igaz, amit a tudomány hasznáról mondottunk az egyéni és közösségélet tökéletesebbé tétele körül, úgy az csak akkor igaz, ha azt a tudást lehetőleg sokakkal közöljük s nem marad egynéhány kiválasztott egyén féltve őrzött kincse."
Utalt arra is, hogy hogy a tudományos kutatásban számos tétel igazsága vita tárgya lehet, "s aziránt az emberek pártokra, csoportokra szakadnak." Ezért nyilvánvaló, hogy azt a tanítási tevékenységet, amelyet bármely csoport végez vagy végeztet, "olyan szellemben, azoknak az igazságoknak hirdetésével fogja végezni, amelyeket éppen maga igaznak, helyesnek tart." Ha egy csoport iskolát tart fenn, természetes, hogy a maga igazságait akarja és fogja azokban az iskolákban propagáltatni, és az új nemzedékbe beleültetni. Ezért az is természetes, érvelt, hogy ezek a csoportok gondosan kiválogatják a tanárokat, vagyis olyanokat választanak a tanszékekre, akik e csoport "igazságait vallják s fogják tanítani; és miután ilyen csoportigazságok tanítására lettek a tanítók alkalmazva, természetes és indokolt, hogy ellenőrzés tárgyai, hogy vajon a csoportigazságot tanítják-e, és indokolt, ha eltávolíttatnak, ha ennek a várakozásnak meg nem felelnek." Ez természetes minden csoportnál, legyen az "akár egy vallásfelekezet, akár szocialista párt, akár egy nemzeti társadalom." Azt viszont határozottan leszögezte, hogy a tanszék szabadsága nem jelentheti azt, hogy a tanár a maga egyéni meggyőződése szerinti igazságot taníthassa akkor is, ha az a megbízója által "vallott és taníttatni kívánt igazságtól eltér, és a tanárt ilyen tanító működésében a megbízója meg ne zavarhassa."
Álláspontja szerint a gyakorlati ismeretek átadásához nem kell egyetem és egyetemi tanár ("már tudniillik olyan egyetem és egyetemi tanár, aki nevet megérdemli"), ezt a tevékenységet derék mesterek is elvégezhetik. A mai egyetem - hangsúlyozta -, ameddig más külön intézeteket erre a célra nem hoznak létre, első sorban a tiszta tudomány műhelye. Oda olyan tanárokat kell alkalmazni, akik "tudományos munkára való képességük szerint lettek kiválasztva, és ezen képességükben bízva, számukra a teljes szabadságot megadják. Ők a holnap munkásai legyenek, kik magas vártájukon megláthassák a kelő új csillagokat, s ne kelljen félniük attól, hogy a tömeg, mely lent még nem lát semmit, keresztre feszítse őket."[21]
1911-ben ő fogalmazta meg az új debreceni egyetem megnyitásának határozati javaslatát. Az egyetem megnyitására csak 1914 őszén került sor. Jászi Viktort a debreceni tudományegyetem jog és államtudományi karának közjog és politika tanszékére 1914. augusztus 26-án nyilvános rendes egyetemi tanárnak nevezték ki.[22]
- 188/189 -
Habilitációs dolgozatában a horvát-magyar közjogi viszonyt elemezte.[23] Szembeszállt azzal a horvát részről egyre erősödő felfogással, miszerint a két állam szövetségi viszonyban van egymással (Josip Pliveric). Jászi szerint az 1868. évi XXX. tc. nem szerződés, hanem egy alkotmányos erejű törvény. Mindössze annyi a közjogi sajátossága, hogy tartalmát az érintettek megegyezéssel állapították meg. Álláspontja szerint egy bankkal vagy egy iparvállalttal is megállapodhatott volna a törvényhozás. A közjogi viszonyt szabályozó törvény 70. §-ban megállapított, a megváltoztatásra irányuló eljárás is ezzel függ össze. A felek megállapították, "hogy ez egyezmény az egyezkedő országok külön törvényhozásainak tárgya nem lehet, s változás rajta csak ugyanazon módon, amint létrejött, mindazon tényezők hozzájárulásával tétethetik, a melyek kötötték." Ez az értelmezés abból indult ki, hogy egységes magyar államról van szó, amelynek keretében Horvátország széleskörű autonómiával rendelkezik. Concha Győző szerint az egyezményes törvényhozás fenti tétele Jászi legsajátabb gondolata volt, amely méltó módon cáfolta Lechner Ágost államalkotó szerződésének elméletét.
Budapesten, 1902-ben jelent meg a Magyar Jogászegyleti Értekezések önálló köteteként A pragmatica sanctio és a házi törvények című értekezése. Ahogyan Harrer Ferenc hangsúlyozta, a közjogász Jászi már pályája kezdetén a társadalomtudomány legdogmatikusabb ágának művelésére vállalkozott. Már első műve komoly dogmatikai erényeket igazolt, amelyben még nagy mesterével, Szilágyi Dezsővel is vitába szállt. A témakör aktualitása és tudományos-módszertani közelítése miatt Thegze Gyula is az egyik legfontosabb Jászi műnek tartotta. A tanulmány közpolitikai háttere az volt, hogy Ferenc Ferdinánd morganatikus házasságát a magyar országgyűlés nem ismerte el a trónöröklést lehetővé tévő közjogi aktusnak. Szilágyi Dezső álláspontja viszont az volt, hogy nekünk az 1723-as törvényi döntés következtében el kell fogadnunk az ezzel ellentétes osztrák álláspontot. Jászi szerint ebben a kérdésben (tehát a Pragmatica Sanctio értelmezésében) eltérő értelmezési lehetőségünk és közjogi mozgásterünk van.
A Magyar Jogászegyesület is napirendre vette a kérdést. Az ülésen Jászi Viktor azt a nézetét fejtette ki, hogy a Pragmatica Sanctió az osztrák örökös tartományokra vonatkozó öröklési jogosultságot, az ottani trónöröklés közvetlen és elengedhetetlen részéül kötötte ki, és hogy a törvény úgy a trónöröklés rendje, mind a főhercegi minőség tekintetében a Habsburg-ház házi törvényeire utalt. Ezzel szemben helye van a szuverén magyar értelmezésnek. Ezt a felfogást vitatta Polner Ödön és Ferdinándy Géza, és más állásponton volt Schiller Bódog is.[24]
Széles körben ismertté vált Jászi debreceni székfoglaló értekezése is. A főudvarnagyi hivatal bíráskodását elemezve kimutatta, hogy ez a kérdés alkotmányjogi szempontból tisztázatlan, hiszen csak az ítélet végrehajtása van az udvarnagyi hivatalra bízva, a bíráskodás kérdése nincs szabályozva. Eddig csupán a szokásjog állapította meg ezekre ügyekre
- 189/190 -
a főudvarnagyi hivatal illetékességét. Büntetőjogi felelősség tekintetében a királyi ház tagjai nem élveznek mentességet, tehát a rendes büntető hatóságoknak és bíróságoknak vannak alávetve.[25]
A korabeli parlamentarizmus lényegét érintő tanulmányban foglalt állást az országgyűlés tanácskozási rendjének kritikus és szintén aktuális kérdéséről. A rövid tanulmányban egyrészt az obstrukció jogosultságának, másrészt a cloture alkalmazásának helyes mértékét vizsgálta, összhangban a parlamentarizmus alapgondolatával. Eszerint "A rideg majoritás képviselői szerint a ház működési rendjét úgy kell szabályozni, hogy a többség akarata feltétlenül érvényesüljön, nem csupán a kérdések érdemben való eldöntésénél, hanem abban is, hogy az érdemben való öntés mikor álljon be, vagyis a vita mikor rekesztessék be, a szavazás mikor és hogyan történjen." Jászi nem osztotta ezt az álláspontot, hiszen ezzel a kisebbség befolyása, hatása úgyszólván a semmire redukálódna. Szerinte az obstrukció teljes kizárása és a parlament mechanikus pontosságú funkcionálásának cloture által való biztosítása nem felel meg a parlamenti működés belső természetének. Elvi alapon közelítve a következő álláspontot alakított ki: a technikai obstrukciót ki kell zárni, az indemnitynél, továbbá határidőhöz kötött javaslatok mellett az eddigi állapotot fenntartó "tárgyalási provisorium" iránti javaslatoknál és az évi újoncmegajánlási javaslatnál elfogadható a cloture. Minden más tanácskozási tárgyra nézve a teljes vitatkozási és tárgyalási szabadságot kell biztosítani.[26]
Tudományos munkásságára, közjogi felfogására és társadalomszemléletére egyaránt jellemző az az ünnepi beszéd, amelyet Deák Ferenc születésének 100. évfordulóján jogakadémiai tanárként tartott.[27] A deáki életművet két időszakra, a nagy jogász küldetését két történelmi feladat megoldására osztotta. Az első időszak politikai küzdelmét a szegényekért, a jobbágyokért vívta. Deák hitte, hogy a nemzet akkor lesz erős, ha minden tagjának erejét összefoglalja. Idézte Deákot: "legalább azt, a mi a fenntartására, ami a megélhetésére szükséges, nem tagadjuk meg a jobbágyságtól, mely a közös haza birtokából és a polgári jogok birtokából ki van tagadva." A küzdelem 1848-ban sikerrel zárult. Jászi szólt a jelenhez is: "Még mindig széles rétegei vannak a nemzetnek, melyek, ha formailag a jog és alkotmány sáncaiba be is vannak véve, de tényleg annak áldásait csak csekély mértékben élvezik." Deák életének második szakaszában az a feladat állt, hogy visszaszerezze a nemzet alkotmányát és konszolidálja azt. Az államunk biztonsága érdekében döntött úgy, hogy a Pragmatica Sanctio alapján nemcsak az uralkodó személyének közösségét állapítsa meg, hanem a két állam közös védelmét is. A kiegyezésben legnagyobb óvatossággal őrizte meg a nemzet önállóságát, függetlenségét, mert semmi sem történik, amihez az állam beleegyezését nem adja, s az államot semmire sem lehet kényszeríteni. Amint ezt megőrizte, úgy másként gondoskodott arról, hogy a nemzeti védelem és biztonság erős eszközt nyerjen. Ezért nem habozott túlmenni a Pragmatica Sanctio-ban megállapított határokon, melyek csak a kölcsönös védelemre szorítkoztak. "Tovább ment, mert érezte, látta és tudta, hogy az állam védelmét itt Európában, ahol az államok a katonai centralizációra alapítják hatalmukat, az erők egyesítése nélkül biztosítani nem lehet."[28]
- 190/191 -
Harrer Ferenc szerint a külső körülmények mellett a társadalomtudományi érdeklődés vezette át Jászi Viktort a közjog mezejéről a közigazgatási jog terére, "amely tudományágat, ha leendő fejlettségét idézzük lelki szemeink elé, az egyetemes tételes jogtudománynak nevezhetjük." A közigazgatási jog tudománya két irányban való kutatást követel: először a társadalmi élet jelenségei s törvényei és a tételes jog közt való okozati összefüggéseknek megállapítását, másodszor a tételes jog dogmatikus kimunkálását. Jászi Viktor mindkét munkára tökéletesen fel volt fegyverkezve; és hogy fegyverzetével élni is tudott, ennek bizonyítéka közigazgatási jogi tankönyve.[29] A hazai szerzők közül valóban elsőként jelentetett meg elméleti igényű tankönyvet a közigazgatási jog tárgyköréből. A könyve előszavában írta, hogy a közigazgatási jog óriási anyaga szigorú állásfoglalásra készteti az írót abban, hogy milyen célt akar munkájával elérni. Hiszen csupán a tételes joganyag közlése köteteket tenne ki, hát még a feldolgozás, a szöveg értelmezése vonatkozásainak kimutatása, vitás, kétes helyek boncolgatása, a hatósági praxis ismertetése. Ő a művében nem e szabályok közötti rendszert kereste, nem a gyakorlat számára kívánta rendezni a normákat, hanem tankönyvet kívánt írni. A közigazgatás tudományra alapozott tankönyvét akarta megírni, "ezért magától adódtak a kommentárral szemben a megszabott korlátok, de egyszersmind másnemű magasabb követelmények is." Tankönyvről lévén szó, természetes, hogy a tételes joganyagot csak nagyobb önmérséklettel kellett kezelnie. "Le kellett azzal számolnom, s ezt itt nyomatékosan hangsúlyozom is, hogy ebben a könyvben nem volt közölhető teljesen, kimerítően egy-egy jogi szabályozás."[30]
*
A kiváló tudós szellemi és emberi karakterét legtalálóbban Jászi Oszkár foglalta össze. Eszerint: "Féltestvérem, Viktor univerzális tehetség volt: - vezető közjogász, nagy szónok és meglepően ügyes karikaturista és festő (bár sehol sem tanulta), bátor és szókimondó ember, aki a szociális és politikai elnyomást nemcsak hallgatagon gyűlölte, mint apám, hanem gyakran tevékenyen is fellépett a gentry és katonai hatalmaskodás megnyilvánulásaival szemben. Mint a debreceni jogakadémia, később egyetem tanára, országos tekintélyt élvezett, s amikor túl korán, a háború első évében leukémia áldozata lett, egy közeli barátja, a kuruc kálvinista pap egy szép versben "gyémántagyú, aranyszívű ember"-nek nevezte."[31]
- 191/192 -
Viktor Jászi war ein Rechtswissenschaftler, der Ende des 19. und in der ersten Hälfte des 20. Jahrhunderts tätig war. Er war einer der Begründer der ungarischen Dogmatik des öffentlichen Rechts und analysierte in seinen Werken aktuelle Fragen der öffentlichen Politik auf theoretischer Grundlage und mit europäischer Perspektive. Er stand dem damaligen dualistischen System kritisch gegenüber und beanstandete, dass die Unabhängigkeit unseres Landes in vielen Bereichen beeinträchtigt sei. Als bedeutend kann auch seine pädagogische Tätigkeit angesehen werden, in deren Rahmen er nicht nur Wissen, sondern auch Weltanschauung und Humanismus vermittelte. ■
JEGYZETEK
[1] Szabó Szilárd: Jászi Viktor. In: Szabó Béla (szerk.): "Ernyedetlen szorgalommal..." A Debreceni Tudományegyetem jogász professzorai (1914-1949). Debreceni Egyetem, Állam- és Jogtudományi Kar. Debrecen, 2014. 45-65. pp. uő: Jászi Viktor (1868-1915. In: P. Szabó Béla (szerk.): A Debreceni Tudományegyetem Jogtanárai (1914-1949). Historia Facultatis Iuridicae III. Debrecen, 2006. 15-40. pp.
[2] Thegze Gyula: Jászi Viktor emlékezete. (A debreceni egyetemen tartott emlékbeszéd 1916. február 25-én). Huszadik Század 17. évf. (33)1916/251. sz. XXXIII. köt.
[3] Repiszky Tamás: Ágas-bogas családfa. (Adalékok Jászi Oszkár családtörténetéhez). In: Farkas Rozália (szerk.): Néprajzi-történeti tanulmányok. Studia Comitatensia 29. Szentendre, 2004. 175-182. pp.
[4] Jászi Oszkár halálára. Látóhatár VIII. évf. 1957. 54. p.
[5] Repiszky 2004, 211. p.
[6] Nagykároly és Vidéke 1893. I. 5. p., II. 4. p.; Repiszky 2004, 212. p.
[7] Timon Ákos: Bírálati jelentés Jászi Viktor magántanári képesítése tárgyában. Budapest, 1898.
[8] Repiszky 2004, 179. p.; Nagykároly és Vidéke 1898. X. 13.
[9] Kovács Pál (szerk.): A Kecskeméti Ev. Ref. Jogakadémia Évkönyve 1896-97-ről. Kecskemét, 1897. 1-98. pp.
[10] Jogakadémiánk ünnepélyéről. Kecskeméti Lapok, 1896/42. szám. 2. p.
[11] Jászi Viktor: A Katona-körről. Kecskeméti Friss Újság, 1900/116. szám. 1. p.
[12] Kecskeméti Friss Újság, 1902/54. 2. p.
[13] Pesti Hírlap, 1900/151. 4. p.
[14] Művelődés, 2015. 31. p.
[15] Jászi Viktor: Emlékirat a jogtanári fizetések rendezése tárgyában. A Kecskeméti Jogakadémia Évkönyve 1895-1896. 16-22. pp.
[16] Thegze 1916, 31. p.
[17] Repiszky 2004, 180. p.
[18] Jászi Viktor kolozsvári egyetemi tanársága. Pesti Hírlap, 1912. október 25.; Politika az egyetemen. [Jászi Viktor egyetemi tanári kinevezés elutasításáról.] Világ, 1913. júl. 12.; A kolozsvári katedra. Világ, 1913. július 31. 1. p.
[19] Budapesti Hírlap, 1902/139. 10. p.
[20] Pesti Napló, 1908/219. Budapesti Hírlap, 1908/219. 13. p.
[21] Jászi Viktor: A tanszék szabadsága. Huszadik század, 1908/2. 265-272. pp. A tanulmányt recenzálta a Katolikus Szemle 22. évf. 1908/10. 1188. p. Eszerint "a nagyobb cikkek között igen érdekes Jászi Viktornak a tanszék szabadságáról a debreceni ref. főiskola idei megnyitásán mondott beszéde. Vajon mit szóltak hozzá a tanszék szabadságát ugyancsak nem respektáló Sárospatakon?"
[22] Kovács I. Gábor - Takács Gábor (szerk.): Sárospatak erőterében. ELTE Társadalomtudományi Kar. ELTE-Eötvös Kiadó. Budapest, 2016. 42. p.; Repiszky 2004, 182. p. és passim.
[23] Jászi Viktor: Tanulmányok a magyar-horvát közjogi viszony köréből. Eggenberger. Budapest, 1897. 268. p. Vö: uő: A magyar-horvát közjog. Budapesti Napló 1897. szeptember 6.
[24] Jászi Viktor: A pragmatica sanctio és a házi törvények. Felolvasta a Magyar Jogászegylet 1902. máj. 3-iki ülésén. Magyar jogászegyleti értekezések. Budapest, 1902/206. Pesti Napló, 1903/122. 11. p.
[25] Teghze Gyula: Jászi Viktor emlékezete (I.) Huszadik század, 1916/1. 261. p. Vö: Budapesti Hírlap, 1901/289. 12. p.
[26] Jászi Viktor: Cloture és obstructio. Debrecen város Ny. Budapest, 1904. 7-8. pp.
[27] Repiszky 2004, 180. p.
[28] Deák Ferencz emlékezete: Jászi Viktor jogtudós beszéde. (s. n.) Debrecen, VI., LX. p.
[29] Harrer Ferenc: Jászi Viktor 1868-1915. Huszadik Század. 1915. 169-170. pp.
[30] Jászi Viktor: A magyar közigazgatási jog alapvonalai. Hegedűs és Sándor Kiadó. Debrecen, 1907.
[31] Litván György - Varga F. János (szerk.): Jászi Oszkár publicisztikája. Magvető Kiadó. Budapest, 1982. 546. p.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi tanár, KRE Állam- és Jogtudományi Kar, Jogtörténeti Tanszék.
Visszaugrás
