A pénzügyi jog folyamatos reformok tárgyát képezi. Az elmúlt közel tíz évben az anyagi adójogi jogszabályokon kívül alig említhető a pénzügyi jognak olyan része, amely esetében a jogalkotó eltekintett volna az adott területre vonatkozó jogi szabályozás teljes újrakodifikálásától: az államháztartási jog, a közbeszerzések joga, a bankjog, egyes közbevételi formák újraszabályozása (új vámtörvény, jövedéki adóról szóló törvény elfogadása) valósult meg.
A jogalkotó döntése nyomán az adózás rendjére vonatkozó szabályokat is felülvizsgálták a közigazgatási és más eljárásjogok kodifikációjával kapcsolatban, és egy teljesen új struktúrára épülő jogi szabályozás megalkotása lett az eredmény, új kihívások elé állítva az adózókat, az adóhatóságokat, valamint a bíróságokat. Az új szabályozás három pilléren nyugszik: az Országgyűlés 2017 novemberében elfogadta, majd kihirdetésre került az új adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény (Art.), az adóigazgatási rendtartásról szóló 2017. évi CLI. törvény (Air.), valamint az adóhatóság által foganatosítandó végrehajtási eljárásokról szóló 2017. évi CLIII. törvény. A törvényi szabályozáshoz kapcsolódnak számos területen a különböző végrehajtási rendeletek. Az újraszabályozás nyomán hatályát veszítette - egyebek mellett - az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (régi Art.).
A jogi reformok folyamatossága okán nehéz feladat olyan tárgykörök elemzése, vizsgálata, amelyek hosszabb időn át változatlan elméleti és gyakorlati tartalommal írhatóak le. Julius von Kirchmann 1848-ban, a "Die Werthlosigkeit der Jurisprudenz als Wissenschaft" című munkájában a folyamatos változások miatt egyenesen a jogtudomány értékét, tudományjellegét kérdőjelezte meg, hiszen a jogalkotó néhány módosító szava nyomán egész könyvtárak mehetnek a zúzdába.[1] Éppen ezért jelentik az alapelvi rendelkezések a jogrendszer stabil alapköveit; ezeket a törvényi módosítások általában csak kis mértékben érintik, a rájuk épülő joggyakorlat huzamosabb ideig változatlan tartalommal iránymutató, a konkrét jogviták elbírálásában segítik az eligazodást, azon sarokpontokat jelölik ki, amelyek között a felmerülő jogkérdések megnyugtató módon megválaszolhatóak.
Egy-egy átfogó törvény rendszerint rendelkezik alapelvi rendelkezésekkel. Az alapelvek útmutatásként (iránytűként) szolgálnak mind a jogalkotás, mind pedig a jogalkalmazás számára, alapvető jogalkotói és jogalkalmazói szemléletmódot határoznak meg. "A jogi alapelvek nem voluntarisztikusan kialakított tételek, hanem objektíve meghatározott és tudományosan feltárt, az adott jogtípus vagy jogrendszer alapvető, lényeges vonásait jellemző elvi tételek. […] Mint a pozitív jogból kikövetkeztetett általánosítások a tételes jog egyes intézményeiből és rendelkezéseiből erednek."[2]
A tanulmány célkitűzése, hogy az Art. egyik alapelvét, a joggal való visszaélés tilalmát, illetve a rendeltetésszerű joggyakorlást részletesen megvizsgálja, bemutassa ezen
- 193/194 -
alapelv főbb elméleti és gyakorlati kérdéseit. Igen gazdag elméleti alap és törvénykezési tapasztalat áll rendelkezésre e feladat teljesítéséhez, a széles körű vizsgálódások keretei biztosítottak ennek megfelelően.
Az első feladat az alapvető elvi (elméleti) kérdések vizsgálata. Az Art. által nevesített első alapelv címe: "A rendeltetésszerű (célhoz kötött) joggyakorlás követelménye (joggal való visszaélés tilalma." E cím alatt pedig a következő rendelkezést fogalmazza meg: "Az adójogviszonyokban a jogokat rendeltetésszerűen kell gyakorolni. Az adótörvények, önkormányzati rendeletek alkalmazásában nem minősül rendeltetésszerű joggyakorlásnak az olyan szerződés vagy más jogügylet, amelynek célja az adótörvényben, önkormányzati rendeletben foglalt rendelkezések megkerülése." Erre épül egy további alapvető rendelkezés arra az esetre, ha az adózó részéről megvalósult a visszaélés, illetve a rendeltetésellenes joggyakorlás: ilyenkor az adóhatóság "az adót az összes körülményre, különösen a rendeltetésszerű joggyakorlás esetén irányadó adófizetési kötelezettségre figyelemmel - ha az adó alapja így nem állapítható meg, becsléssel - állapítja meg."
Az Art.-hez kapcsolódó indokolás megfogalmazása szerint "A rendeltetésszerű joggyakorlás elve az adójogi normák társadalmi rendeltetésétől való adójogi eltérést tiltja. Rendeltetésellenes joggyakorlásnak minősül adójogi szempontból, amikor a szerződés vagy más jogügylet létrehozásának célja nem a piacon elérhető gazdasági előny, hanem kizárólag vagy döntően a kölcsönös vagy egyoldalú adómegtakarítás és közvetve az államháztartás valamely alrendszerének okozott kár."[3]
A joggal való visszaélés tilalmával, illetve a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményével kapcsolatban a polgári jogi meghatározásból célszerű kiindulni Sárándi Imre "Visszaélés a joggal" című munkája alapján. Sárándi Imre meghatározása szerint a joggal való visszaélés végeredményben jogellenes magatartás, e jogellenesség pedig abban áll, hogy az ilyen magatartás a joggyakorlásra vonatkozó általános szabályokba ütközik. A kiindulópont mindig valamely jogszabály által biztosított alanyi jog. A jogosnak látszó joggyakorlás a jog rendeltetéséről szóló és a joggyakorlásra vonatkozó általános szabályba ütközik: a joggyakorló túllépi a joggyakorlás általános elveit, magatartása rendeltetésellenes lesz, jogellenességbe fordul át. Viszont nem minden a jog társadalmi rendeltetését teljesen be nem töltő joggyakorlás minősül joggal való visszaélésnek, csak az olyan a jog és a joggyakorlás társadalmi rendeltetésével szembenálló károkozó vagy a kár közvetlen veszélyét eredményező "joggyakorlás", amely ellen jogi szankciókkal kívánatos fellépni. A joggyakorlás joggal való visszaéléssé minősítése független a joggyakorló jó- vagy rosszhiszeműségétől, független attól, hogy szándékában volt-e kárt okozni vagy sem, terheli-e gondatlanság vagy sem, érdekében állt-e a joggyakorlás vagy saját érdek nélkül cselekedett.[4] A joggal való visszaélés és a rendeltetésszerű joggyakorlás kapcsolódnak egymáshoz, de nem azonos tartalmú fogalmak, hiszen minden joggal való visszaélés ellentétes a jog társadalmi rendeltetésével, de nem minden nem rendeltetésszerű joggyakorlás joggal való visszaélés. "A jog társadalmi rendeltetésével egybe nem hangolt joggyakorlást nem minden esetben lehet és kell joggal való visszaélésnek minősíteni, következésképpen nem lehet minden ilyen magatartással szemben a joggal való visszaélés megakadályozására alkalmas szankciókat sorompóba állítani, hanem csak a kárt okozó, vagy a kár közvetlen veszélyét eredményező, a társadalmi rendeltetéssel súlyosan ellentétes joggyakorlás minősülhet joggal való visszaélésnek és csak az ilyen magatartást tanúsító személyt lehet sújtani a jogellenes magatartások meggátlására készenlétben lévő szankciókkal. A jog társadalmi rendeltetésének nem mindenben megfelelő joggyakorlás ezek szerint nem feltétlenül joggal való visszaélés, nem feltétlenül azonos a két fogalom."[5]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
