https://doi.org/10.59851/jk.80.09.3
A hatályos hazai munkajogi szabályozás szerint a felek akár a munkavállaló hátrányára is eltérhetnek a jogszabályi rendelkezésektől. Az abszolút diszpozitív munkajogi rendelkezések vonatkozásában az igencsak magánjogi szemléletű ítélkezési gyakorlat meglehetősen szabadon értelmezi az eltérő megállapodások formai kritériumait, ami önmagában a jogintézmény funkciójának csorbulásához vezethet, ezzel meghiúsítva a munkajog mint jogág célját és funkcióit is.
Tárgyszavak: abszolút diszpozitivitás, Mt., magánjogi szemléletű munkajogi ítélkezési gyakorlat
The Absolutely Dispositive Labour Law Provisions in Hungary Under current domestic labour law regulations, parties may deviate from the provisions of the law, even to the detriment of the employee. Regarding absolutely dispositive labour law provisions, the rather private law-oriented judicial practice interprets the formal criteria for deviating agreements quite liberally. This can lead to the erosion of the intended function of the legal institution in question, thereby undermining the purpose and functions of labour law as a distinct branch of law.
Keywords: dispositive rules, labour law, Hungarian labour act
Az immár 12 éve hatályos, a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) a polgári jogi diszpozitív szabályozáshoz közeledő, a felek megállapodásának mindinkább teret engedő szabályozási koncepcióra épül. A felek mozgástere azonban közel sem olyan nagy, mint más munkavégzésre irányuló polgári jogi jogügyletekben.[1] A hatályos munkajogi szabályozás - védve az alá-fölérendeltségi viszonyból fakadóan gyengébb felet, a munkavállalót - egy ún. generálklauzulát alkalmaz a törvényi rendelkezésektől történő eltérés kapcsán. Az Mt. 43. §-a akként rendelkezik, hogy a szerződő felek az Mt.-nek a munkaviszony egészét szabályozó II. részétől - eltérő törvényi rendelkezés hiányában - pusztán a munkavállaló javára térhetnek el. Ezzel a jogalkotó a közjogban használatos[2] kedvezőbbség elvét (favourability, más néven jóléti elv) alkalmazza a munkajogi diszpozitivitás általános korlátjaként. Az, hogy a jogszabályok hogyan működnek a társadalomban, mennyire áll mögöttük támogatás, a jogi pragmatikán túlmutató, szociológiai és pszichológiai szempontok.[3] Különösen igaz ez a munkajogra, amely ki van téve a munkaerőpiaci/piaci folyamatoknak és a munkavállalókat védő egyéb garanciáknak egyaránt, így a jogkövetés szintje kiemelt jelentőséggel bír. A kógens és a diszpozitív szabályok közötti egyensúlyozás - azaz a munkajog keresztülfekvő jogági jellege - szorosan összefügg a kedvezőbbség elvével.
A kedvezőbbség elve azonban már szóhasználatában is hordozza, hogy ez a védőháló nem hézagmentes, a jogszabályi keretek teremtik meg az átjárhatóságát. Bizonyos esetekben tehát a relatív diszpozitív szabályozás a munkajogviszonyok vonatkozásában is abszolúttá lesz, melynek eredményeképpen az egyébként is alárendelt pozícióban lévő munkavállaló hátrányára is el lehet térni az Mt. garanciális rendelkezéseitől. Jelen tanulmányunkban kifejezetten az Mt. által biztosított, a felek megállapodására vonatkozó, a munkavállalók jogállását leginkább befolyásoló abszolút diszpozitív rendelkezések vizsgálatára vállalkozunk. Nem igényel nagyobb erőfeszítést annak megállapítása, hogy az Mt. abszolút diszpozitivitásnak teret hagyó eszköztára - a későbbiekben részletezett okokból kifolyólag - szegényes.[4] A jogszabály II. részének egyes rendelkezései az "eltérő megállapodás hiányában" kifejezéssel jelzik, hogy az adott jogszabályi rendelkezés felhatalmazza a feleket arra, hogy a minimálstandardként funkcionáló rendelkezéstől való bármilyen nemű eltérést alkalmazzanak. Ezek a lehetőségek az alábbiakban foglalhatók össze:[5]
- 394/395 -
- Az Mt. 51. § (1) bekezdésének b) pontja, melynek értelmében a munkáltató köteles a munkavállaló részére a munkavégzéshez szükséges feltételeket - eltérő megállapodás hiányában - biztosítani.
- Az Mt. 122. § (3) bekezdése, melynek értelmében a szabadságot - eltérő megállapodás hiányában - úgy kell kiadni, hogy a munkavállaló naptári évenként egy alkalommal, legalább tizennégy egybefüggő napra mentesüljön a munkavégzési és rendelkezésre állási kötelezettsége alól. E tekintetben - a szabadságként kiadott napon túl - a heti pihenőnap (heti pihenőidő), a munkaszüneti nap és az egyenlőtlen munkaidő-beosztás szerinti szabadnap vehető figyelembe.
- Az Mt. 127. § (3) bekezdése, melynek értelmében a szülési szabadságot - eltérő megállapodás hiányában - úgy kell kiadni, hogy legfeljebb négy hét a szülés várható időpontja elé essen.
- Az Mt. 139. § (2) bekezdése, melynek értelmében a bérpótlék számítási alapja - eltérő megállapodás hiányában - a munkavállaló egy órára járó alapbére.
- Az Mt. 155. § (1) bekezdése, melynek értelmében a munkavállaló részére járó munkabért - eltérő megállapodás hiányában - utólag, legalább havonta egy alkalommal kell elszámolni.
- Az Mt. 156. § (1) bekezdés b) pontja, melynek értelmében egyenlőtlen munkaidő-beosztás és órabéres díjazás esetén - eltérő megállapodás hiányában - a munkáltató a munkavállaló munkabérét az adott hónapban irányadó általános munkarend szerinti munkanapok számának és a napi munkaidőnek az alapulvételével számolja el és fizeti ki.
- Az Mt. 159. § (1) bekezdése, melynek értelmében a munkabér készpénzben történő kifizetése esetén - eltérő megállapodás hiányában - a (2)-(6) bekezdésben meghatározott eltéréssel kell eljárni.[6]
A felsorolt megállapodási lehetőségek jól tükrözik, hogy mennyire szűk mozgásteret ad az Mt. a felek egyedi megállapodásán alapuló eltérésre, míg jóval bővebb a mozgástér a kollektív szerződésekben és az atipikus munkaviszonyokban. A kedvezőbbség elve nemcsak hazai, de európai szinten is vezérfonalául szolgál a munkajogi jogalkotásnak. Az elv célja, hogy támogassa a munkajog klasszikus funkcióit, vagyis a munkavállaló védelmét azzal, hogy kiegyenlíti az alkupozíciókat, valamint megakadályozza, hogy az egyéni megállapodások keretében a munkafeltételeket a munkavállaló hátrányára állapítsák meg.
Megjegyzendő, hogy az európai uniós szervek a jelenlegi rugalmatlan, a kötelező törvényi védelem merev alapjára épülő munkajogi modellt gazdasági szempontból elavultnak tartják. 2008 óta a tagállamokban megfigyelhető a munkajogi szabályozás decentralizációja, bár ez a folyamat ágazatokon átívelő, illetve ágazati vagy vállalati szinten realizálódik.[7] Az Európai Unió hivatalos kommunikációjában a többszintű kollektív alkufolyamatokkal rendelkező országokban a kedvezőbb elbánás elve egyértelmű hierarchiát hozott létre az alkuszintek között. E szerint az elv szerint ha az egyéni szerződés feltételei kedvezőbbek a munkavállaló számára, mint a vonatkozó kollektív szerződés rendelkezései, akkor az előbbiek az irányadók.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
