Szoftvergyártók, jogászok, felhasználók kísérték végig megfeszített figyelemmel azt az esetet, amellyel végre eldőlhet a kérdés, "venni vagy nem venni?" A szoftverek másodkézbe adásának jogszerűsége volt ugyanis a UsedSoft kontra Oracle ügy[1] legfőbb kérdése. A "használt" szoftverek eladásával kapcsolatos kérdések tisztázása már rendkívül sürgető volt, leginkább azért, mert az Európai Unió tagállamainak bíróságainak joggyakorlata e tekintetben jelentős eltéréseket mutatott.[2]
A szerzői jog egyik legvitatottabb témája a szoftverekhez kapcsolódó szerzői jogok. A szoftverek egyre nagyobb szerepet játszanak számos iparágban, így alapvetően függ tőlük a nemzetgazdaságok és az Európai Unió fejlődése is. A nemzetközi szerződések a számítógépi programok szerzői jogi szabályozását lezárják annyival, hogy a szoftverek irodalmi műként részesülnek védelemben.[3] Bár az Unió önálló jogszabályban rendelkezett a szoftverek jogi védelméről,[4] a gyakorlat mégis azt mutatja, hogy problémák merülnek fel a szabályok alkalmazása során.[5]
A szerzőnek kizárólagos joga, hogy műve részének vagy egészének felhasználását engedélyezze. Ez testesíti meg a szerző vagyoni jogait. Így kizárólagos joga a mű terjesztése is. Ennek kapcsán azonban meg kell említenünk a jogkimerülés fogalmát, amely az ítéletnek is sarkalatos pontja lesz. A szoftver irányelv 4. cikkének (2) bekezdése úgy határozza meg a terjesztési jog kimerülésének fogalmát, hogy "a program valamely példányának a jogosult által vagy az ő hozzájárulásával a Közösségen belül történő első eladása kimeríti az adott példány Közösségen belüli terjesztésére vonatkozó jogot (…)". A viták alapja hasonló tényállások esetében elsősorban ez a jogintézmény, ugyanis a szoftvergyártók igyekeznek megakadályozni a jogkimerülés elvének érvényesülését. Ennek érdekében pedig különböző jogi és technikai trükköket igyekeznek bevetni. Halaska Gábor egyenesen a bostoni teadélután eseményéhez hasonlította az Európai Bíróság ítéletének jelentőségét, amelyet az amerikai függetlenségi háború előzményeként szokás emlegetni.6 A Bíróság döntése valóban nagy horderejű, hiszen ez volt az első olyan ügy, amely a Bíróság elé került ezekben a kérdésekben.
Számos ellentmondás figyelhető meg a szoftverekkel összefüggő jogügyletek során. Ezt mutatja például a szoftverek azon sajátossága, hogy a számítógépi programok fejlesztése jelentős anyagi forrásokat igényelnek, ugyanakkor "fillérekért" másolhatók és terjeszthetők. Számos kérdést vet fel többek között a szoftverek többszörözése, másolása, terjesztése, amelyekre a jogalkotás és a jogalkalmazás csak lassan ad választ. Ennek egyik fő oka lehet az az ellentmondás, miként szabályozzuk úgy a programok szerzői jogát, hogy az elegendő védelmet nyújtson a szerző számára, és a védelem eredeti célja ne sérüljön, vagyis azok a személyi és vagyoni jogai a szerzőnek sértetlenek maradjanak, ugyanakkor a szabályozás túl szigorú se legyen. A szigorú szabályok hatása ugyanis a szoftverek óriási "fekete piaca" és a számos jogvita, nem beszélve arról, hogy a szellemi alkotások termékeinek áramlásának ilyen fajta visszafogása a nemzetgazdaságoknak és a világgazdaságnak is káros. Ma az figyelhető meg, hogy ez a kérdés két táborra szakította az érintetteket: az egyik oldalon a szerzői jogok szigorodása és fokozott jogi védelme látszik,[7] míg a másik oldal a káros hatások csökkentése érdekében engedékenyebb lenne.[8]
Az ügy alapjául szolgáló tényállás szerint az Oracle egy számítógépi programokat fejlesztő, illetve forgalmazó cég, és jogosultja a jelen ügyben szereplő szoftverekhez kapcsolódó kizárólagos használati jogoknak. Az Oracle a számítógépi programjait, az esetek 85%-ában az internetről való letöltés útján terjeszti. Ilyenkor a vevő a programot közvetlenül az Oracle internetes oldaláról töltheti le. A licencszerződésben biztosított felhasználói jog magában foglalja a program szerveren való tartós tárolásához való jogot és bizonyos számú felhasználó számára való hozzáférhetővé tétel jogát is. A szoftverkarbantartási-szerződés alapján a felhasználók az Oracle internetes oldaláról letölthetik az érintett számítógépi programok "naprakésszé" tett változatait is (ezek frissítések és hibaelhárító programok). A számítógépi programokra vonatkozó licencszerződés a jelen ügyben a "Biztosított jogok" cím alatt a következő kikötést tartalmazta: "A szolgáltatások kifizetésével ön korlátlan időtartamra, nem kizárólagos, nem átruházható, jogdíjmentes, saját belső szakmai céljaira felhasználási jogot szerez a jelen megállapodás alapján, az Oracle által kifejlesztett programok és az ön rendelkezésére bocsátott szolgáltatások tekintetében".
A UsedSoft egy használt számítógépi programokra vonatkozó licenceket forgalmazó cég, amely többek között az Oracle felhasználói licenceit is forgalmazza. Ennek érdekében ezeket a felhasználói licenceket, vagy azoknak egy részét akkor szerzi meg az Oracle ügyfeleitől, amikor az eredetileg megszerzett, meghatározott számú felhasználóra vonatkozó licencek meghaladják az első megszerző igényeit. 2005 októberében a Usedsoft "Oracle akciót" indított, amely keretében az Oracle számítógépi programjaira vonatkozó "használt" licenceket kínált eladásra. Az akció keretében azt is hirdették, hogy valamennyi licencjogosultság "naprakész", tehát még hatályos az eredeti karbantartási szerződés, az eredeti eladás jogszerűségét pedig közjegyzői tanúsítvány igazolta.
126/127
Az Oracle keresetet nyújtott be a Müncheni Tartományi Bírósághoz annak érdekében, hogy a bíróság a UsedSoftot a fent ismertetett gyakorlat megszüntetésére kötelezze. Az ügy végül a Szövetségi Legfelsőbb Bíróság elé került, amely eljárását felfüggesztette és (többek között) azt a kérdést terjesztette az Európai Bíróság elé, mely szerint kimerül-e a szoftver terjesztési joga, ha annak egy példányát az internetről töltik le, illetve a "hasznát" számítógépi programmal rendelkező személy jogszerű megszerzőként hivatkozhat-e a terjesztési jog kimerülésére, ha a programot az első felhasználó törölte vagy már nem használja.
Bot főtanácsnok indítványa 2012 áprilisában jelent meg. A főtanácsnok részletesen kifejtette álláspontját az online szoftverek terjesztési jogának kimerülésével kapcsolatban. A főtanácsnok először is a jogkimerülés jogintézményének rendeltetésével és származásával foglalkozott. A jogkimerülés elvének célja szerinte, hogy egyensúlyt teremtsen a szerzői jogok és az áruk szabad mozgásának elve között. A jogkimerülés elve az amerikai és a német jogból származik, amelyet az Európai Bíróság szükségesnek látott beépíteni az uniós joggyakorlatba is. Ezt a Bíróság először 1971-ben fogalmazta meg a Deutsche Grammophon ügyben.[10] Ezt a gyakorlatot később a jogalkotás átvette és számos irányelvbe belefoglalta.[11] Ezen irányelvekkel kapcsolatban a Bíróság már több esetben foglalkozott a jogkimerüléssel, azonban a szabályok alkalmazásának feltételei függhetnek a szellemi alkotások sajátosságaitól. Ezt mutatja jelen jogvita is, amikor elsődleges kérdésünk az, a jogkimerülés elve alkalmazható-e internetről letöltött "használt" szoftverek értékesítése esetén.[12] A főtanácsnok szerint ahhoz, hogy ezt a kérdést megválaszoljuk, tisztázni kell, mit értünk "számítógépi program valamely példányának eladása" alatt, és ezt a fogalmat egységesen kell-e értelmezni a tagállamokban. A főtanácsnok álláspontja az volt, hogy a "példány eladása" kifejezés az uniós jog olyan önálló fogalma, amely minden tagállamban egységesen értelmezendő és használandó, ugyanis a szoftver irányelv e fogalom meghatározásához nem tesz utalást a nemzeti jogok sajátosságaira.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
