Az Igazságügyi Minisztériumban 2010-ben kezdődött meg a büntetőjog területét érintő szabályozás átfogó reformja, melynek első állomása a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény megalkotása volt, ezt követte a büntetésvégrehajtás területén érvényesülő, a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény elfogadása, lezárásaként pedig az Országgyűlés 2017. június 13. napján fogadta el a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvényt (a továbbiakban: Be.).
A 2018. július 1. napja óta hatályos Be. az 1998-ban elfogadott és 2003-ban hatályba lépett, a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvényt (a továbbiakban: 1998-as Be.) váltotta fel. A Be. fő célkitűzése a büntetőeljárás gyorsítása és hatékonyságának javítása, ezért a kódex számtalan olyan új intézményt, vagy a korábbi szabályozástól eltérő, azokon túlmutató rendelkezést tartalmaz, amelyek a büntetőeljárás indokolatlan elhúzódását hivatottak kiküszöbölni.
A jelen tanulmány a bírósági eljárásra koncentrálva, azokat a legjelentősebb szabályozási megoldásokat kívánja bemutatni, amelyek ennek a célnak a szolgálatában állnak és azt kívánják biztosítani, hogy a büntetőeljárás bírósági szakasza indokolatlanul ne húzódjon el, illetve el lehessen kerülni az akár évekig is zajló bírósági procedúrákat.
A Be. a nagy volumenű változtatásokat a bíróság összetételére vonatkozó szabályozásnál kezdi.
A Be. az 1998-as Be. rendszeréhez képest lényegesen leszűkíti az ülnökök részvételét az ítélkezésben. Ennek a gyökeres változtatásnak az okaként a törvény az indokolásában - a polgári eljárás szabályozásával való összhangon túl - a modern európai jogrendszerekben bekövetkezett azon tendenciára hivatkozik, miszerint jelentős mértékben visszaszorult a laikus elemek részvétele a bíráskodásban, "helyüket csaknem teljes egészében a magasan képzett, professzionális szakbírák vették át". Mindez azt jelenti, hogy az elsőfokú eljárásban főszabályként egyesbíró jár el, akinek azonban - az 1998-as Be. szabályokhoz hasonlóan - megvan a lehetősége arra, hogy indokolt esetben, mint például az ügy bonyolultsága, nagy terjedelme, a vádlottak vagy a tanúk jelentős száma, tanácsot alakítson. Az így alakított bírói tanács - a korábbi szabályozástól eltérően - kizárólag szakbírákból áll, miután a bírói tanácsban három hivatásos bíró jár el.[1]
Speciálisan alakul a bíróság összetétele azon ügycsoport esetében, melyet a Be. teremt meg és gazdálkodással összefüggő kiemelt bűncselekményeknek nevez meg[2]. Az e kategóriába sorolt ügyek elbírálásához szükséges speciális szaktudás miatt az elsőfokú eljárásban a törvény előírása alapján három hivatásos bíróból álló tanács jár el, akik közül az egyik hivatásos bíró a törvényszék gazdasági ügyszakának, ennek hiányában a törvényszék polgári ügyszakának bírája.[3]
A Be. szabályozási rendszerében az ülnökök - kiindulva abból, hogy a jelenlétük az eljárásban valódi garanciát jelent - csak a fiatalkorúak elleni, illetve a katonai büntetőeljárásban maradnak meg. További, a fiatalkorúak elleni külön eljárásban a bíróság összetételét érintő változás, hogy a bírói tanácsban a pedagógusok mellett a gyermekvédelemben tapasztalatot szerzett szakemberek is szerepet kapnak.[4]
- 21/22 -
A Be. alapján megváltozott a bíróság tényállás-tisztázási kötelezettsége. A Be. egyértelművé teszi, hogy a bűnösség bizonyítása a vádló feladata, a vádlót terheli a vád bizonyításához szükséges tények feltárása, ezért a vád alátámasztására szolgáló bizonyítási eszközöket is neki kell beszereznie, vagy azt indítványoznia. Ha ezt a kötelezettségét a vádló elmulasztja, az ítélet megalapozatlanságának eljárásjogi következményei nem a bíróságot sújtják, vagyis, ha a megalapozatlanság a vádlói hiányosságból ered, az - szemben az 1998-as Be. szabályozásával - már nem vezethet az ítélet hatályon kívül helyezéshez és új elsőfokú eljáráshoz, továbbá a bizonyítás megismétléséhez.[5]
A bizonyítással összefüggő lényeges rendelkezés, hogy nem kell bizonyítani azokat a tényeket, amelyek valóságát a vádló, a terhelt és a védő az adott ügyben együttesen elfogad. Ez a rendelkezés a bizonyítási eljárás egyszerűsítését, időtartama szempontjából, annak rövidülését biztosíthatja.[6]
Az 1998-as Be. által is ismert és szabályozott előkészítő ülés szerepe és hangsúlya jelentősen változik az új törvényben. Ez a korábbi törvényben meghatározott esetekben kötelező - a gyakorlatban kifejezetten ritkán alkalmazott - eljárási cselekmény az új törvény alapján minden büntetőeljárás szükséges és kötelező elemévé válik.
Az előkészítő ülés célja kettős: egyrészt, hogy a törvényben előírt feltételek esetén, az ügy az ügydöntő határozat meghozatalával akár bírósági tárgyalás nélkül, már az előkészítő ülésen befejezhető legyen, másrészt, ennek hiányában a bíróság, az ügyész, a vádlott és a védő által előterjesztett bizonyítási indítványok alapján kijelölje a bizonyítási eljárás menetét és annak kereteit. Az előbbi, vagyis az ügy előkészítő ülésen történő befejezése az elkövető és a hatóság közötti együttműködési rendszer egyik lényeges eleme, melyre a Be. nagy hangsúlyt fektet. A törvény indokolásában rögzítettek szerint ugyanis az időszerűség és a pergazdaságosság elveinek megfelelve, "érdemes eltérően kezelni azokat az ügyeket, amelyekben a terhelt beismer, azokkal az eljárásokkal szemben, amelyekben a tagadó terhelt bűnösségét kell bizonyítani".
Az előkészítő ülés másik, a bizonyításra vonatkozó szabályozási célzata, az eljárási törvény egy koncepcionális újításához, a perkoncentrációhoz kapcsolódik. A perkoncentráció a törvény egyik fő célkitűzésének, az eljárások gyorsításának eszköze. A perkoncentráció elve azon alapul, hogy az eljáráselhúzó szándékkal előterjesztett bizonyítási indítványok kiküszöbölésével a bírósági szakban lefolytatott bizonyítás keretei, lehetőség szerint már a bírósági eljárás kezdetén tisztázódjanak, ily módon a bizonyítás iránya egyértelművé tehető és későbbi menete tervezhető a tárgyalási szakaszban. Az elsőfokú perben ezért, az előkészítő ülés szerepe a tárgyalás érdemi előkészítése lesz, ahol a vád és a védelem egyaránt köteles a bizonyítási indítványait előterjeszteni, az eljárás későbbi szakaszában bizonyítási indítvány pedig csak rendkívüli okból, illetőleg a törvényben meghatározott jogkövetkezmények mellett terjeszthető elő.[7] A bíróság ezért, amikor legkésőbb az ügyiratok bírósághoz érkezésétől számított egy hónap leteltekor kézbesíti a vádiratot a vádlottnak és a védőnek, arra is felhívja őket, hogy a bizonyítás lefolytatására vagy a bizonyíték kirekesztésére irányuló indítványt legkésőbb az előkészítő ülésen tegyék meg.
Az előkészítő ülés megtartására a törvény határidőt szab, a bíróság a vádirat kézbesítésétől számított három hónapon belül az előkészítő ülést köteles megtartani.
Ha az előkészítő ülésen a vádlott a bűnösségét beismeri és a beismeréssel érintett körben a tárgyaláshoz való jogáról lemond[8], továbbá a bíróság a beismerést - ha nem merül fel a beismerés önkéntessége és hitelt érdemlősége tekintetében kétsége - elfogadja, lehetőség van arra, hogy az eljárás már az előkészítő ülésen, ügydöntő határozattal befejeződjön. Ebben az esetben tárgyalásra nem kerül sor, a vádirati tényállás megalapozottságára és a bűnösség kérdésére nem folytatható le további bizonyítás, a bíróság az ügydöntő határozatot a vádlott vallomása és a nyomozás során beszerzett bizonyítékok alapján hozza meg az ügyben. Ha azonban fennmarad olyan, a beismeréssel nem érintett járulékos kérdés, amely bizonyítása érdekében tárgyalás tartása szükséges, az nyomban megtartható és az eljárás így is rövid időn belül befejezhető.
Ha a vádlott a bűnösségét az előkészítő ülésen nem ismerte be, arra az eljárás későbbi szakaszában is lehetősége van és az eljárás a fent ismertetett egyszerűsített módon a tárgyaláson is befejezhető. Ebben a körben a bizonyítási eljárás egyszerűsítését szolgáló szabály, hogy az ügyész tizenöt napon belül köteles megjelölni a vádlott és a védő által előadott azon tényeket, amelyek valódiságát elfogadja.[9]
Az új törvény az elsőfokú bírósági tárgyalás eljárásának menetén az 1998-as Be. rendszeréhez képest nem változtat, azonban egyes rendelkezései a jogalkalmazási gyakorlat jelzéseire figyelemmel az eljárásgyorsítás és hatékonyságnövelés célzatával finomítják, egyszerűsítik a korábbi törvény szabályozását.
Koncepcionális változás keretében módosul az 1998-as Be. - vádlott kötelező tárgyalási jelenlétén alapuló - eljárási rendszere, tekintettel arra, hogy a Be.-ben főszabály szerint a vádlott a bírósági tárgyaláson való jelenlétről lemondhat.[10] Ez jelentősen egyszerűsíti a bizonyítási eljárás lefolytatását, és az ügydöntő határozat a vádlott távollétében is meghozható.
Míg az elsőfokú bírósági tárgyalás megkezdésének nyilvánvaló és nélkülözhetetlen eleme volt az ügyészi
- 22/23 -
vádismertetés, addig az új Be. már csak a vád lényegének ismertetését írja elő, azt sem minden esetben kötelező jelleggel. Az ügyészi vádismertetés az eddigi gyakorlatban a teljes vádirat ismertetését jelentette, az ügyészi perbeszéd tartalmi kellékének tekinthető, a büntetés kiszabására, intézkedés alkalmazására vonatkozó indítvány kivételével. A "vád lényegének ismertetése" fordulat használatával a jogalkotó annak a szándékának kívánt hangot adni, hogy a vádismertetés formálisan ne a vádirat felolvasásában nyilvánuljon meg, hiszen azt a vádlott és a védő a kézbesítését követően, részleteiben is áttanulmányozhatták és egy terjedelmes vádirat - felolvasása esetén - szükségtelenül, jelentős időt vehet el a tárgyalás folyamatából. A vád lényegi elemeinek az ismertetése körében, elsődlegesen a vádlott azonosítására alkalmas adatok, a terhére rótt cselekménynek és a bűncselekmény minősítésének megjelölésére tartoznak. Miután a Be. alapján a vád - lényegi elemeire koncentráló - ismertetésére az előkészítő ülésen sor kerül, ha a bírósági eljárás érdemi tárgyalással folytatódik, szükségtelen a tárgyaláson ezt az eljárásjogi aktust alapos ok nélkül megismételni, ezért a Be. úgy rendelkezik, hogy a vádlott vagy védő indítványára a bíróság mellőzheti a bírósági tárgyaláson a vád lényegének újbóli ismertetését.[11]
A bírósági tárgyaláson a bizonyítási eljárás a vádlott kihallgatásával kezdődik. A törvény az előkészítő ülést kötelezővé tevő, eljárási súlyát növelő rendelkezése alapján könnyíti a vádlott tárgyaláson való kihallgatására vonatkozó szabályát annak előírásával, hogy ha a vádlott az előkészítő ülésen vallomást tett, a kihallgatása mellőzhető.[12]
A bizonyítási eljárásban a törvényben írt esetekben szükséges a vádlottnak az eljárás korábbi szakaszában tett vallomásának ismertetése.[13] Ez az 1998-as törvényhez képest a Be. szabályozásában egyszerűsített módon teljesíthető, hiszen az arra ad lehetőséget az egyesbírónak vagy a tanács elnökének, hogy a vádlottnak a nyomozás során és az előkészítő ülésen tett vallomásának a lényegét kelljen csak felolvasnia vagy a jegyzőkönyvvezetővel felolvastatnia. Mindez a tanú korábbi vallomásának ismertetése esetén is irányadó, a teljes vallomás felolvasása helyett csak a vallomás lényegének ismertetését, felolvasását vagy felolvastatását követeli meg a törvény.[14]
Érdemét tekintve részletszabály, de jelentősen segíti a bírósági eljárást a korábbi szabályozástól eltérő azon rendelkezés, mely szerint, ha az előző tárgyalás óta hat hónapnál hosszabb idő telt el, a tárgyalást csak az ügyész, a vádlott vagy a védő indítványára kell megismételni. A tárgyalás megismétlésének módját illetően a törvény az eljárás gyorsításának célzatával lehetővé teszi, hogy a tárgyalás anyagának felolvasása helyett a bíróság annak lényegét ismertesse. A lényeg ismertetése a tárgyaláson történtek érdemi összefoglalása, mely magában foglalja a már bizonyítás tárgyává tett bizonyítási eszközök felsorolását, tartalmuk szükséges terjedelemben való előadását, továbbá beszámolót a bíróság által hozott határozatokról. Az ismertetést követően változatlan az a szabály, hogy a bíróságnak figyelmeztetnie kell az ügyészt, a vádlottat és a védőt arra, hogy az ismertetésre észrevételt tehetnek, illetve indítványozhatják annak kiegészítését, továbbá a már elvégzett eljárási cselekmény megismétlését, mely indítvány a bíróságot nem köti.[15]
A Be. normaszinten rögzíti, hogy a perbeszéd írásban is benyújtható a bíróságnak. Ez az újdonságnak számító rendelkezés a jogalkalmazás által kialakított egyik gyakorlatból fakad. A jelentőségteljesebb vagy bonyolultabb ügyekben ugyanis a perbeszédet az ügyész, illetve a védő rendszerint írásban rögzítette, majd annak felolvasása után az írásbeli változatot a bíróság részére adták át, annak biztosítékaként, hogy a bíróság hiánytalanul és félreérthetetlenül szerezzen tudomást az eljárás résztvevői által fontosnak tartott körülményekről. Garanciális jelleggel a törvény előírja az így benyújtott perbeszédnek az eljárás résztvevői számára való kézbesítésének kötelezettségét, továbbá eljárást gyorsíró célzattal azt is biztosítja, hogy ha a perbeszéd írásban benyújtásra került, elégséges a perbeszéd szóbeli előadásakor az írásban benyújtott perbeszéd lényegének az ismertetése. Azt, hogy mi tekinthető a perbeszéd lényegének az ügyek egyediségére és sokrétűségére tekintettel törvényi szinten nem határozható meg, de nyilvánvalóan főbb pontjai a büntetőeljárás céljával összefüggésben értelemszerűen levezethetők. Így idetartozik a bizonyítékértékelés összegzése, ebből következően bizonyos tények megállapíthatósága vagy cáfolata, a cselekmény jogi minősítése, a büntetéskiszabást érintő körülmények és egyéb, a bíróság rendelkezését igénylő kérdésbeli álláspont.
A perbeszéd lényegének ismertetését a törvény a lehetőség szintjén szabályozza, amellyel kapcsolatban a miniszteri indokolás kifejti, hogy "az elégséges jelző azonban csak a lehetőség megteremtésére utal, a bíróság az írásbeli perbeszéd benyújtásának időpontjára vagy terjedelmére tekintettel rendelkezhet arról, hogy a perbeszédet teljes terjedelmében ismertetni kell". Mindez azt jelenti, hogy az eljárás gyorsítható a perbeszéd szóbeli előadásakor a már írásban benyújtott perbeszéd lényegének az ismertetésével, azonban a felek alapvető érdekeire figyelemmel a bíróság dönthet úgy, hogy az írásbeli perbeszéd átadásának időpontja, terjedelmi vagy tartalmi okok alapján a perbeszéd teljes körű ismertetésétől nem tekint el.[16]
Az elsőfokú bíróság feladatkörébe tartozó, tehermentesítést célzó rendelkezés a határozatok írásba foglalásához kötődik. A törvény ugyanis az ügydöntő határozatra előírt írásbeli indokolási kötelezettségen a rövidített indokolás lehetőségének szabályozásával, a korábbi eljárási törvény alkalmazási körének bővítésével könnyít. A rövidített indokolás lehetőségére vezető esetkörök meghatározása abból indul ki, hogy ha az eljárás fő résztvevői elfogadták a bíróság döntését, de legalábbis a büntetőjogi fő kérdésben hozott álláspontját nem vitatják, úgy megelégedtek a bíróság által megállapított, a valamennyi döntés alapját képező tényállással, ezért az egyes tények megállapítására vezető bizonyítékértékelő és -mérlegelő
- 23/24 -
tevékenységet már szükségtelen írásban rögzíteni. Az elsőfokú bíróságnak így a döntése azon rendelkezését kell csak részletesen indokolnia, amire a fellebbezés irányul.[17]
Az új büntetőeljárási törvény szabályozási elveiről szóló, a Kormány által elfogadott előterjesztés írta elő az új büntetőeljárási törvény egyik kiemelkedő célkitűzéseként a jogorvoslati rendszer reformját. Az 1998-as Be.-hez hasonlóan a bírósági eljárásban, a nem jogerős határozat ellen bejelenthető perorvoslatot az új eljárási törvény is fellebbezés formájában biztosítja és a másodfokú bíróság a fellebbezéssel megtámadott határozatot főszabály szerint továbbra is teljes terjedelmében, az azt megelőző eljárással együtt bírálja felül. Ez a teljes körű revízió azt is jelenti, hogy ha az elsőfokú bíróság ítéletével szembeni fellebbezés a jogorvoslati eljárást megindította, jelentőségét veszti az, hogy ki és milyen okból fellebbezett, a másodfokú bíróság ugyanis a fellebbezéssel támadott elsőfokú határozat egészét, így az ítélet valamennyi rendelkezését, a tényállás megalapozottságát és az ítéletet megelőző bírósági eljárást egyaránt vizsgálata tárgyává teszi.
Az új büntetőeljárási törvény szabályozási elveiről szóló kormány-előterjesztés elvárásainak a Be. olyan módon felel meg, hogy az eljárások időszerű lefolytatása és a bíróságok tehermentesítése érdekében a korábbi szabályokhoz képest szélesebb körben teszi lehetővé, hogy a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást nem érintve csak a fellebbezéssel sérelmezett rendelkezést bírálja felül. A Be. tehát a korábbi eljárási törvényben szűk körben szabályozott korlátozott fellebbezés eseteit terjeszti ki. A korlátozott fellebbezés azt jelenti, hogy a fellebbezés a büntetőjogi fő kérdés kivételével sérelmezi a törvényi előírás szerint megjelölt rendelkezéseket vagy azok valamelyikét, illetőleg kizárólag az indokolást. A Be. alapján kizárólag a kiszabott büntetés vagy az alkalmazott intézkedés neme és mértéke vagy tartama, továbbá az ítéletnek az egyszerűsített felülvizsgálati eljárás tárgyát képező rendelkezése, a szülői felügyeleti jog megszüntetése iránti indítványt, illetve a polgári jogi igényt érdemben elbíráló rendelkezése, vagy a felmentő ítélet, valamint a megszüntető határozat indokolásának tartalma ellen van helye fellebbezés bejelentésének.
Több bűncselekmény esetében is szűkül a felülbírálat terjedelme, mert a felülbírálat nem vonatkozik majd a fellebbezéssel nem érintett bűncselekményt érintően az elsőfokú bíróság által megállapított tényállásra.[18] A másodfokú bíróság a korlátozott felülbírálat keretei között is hivatalból vizsgálja az esetleges abszolút és relatív eljárási szabálysértéseket, amelyek az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését vonják vagy vonhatják maguk után.
A perkoncentrációt követi az a rendelkezés, mely szerint a fellebbezésben új bizonyítékra csak akkor lehet hivatkozni, ha a fél legalább valószínűsíti, hogy arról az elsőfokú határozat kihirdetését követően szerzett tudomást. Hivatkozni lehet az elsőfokon előterjesztett, de ott elutasított bizonyítási indítványra is. Az a fél pedig, aki az első fokon hozott határozatot tudomásul vette, a másodfokú eljárásban legfeljebb észrevételeket tehet.[19]
Ugyancsak a jogorvoslati rendszer reformja keretében vált szükségessé az 1998-as törvény eljárási rendszeréből a fellebbviteli bíróság kasszációs és a reformatórius jogkörét megalapozó szabályok felülvizsgálata. A Be. szabályozása középpontjában az áll, hogy az ügy érdemi befejezésére minél hamarabb az indokolt eljárási keretek között kerüljön sor, ezért a törvény a reformatórius jogkör bővítésének megnyilvánulásaként a másodfokú bíróság kötelezettségévé teszi az elsőfokú ítélet részbeni megalapozatlanságának kiküszöbölését, a tényállás kiegészítésével, helyesbítésével az elsőfokú bíróság által lefolytatott bizonyítással érintett iratok tartalma, ténybeli következtetés, vagy a felvett bizonyítás alapján. A megalapozatlanság kiküszöbölésének - akár a bizonyítás felvételével történő - kötelezettsége megteremti annak a lehetőségét is - szemben az 1998-as Be. szabályozásával, mely az ítélet hatályon kívül helyezésére vezetett -, hogy a másodfokú bíróság eltérő tényállás mellett az első fokon felmentett vádlott bűnösségét állapítsa meg.[20]
A jogorvoslati rendszer reformjának részeként a korábbi eljárási törvény rendelkezéseihez képest jelentősen szűkülnek a harmadfokú bírósági eljárásban a felülbírálat terjedelmére vonatkozó szabályok. Az 1998-as Be. a teljes körű felülbírálatot írta elő, vagyis a harmadfokú bíróság a másodfokú bíróság ítéletét és az azt megelőző első- és másodfokú bírósági eljárást - független attól, hogy ki fellebbezett - bírálta felül abból a szempontból is, hogy az eljárási szabályokat az elsőfokú, illetve másodfokú bírósági eljárásban megtartották-e, valamint vizsgálta a másodfokú ítélet megalapozottságát is. Ezzel szemben a Be. jelentősen szűkíti a harmadfokú bíróság felülbírálatának terjedelmét, ugyanis az kizárólag a bűnösség kérdésében az elsőfokú és a másodfokú bíróság által hozott eltérő döntést érintheti, továbbá, ha a fellebbezés kizárólag az első- és másodfokú bíróság eltérő döntésével összefüggő rendelkezést érint, a felülbírálat is csak erre a rendelkezésre koncentrálhat, könnyítve a felülbírálatot végző bíróság munkáját, mely egyben az eljárás tartamának rövidüléséhez vezethet.[21]
A jogorvoslati rendszer változtatásának további jelentős pontja a másod- és harmadfokú bíróságok hatályon kívül helyező végzése elleni fellebbezés lehetőségének rendes jogorvoslatként történő bevezetése.[22] Az intézmény megteremtésére vezető ok, mint túlnyomórészt más változtatás is,
- 24/25 -
jogalkalmazási tapasztalatokból ered. Kritikaként fogalmazódott meg ugyanis a fellebbviteli bíróságoknak az a gyakorlata, hogy gyakran, még olyan esetekben is hatályon kívül helyezik az elsőfokú ítéletet, amikor a Be. rendelkezései alapján, lehetőségük lett volna bizonyítás felvétele mellett az ügy érdemi elbírálására. A hatályon kívül helyezést követő megismételt eljárás ilyen esetekben indokolatlanul, az eljárás résztvevőinek érdekeivel ellentétben nyújtotta meg a büntetőeljárás időtartamát.
Az 1998-as Be. a hatályon kívül helyezések észszerű korlátok között tartását célzó intézményként kizárólag a "jogorvoslat a törvényesség érdekében" megnevezésű rendkívüli perorvoslatot szabályozta, mely eljárás megindítása minden esetben a legfőbb ügyész mérlegelési jogkörébe tartozott, és az ügyben eljáró Kúria határozata csak a törvénysértés megállapítására szorítkozhatott. Mindezen körülmények alapján túlzás nélkül nevezhető mérföldkőnek a Be. megoldása, mely az érdemi fellebbezés lehetőségét teremti meg a másod- és harmadfokú bíróságok hatályon kívül helyező végzése ellen.
Az új intézményre a törvény túlnyomórészt a harmadfokú bírósági eljárásra vonatkozó rendelkezések alkalmazását írja elő, tekintettel arra, hogy a harmadfokú eljárásban a másodfokú eljáráshoz képest korlátozott revízió érvényesül; a hatályon kívül helyező határozat elleni fellebbezés elbírálása során a döntés tárgyát kizárólag az képezi, hogy a hatályon kívül helyező végzés indokai - a rendelkezésre álló ügyiratok alapján - helytállóak-e. A fellebbezés lehetőségét a jogorvoslati eszközök észszerű korlátok között tartásának szándékával a törvény csak az alsóbb fokú bíróság ügydöntő, érdemi határozatát hatályon kívül helyező végzések esetében biztosítja. Ezen intézmény eljárást gyorsító jellege abban rejlik, hogy amennyiben a hatályon kívül helyezésre alaptalanul vagy szükségtelenül került sor, a hatályon kívül helyező végzést felülbíráló bíróság a végzést hatályon kívül helyezi, ezáltal az ügy nem ismételten első fokra kerül, mint a korábbi eljárási törvény alapján, hanem vissza, a másod-, illetőleg harmadfokú bíróságra, mely az elsőfokú vagy másodfokú ítélet felülbírálatára vonatkozó eljárást fogja lefolytatni.
A Be. által megteremtett terhelttel való együttműködés komplex rendszerének egyik formája az az eljárás, mely az "Egyezség a bűnösség beismeréséről" megnevezést kapta, és ügyészi közreműködéssel a nyomozás kereteibe illeszkedik. Az eljárás lényege, hogy az ügyészség, akár már a gyanúsítotti kihallgatást követően, meghatározva a bűncselekmény tényállását és minősítését, védő közreműködése mellett a jogkövetkezmény tekintetében egyezkedhet a terhelttel. Ezt az egyezséget a bíróság az "Eljárás egyezség esetén" külön eljárás keretében, a törvényesség vizsgálatát követően, az előkészítő ülésen elfogadhatja és ügydöntő határozat születhet. Ennek a jogintézménynek egyébként az 1998-as Be.-ben a "Lemondás a tárgyalásról" megnevezésű eljárás tekinthető előzményének, mely azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.[23]
Az 1998-as Be.-ben "A tárgyalás mellőzése" megnevezéssel ismert intézményt a Be. "Büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárás" néven vezeti be.[24] Maga az eljárási forma az egyszerű megítélésű, tömegesen előforduló, kis tárgyi súlyú ügyek időszerű befejezésének hatékony eszköze volt és válhat azzá a jövőben akár a kis tárgyi súlyt meghaladó ügyekben is, tekintettel arra, hogy a Be. a büntetővégzés meghozatalára irányuló büntetőeljárás alkalmazhatóságának feltételrendszerét a korábbi szabályozáshoz képest bővíti. Az eljárás formája lényegében nem változik, hiszen a bíróság - a törvényben írt feltételek fennállása esetén - tárgyalás tartása nélkül, a bűnösséget megállapító ítélettel egyenértékű ügydöntő határozatot hozhat. Az eljárás résztvevőinek legfontosabb eljárási garanciája, hogy a büntetővégzéssel szemben indítványt tehetnek tárgyalás tartása iránt, melyre tekintettel a bíróságnak az eljárást az általános szabályok szerint le kell folytatni.
A korábbi szabályoktól eltérően már nem szükségszerű követelmény a beismerés és akkor sem kizárt az intézmény alkalmazhatósága, ha a vádlott más ügyben fogva van. Beismerés mellett a legfeljebb öt évig, beismerés hiányában a legfeljebb három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmények esetében alkalmazható. A feltételekben a korábbiakhoz képest további változás, hogy a tényállás egyszerűsége helyett az ügy ténybeli és jogi megítélésének kell egyszerűnek lennie, és a beismeréshez kötött büntetővégzés alkalmazását meg kell előznie annak, hogy a vádlott vádemelést megelőzően előadja a bűncselekményt megvalósító tényeket.
A fent röviden ismertetettek jól tükrözik, hogy a Be. bírósági eljárásra vonatkozó rendelkezései meghagyták az 1998-as Be. működőképes, változtatást nem igénylő értékeit, ugyanakkor az eljárás időszerűségét, továbbá a büntető igazságszolgáltatás hatékony működését elősegítő intézményekkel és szabályokkal kíván az új eljárásjogi törvény eleget tenni a büntetőeljárás korszerűsítésére vezető igényeknek. A törvény hatálybalépését követően a jogalkalmazás résztvevői válnak annak valódi letéteményesévé, hogy a törvénynek a büntetőeljárás gyorsítását célzó szabályai a gyakorlatban is megfelelően érvényesüljenek. ■
JEGYZETEK
[1] Be 13. § (1) és (2) bekezdés.
[2] A Be. az értelmező rendelkezések között, a 10. § (1) bekezdés 3. pontjában sorolja fel a gazdálkodással összefüggő kiemelt bűncselekmények kategóriájába tartozó bűncselekményeket. A teljesség igénye nélkül idetartozik pl. a bennfentes kereskedelem vagy a piramisjáték szervezése.
A fiatalkorú elleni büntetőeljárásban ülnökként kizárólag
a) pedagógus,
b) pszichológus, vagy
c) a család-, gyermek- és ifjúságvédelmi szolgáltatás, gyámügyi igazgatás keretében az ellátottak gyógyítását, ápolását, foglalkoztatását, fejlesztését, ellátását, nevelését, gondozását vagy szociális segítését, a gyermek sorsának rendezését közvetlenül szolgáló, egyetemi vagy főiskolai végzettséghez kötött munkakörben dolgozó vagy korábban dolgozó személy vehet részt.
[5] Be. 164. § és Be. 593. § (4) bekezdés.
[7] Be. 520. §
[8] Be. 504. § .
[9] Be. 506. §
[10] Be. 430. § (1) bekezdés.
[11] Be. 517. § (2) bekezdés a) pontja és (3) bekezdése.
[12] A vádlott kihallgatása [Be. 522. § (1) bekezdés].
[13] A vádlott korábbi vallomásának ismertetése [Be. 525. § (1) bekezdés].
[14] A tanú korábbi vallomásának ismertetése [Be. 527. § (2) bekezdés].
[15] Be. 518. § (3) és (4) bekezdés.
[16] Be. 541. § (4) és (5) bekezdés.
[17] Be. 562. §
[18] Korlátozott fellebbezés és felülbírálat [Be. 583. § (3) bekezdés és Be. 590. §].
[19] Be. 584. § (5) bekezdés és 586. §
[20] Reformatórius jogkör kiszélesítése a másodfokú eljárásban [Be. 593. § (1) bekezdés].
[21] Harmadfokú bírósági eljárásban a felülbírálat terjedelmének szűkítése (Be. 618. §).
[22] Be. Tizenhetedik Rész.
[23] Be. LXV. Fejezet Egyezség a bűnösség beismeréséről és Be. XCIX. Fejezet Eljárás egyezség esetén.
[24] Be. C. Fejezet.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző jogi szakreferens, beosztott bíró, Igazságügyi Minisztérium, Büntető Eljárásjogi Főosztály.
Visszaugrás
