A hatályos Btk., az 1978. évi IV. törvény, a harmadik büntető törvénykönyvünk. A magyar büntetőjogi kodifikáció története a XVIII. sz. végére nyúlik vissza. Magyarországon először az 1795. évi tervezet fogalmazta meg a felvilágosodás gondolatait. A latin nyelven írt munka két részből állt, az első az eljárási jogról, a második az anyagi jogról szólt. A tervezet a nullum crimen és nulla poena sine lege elve alapján állt, a büntetés célja: az állami önvédelem, a bűnös megjavítása, s ha ez nem lehetséges, ártalmatlanná tétele és mások elrettentése. A büntetés alkalmazásában nem tett különbséget nemes és nem nemes között. A fiatalkorúak részére külön domus correctoria felállítását rendelte.
Még latin nyelvű volt az 1827. évi tervezet is, amely nem az 1795. évi elődjét, hanem az 1803. évi osztrák büntető törvénykönyvet tekintette mintának. A jogegyenlőség elvét elvetette és a rendi alkotmány megerősítését tekintette céljának.
A büntetőjog kodifikálásának szükségességét az 1840. évi országgyűlés is felismerte és a büntető és javító rendszer kidolgozására országos választmányt küldött ki. A választmány munkálatai nyomán elkészült az első magyar nyelvű javaslat, amely 1843. évi javaslat néven vált ismertté. Az anyagi jogi javaslat mellett, amelynek szövegét Deák Ferenc fogalmazta meg, javaslat készült a börtönügy és az eljárás szabályozására is. Az anyagi jogi javaslatot német nyelvre is lefordították és C. J. A. Mittermaier bírálata nyomán Európa-szerte nagy elismerést vívott ki.
A törvényjavaslat alapvető vívmánya volt a törvény előtti egyenlőség megteremtése, s a differenciált, ám tettarányos büntetést lehetővé tevő büntetési rendszer, amely például száműzte a halálbüntetést és a testi fenyítést. A javaslatból azonban nem lett törvény, és a szabadságharc leverése után 1852-ben az osztrák büntető törvénykönyvet vezették be. Az októberi diploma alapján összehívott országbírói értekezlet Deák-féle albizottsága a ,43-as javaslat életbe léptetését javasolta. Az értekezlet ezt azonban nem fogadta el, s néhány változtatással, Ideiglenes Törvénykezési Szabályok címmel az 1848 előtti törvényes magyar gyakorlatot hozta vissza.
Hamarosan azonban új irányt vett a magyar büntetőjogi kodifikáció. Közel egy évtizednyi előkészítés után fogadták el az 1878. évi V. törvénycikket a bűntettekről és a vétségekről, amelyet megalkotójáról, Csemegi Károly államtitkárról Csemegi Kódexnek neveztek el és az ő nevéhez fűződik az 1979. évi XL. törvénycikk a kihágásokról is. Csemegi szakított a magyar történelmi hagyományokkal, felszámolta a feudális büntető jogalkalmazásból folyó jogbizonytalanságot, s a kor tudományos eredményeinek megfelelő, egységes elvi alapokon nyugvó szabályrendszert adott a jogalkalmazók kezébe.
Az első magyar büntető kódex, a Csemegi Kódex Általános Része 1950-ig, Különös Része 1962-ig volt hatályban. Ez alatt a kódexet többször módosították és számos olyan más jogszabályt alkottak, amelyek büntető rendelkezéseket tartalmaztak. A kódex módosításai kifejezésre jutatták az időközben megváltozott büntetőpolitikai szemléletet. A klasszikus iskola tett-központú szemléletének korrekciójaként jelent meg az I. büntető novella (1908. évi XXXVI. törvénycikk a büntető törvénykönyvek és a bűnvádi perrendtartás kiegészítéséről és módosításáról), amely bevezette a fiatalkorúakkal szemben alkalmazható intézkedéseket és mind a fiatalkorúak, mind a felnőttek tekintetében a kiszabott büntetés feltételes felfüggesztésének intézményét. A Csemegi Kódex következő módosítása az 1913. évi XXI. törvénycikk volt a közveszélyes munkakerülőkről, amely lehetővé tette a munkaképes munkakerülők dologházba utalását. A büntető igazságszolgáltatás egyes kérdéseinek szabályozásáról szóló 1928. évi X. törvénycikk, a II. büntető novella, a megrögzött bűntettesekkel szemben lehetővé tette a szigorított dologházba utalást, továbbá minden vétségre és kihágásra kiterjesztette a pénzbüntetés alkalmazásának lehetőségét. A törvénykezés egyszerűsítéséről szóló 1930. évi XXXIV. törvénycikk kiterjesztette a büntetőparancs alkalmazási körét. Régi adósságát teljesítette a törvényhozás, amikor az 1940. évi XXXVII. törvénycikkel szabályozta a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesítést.
1945 után értelemszerűen felmerült a büntetőjog újraszabályozásának szükségessége, elsősorban - akkori felfogás szerint - a büntetőjog megváltozott osztályjellegének kifejezésre juttatása érdekben. Így született meg az 1950. évi Btá., amely újraszabályozta a magyar büntetőjog általános részét. Az 1950. évi Btá., pontosabban a Btáé. (1950. évi 39. sz. tvr.) értelmében bűntettet nemcsak törvény, törvényerejű rendelet, hanem minisztertanácsi rendelet is megállapíthatott. Továbbá a Btá. alapján a büntető törvénynek visszaható hatálya is lehetett. Ezzel a Btá. formálisan is megszüntette a büntetőjogi legalitás elvét a magyar büntetőjogban.
A büntetőjogi felelősség rendkívüli kiszélesítését eredményezte az a rendelkezés, amely a bűncselekmények gondatlanságból történő elkövetését általában büntetni rendelte. A Btá. hatályba lépését követően az a felemás helyzet állt elő, hogy a szocialista elveken nyugvó általános rész mellett továbbra is hatályban volt a - már a II. világháború előtt is több alkalommal módosított - Csemegi Kódex különös része, amelyet kiegészített számos új, 1945 után alkotott különös részi rendelkezés.
Az új átfogó szocialista büntető kódex, a Magyar Népköztársaság Büntető Törvénykönyvéről szóló 1961. évi V. tv., szemben a Btá.-val a büntetőjogi legalitás érvényesülésének biztosítására törekedett és újra törvénybe foglalta a nullum crimen sine lege elvét. Eltérően a korábbi gyakorlattól a Btk.-n belül volt megtalálható valamennyi büntetőjogi rendelkezés, vagyis a fiatalkorúakra és a katonákra vonatkozó speciális büntetőjogi szabályok külön fejezetekben kaptak ugyan helyet, de a törvényen belül. Az 1961. évi V. törvény a büntető tényállások egy kódexbe foglalásával megszüntette a büntető melléktörvényeket. Az új szocialista kódex nemcsak a kodifikációs technikát változtatta meg, hanem kiterjesztette a büntetőjogi felelősség körét is és számos új bűncselekményi tényállást vezetett be. Ugyanakkor több rendelkezése dekriminalizációt is eredményezett, így pl. megszűnt a férfiak közötti közönséges homoszexualitás, az állattal való fajtalankodás, a férjszínlelés büntetendősége. A leglényegesebb változást azonban a gondatlan elkövetés általános büntetendőségének az eltörlése jelentette.
Az 1978. évi IV. törvény (a hatályos kódex) koncepciójában és kodifikációs technikájában egyaránt követte az 1961. évi Btk.-t.
A hatályos kódexet a mai napig 3 törvényerejű rendelet és 61 törvény módosította illetve egészítette ki, valamint 11 alkotmánybírósági határozat semmisített meg alkotmánysértőnek tekintett rendelkezéseket. Ezek a változások a törvénykönyv több mint ezer rendelkezését érintették. A változások nagy száma mindenekelőtt arra vezethető vissza, hogy a rendszerváltás társadalmi-történelmi körülményei között a Btk. számos vonatkozásban anakronisztikussá vált. A nagyszámú módosítás azonban óhatatlanul megbontotta a Btk. belső egyensúlyát, a szankciórendszer harmóniáját és a büntetési tételek egymáshoz való viszonyát. Emellett az egymást követő módosítások a büntetőjogi beavatkozást és annak határait esetenként eltérő büntetőpolitikai nézetek alapján tették meg. Az elmúlt évtizedben megvalósított változtatások miatt egységes szemléleten alapuló felülvizsgálatra van szükség.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
