Dr. Dósa Ágnes "Az orvos kártérítési felelőssége" című műve 2004. évben jelent meg a HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. gondozásában.
Ahogy az a bevezetőből is kitűnik, a téma részletes feldolgozása több okból is időszerű volt. Egyrészt azért, mert a rendszerváltást követően hazánkban is egyre nagyobb számban jelentek meg az orvosok, illetve az egészségügyi intézmények ellen indított kártérítési eljárások, másrészt emelkedett a megítélt kártérítési összegek nagysága is. Fontos változásnak tekinthető továbbá, hogy 1997 évben az országgyűlés által elfogadásra került az új egészségügyi törvény, amelynek hatása azonban - az eljárások elhúzódása miatt - a bírói ítéletekben még nem tükröződik. Ennek ellenére mégis elmondható, hogy a bírói gyakorlatban szembetűnő szemléletváltozás következett be.
A szerző művét szerkezetileg hét fejezetre osztotta. Az első fejezetben az egészségügyi kártérítési eljárásokkal kapcsolatos statisztikai számadatokat és gazdasági megfontolásokat ismerteti - összevetve az európai és amerikai adatokat, kutatva az eltérés lehetséges okait. Kitér az író az adatgyűjtéssel kapcsolatos nehézségekre, amelyek egyrészt abból adódnak, hogy a bíróságok nem vezetnek külön az egészségügyi kártérítési eljárásokra vonatkozó statisztikát, másrészt számos ügy peren kívüli egyezséggel zárul. Összességében mégis megállapítható, hogy az elmúlt évtizedekben - mind itthon, mind a szerző által vizsgált országokban - emelkedett az orvosokkal szemben indított kártérítési ügyek száma.
A második fejezet az egészségügyi kártérítési eljárások bíróságokon kívüli kezelésére rendelkezésre álló vitarendezési lehetőségeket ismerteti, kitérve azok előnyeire és hátrányaira is.
A felróhatóságot nem vizsgáló felelősségi rendszer a skandináv országokban és Új-Zélandon terjedt el. A rendszer lényege, hogy az egészségügyi szolgáltatók szerződést kötnek a biztosítóval, amely vállalja, hogy az egészségügyi ellátás során kárt szenvedett beteg részére előre meghatározott összegű kifizetést teljesít.
A biztosító nem vizsgálja, hogy az egészségügyi szolgáltató a kárt felróhatóan okozta-e. A kifizetést teljesítése csupán attól függ, hogy a kár tényleg bekövetkezett-e és ez okozati összefüggésben áll-e az ellátással. Az előnye ezen rendszernek, hogy a biztosító által teljesített kifizetés gördülékenyebb, mint a bírói úton történő igényérvényesítés, így az eljárás is sokkal olcsóbb és több beteg kap kompenzációt. Az egyes kártípusokhoz - egy előre meghatározott séma szerint - a biztosító kártérítési összegeket kapcsol, ami a károsult számára kiszámíthatóvá teszi a kártérítés nagyságát. Hátránya ezen felelősségi rendszernek, hogy a prevenciós hatás elvész, illetve az elérhető kártérítés összege alacsonyabb mint a bírósági eljárásban - bár ez utóbbit kompenzálja, hogy nyitva áll a bírói út lehetősége is a károsult előtt.
A gazdasági életben, a kereskedelmi jogviták rendezésében nagy múltra visszatekintő választott bíráskodás - tudhatjuk meg a műből - az Egyesült Államokban és Németországban kapott helyt az egészségügyi kártérítési eljárások, viták rendezésében. Ez a megoldás az egészségügyi szolgáltatók szempontjából kedvezőbb egyrészt azért, mert a választott bírósági eljárás nem nyilvános, másrészt mert így az Egyesült Államokban a laikus esküdtek - akik szubjektívebben formálnak véleményt mint a professzionális bírók - megkerülhetők. Németországban az egészségügy területén bevezetett választott bíráskodás némileg különbözik a klasszikus választott bíráskodástól. Alapvető különbség, hogy a testület döntése a felekre nézve nem kötelező.
Hazánkban a jogszabályi háttér nem teszi lehetővé a választott bírósági eljárás igénybevételét az egészségügyi kártérítési eljárásokban.
A mediáció, a közvetítői eljárás az Egyesült Államokban évtizedek óta sikerrel alkalmazott módszer, míg hazánkban illetve Európában nincsenek nagy hagyományai. Magyarországon az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény vezette be a közvetítői tanácsot speciálisan az egészségügyi szolgáltatók és betegek közt felmerülő jogviták peren kívüli rendezésére, majd a 2000. évi CXVI. törvény tartalmazta a közvetítői eljárásra vonatkozó általános szabályokat. (A témáról részletesen szól a HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó gondozásában megjelent "A mediáció, a közvetítői tevékenység" című mű.) A közvetítői eljárás lényege, hogy a közvetítő (mediátor) nem dönti el a jogvitát, nem ad tanácsot, nem nyilvánít véleményt - egyetlen célja, hogy megkísérelje a felek közti egyezség létrehozását. Előnye az eljárásnak a feleket terhelő titoktartási kötelezettség, valamint az, hogy a megkötött egyezséget a bíróság végrehajtási záradékkal látja el.
A szerző e fejezetben foglalkozik még a kártérítés limitálásának lehetőségével és a külföldi jogrendszerekben megjelenő, az egészségügyi kártérítési felelősségre vonatkozó speciális szabályokkal.
A jog és etika orvosi felelősség megítélésében játszott szerepének rövid áttekintését követően az orvosi felelősség alapkérdéseinek részletes taglalásába kezd az író a negyedik fejezetben.
Az orvos vagy az egészségügyi szolgáltató és a beteg közt létrejött kötelem jogi minősítése - mind a magyar, mind a külföldi jogirodalomban - nehézségeket okoz, hiszen a jogviszonynak számos sajátos eleme van.
Abban azonban egyetértés mutatkozik - állapítja meg dr. Dósa Ágnes, - hogy gondossági kötelemmel állunk szemben, azaz az orvos nem eredmény szolgáltatására, hanem a gondos eljárásra vállal kötelezettséget, s ez alól csak szűk körben ismeretesek kivételek. Az, hogy gondossági és nem eredmény kötelemről van szó, alapvető fontosságú a felelősség megítélésében.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
