A mai napra készülve ismét átnéztem a Ktv.-nek a területi kamara elnökére és elnökségére vonatkozó rendelkezéseit, hogy elhatároljam az egyes feladatokat. A kamara elnökének feladata az elnökség üléseinek összehívása, határozatainak előkészítése és végrehajtása, a kamara képviselete. Ezen túlmenően az elnökség egyes feladatait - beszámolási kötelezettséggel - maga is elláthatja. Ilyen a közjegyzők távollétének engedélyezése és nyilvántartása, egyeztetés a közjegyző és a felek között, a panaszügyek intézése, névjegyzékek vezetése, igazolványok kiállítása stb. Az elnök hatásköre tehát jórészt adminisztratív, nyilvántartási feladatokból áll. Az érdemi határozatok meghozatala az elnökség tisztsége, a jogszabályok kezdeményezése, iránymutatás alkotása pedig az országos kamara feladata.
Nehéz tehát arról beszélni, hogy mit tartok fontos, megoldandó feladatnak, hiszen még nem tudom, hogy az elnökség megválasztandó 14 tagja egyet ért-e velem, s meghozza-e az ennek megfelelő határozatot, s adott kérdésben álláspontunkat az országos kamara osztja-e?
Ezek előrebocsátása után a magam részéről a legfontosabb feladatnak a folyamatos tanulás, továbbképzés előmozdítását tartom. Különböző adottságaink ellenére meg kell valósítanunk, hogy minden közjegyzői irodában ugyanolyan vagy hasonló színvonalú szolgáltatás álljon a felek rendelkezésére és mindez a díjszabás következetes betartásával. A kívánatosnak tartott színvonal nem egyenlő azzal, hogy pusztán részt veszünk a MOKK, a BKK vagy külső szervezetek által tartott előadásokon. Egy jó előadó igen érdekes előadása sem mentesíthet az alól, hogy a jogszabályt megtanuljuk. Sőt önmagában ez sem elég, még fontosabb, mint régen a bírói ítélkezési gyakorlat állandó figyelése, mivel az sem mindig egységes.
A Ktv. szerint a közjegyző független. A függetlenséget azonban egyesek félreértik, és ez oda vezet, hogy a jogszabályt "egyénileg" értelmezve, azaz megsértve, a többségtől eltérő közjegyzői gyakorlatot folytatnak, ami megengedhetetlen. Nem tudom, hogy a továbbképzés hiányával, a jogszabály nem ismerésével vagy az eltérő közjegyzői értelmezésével függ össze, de riasztónak tartom, hogy míg 1999-ben a panaszügyek közül egy esetben jelentettek be kártérítési igényt, a következő évre ez a szám 11-re emelkedett.
Ha a közjegyzőnek folyamatosan tanulnia kell, ez még inkább igaz a közjegyzőhelyettesekre és a jelöltekre. A Ktv. az országos kamara jogává és feladatává teszi, hogy iránymutatást adjon ki a közjegyzőhelyettesek és jelöltek szakmai képzéséről, foglalkoztatásáról, anyagi ösztönzéséről, és a velük szemben támasztott követelményrendszerről. Ez a kérdés elsősorban a mi kamaránkat érinti, tekintettel a 40 közjegyzőhelyettesre és a 12 közjegyzőjelöltre. A szervezeti és működési szabályzatban megkíséreltük kidolgozni a közjegyzőhelyettes munkája vizsgálatának szempontjait, de még nem sikerült megoldást találni. A közjegyzőhelyettes arra hivatkozik, hogy - bár személy szerint esetleg másképp oldotta volna meg a feladatot - a közjegyző utasítása szerint kellett eljárnia. Ezért fontos lenne olyan módszer kidolgozása, aminek segítségével reális képet lehet nyerni a közjegyzőhelyettesek felkészültségéről. Tudom, hogy a helyettesek elutasítják a megmérettetés gondolatát. A közjegyzői irodák gyakorlata azonban eltérő. Ez megmutatkozik abban is, hogy egyes irodáknál bizonyos feladat ritkán vagy egyáltalán nem fordul elő, tehát az itt dolgozó helyettesek ilyen feladat ellátására gyakorlati képzést nem kapnak. Ezért tartom helyesnek és látom szükségét az olyan kérdéssor kidolgozásának, amely felöleli a közjegyzői tevékenységet. Az előre megadott kérdésekre való felkészülés nem jelenthet problémát és teljes esélyegyenlőséget biztosít ahhoz, hogy mindenki elérje a közjegyzői feladatok ellátásához szükséges tudás minimális szintjét.
A közjegyzői kar érdeke, hogy ezt a máshol meg nem szerezhető tudást az utánpótlásunkat adó közjegyzőhelyettesek elsajátítsák, és ne maradjon aggodalom kinevezésükkor, megállják-e helyüket önállóan?
Mivel a helyettesek és a jelöltek száma folyamatosan nő, fontos kérdés a közjegyzőhelyettesség, mint foglalkozás és nem mint átmeneti állapot meghatározása. Nem biztos, hogy minden közjegyzőhelyettes közjegyzővé kíván válni. Van, aki alkalmazottként jobban érzi magát, különösen ha megfelelő anyagi és erkölcsi megbecsülést kap. Ma, amikor az országban évente 4000 jogász végez az egyetemeken, egy-két éven belül vonzó munkalehetőség lesz a közjegyzőhelyettesi foglalkozás, különösen, ha azok számára akik közjegyzők szeretnének lenni, megfelelő jövőképet tudunk meghatározni. E kérdéskör megoldása azonban az országos kamara hatáskörébe tartozik, amire a területi elnökség csak javaslatot tehet.
Nagy kihívás számunkra a közjegyzői feladatok állandóan változó összetétele. Feladataink nem csak bővülnek, hanem szűkülnek is. Jó példa erre az egészségügyi törvény, amelyben számos új közjegyzői feladat volt található, melyeket fél év elteltével törölték. Az idén a felsőoktatási intézmények már nem kérik a bizonyítványok közjegyző által hitelesített másolatát, egyszerű fénymásolattal is beérik. Fel kell készülni arra is, hogy feladataink köre tartósan csökkenhet. Azt is tudomásul kell vennünk, hogy nem tudjuk érdekeinket úgy érvényesíteni, mint az ügyvédség. Nem tudtuk elérni a Ktv. módosításakor, hogy elkülöníthessük személyes vagyonunkat vállalkozásunktól. Következő probléma a közjegyzői díjszabás. Mivel az 1996 óta eltelt öt évben összességében kb. 100%-os infláció volt a KSH adatai szerint, ideje lenne módosítani. A statisztika szerint növekvő okiratszám és hitelesítés évről évre csak a szintentartáshoz elég. Szinte megoldhatatlan kérdés a díjszabás egységes értelmezése és alkalmazása. Ha ugyanolyan ügyértéknél az egyik közjegyző felez, a másik dupláz, négyszeres nagyságú lehet az eltérés.
Amint láttuk, az érdemi munka a kamara elnökségére vár, amelynek az elnök csak az egyik tagja. Ezért nem mindegy, hogy az elnökség tagjai a munkában rendszeresen részt tudnak-e venni. Az elmúlt években az a gyakorlat alakult ki, hogy néhány terhelhető kollégát láttunk el folyamatosan feladatokkal, mert már ismertük őket, megbíztunk bennük. Elvállalták, amiért csak köszönettel tartozunk. Be kellene látnunk azonban, hogy a közjegyzői iroda mindennapi munkájának ellátása, a folyamatos képzés, a saját helyettesekkel és jelöltekkel való foglalkozás mellett, a kamarán belüli tisztségek és a kamarán kívül végzett tudományos, oktató tevékenység, a nemzetközi kapcsolatok fenntartása mellett ezek a kollégák a végtelenségig nem terhelhetők. Vannak a kamarának olyan tagjai is akik maguktól nem jelentkeznek, de ha feladatot kapnak, annak maradéktalanul eleget tesznek. Mindezzel azt szeretném mondani, hogy nem lenne szabad a végtelenségig kizsákmányolnunk egyes kollégáinkat, hanem a feladatokat célszerűbben elosztva, az eddigiekben a kamara munkájában részt nem vett kollégák bevonásával, arányosabban megoszthatnánk a feladatokat.
Végül engedjétek meg, hogy idézzek Rupp Zsigmond budapesti törvényszéki bíró, köz- és váltóügyvéd és volt közjegyzői segéd 1875-ben megjelent, "A magyar királyi közjegyzőségi törvény magyarázata" című könyvéből, amelyben a közjegyzői intézmény valódi természetét a következőképpen határozta meg:
"A rendezett jogélet az állam létének egyik fő feltétele. ... Az állam gondoskodása a rendezett jogélet létesítése körül pedig két irányban nyilatkozhatik. Egyrészt: a már beállott jogsérelem orvoslásában, másrészt a még be nem állott jogsérelem meggátlásában. A tér, melyen az államhatalom az első irányban nyújtja oltalmát a peres eljárás, az utóbbiban a perenkívüli eljárás. Az előbbi téren közege az államnak: a bíró és az ügyvéd, - de ki legyen a közege az utóbbi téren? Az ügyvéd nem bontakozhatik ki mindég azon egyoldalú érdekeltség befolyása alól, melyet sokszor a szerződő felek csak egyikének képviselete hoz magával... A bíró pedig szakértő tanácsra szoruló fél irányában hozzáférhetetlen, mert ő a felek felett áll. Kell tehát gondoskodni az államnak oly közegről, ki a felek között áll, s általában a nép közepette él, és ki ennélfogva a családi élet legszentebb titkainak meghittje és az állam által reá ruházott közhitelesség, szigorú minősítési és összeférhetetlenségi szabályoknál, és pártatlanságánál fogva közhiteles, szakértő és elfogulatlan tanácsadó gyanánt működni képes: e közeg pedig: a közjegyző." ■
JEGYZETEK
* Elhangzott a Budapesti Közjegyzői Kamara tisztújító közgyűlésén 2001. 02. 24-én.
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Tóth Erzsébet Katalin közjegyző, a BKK elnöke
Visszaugrás
