1. E tanulmány a két világháború közötti időszak nemzetközi és francia összehasonlítójogi mozgalmának egyik meghatározó személyiségét, Henri Lévy-Ullmann-t szeretné bemutatni. Általánosságban megállapítható, hogy Lévy-Ullmann munkássága Magyarországon kevéssé ismert,[1] noha a nemzetközi összehasonlító jogi mozgalomban komoly szerepet játszott és az angolszász világban is jól ismerték. Ez a tanulmány e hiányosság pótlásához kíván hozzájárulni, és Lévy-Ullmann kiterjedt munkássága egyes fejezeteinek bemutatásával a magyar szakmai közösség számára is hozzáférhetővé kívánja tenni életművének inspiráló tartalmát. Az itthon kevéssé ismert francia komparatista problémafelvetései és azok kortárs visszhangjai napjaink jogtudománya számára is tanulságosak lehetnek - olyan kiemelt fontosságú kérdések kapcsán, mint például a jogegységesítés vagy a nemzetközi kereskedelmi jog fejlődése.
- 497/498 -
2. A 19. század második felének összehasonlító jogi gondolkodását egyértelműen az evolucionalista-történeti keretben dolgozó angol és német szerzők munkássága határozta meg. Az 1870-es évektől Angliában Henry-Sumner Maine és utódainak oxfordi tanszéke, Németországban pedig a Zeitschrift für vergleichende Rechtswissenschaft című folyóirat és a körülötte kialakuló szerzői kör volt a jogösszehasonlítás két virágzó központja.[2]
Az előbbiekkel ellentétben a korszak francia jogtudományában a jogösszehasonlítás csak behatárolt jelentőséggel bírt.[3] A századforduló francia jogászságának szemében a jogösszehasonlítás leginkább a külföldi jogoknak a jogfejlődés és a jogélet szempontjából nélkülözhetetlen megismerésével kapcsolódott össze.[4] Emellett a jogösszehasonlítás korlátozott szerepet kapott a jogi oktatásban is egyes szakjogi, mint például magánjog vagy kereskedelmi jog, területekhez kapcsolódva.[5] Ezeket az összehasonlító jogra épülő tantárgyakat, melyek a francia jog jogintézményei mellett a főbb európai jogrendszerek megoldásait is bemutatták, Franciaországban posztgraduális szinten tanították.[6]
3. Az 1900-ban Párizsban megrendezett Nemzetközi Összehasonlító Jogi Kongresszus alapvetően megváltoztatta a francia jogi gondolkodásban a jogösszehasonlítás pozícióját és elismertségét. A kongresszus meghatározó személyiségei, Raymond Saleilles[7] és Édouard Lambert,[8] egybehangzóan a jogösszehasonlítás önálló tudományos jellege mellett érveltek,
- 498/499 -
valamint markánsan megkülönböztették összehasonlító jogi koncepciójukat a korábbi, történeti és filozófiai jellegű kezdeményezésektől.[9]
Mint Lambert megfogalmazta; az általa elképzelt jogösszehasonlítást mind tárgya, mind módszere elválasztja a korábbi törekvésektől, melyek valójában a társadalomtudományok, nem pedig a jogi tudományok körébe tartoznak. A jogösszehasonlítás új koncepciójának célja a nemzeti jogok hátterében meghúzódó közös elemek (droit commun législatif) kutatása és ezek segítségével a nemzeti jogok tökéletesítése. Ezzel a céllal összhangban a komparatistának Lambert szerint kutatásait a jelenkori civilizált jogrendszereire kell korlátoznia, ellentétben a történeti-evolucionalista szerzők mind térben, mind időben univerzalista törekvéseivel. Fontos további különbség, hogy a lamberti értelemben felfogott összehasonlító jogi kutatásnak a vizsgált jogrendszerek lehető legteljesebb megismerésére kell törekednie. Ez a módszertani célkitűzés szintén a korábban meghatározó felfogással való szembenállást fejezte ki, mert a történeti-evolucionalista keretben dolgozó komparatisták gyakran megelégedtek egy adott jogrendszer legfontosabb jellemzőinek tanulmányozásával és nem törekedtek annak átfogó és teljes megismerésére. Az átfogó kutatás érdekben ez a megközelítés nem csak a kodifikált jogszabályokra fókuszál, hanem a bírói gyakorlatra is kiterjeszti vizsgálódásait, és ezért segédtudományok, mint például a közgazdaságtan vagy jogtörténet, támogatását is igénybe veszi.[10]
A jogösszehasonlítás új, francia koncepciója tehát alapjaiban különbözött a 19. század második felére jellemző, történeti-evolucionalista előfeltevéseken alapuló angol és német kezdeményezésektől. A francia felfogást a gyakorlati irányultsággal összekapcsolódó és jelentősen megújult módszertani bázis, valamint a nemzeti jog tökéletesítésének szándéka határozta meg, és avatta önálló megközelítésmóddá - mint erre Saleilles is utal, amikor egy tanulmányában a gyakorlati orientáció alapján egyértelműen elválasztja a jogösszehasonlítás "francia iskoláját" a korábbi kezdeményezésektől.[11]
- 499/500 -
1. Szerzőnk élete, összetettsége és fordulatai okán is - aktív részvétel a politikai életben, az első világháború harctéri tapasztalatai, kiterjedt tudományszervező tevékenység, nemzetközileg elismert tudományos munka - önmagában egy önálló írás témája lehetne, ezért ez a tanulmány csak egy áttekintő vázlatot kíván adni a legfontosabb évszámok és események megjelölésével.[12] Lévy-Ullmann 1870-ben született Párizsban, ahol rövid kitérőktől eltekintve egész életét leélte. 1895-ben Párizsban védte meg "Obligations á primes et á lots" című szakdolgozatát, mellyel díjat nyert. E díj, illetve kiváló tanulmányi eredményei egyértelműen a tudományos pályára predesztinálták, 1899-ben sikeres versenyvizsgát tett, és 1904-ig a montpellieri jogi karon, majd ezt követően 1910-ig a lillei jogi karon tanított. Az oktatás mellett gyakorlati jogászi munkát is végzett, 1931-ig a párizsi ügyvédi kamara tagja volt, és a korszak politikai életében is aktívan részt vett. Az első világháborút megelőző években a munkaügyi miniszter kabinet-főnökeként tevékenykedett, valamint egyszer képviselőjelöltként is elindult a választásokon. A fiatal Lévy-Ullmann tehát semmi esetre sem volt szobatudós, hanem ügyvédként és politikusként a gyakorlati élettel is szoros kapcsolatban állt.
Az első világháború kezdetén Lévy-Ullmann 44 éves volt, és lovassági hadnagyként részt vett Montdidier védelmében. 1916-ban súlyos sérülései és betegsége miatt leszerelték. Ezt követően Párizsba költözött, és 1916-ban a Faculté de Droit de Paris-on megbízták a jogösszehasonlítás (législation comparée) oktatásával, majd 1919-ben végleges kinevezést kapott, és élete hátralévő részében ezen a fakultáson dolgozott. Kezdetben jogösszehasonlítást, majd magánjogot és ezt követően évenkénti váltásban nemzetközi magánjogot oktatott. Oktatói munkája közben sem szakított a politikával, többször szerepet vállalt a radikális pártban. 1940-ben nyugdíjba vonult és 1947-ben hosszas betegséget követően halt meg.
Az előbbiek Lévy-Ullmann tudományos és tevékenységét objektíven bemutatják, azonban semmit sem árulnak el személyiségéről, mely tudományos kvalitása mellett sikerei másik kulcsa lehetett. Személyiségéhez a kortársak és barátok megemlékezéseivel kerülhetünk közelebb, és így talán jobban megérthetjük sikerének egyik titkát.
- 500/501 -
A kortársak megemlékezéseikben legtöbbször előforduló jelző Lévy-Ullmann kapcsán a szerénység és az elegancia. Julliot de la Morandiére, akivel Párizsban dolgozott együtt, a következőképpen jellemzi: "A versenyvizsgán résztvevők dicsérték az órái érthetőségét, beszédének eleganciáját, és modorának könnyedségét. A korszak divatja szerint magas gallért viselt és monoklit hordott, mely kihangsúlyozta megjelenésének tagadhatatlan arisztokratikus vonásait, és mellyel művészien tudott babrálni. De nem pusztán egy briliáns fiatalember volt, hanem nagy munkabírással is rendelkezett."[13] Egy pár oldallal később a következőképpen folytatja: "Lévy-Ullmann-nak nem volt szüksége királyi nemességre, mert rendelkezett az intelligencia és a szív nemességével."[14]
Hogy nem csak franciás túlzásokat és elfogultságot tükröz az előbbi részlet, azt kellőképpen bizonyíthatja a korszak angol komparatisztikája meghatározó személyiségének, H. C. Gutteridge-nek a visszaemlékezése: "Lévy-Ullmann személyes sármja és megjelenésének nemessége igen megnyerő volt az angoloknak, és ez számos barátot szerzett neki a La Manche másik oldalán. Első találkozásunk - mely most is tisztán kirajzolódik a számos más emlék közül, mely eszembe jut akkor, amikor e sorokat írom - 1924-ben egy angol nyári napon történt Oxfordban, amikor egy komolynak és tudósnak tűnő professzor ment keresztül az All Soul's College udvarán Edward Jenks baráti társaságában. [...] itt kezdődött barátságunk és együttműködésünk a jogtudományban, mely nagyon szívélyes volt."[15]
Lord Macmillan a Society of Comparative Legislation elnökeként pedig a következőképpen búcsúzott tőle: "A velünk (mármint az angolokkal) való együttműködése nem korlátozódott kizárólag a jogtudomány területére, hanem amint azt nekem egy levelében megírta 1935-ben, 1915-ben az Artois-i fronton, az "angol csapatok oldalán" szerezte azt a sebesülést, melytől egész életében szenvedett. Ezért, azon ősi privilégiumok alapján, melyeket a skótok számára a francia király biztosított, nem külföldiként szeretnék az emléke előtt tisztelegni, hanem honfitársként."[16]
Az előbbi megemlékezések közelebb hozhatják hozzánk Lévy-Ullmann-t, és arra is rámutathatnak, hogy a személyiség vonásoknak milyen szerepe lehet a tudományos életben.
- 501/502 -
2. Lévy-Ullmann életműve, mint azt már életének rövid áttekintéséből is láthatjuk, több jogterületet ölelt fel. Széleskörű oktató- és kutatómunkája a magánjogra, a jogösszehasonlításra, a nemzetközi magánjogra és a jogelmélet kérdéseire terjedt ki. Igen fiatalon, 30 évesen, részt vett az 1900-as Párizsi Összehasonlító Jogi Kongresszuson, ahol a magánjogi szekció munkájának összefoglalásáért felelős titkár-raportőrként tevékenykedett.[17] E raportőri feladat mellett a Saleilles és Lambert nevével fémjelzett, a jogösszehasonlítás elméleti kérdéseinek tisztázására hivatott első szekció ülésein is találkozhattunk a hozzászólásával.
1906-ban felkérték, hogy vállaljon szerepet a korszak francia jogtudományának egyik jelentős vállalkozásában, a nemrég hatályba lépett német polgári törvénykönyv, a Bürgerliches Gesetzbuch fordításának és kommentárjának elkészítésében. Engedve Saleilles és Bufenoir, a Société de la législation comparée elnöke kérésének, a BGB különös szerződésekről szóló részét fordította le, illetve az ehhez a részhez kapcsolódó kommentárt írta meg. E munka során döbbent rá számos olyan problémára, mely a későbbiekben meghatározta tudományszervező munkásságát. Ilyen probléma volt számára többek között a külföldi jogokra vonatkozó jogirodalom teljes hiánya.[18]
Az első világháborút követően érdeklődése fokozatosan az angolszász jogrendszerek felé fordult, és mintegy tíz éves kutatásainak eredményeit összegezte a Le systéme juridique de l'Angleterre című művében. Ezt a művét 1935-re fordították le angolra, és ez jelentős elismertséget szerzett neki az angolszász világban.[19] Sir William Holdsworth előszavában ajánlotta Lévy-Ullmann művét az angol jogászság figyelmébe: véleménye szerint a mű a "jogirodalom egyedi jelensége" és "a legjobb bevezetés az angol jogba, amit ő ismer".[20]
Graveson professzor értékelése szerint Lévy-Ullmann angol jogrendszert bemutató művének újdonsága, és egyben egyedisége is, módszertani megközelítésében rejlett. Ez a megközelítésmód markánsan megkülönböztette Lévy-Ullmann könyvét az angol jogrendszert bemutató más mun-
- 502/503 -
káktól. Ellentétben ugyanis a megszokott, a bírósági szervezetrendszer bemutatására koncentráló angol tankönyvekkel Lévy-Ullmann műve a jogforrásokkal kezdődik[21] és minden egyes további fejezet tárgyalásánál jelentős hangsúlyt helyez a történeti háttér bemutatására.
A történeti megközelítés mellett a munkát az összehasonlító szemlélet uralja, mely abban érhető tetten, hogy a szerző a kontinentális joghallgatók számára ismeretlen angol jogintézményeket a már ismert jogintézmények felől közelíti meg. Graveson szerint ezért a vizsgált munka nem csak a kontinentális jogászok számára kiváló bevezetés az angol jogba, hanem az angol joghallgatók számára készült tankönyvek között sem találhatunk megfelelőbbet.[22] Méltató szavait Graveson még a mű irodalmi értékeire való utalással egészíti ki, ugyanis szerinte a szerzőben "egyesül a jogtudomány és az irodalmi tehetség, egyszerre oktatja és bűvöli el az olvasót."[23]
Tudományos munkássága mellett Lévy-Ullmann tudományszervező tevékenységét is elismerték kortársai. Aktívan részt vett a tudományos közéletben: 1924-től tagja, majd alelnöke is volt az Académie internationale de droit comparé-nak, továbbá 1929 és 1930 között a Société de législation comparée elnöki tisztét is betöltötte. 1920-től kezdve több lépcsőben megszervezte a Párizsi Összehasonlító Jogi Intézetet, mely 1932-ben nyerte el végleges, a jogi fakultástól független, csak a Párizsi Egyetemhez kötődő státuszát.[24] Az Intézet megalapításában a Rockefeller alapítvány támogatása volt a segítségére, 1941-es visszavonulásáig az Intézet igazgatója volt.
A kutatás tárgyi feltételeinek megteremtése mellett Lévy-Ullmann kiemelt figyelmet fordított a publikációs tevékenységre is, különösen fiatal kutatók műveinek megjelentetését illetve kevéssé kutatott témákról szóló monográfiák kiadását preferálta. Több könyvsorozatot is útjára indított, az elsőt Bibliothéque internationale de Droit privé et de Droit criminel címmel, e sorozat célja a kortárs külföldi jogirodalom egyes jelentős műveinek a francia olvasóközönséghez történő eljuttatása volt. Egy újabb sorozatot pedig D'études théoriques et pratiques de Droit étranger, de Droit comparé et Droit international címmel hívott életre, mely a Bibliothéque de l'Institut de
- 503/504 -
Droit comparé de l'Université de Paris címen folytatódott az Intézet megalapítását követően. Ez a könyvsorozat kifejezetten az Intézet hallgatói által, Lévy-Ullmann tudományos irányításával írt monográfiák megjelentetésére törekedett. Az Intézet sikeres tevékenységét mutatja, hogy a sorozatban 67 kötet jelent meg, és e kötetek a legkülönfélébb szakjogi kérdéseket vizsgálták összehasonlító perspektívában. Érdekességképpen meg lehet említeni, hogy ebben a sorozatban jelent meg a második világháborút követő korszak komparatisztikája két fontos személyiségének, Marc Ancel-nek és Léontin-Jean Constantinesco-nak is az első tudományos műve. Ancel monográfiája a common law-ról, Constantinesco könyve pedig a szinallagmatikus szerződések német szabályozásáról szólt.[25]
1. Lévy-Ullmann összehasonlító joggal kapcsolatos elméleti munkásságának bemutatását jelentősen megnehezíti, hogy sosem írt átfogó munkát a jogösszehasonlításról.[26] Az összehasonlító jog elméletére vonatkozó megállapításait különböző, gyakran térben és időben is távoli publikációkban lehet fellelni, és ezek egymásmellé illesztéséből már kirajzolódnak a jogösszehasonlításról vallott elképzelésének kontúrjai.
A harmincas évek második felében írt "Összehasonlító magánjog" című egyetemi jegyzetében a jogösszehasonlítást a következőképpen határozza meg: "a jogtudomány egy olyan ága, melynek célja a legjelentősebb civilizált országok szabályainak, intézményeinek és jogrendszereinek közelítése."[27] Ez a definíció egybevág az 1900-as párizsi kongresszuson a Lambert által képviselt felfogással, továbbá szervesen következik Lévy-Ullmann-nak a kongresszuson kifejtett nézeteiből is.[28]
Az előbbi meghatározásban, mint azt volt tanítványa Zajtay Imre jelzi, Lévy-Ullmann a hangsúlyt a jogrendszer kifejezésre helyezte, és ezzel már túllépett a lamberti felfogás keretein, mivel Lambert a jogintézményeket, a jogszabályokat és a bírói jogfejlesztést kívánta a kutatások fény-
- 504/505 -
körébe állítani. Ezzel szemben, érvelt Lévy-Ullmann, a jogszabályok és a jogintézmények nem érthetők meg a jogrendszer ismerete nélkül, a jogrendszer maga pedig nem azonos a pozitív jog összességével. A jogrendszer fogalma ugyanis szerinte elválaszthatatlan az "emberi oldaltól", az "emberi oldal" alatt pedig azoknak a szociológiai és pszichológiai tényezőknek az összességét értette, melyek egy adott jogrendszer kialakulását meghatározták.[29]
A jogösszehasonlítás Lévy-Ullmann szemében tehát nem szűkíthető a pozitív jogszabályok tanulmányozására. Ellentétben Lambert és Saleilles nézeteivel, melyek kizárólag kiegészítő szerepet szántak egyes segédtudományoknak - mint például a közgazdaságtan vagy jogtörténet, - Lévy-Ullmann kifejezetten felhívja a figyelmet arra, hogy az összehasonlítandó jogszabályokat szociológiai és néplélektani környezetükkel összhangban, valamint a történelmi nézőpont felhasználásával kell vizsgálni. Ez a megközelítésmód jogelméleti szempontból az ún. "szintetikus megközelítéshez" áll a legközelebb, és rá több példát is találhatunk Lévy-Ullman angol jogról szóló művében.[30]
2. Lévy-Ullmann-nak a jogösszehasonlítás céljairól alkotott elképzelései az első világháború után fokozatosan átalakultak. A párizsi kongresszuson még, összhangban az általános vélekedéssel, a közös jog - az ő szóhasználatában: közös nemzetközi jog (droit commun international) - feltárását tartotta a jogösszehasonlítás fő feladatnak.[31] Ez a kizárólagosság azonban az első világháborút követően átadta helyét egy plurálisabb, több elemből álló megközelítésnek.
A jogösszehasonlítás feladatait Lévy-Ullmann három, minőségileg is különböző csoportba sorolta: a jogösszehasonlításnak gyakorlati, tudományos és humanitárius céljai lehetnek.[32] Gyakorlati szempontból mindazok számára nélkülözhetetlen akik, legyenek üzletemberek vagy politikusok, a nemzetközi kapcsolatokban érintettek, hiszen a nemzetközi életben létfontosságú lehet más nemzetek jogszabályainak ismerete. Tudományos szempontból segítségére lehet a jogtörténeti kutatásoknak, szerepet kaphat az egyetemi oktatásban és hozzájárulhat a nemzeti jog tökéletesítésé-
- 505/506 -
hez, mivel a civilizált népek közös jogának modellértékű megoldásai is inspirálhatják a törvényhozói munkát.
Az előbbiekkel összehasonlítva a humanitárius célok a jogi kérdéseken túlmutatnak, ugyanis Lévy-Ullmann szerint a jogösszehasonlítás végső soron hozzájárulhat, sőt hozzá is kell járulnia a nemzetek közötti kölcsönös megértéshez, mert szerinte "semmi sem könnyítheti meg jobban egy nemzet lelki alkatának megismerését, mint egy nép jogi nyelvének és intézményeinek tanulmányozása."[33] A jogösszehasonlítás céljai és feladatai Lévy-Ullmann felfogásában tehát több elemből épülnek fel, és a jogi kutatáson túlmutató célkitűzések is megjelennek.
3. Összhangban az előbbi célokkal Lévy-Ullmann több módszertani következtetést is megfogalmazott.[34] Kifejezetten felhívta arra a figyelmet, hogy az összehasonlító jogi kutatás során mindig a forrásokra kell támaszkodni, és csak az összehasonlítható "dolgokat" lehet összehasonlítani. Az előbbiekben említett "szintetikus szemlélet" fényében arra is utalt, hogy a korszellem és a jogalkalmazási közeg (le milieu) ismerete szintén szükséges feltétele a jogösszehasonlításnak. E jogalkalmazási közeg alatt Lévy-Ullmann a politikai, gazdasági, filozófiai és társadalmi elemek összességét értette. A közeg fogalmának ilyen átfogó értelmezése túlmutat Lambert "törvényhozói környezet" fogalmán és egy, a jogot a saját környezete szerves elemeként tekintő szintetikus megközelítést rejt magában.[35]
1. Lévy-Ullmann tudományos munkásságának másik, általános összehasonlító jogi kutatásaiból szervesen következő eleme volt a droit mondial, az ún. "világjog" fogalmának kidolgozása. A nemzetközi üzleti gyakorlatot tanulmányozva Lévy-Ullmann a "világjogban" látta a már a kongresszuson is többször idézett közös jog, droit commun international, egyik lehetséges megvalósulását.
A nemzetközi kereskedelem világa a 20. század elejére már megteremtette saját szerződéstípusait, önálló vitarendezési mechanizmusait s egyedi szakmai szankcióit, és így egy önálló jogrendszert hozott létre.[36] Ezt az
- 506/507 -
alapvetően a nemzetközi üzleti élethez kapcsolódó jogot Lévy-Ullmann "világjognak" (droit mondial) nevezte el,[37] és úgy vélte, hogy a nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga, a nemzetközi közjog és a nemzetközi magánjog metszéspontjában helyezkedik el. Ez a jogrend a nemzetközi kereskedelem szempontjából releváns nemzeti jogterületek nemzetközi szintű, szupranacionális egységesítésével és közelítésével fejlődik.[38]
A "világjog" gondolata újdonságnak számított Lévy-Ullmann korában. Azonban nem tekinthető újdonságnak az életművében, mivel ez a fogalom a korábban már ismertetett elméleti és módszertani megállapításain alapul. Maga a "világjog" egy lényegében azonos civilizációs kör - az angolszász és a kontinentális - és alapjaiban hasonló közeg - a nemzetközi kereskedelem világa - "terméke", és ezért megfelel a jogrendszerek vonatkozásában felállított premisszáknak. Lévy-Ullmann szerint ugyanis egy jogrendszer önállóságában alapvetően a civilizáció egysége és a közeg homogenitása a meghatározó tényező, és ezeket a feltételeket a nemzetközi kereskedelem joga, a "világjog" tökéletesen kielégíti.
Egy tanítványa, Pierre Lepaulle arra is utal írásában, hogy Lévy-Ullmann számára a droit mondial nem csak egy empirikusan megragadható jelenség volt, hanem egy olyan ideál is, mely felé általában véve törekednünk kell. Egy ilyen közös jog ugyanis jelentékenyen segítheti a nemzetek közötti kölcsönös együttműködés elmélyülését, és ezen keresztül a nemzetközi stabilitás és béke megerősödését.[39]
2. Ezt a koncepciót, mely lényegében a nemzetek felett átívelő jogegységesítést favorizálta, komoly kritikában részesítették a korszak angol komparatistái. Többek között az előbbiekben, a személyes visszaemlékezések kapcsán már idézett Gutteridge is vitatta mind elméleti alapvetését, mind gyakorlati megvalósíthatóságát.
Gutteridge szerint a jogegységesítés törekvését az univerzalizmus gondolata hatja át. E megközelítésmód lényege az a meggyőződés, hogy a civilizált jogrendszerek közös magja a jogrendszerek számára univerzali-
- 507/508 -
zálható, azaz általánosan felhasználható mintákat kínál.[40] A két világháború közötti korszak gyakran kiábrándítónak tűnő jogegységesítési kudarcai, melyek minden esetben az univerzalizmus előfeltevésein alapultak, Gutteridge szerint több okra is visszavezethetők.
Elméleti szempontból kérdéses, hogy vajon egyáltalán helytálló-e a jogegységesítést lelkesen támogató jogászok előbbiekben említett univerzalista kiindulópontja, mely lehetséges, hogy nem több, mint egy olyan "kegyes aspiráció, mely részben a nemzetek közötti jogi és egyéb együttműködésen, de lényegében az emberiség lényegi egységének feltételezésén alapul."[41] Az angol jogászság szemében az emberiség ilyen "lényegi egységének feltételezése" igen csak megkérdőjelezhetőnek tűnhetett, hiszen a Birodalom számos olyan, jogi értelemben is eltérő tradíciót foglalt egységbe, például az indiai, az iszlám, vagy a dél-afrikai római-holland jogot, melyek között még a birodalmi igazgatás szempontjából nélkülözhetetlen közös pontok felfedezése is sok nehézséggel járhatott.
Az elméleti problémák mellett az univerzalista felfogást számos, a gyakorlati életben jól ismert probléma is megkérdőjelezheti. Az angolok szerint az eltérő nemzeti mentalitások, a tradíciókon alapuló szokások, a jogintézmények eltérő szerkezete és a jogi technika különbözősége mind-mind alááshatja az előbbi kiindulópontot.[42] E problémák mellett az is felelős lehetetett a kudarcokért, hogy a jogegységesítését favorizáló jogászok gyakran nem mérték föl pontosan, talán lelkesedésük, talán elfogultságuk miatt, hogy törekvéseik népszerűtlenek a gyakorló jogászok köreiben és a közvéleményt sem érdeklik túlzottan.[43] Gutteridge hamisítatlan angol iróniával jegyzi meg e pontnál, hogy igen nehéz elképzelni azt, hogy tüntetések kezdődnének, mondjuk a váltó típusú, forgatható értékpapírok vagy a házassági jog egységesítésért.[44]
A jogegységesítését favorizáló jogászok túlzott lelkesedéséből fakadó nehézségeket a jogegységesítés technikai kereteit biztosító konferenciák működési problémái bonyolíthatják tovább. Ilyen problémák lehetnek például, hogy több nemzetközi szervezet is foglalkozhat egy jogi kérdéssel és ez gyakran a hatékony munka rovására történő rivalizáláshoz vezethet.
- 508/509 -
Ezt egészítheti ki, hogy a túlzott lelkesedés miatt gyakran elmaradhat a kellően alapos előkészítés, és az is előfordulhat, hogy a javaslat kezdeményezője kizárólag a saját jogi kultúrája fogalomrendszere alapján készít el a megvitatandó szövegtervezetet, amivel a többi jogi tradíció számára eleve nagyon nehezen tárgyalhatóvá teszi az egész kérdést.
Gutteridge az előbbiek mellett egy egészen speciális problémára is felhívja a figyelmet, egyes esetekben az ún. "joy riding" megjelenése miatt válhat egy konferencia eredménytelenné, mivel számos, az elvárt udvariasságon túlmutató programot is beiktathatnak egy konferencia keretébe - bankettek, fogadások, kirándulások, és egyéb társadalmi érintkezésre lehetőséget adó események - és ez már a konferencia valódi céljait veszélyeztetheti.[45]
Ezek a kritikai meglátások rámutatnak arra, hogy a jogegységesítés folyamata - az ötlet megfogalmazódásától a tervezet hatálybalépéséig - számos gyakorlati buktatót rejthet magában. E nehézségek leküzdéséhez pedig nem elég a puszta lelkesedés és elhivatottság, hanem komoly szervezőkészségre is szükség van. A sikeres jogegységesítés tehát két feltétel együttállását kívánja meg: egy alapos jogászi munkával kidolgozott és a szerződő felek által elfogadható tervezetet, valamint komoly technikai jellegű szervezőmunkát.[46]
1. Az elmúlt évtizedek nemzetközi jogfejlődésének tényei[47] igazolják Lévy-Ullmann megállapításait a nemzetközi kereskedelem jogának önállósodásáról, és ezzel jelzik, hogy meglátásai az angol kortársak szkepticizmusa és kritikája ellenére is helytállónak bizonyultak. Lévy-Ullmann valójában előre látta, hogy a nemzeti jogalkotástól egyre inkább függetlenedő és kulturálisan homogén nemzetközi üzleti világ szükségszerűen létre fogja hozni saját szabályait.
Ez a pontos előrelátás pedig Lévy-Ullmann módszertani premisszáinak helytállóságát igazolta, melyek szerint nem lehet a jogra kizárólag
- 509/510 -
szabályok összességeként tekinteni, hanem az azt körülölelő közeg politikai, szociológiai és kulturális vonatkozásainak ismerete is nélkülözhetetlen. Továbbá egybecseng a francia szerző módszertana hátterében rejlő jogelméleti kiindulóponttal is, mely szerint a történelmi-kulturális közösségek a szükségleteiknek megfelelő szabályokat önmaguk teremtik meg.[48] A történelmi-kulturális egyediségből a szabályozottság önállósága is következik - és ezt az egyedi szabályozottságot nevezhetjük napjaink felkapott kifejezésével jogi kultúrának.[49]
2. Lévy-Ullmann sikere arra is rámutat, hogy a jogtudományban megfogalmazott állítások helytállóságának megállapításánál milyen jelentős szerepet játszanak a kiérlelt módszertani előfeltevések. Azonban a későbbiekben beigazolódó állítások megfogalmazáshoz a csiszolt módszertan önmagában még nem elég, legalábbis ezt sugallja Lévy-Ullmann példája, azt ki kell egészítenie a kutatói intuíciónak is.[50] Szerzőnk példája jelzi, hogy a megalapozott módszertan és a kutatói intuíció sajátos, egymást kölcsönösen támogató elegye lehet a jogtudományi kutatás egyik legfontosabb "sorvezetője".
Lévy-Ullmann "világjogi" koncepciója ebből a szempontból példaértékű, hiszen kutatói intuícióját dicséri, hogy már 1923-ban megfogalmazta annak az álomszerű "világjognak" a gondolatát, ami csak a 20. század utolsó évtizedeiben kezdett el valódi formát ölteni.■
- 510 -
JEGYZETEK
* Jelen tanulmány a 2008. április 25-ei I. Szegedi Összehasonlító Jogi Napokon elhangzott Egy megvalósult álom - Lévy-Ullmann "világjoga" című előadás alapján készült.
[1] Az egyetlen általam ismert magyar hivatkozást lásd XAVIER, J.: Az összehasonlító jog (droit comparé) oktatásáról. Magyar Jogászegyleti Értekezések, 1934/április. 176. Janne Xavier liégei professzor látogatásáról lásd FEKETE B.: Két vázlat a magyar összehasonlító jogi gondolkodás tablójához - Adalékok a magyar jogösszehasonlítás történetéhez. Állam- és Jogtudomány, 2005/1-2. 161-162.
[2] A jogösszehasonlítás első paradigmájáról FEKETE B.: Jogösszehasonlítás: tudományelméleti és tudománytörténeti töredékek. Állam- és Jogtudomány, 2007/4. 571-587.
[3] LÉVY-ULLMANN, H.: The Teaching of Comparative Law: Its Various Objects and Present Tendencies at the University of Paris. Journal of the Society of Public Teachers of Law, 1925. 17.
[4] Zajtay I.: Réflexions sur l'évolution de droit comparé. In: Fetschrift für Konrad Zweigert (hrsg. Bernstein, H.-Drobnig, U.-Kötz, H.). J. C. B. Mohr, Tübingen, 1981. 595.
[5] LÉVY-ULLMANN: i. m. 18.
[6] Pl. droit civil approfondi címmel. Vö.: RENÉ, D.: Traité élémentaire de droit civil comparé. LGDJ, Paris, 1950. I-IV.
[7] Saleilles munkásságáról lásd részl. Constantinesco, L.-J.: Traité de droit comparé I. Introduction au droit comparé. LGDJ, Paris, 1972. 132-138.
[8] Lambert összehasonlító jogról alkotott koncepcióját elemzi OTETELISANU, A.: Les conceptions de M. E. Lambert sur le droit comparé. In: Introduction á l'étude du droit comparé - Recueil d'Études en l'honneur d'Edouard Lambert. Sirey-LGDJ, Paris, 1938. 39-46., munkásságát magyarul bemutatja Rózsa D.: Lambert, a magvető. In: "Monumentum aere perennius" - tanulmányok Péteri Zoltán tiszteletére (szerk. Fekete B.-Szabó S.). Budapest, 2005. 217-222.
[9] Vö. SALEILLES, M. R.: Conception et objet de la science du droit comparé. In: Congrés international de droit comparé. Procés-verbaux des séances et documents. Tome premier. LGDJ, Paris, 1905. 179. és Lambert, E.: Conception générale et définition de la science du droit comparé, sa méthode, son histoire; le droit comparé et l'enseignement du droit. In: Congrés international du droit comparé. i. m. 32.
[10] LAMBERT: i. m. 55-56.
[11] Constantinesco: i. m. 133.
[12] Lévy-Ullmann életéről lásd DE LA MORANDIÉRE, L. J.: Henri Lévy-Ullmann. In: L'oeuvre juridique de Lévy-Ullmann. Centre francais de droit comparé, Paris, 1952. 11-15.
[13] DE LA MORANDIÉRE: i. m. 12.
[14] Uo. 14.
[15] GUTTERIDGE: i. m. 17.
[16] Lord Macmillan: i. m. 22.
[17] Lévy-Ullmann raportőri összefoglalóját a magánjogi szekció munkájáról lásd: Congrés international de droit comparé. i. m. 131-143.
[18] Vö. lerebours-pigeonniére, P.: Lévy-Ullmann et la Bibliothéque Internationale de Droit privé et de Droit criminel. In.: L'oeuvre juridique de Lévy-Ullmann. i. m. 132.
[19] Az angol fordítás címe: The English Legal Tradition. Its Sources and History. A kötet előszavát Sir William Holdsworth, a korszak egyik legtekintélyesebb angol jogászprofesszora írta.
[20] GUTTERIDGE, H. C.: Lévy-Ullmann. In: L'oeuvre juridique de Lévy-Ullmann. i. m. 18.
[21] A mű hét nagy egységre tagozódik: 1. Források, 2. Common Law, 3. Equity, 4. Írott jog, 5. A római jog hatása Angliában, 6. Jogösszehasonlítás, 7. Az angol jogi tradíció. GRAVESON, R. H.: Le «Systéme juridique de l'Angleterre» de Lévy-Ullmann, l'opinion d'un juriste anglais. In: L'oeuvre juridique de Lévy-Ullmann. i. m. 150.
[22] Uo. 150-151
[23] Uo. 170.
[24] A több mint egy évtizedes alapítási folyamat állomásait lásd részl.: DAVID, R.: Lévy-Ullmann et le Droit comparé. In: L'oeuvre juridique de Lévy-Ullmann. i. m. 83.
[25] ANCEL, M.: La «Common Law» d'Angleterre. Paris, 1927., CONSTANTINESCO, L.-J.: La resolution des contrats synallagmatiques en Droit allemand. Paris, 1940.
[26] DAVID: i. m. 75.
[27] LÉVY-ULLMANN, H.: Droit civil comparé. Paris, 1936-1937. 4. idézi ZajtaY I.: Henri Lévy Ullmann professeur de droit comparé. In: L'oeuvre juridique de Lévy-Ullmann. i. m. 105.
[28] Vö.: Congrés international de droit comparé. i. m. 131.
[29] ZAJTAY I.: i. m. 106.
[30] Uo. A "szintetikus megközelítést" az analitikus felfogással szembeállítva részletesen bemutatja VINOGRADOFF, SIR P.: Methods of Jurisprudence. In: Custom and Right. H. Aschehoug & Co., Oslo, 1925. 1-20. kül. 11-20.
[31] LÉVY-ULLMANN: i. m. 19.
[32] DAVID: i. m. 76-77.
[33] Lévy-Ullmann megállapítása. Idézi David: Uo. 77.
[34] Uo. 78.
[35] Vö. VINOGRADOFF: i. m.
[36] LEPAULLE, P.: Henri Lévy-Ullmann et le Droit mondial. In: L'oeuvre juridique de Lévy-Ullmann. i. m. 115.
[37] Lepaulle jelzi, hogy Lévy-Ullmann valójában több értelemben is használta ezt a kifejezést, többek között a droit mondial kifejezés rendelkezett egy filozófiai, "neoskolasztikus" konnotációval is. Uo. 111-112.
[38] Vö. BALOGH E.: Lévy-Ullmann, Vice-Président de l'Académie Internationale de Droit comparé. In: L'oeuvre juridique de Lévy-Ullmann. i. m. 127.
[39] Vö. Lévy-Ullmann P. Lepaulle disszertációjához írt előszavával idézi LEPAULLE: i. m. 117 és köv. ill. Uo. 113 és köv.
[40] Az univerzalizmusról lásd Ancel, M.: La doctrine universaliste dans l'oeuvre de Lévy-Ullmann. In: L'oeuvre juridique de Lévy-Ullmann. i. m. 182-187.
[41] GUTTERIDGE, H. C.: Comparative Law. Cambridge University Press, Cambridge, 1971. 6.
[42] Uo.
[43] Uo. 157.
[44] Uo.
[45] A konferenciák részletes elemzését lásd Uo. 176-182.
[46] A korszak jogegységesítési eredményeiről lásd részl.: Schnitzer, A. F.: De la diversité et de l'unification du droit. Verlag für Recht und Gesellschaft AG, Bale, 1946. 65-82.
[47] Áttekintésként vö. BÁNRÉVY, G.: A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga. Szent István Társulat, Budapest, 2007. 25-29. Részletesen VAN HOUTTE, H.: The Law of International Trade. Sweet and Maxwell, London, 2002. kül. 2., 3., 4., 10., és 11. fejezet.
[48] A nemzeti közösség szintjén, a XIX. századi romanticizmus narratív keretében fogalmazza meg ezt az állítást a történeti jogi iskola (Vö. SZABADFALVI J.: Historical Jurisprudence, avagy a történeti jogtudomány mint a jog "kultúrtörténeti" megközelítése. In: Historical Jurisprudence - Történeti Jogtudomány (szerk. Szabadfalvi J.). Budapest, 2000. 16-19.) Egy adott kor és civilizációs kör metszéspontját figyelembe véve a korszak jogfejlődésének fő pontjait kijelölő jogi ideálokról és posztulátumokról értekezik Josef Kohler (lásd Kohler, J.: The Mission and Objects of Philosohy of Law. Illinois Law Review, 1910-11. 427. és köv.; továbbá vö. POUND, R.: Scope and Purpose of Sociological Jurisprudence. Harvard Law Review, 1911-12. 156.) Eugen Ehrlich pedig a társadalom "jogteremtéséről" beszél a jogászjogról és a társadalmi jogról alkotott elméletében (lásd Ehrlich, E.: Szabad jogtalálás és szabad jogtudomány. In: Jog és filozófia (szerk. Varga Cs.). Szent István Társulat, Budapest, 2003. 35-40.; illetve BADÓ A.: Eugen Ehrlich és a jogszociológia. In: Amabilissius - Loss Sándor Emlékkönyv. DE-ÁJK, Debrecen, 2005. 143-146.)
[49] A jogi kultúrák kutatásának kérdéseiről lásd: VARGA, CS.: Jogi kultúrák - összehasonlító megvilágításban. In: Összehasonlító jogi kultúrák (szerk. Varga Cs.). Budapest, 2000. IX-XVIII.
[50] Az intuíció és a tudomány tudományfilozófiai összefüggéseiről lásd Kuhn, S. T.: Utószó - 1969. In: Uő.: A tudományos forradalmak szerkezete. Osiris, Budapest, 2002. 196-202.
Lábjegyzetek:
[1] Fekete Balázs, Tudományos segédmunkatárs, MTA Jogtudományi Intézete, Budapest, 1014 Országház u. 30.; egyetemi adjunktus, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Jog- és Államtudományi Kar., Budapest, E-mail: fbazsa@jak.ppke.hu
Visszaugrás
