Az emberi környezet megóvásával foglalkozó első világméretű program kidolgozására 1972-ben került sor Stockholmban, az ENSZ környezeti világkonferenciáján. A konferencián a résztvevők nyilatkozatot fogadtak el a környezetvédelem alapelveiről és nemzetközi feladatairól. Az együttműködés irányítására, a nemzetközi erőfeszítések összehangolására létrehozták az ENSZ Környezeti Programját (UNEP). A Stockholmi Nyilatkozat keretében első ízben fogadták el hivatalosan, nemzetközi szinten az emberhez méltó környezethez való jogot. A nyilatkozatban a kormányok ünnepélyesen kötelezettséget vállaltak, hogy megóvják és jobbá teszik az ember környezetét a mai és a jövő nemzedékek számára. A stockholmi konferencián nemzetközi szinten általános elfogadást nyert a gazdasági fejlődés és a környezetvédelem közötti kölcsönhatás gondolata is. A természeti erőforrások csökkenése, ember és természet viszonyában az összhang megbomlása csak globális szinten értelmezhető. A konferencia legfőbb eredménye az volt, hogy kísérletet tett a fejlett és fejlődő országok között a környezet védelme és a gazdaság fejlesztése kérdéseiben vallott szemléleti különbségek áthidalására, s általánosan elfogadtatta az ökológiailag "egészséges" fejlődés érdekében szükséges környezetvédelmi szemlélet és gazdálkodás gondolatát.[1]
A Stockholmi Nyilatkozat elfogadásával párhuzamosan lett vizsgálatok tárgya a környezetvédelem és az emberi jogok védelmének kapcsolata. Az emberi jogok védelme és a környezetvédelem közötti összefüggések felismerése, valamint e két védelmi rendszer összekapcsolása hívta fel a figyelmet az egészséges környezethez való jog elismerésének az igényére.[2]
Az Alaptörvény XXI. cikke akként rendelkezik, hogy Magyarország elismeri és érvényesíti mindenki jogát az egészséges környezethez. Az egészséges környezethez való jogot a korábbi Alkotmány a tulajdonhoz hasonlóan az általános rendelkezések között szabályozta, amely azonban megjelent az alapjogok között is. Az egészséges környezethez való jog harmadik generációs jog, amely szintén alapjogként érvényesül, így alkalmazandó rá
- 123/124 -
a szükségességi-arányossági teszt. Az Alkotmánybíróság az egészséges környezethez való jogot a 18/1994. (V. 20.) AB határozatában értelmezte máig irányadóan. Ennek rendelkező részében kimondta, hogy az egészséges környezethez való jog azt a kötelezettséget is magában foglalja, hogy az állam a természetvédelem jogszabályokkal biztosított szintjét nem csökkentheti, kivéve, ha ez más alapjog vagy alkotmányos érték érvényesítéséhez elkerülhetetlen. A védelmi szint csökkentésének mértéke az elérni kívánt célhoz képest ekkor sem lehet aránytalan. Az egészséges környezethez való jog jellege kapcsán megállapította, hogy a környezethez való jogot az alanyi jogokhoz való sajátos viszonya, valamint sajátos tárgya különbözteti meg mind a többi alapjogtól, mind az Alkotmányban kitűzött feladatoktól. A környezethez való jog köztudottan nem sorolható a klasszikus, védelmi jellegű alapjogok közé. E jog ugyanakkor nem is pusztán alkotmányban kitűzött feladat vagy államcél. A környezethez való jog nem hasonlítható a szociális jogokhoz sem. A környezetvédelemhez való jog mindezekkel szemben elsősorban önállósult és önmagában vett intézményvédelem, azaz olyan sajátos alapjog, amelynek az objektív, intézményvédelmi oldala túlnyomó és meghatározó.[3] Az egészséges környezethez való jog szolidaritási jellegű. Jelenti ez egyrészt az államok összefogásának szükségességét és kötelezettséget, mivel a globális környezeti problémák kezelésére, ezzel a jog érvényesítésére így lehet esély. A második viszonylat, amelyben napi szinten felvetődik az egészséges környezethez való jog, az emberek közötti kölcsönhatások színtere.[4]
Az egészséges környezethez való jog ugyanakkor nem kizárólagosan az állam és magánszemély relációjában, hanem magánszemély és magánszemély, vagy esetlegesen magánszemély és gazdasági társaság relációjában is értelmezhető is érvényesíthető.
A magyar magánjogban a polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény Második Könyvének harmadik része rendelkezik a személyiségi jogokról. A törvény értelmében mindenkinek joga van ahhoz, hogy törvény és mások jogainak korlátai között személyiségét, így különösen a magán- és családi élet, az otthon, a másokkal való - bármilyen módon, illetve eszközzel történő - kapcsolattartás és a jóhírnév tiszteletben tartásához való jogát szabadon érvényesíthesse, és hogy abban őt senki ne gátolja. Az emberi méltóságot és az abból fakadó személyiségi jogokat mindenki köteles tiszteletben tartani. A személyiségi jogok a Ptk. védelme alatt állnak.[5]
Az Alkotmánybíróság több határozatában meghatározta az általános személyiségi jog lényegét, gyakorlati jelentőségét: "Az általános személyiségi jog anyajog, azaz olyan szubszidiárius alapjog, amelyet mind az Alkotmánybíróság, mind a bíróságok minden esetben felhívhatnak az egyén autonómiájának védelmére, ha az adott tényállásra a konkrét, nevesített alapjogok egyike sem alkalmazható."[6] A Ptk. előtti normaszöveghez képest újdonság, hogy a személyiségi jogok védelmét kimondó generálklauzulát közvetlenül már nem követi példálózó jellegű
- 124/125 -
felsorolás arról, hogy milyen magatartások sérthetik a személyiségi jogokat. Ezzel a megoldással a Ptk. az eddiginél is világosabban kívánja érzékeltetni a szabályozás kiindulási pontját jelentő generálklauzula szerepét, a személyiségi jogokat sértő magatartásokkal szembeni fellépés ugyanis így félreérthetetlenül az általános védelmet megfogalmazó főszabályon alapulhat. Az új konstrukcióval a személyiségi jogok védelmének szintje nem gyengül, hanem a magasabb absztrakciós szinten elhelyezkedő generálklauzulával határozottabb elvi alapokat kap.[7]
A MAL Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. (a továbbiakban: MAL Zrt.) tulajdonában lévő Ajkai Timföldgyár területén 2010. október 4-én átszakadt a X-es vörösiszap-tározó zagykazettája és az ipari katasztrófa következtében tíz ember életét vesztette.
A tragikus eseményt követően számos per indult a bíróság előtt, az Országgyűlés a 117/2010. (XI.30.) OGY határozatával[8] vizsgálóbizottság felállításáról határozott, továbbá a volt jövő nemzedékek országgyűlési biztosa 2011-ben hivatalból vizsgálatot folytatott a bekövetkezett katasztrófa építésügyi jogi és hatósági háttere vonatkozásában. Ezt követően a katasztrófa más, elsősorban környezet- és katasztrófavédelmi anyagi jogi aspektusának feltérképezése, a jogi szabályozás hiányosságainak elemzése érdekében újabb hivatalbóli vizsgálatot indított, melynek kapcsán felmerült a jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság alapelvének, valamint az egészséges környezethez való alapvető jog sérelmének gyanúja.
A Kúria felülvizsgálati eljárásban, 2015. május 27. napján meghozott határozatában[9] a Fővárosi Ítélőtábla 9.Pf.20.200/2014.4. számú részítéletét hatályában fenntartotta.[10] A I. rendű felperes és házastársa, a II. rendű felperes keresetükben annak a megállapítását kérték, hogy a vörösiszap katasztrófa által az alperes megsértette a személyhez fűződő jogaikat, az I. rendű felperes testi épségéhez, egészségéhez, valamint az I. és a II. rendű felperesek emberi méltósághoz való, valamint az egészséges környezethez való jogát. Ezen objektív (felróhatóságtól független) szankciók megállapításán túlmenően felperesek meghatározott összegű kártérítés és a káresemény napjában megjelölt késedelmi kamat megfizetésére kérték kötelezni az alperest.
Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az alperes tevékenysége veszélyes üzemnek minősül, mind a Kvtv.[11] környezet veszélyeztetésére, terhelésére vonatkozó speciális rendelkezései, mind a Ptk. általános veszélyes üzemi felelősségére irányadó szabályai alapján.
A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján az elsőfokú bíróság arra a következtetésre jutott, hogy az alperes
- 125/126 -
tevékenysége a katasztrófát megelőzően a környezetet terhelte és az anyag kémiai tulajdonságait figyelembe véve a környezetet veszélyeztette, ezért az alperes a veszélyes üzem szabályai szerint tartozik felelősséggel. A kimentés körében a bíróság értékelte, hogy a gátszakadás összetett jelenség volt, amelyet számos tényező, ok, kedvezőtlen egyidejű összejátszása idézett elő. Megállapította ugyanakkor, hogy nincs olyan működési körön kívül eső ok, amely az alperes mentesülésére alapot adna. Mindezekre tekintettel az elsőfokú bíróság a személyhez fűződő jogok megsértése iránti keresetet alaposnak tartotta, a nem vagyoni kártérítés összegszerűségét pedig a felperesek testi és lelki állapotának, nem vagyoni károsodásának figyelembevételével határozta meg. Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság kiemelte, hogy nem a fokozottan veszélyes tevékenység folytatásának, hanem a tevékenység emberi környezetre veszélyes elemének van érdemi jelentősége, a katasztrófát eredményező kár bekövetkezése pedig az alperes tevékenységének azzal a mozzanatával (lúgtartalmú anyag tárolása) állt okozati összefüggésben, amelynek révén a tevékenység környezetet veszélyeztetőnek minősül. A káreseménynek az alperes tevékenységével összefüggő kapcsolata megalapozza az alperesnek a Ptk.[12] 345. §-ának (1) bekezdése szerinti kártérítési felelősségét.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében többek közt kifejtette, hogy a személyiségi jog megsértésének megállapítása megalapozatlan, a jogsértés a gátszakadással összefüggésben nem követhető el, továbbá a rendelkező részben pontosan kell meghatározni a jogsértő magatartást. Az alperes felülvizsgálati kérelmét a Kúria nem tartotta alaposnak, melynek indokai az alábbiak.
A II.r. felperes a keresete jogalapjaként a Kvtv. 103. §-ának (1) bekezdésére hivatkozott. A veszélyes üzemi felelősséget megalapozó környezetveszélyeztető tevékenységgel okozott kárnak minősül a környezet igénybevételével, illetőleg terhelésével járó tevékenységgel vagy mulasztással okozott kár. A II.r. felperes keresete ezen a jogellenes magatartáson alapult, az alperesnek ennek ismeretében kellett volna magát a felelősség alól kimentenie. Az alperes nem bizonyította, hogy tevékenysége a környezetet nem terhelte, környezetveszélyeztető tevékenységet nem folytatott. A környezetveszélyeztetés nem azért volt megállapítható, mert a katasztrófa bekövetkezett, hanem az folyamatosan fennállt és a szigetelés nélkül tárolt veszélyes anyag folyamatosan magában hordozta annak veszélyét, amelynek következményeként a károsodás bekövetkezett. A Kúria az azonos tényeken alapuló más keresetet elbíráló közbenső ítélet indokolásában megállapította, hogy a környezetveszélyeztetés lényege abban áll, hogy a szigetelés nélkül talajra tett építményben, a talajjal közvetlenül érintkezve tárolt az alperes egyértelműen veszélyes anyagot, ami végső soron a terhet hordó talajba szivárgott. Ezzel a talajban szerkezeti változások következtek be, szilárdsága, teherbíró tulajdonsága csökkent, az altalaj agyagos része ellágyult, hátrányára változott, a kémiai
- 126/127 -
változás hatására az altalajban hátrányos folyamat indult, amelyhez képest nem lényeges, hogy a megromlott állagú gátfalban milyen típusú törés következett be. A kártérítési felelősség szempontjából az a döntő, hogy a tevékenységi körhöz tartozó belső ok váltotta ki a károsodást. Az alperes környezetet veszélyeztető tevékenysége közvetlenül kapcsolódott a károkozáshoz, mert a kár bekövetkezése éppen az alperes tevékenységének azzal a mozzanatával állt okozati összefüggésben, amely miatt a tevékenység környezetet veszélyeztetőnek minősül, ennélfogva eleve nem tekinthető tevékenységi körön kívüli oknak. A kártérítési felelősség jogalapját mindezek folytán a jogerős részítélet helyesen állapította meg.
A Kúria a személyiségi jogsértés megállapításával összefüggésben az alábbiakat rögzítette. Az elsőfokú bíróság a testi és lelki károsodásokat igazságügyi orvosszakértői szakvélemény, illetőleg igazságügyi elmeorvos szakértői vélemény megállapításaira alapította, és utalt arra, hogy a II.r. felperes korábban nem szorult pszichiátriai kezelésre, erre azonban az iszapkatasztrófa óta rászorul. A Kúria osztva az elsőfokú és a másodfokú bíróság jogi indokolását a jogerős részítéletet hatályában fenntartotta. Látható, hogy a Kúria, mint felülvizsgálati fórum az egészséges környezethez való jognak mint a nem vagyoni kártérítés összegszerűségét meghatározó, és növelő szerepével nem foglakozott.
Vizsgálva a vörösiszap-katasztrófához kapcsolódó elsőfokú, a Fővárosi Törvényszéken folyamatban volt ügyeket és határozatokat [13], az ítéletek jogi indokolásából nem tűnik ki, hogy a bíróság milyen többlet jelentőséget tulajdonított annak, hogy a perbeli esetekben az emberi méltóság sérelmén túlmenően sérült a felperesek egészséges környezethez való joga. A bíróság rögzíti, hogy a Ptk. 76.§ értelmében a személyhez fűződő jogok megsértését jelenti különösen - többek között - testi épség, egészség, emberi méltóság, valamint az egészséges környezethez való jog megsértése. Az elsőfokú bíróság a jogszabályhely kiemelésén túl nem elemzi az egészséges környezethez való jog jelentéstartalmát. Tekintettel arra, hogy az alperes nem vitatta, hogy valóban sérült a felpereseknek az egészséges környezethez való joga, a Pp.163.§ (2) bekezdésének alkalmazásával [14] állapította meg, hogy - az alperes által nem vitatottan - sérült a felperesek személyhez fűződő jogai közül az I. és III.r. felperesek testi épséghez és egészséghez, valamint mindhárom felperesnek az emberi méltósághoz és egészséges környezethez való joga.
Összességében az elsőfokú bíróság a "vörösiszap-perekben" hozott határozataiban megállapította, hogy az alperest kártérítési felelősség terheli, ezáltal a felperesek említett személyiségi jogai sérültek -, így a bíróság megállapította, hogy a felperesek fent említett személyiségi jogait az alperes sértette meg. Az ítéletekből azonban a személyégi jogok vonatkozásában több nem olvasható ki.
- 127/128 -
Az alapvető jogok biztosának jelentése az AJB-843/2012. számú ügyben rögzíti, hogy az ipari katasztrófa bekövetkezte számos vizsgálatot kell, hogy vonjon maga után, tekintettel arra, hogy a jogi szabályozás esetleges hiányossága okán a jogállamiság, a jogbiztonság alapelve, valamint az egészséges környezethez való jog sérelmének a gyanúja fennáll.
A jelentés rögzíti, hogy az érintett alapvető jogok az ügyben az Alaptörvényben nevesített egészséges környezethez való jog, valamint a jogállamiság elvéből következő jogbiztonság követelménye.
A katasztrófa megelőzési és elhárítási terv kapcsán megállapításra került, hogy a MAL Zrt. elkészítette a "Vörösiszap térség katasztrófa-megelőzési és elhárítási terv" elnevezésű dokumentumot. Rögzítésre került, hogy mely események azok, amelyek a katasztrófahelyzetet előidézhetik, valamint azt, hogy a gátszakadás csak külső használatra következhet be. A terv ugyanakkor nem terjedt ki a katasztrófát követő, az emberi életek és vagyontárgyak mentésével kapcsolatos feladatokra. Annak ellenére, hogy a létesítmény vízjogi létesítési engedély alapján épült, a létesítmény vízügyi felügyeleti ellenőrzésére nem került sor. A vörösiszap tározó ugyan rendelkezett vízjogi engedéllyel, azonban az engedélyben foglaltak betartását, így pl. a tározók állékonyságát, statikáját a 2002-es évet követően egyetlen hatóság - sem a felügyelőség, sem a jegyző, sem más hatóság nem ellenőrizte. Mindezek alapján az érintett hatóságok együttműködésének, a hatáskörrel rendelkező hatóság eljárásának hiánya az egészséges környezethez fűződő alapvető joggal kapcsolatos visszásságot idézett elő.[15]
A jelentés rögzíti továbbá, hogy az Ajkai Timföldgyár területén bekövetkezett baleset nemcsak a környezetvédelem (környezeti kár), hanem a katasztrófavédelem fogalomrendszerével is leírható. A tározó falának átszakadását követően elsődleges feladat az emberi életek és vagyontárgyak mentése lett volna, mely feladatok végrehajtása egy minden részletében kidolgozott, előre elkészített és koreografált terv keretében kellett volna, hogy megtörténjen. Ennek megfelelően az egészséges környezethez való joggal, az emberi életek védelmével, illetve a vagyonvédelemmel nem összeegyeztethető, hogy a katasztrófavédelmi hatóság az eljárásban miért nem vett részt, illetve szakhatósági részvétele jelenleg miért nem biztosított.
Szintén visszásságot eredményezett az, hogy a jogalkotó az ügyféli terhek csökkentése érdekében számos esetben szüntetett meg szakhatósági hatásköröket. A jelenleg hatályos szabályozás alapján a katasztrófavédelmi hatóság és a felügyelőség nem vesznek részt egymás eljárásaiban, elszigetelten hozzák meg döntéseiket. A hatáskörök túlzott lehatárolása, szisztematikus elkülönítése, a komplex hatósági szemlélet hiánya az egészséges környezethez fűződő alapvető joggal szintén nem összeegyeztethető. További visszásságként rögzíti az alapvető jogok biztosa annak a tényét, hogy a Kvt. hatályba
- 128/129 -
lépése óta a jogalkotó elmulasztotta a környezetvédelmi biztosítékra vonatkozó szabályok megalkotását, a környezetre veszélyes tevékenységek kapcsán a megfelelő garanciarendszer kialakítását.
Az alapvető jogok biztosa továbbá számos jelentésben érintőlegesen is foglalkozott a vörösiszap-katasztrófával, továbbá annak környezetre gyakorolt hatásával.[16]
A 117/2010. (XI.30.) OGY határozat rögzíti, hogy Magyarország történetének legnagyobb környezeti katasztrófáját okozó esetleges emberi mulasztások előfordulását a jövőben minden lehetséges eszközzel meg kell akadályozni, ennek érdekében az Országgyűlés vizsgálóbizottság felállításáról határozott. A vizsgálóbizottság jelentése 2011. október 27. napján mint bizottsági önálló indítvány került előterjesztésre. A vizsgálóbizottság által elfogadott jelentés tartalma szerint felelősség terheli a MAL Zrt. tevékenységével kapcsolatban a környezetvédelmi hatóságokat is, elsősorban a Közép-dunántúli Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség vezetőit és munkatársait, akik a társaság részére kiadott egységes környezetvédelmi engedély, továbbá részengedélyek és mindezek végrehajtásának hatósági ellenőrzése során nem jártak el kellő körültekintéssel. A jelentés számos tény-megállítást tartalmaz, ugyanakkor, bár a vizsgálóbizottság felállításáról szóló kormányhatározat elsők között rögzíti az egészséges környezethez való jogért viselt felelősséget, a vizsgálati anyag mellőzi az alapjogi megközelítést a társadalmi hatások elemzésénél.
A dolgozat a Vörösiszap-katasztófa nyomán vizsgálta a bírósági határozatokat, az alapvető jogok biztosának jelentését, továbbá az Országgyűlés munkásságát. Megállapításra került, hogy a hatalmi ágak és az alapvető jogok biztosa más-más jelentéstartalmat, helyesebben jelentőséget tulajdonít az Alaptörvényben rögzített egészséges környezethez való jognak. A bíróságok jellemzően az egészséges környezethez való jog sérelmének megállapítása esetén arra, mint nem vagyoni kártérítést, az új Ptk. hatálybalépése esetén sérelemdíj összegszerűséget megalapozó, esetlegesen összeget növelő tényezőként tekintenek. Az alapvető jogok biztosa a visszásságok megállapítása során kiemelt jelentőséges tulajdonít az alapvető jog sérelmének egy-egy meghatározó esemény kapcsán, azonban szintén nem az elmélet és jelentéstartam oldaláról közelíti meg a kérdést. Az Országgyűlés - ahogyan fentebb rögzítésre került - rögzíti a vizsgálat célját, ugyanakkor szintén hallgat az egészséges környezethez való jog és annak sérülésének jelentéstartamáról. ■
JEGYZETEK
[1] http://www.ff3.hu/stock.html (letöltve 2017. 06. 20. napján)
[2] Hermann Veronika: Az egészséges környezethez való jog elméleti megközelítésben. Pro Futuro, 2016/2, 24. o.
[3] lásd bővebben: Jogi kommentár Magyarország Alaptörvényéhez (XXI. fejezet)
[4] Horváth Gergely: Az Alaptörvény környezetvédelmi előírásai, 231. o. http://dfk-online.sze.hu/images/egyedi/bihari/horv%C3%A1thG.pdf (letöltve 2019. március 5. napján)
- 129/130 -
[5] A Polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 2:42. §-ának (1) és (2) bekezdései
[6] 8/1990. (IV. 23.) AB határozat, ABH 1990, 42, 44-45. o.
[7] Kommentár a Polgári törvénykönyvhöz (XI. cím általános szabályok és egyes személyiségi jogok)
[8] 117/2010. (XI. 30.) OGY határozat a Kolontár melletti vörösiszap-tározó átszakadása miatt bekövetkezett környezeti katasztrófával kapcsolatos felelősség feltárását és a hasonló katasztrófák jövőbeni megakadályozását célzó országgyűlési vizsgálóbizottság felállításáról
[10] Elsőfokú határozat: Fővárosi Törvényszék előtt 34.P.20.775/2011.
[11] A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény (Kvtv.) 103. §-ának (1) bekezdése
[12] A Polgári törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény
[13] lásd: Fővárosi Törvényszék P.23.590/2011., P.20.779/2011., 27.469/2010. számú ügyek
[14] A Pp. 163. (1) bekezdése alapján a bíróság a per eldöntéséhez szükséges tények megállapítása végett bizonyítást rendel el. A (2) bekezdés értelmében a bíróság az ellenfél beismerése, mindkét fél egyező vagy az egyik félnek az ellenfél által bírói felhívás [141. § (2) bekezdése] ellenére kétségbe nem vont előadása folytán valónak fogadhat el tényeket, ha azok tekintetében kételye nem merül fel.
[15] Az alapvető jogok biztosának az AJB-843/2012. számú ügyben készített jelentése, 14-15. o.
[16] Lásd például a AJB 2373/2018. számú ügyre vonatkozó közös jelentést https://www.ajbh.hu/documents/10180/2805034/K%C3%B6z%C3%B-6s+jelent%C3%A9s+a+L%C5%91rinci+Cement-gy%C3%A1r+bont%C3%A1sa+%C3%BCgy%C3%A-9ben+2373_2018/07d58faf-50cd-71d5-152c-15da8c-1140b7?version=1.0 (letöltve 2019. március 05. napján)
Lábjegyzetek:
[1] A szerző PhD hallgató, Debreceni Egyetem Állam-és Jogtudományi Kar.
Visszaugrás
