A felszámolási eljárást is szabályozó és többször módosított 1991. évi IL. törvény (Cstv.) 52. § (1) bekezdése értelmében a felszámoló a felszámolás befejezésekor - egyebek mellett - felszámolási zárómérleget, zárójelentést és vagyonfelosztási javaslatot készít. A (3) bekezdés értelmében a felszámolási zárómérleg - mások mellett - tartalmazza a be nem hajtott követeléseket. Az (5) bekezdés szerint a felszámolási zárómérlegben szereplő be nem hajtott követelések tekintetében a hitelezői követelések erejéig engedményezésnek (Polgári Törvénykönyv 328-330. §-ai) van helye. A Cstv. 60. § (1) bekezdése alapján a bíróság a felszámolási zárómérleg és a vagyonfelosztási javaslat alapján végzéssel határoz - egyebek mellett - a hitelezők követelésének kielégítéséről és kötelezi a felszámolót a még szükséges intézkedések megtételére.
A felszámoló feladata alapvetően az adós vagyonának "pénzzé tétele", ennek érdekében a Cstv. 48. § (1) bekezdése szerint az adós követeléseit esedékességkor behajtja, igényeit érvényesíti és vagyonát értékesíti. Mivel a Cstv. 52. § (2) bekezdése értelmében a felszámolás kezdő időpontjától számított 2 év elteltével a felszámolási zárómérleg elkészítése kötelező, maga a jogalkotó sem zárta ki annak lehetőségét, hogy a felszámolási eljárás befejezésekor marad olyan adósi követelés, amelyet a felszámoló nem tudott érvényesíteni, végrehajtani. Az előbbiek szerint a felszámolónak a vagyonfelosztási javaslatban javasolnia kell a be nem hajtott követelések engedményezését a hitelezők részére, legfeljebb azonban a hitelezői igényük erejéig. Tapasztalatom szerint még a nagyobb gyakorlattal rendelkező felszámolók, bírák részére is gondot okoz a be nem hajtott követelések engedményezésének metodikája, emiatt gyakran végrehajthatatlan rendelkezéseket hoznak az eljárást befejező végzésben.
A felszámolási eljárásban a be nem hajtott követelés engedményezésének két célt kell teljesítenie. Egyrészt figyelembe kell venni, hogy az egyes hitelezői igények a Cstv. 57. § (1)-(6) bekezdésében szabályozott kielégítési sorrend és arány figyelembevételével kerüljenek kielégítésre, illetőleg az egyes hitelező csak a nyilvántartásba vett követelése erejéig nyerhet kielégítést az engedményezett követelésből (természetesen a részére esetlegesen átadott más adósi vagyonnal együtt). E kettős feltételnek a vagyonfelosztási javaslatok sokszor nem tudnak eleget tenni.
Az engedményezési javaslat összeállításakor a felszámoló akkor jár el helyesen, ha tételesen felsorolva megjelöli, hogy az engedményezett követelés mekkora részét (%-át) kívánja az egyes hitelezőkre engedményezni és meg kell jelölnie az egyes hitelezők által abszolút összegben érvényesíthető követelés legmagasabb mértékét is. Fontos tehát, hogy a hitelezők között felosztani kívánt pénzeszköz, átadni kívánt vagyontárgyakon túl fennmaradó összes hitelezői igényt figyelembe kell vennie a felszámolónak, nem elegendő az egyes Cstv. 57. § (1) bekezdésének a)-h) pontjába szereplő kategóriákon belüli hitelezői igények egymás közötti arányának a meghatározása.
Példa az engedményezési javaslatra: "A bíróság az adósnak Kis József (lakcím) kötelezettel szemben fennálló 1 000 000 Ft összegű tőke követelésének és járulékainak 20%-át, legfeljebb azonban 500 000 Ft-ot Nagy András (lakcím) hitelezőre engedményezi". A %-os arányszám az adott hitelező - besorolási kategóriától függetlenül - más módon még ki nem elégített összes olyan követelésének aránya az adós követeléséhez képest, amely kielégíthető az adós tőkeköveteléséből. Az engedményezni kívánt abszolút összeg pedig a hitelező összes nyilvántartásba vett és más módon ki nem egyenlített hitelezői igénye.
Lássuk egy kicsit részletesebben az előbbieket: az adós valamennyi tőkekövetelését engedményezni kell. Ha ez meghaladja a nyilvántartásba vett és más módon ki nem egyenlített hitelezői igényeket, akkor az adós tagjai is részesülnek belőle. A végrehajtónak azonban tudnia kell, hogy ki milyen arányban jogosult a behajtott követelésre, különösen, ha csak részben sikeres a végrehajtás, ezért az engedményesek követelésének egymáshoz való arányát (százalékosan) meg kell jelölnie a felszámoló bíróságnak. Milyen szempontok szerint kell ezt meghatároznia: a) a nyilvántartásba vett egyes hitelezői igényekből csak azt az ösz-szeget veheti figyelembe, ami más módon (az adós pénzeszközeiből, vagyontárgyaiból stb.) nem nyer kielégítést; b) valamennyi ki nem elégített igényt figyelembe kell vennie, függetlenül attól, hogy a Cstv. 57. § (1) bekezdés melyik pontjába került besorolásra, de a csak az adós tőkekövetelésének mértékéig1.
A fenti célok eléréséhez a felszámolónak a vagyonfelosztási javaslat összeállításakor "fel kell osztania" az adós (tőke)követelését, először a Cstv. 57. § (1) bekezdés a) pontja szerinti hitelezők között, aztán a b) pontba sorolt hitelezők között és így tovább, figyelembe véve az egyes kategóriákon belüli, a Cstv. 57. § (3)-(6) bekezdés szerinti kielégítési sorrendet és arányt. Valószínűleg lesz olyan pont, amelyben a besorolt igények csak részben nyerhetnek kielégítést. Itt először meg kell határoznia, hogy mekkora arányban nyerhetnek kielégítést az egyes követelések, majd abszolút összegben is ki kell számolnia az egyes hitelezőknek jutó összeget. Ekkor eljut oda a felszámoló, hogy megállapíthatja, az egyes kategóriákon belül mekkora kielégítés lehetséges az adós tőkeköveteléséből [pl. a)-f) pont teljes kielégítés, g) pont 20%]. Innen már könnyű a dolga, összeadja az egyes hitelezők valamennyi előbbiek szerint kielégíthető követelését, és az eredményt elosztja az adós tőkekövetelésével. A kapott arányszám (X%) az, amit a bíróság az engedményezéskor megállapít. Ha jól számolt, akkor a %-ok összege 100. Ilyen számítás mellett a bíróság: a) engedményezheti az adós összes tőkekövetelését; b) az engedményezés figyelembe veszi a Cstv. 57. § (1) bekezdés szerinti sorrendet és a (3)-(6) bekezdés szerinti kielégítési arányt.
Mivel maradhatnak még kielégítetlen hitelezői igények, illetőleg a járulékos követelések is érvényesíthetők, szükséges megjelölni az egyes engedményesek által érvényesíthető legmagasabb követelés abszolút mértékét, ez pedig az engedményes hitelező valamennyi nyilvántartásba vett és a Cstv. 57. § (1) bekezdés a)-h) pontjába sorolt, más módon ki nem elégített hitelezői igényének az összege. Az abszolút összeg meghatározása biztosítja tehát azt, hogy a hitelezők az engedményezés (vagyonfelosztás) eredményeként csak a követeléseik erejéig nyerjenek kielégítést az adós vagyonából.
Fontos hangsúlyozni, hogy az adós követelésének nominális összegétől eltérhet annak az adós könyvelésében nyilvántartott értéke. Természetesen ez utóbbi értéken kerül a követelés engedményezésre, ilyen arányban minősül kiegyenlítettnek a hitelezők igénye a követelés engedményezésével. Az adós elleni későbbi, esetleges vagyonrendezési eljárásban a hitelező csak olyan mértékben érvényesítheti ismét a felszámolási eljárásban nyilvántartásba vett és ki nem elégített hitelezői igényét, amennyire az az engedményezett követelésből ténylegesen nem nyert kielégítést. Másfelől, ha a követelés végrehajtása eredményeként az egyes engedményesre jutó tényleges pénzösszeg meghaladja az engedményezett abszolút összeget (pl. az érvényesített késedelmi kamat miatt) a különbözet vagyonrendezési eljárás alapja lehet.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
