A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államelméleti alapkutatásához (2016-2018) kapcsolódva a tanulmányunk célja az alkotmányelmélet és az alkotmánytan fogalmi körülhatárolása, egymáshoz, az alkotmányjog-tudományhoz és más társadalomtudományi ágakhoz való viszonyuknak, kapcsolódási pontjaiknak a felvázolása. Mindez illeszkedik az alapkutatás témái közé, amelyek többek között arra irányulnak, hogy társadalomelméleti nézőpontból fogalmilag azonosítsák az államelmélet, a politikaelmélet és a jogelmélet viszonyát, illetve lehetséges kapcsolódásaikat.
Előrebocsátható, hogy e cél elérése több szempontból sem tűnik egyszerűnek. Egyfelől az alkotmányelmélet és az alkotmánytan kutatási tárgya és módszerei sok hasonlóságot mutatnak, közöttük bizonyos átfedések is egyértelműen kimutathatók, és mindkettő szoros kapcsolatban áll az alkotmányjog-tudománnyal, ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy nem teljesen azonos megközelítési módokról van szó. Másfelől az alkotmányjogtudomány, az alkotmánytan és az alkotmányelmélet különböző korokban keletkeztek, egymás után és részben egymásból fejlődtek ki: először az alkotmányjog-tudomány jelent meg, aztán az alkotmánytan - amelyet sokáig az alkotmányelmélettel azonosítottak - vált egyre jelentősebbé, és végül az alkotmányelmélet ölt egyre határozottabb körvonalat. Harmadrészt problémaként vethető fel, hogy mind az alkotmánytannak, mind az alkotmányelméletnek többféle meghatározása ismert, ezért fogalmi körülhatárolásuk egyértelmű pontossággal és világos kontúrokkal nem mindig lehetséges.
E bevezető megjegyzések után elsőként indokolt rátérni az alkotmányjog-tudomány meghatározására. Nemcsak azért, mert időrendi kialakulásában megelőzi az alkotmánytant és az alkotmányelméletet, hanem azért is, mert az alkotmányjog-tudomány tárgya és módszere viszonylag egzakt módon meghatározható.
Az alkotmányjog-tudomány az állam- és jogtudományok egyik - nem általános, hanem ágazati jellegű - területe, amely az alkotmányjoghoz -mint a tételes jog egyik ágához - kapcsolódik. Minden ország alkotmányjoga a maga konkrétságában és egyediségében létezik, az adott ország konkrét viszonyait fejezi ki.[1]
Minden államnak tehát saját alkotmánya és alkotmányjoga van, amely korának mindenkori politikai, társadalmi, gazdasági, technikai, kulturális és szellemi viszonyaitól, illetve elképzeléseitől függ, másrészt viszont az államot a konkrét megjelenési formájában határozza meg és formálja.[2] Az alkotmányjog következésképpen azoknak a jogi normáknak az összessége, amelyek a társadalmi együttélés szempontjából a legfontosabb viszonyokat szabályozzák. E körbe sorolható maga az alkotmány, továbbá azok a jogi normák (jogszabályok és más jogforrások), amelyek tárgyuk szerint a politikai-hatalmi viszonyok jellegét, az alapvető társadalmi-gazdasági berendezkedést, az államhatalom gyakorlásának és az államszervezet kialakításának, illetve működésének lényeges kérdéseit, a jogrendszer felépítésére és tartalmára vonatkozó előírásokat, a kiemelkedő jelentőségű társadalmi intézmények főbb elemeit, valamint az állam és az egyén alapvető jogokkal és alapvető kötelességekkel megragadható viszonyát állapítják meg. Ezen kívül azok a normák tartoznak az alkotmányjogba, amelyek az egyébként magánjogi viszonyokba való állami-jogalkotói beavatkozást megengedik, megalapozzák, illetve a beavatkozás irányát, elveit megszabják.[3] Az alkotmányjog ilyen értelmezése más jogrendszerekben is megjelenik.[4]
- 14/15 -
Az alkotmányjog-tudomány ezért az alkotmányjogi normákkal, továbbá az alkotmányos elvekkel és intézményekkel foglalkozó jogtudományi ágazat (szaktudományág az állam- és jogtudományokon belül), amelyre tárgyának tudományos módszerekkel való vizsgálata a jellemző, és az ezekre vonatkozó nézetek összességeként jelölhető meg. E tudományág feladata az alkotmányjog tudományos kutatása, elemzése és rendszerezése, az alkotmányjog dogmatikájának fejlesztése. Az alkotmányjog-tudománynak tehát a kötelező alkotmányjogi normákból kell kiindulnia és ezeket kell megmagyaráznia, ami jogtudományi diszciplínaként első helyen jogdogmatikát jelent.[5] A jogdogmatika[6] a jog fogalmiasításának eszköze és terméke, amely a tételes (pozitív) jogban - vagyis az éppen hatályos jogi rendelkezések összességében - használt fogalmak egymáshoz viszonyításában, belőlük átfogó fogalmi csoportok alkotásában, jogintézmények kimunkálásában és a jog egészének logikailag is egységes rendszerré építésében ölt testet.[7] Az alkotmányjog dogmatikájának a feladata ezért a hatályos alkotmányjogról - ennek fogalmai és intézményei tartalmáról, továbbá összefüggéseiről állítások megfogalmazása és következtetések levonása, elsősorban - de nem kizárólagosan - az alkotmányjog alkalmazása, a konkrét jogi kérdések megoldása érdekében.[8] E feladat fogalomképző és szisztematikus eljárásokat követel meg azért, hogy adott jogtétel értelmét, a normarendszerben más normákkal való összefüggését, valamint a jogrendszer alapvető elveit kiderítsék és megállapítsák. E tevékenység a joganyag feldolgozásával és magyarázatával történik, különösen elrendezésükkel és rendszerezésükkel, tipizálásukkal és osztályozásukkal.[9] A dogmatika alatt tehát minden olyan alapelv, szabály és nézőpont értendő, amelyek szerint jogilag dönteni kell, vagyis a jogdogmatika a tartalmi helyességre vonatkozó kérdést akarja megválaszolni.[10] Ez az alkotmányjog-dogmatika alkalmazásának egyik vetülete: úgy segíti a jogalkalmazót és a jogalkotót a döntéseik meghozatalában, hogy közben figyelembe veszi a jogrendszer sajátos igényeit, pl. a következetességet, a kiszámíthatóságot, az absztrakciós igényt, és az egyedi esetek elbírálásának igényét. Ehhez képest a jogtudomány a jogdogmatika alkalmazásának másik területe, amely az előzőtől tárgyában nem feltételül, inkább a tudományos megközelítésében tér el.[11]
Amennyiben tehát az alkotmányjog-tudományt azonosítanánk az alkotmányjog-dogmatika elsőként említett alkalmazási területével, akkor számolnia kell azzal a problémával, ami magából az alkotmányjog-dogmatika tárgyából adódik. Ha annak tárgya a pozitív jogi alkotmány, akkor ez magában véve nem normát, hanem a többé vagy kevésbé tartalmilag heterogén alkotmányi normák együttesének sajátos rövidítését jelenti. Magát az alkotmányt ugyanis nem lehet sem értelmezni, sem alkalmazni, mert értelmezni és alkalmazni kizárólag az egyes alkotmányi rendelkezéseket lehet,[12] mivel csak az alkotmányjogi normák tartalmaznak normaelőírást, maga az alkotmány - mint egész - azonban nem. Problémát jelent az is, hogy a "tisztán" dogmatikus, pusztán az előre adott jogtételek értelmét feltáró jogtudomány túl szűknek bizonyul, mert a hatályos jog - jogtudományi szempontú - értelmezése egyedül nyelvi és logikai megismerési eszközökkel számos kérdést hagy nyitva: a pusztán jogdogmatikai megközelítés állandóan olyan problémákba ütközik, amelyek ezekkel az eszközökkel nem oldhatók meg; ezért az érvelési készletet ki kell egészíteni.[13] Az természetesen kérdésként merülhet fel, hogy főként a bírói gyakorlatnak[14] mennyiben lehet és kell, illetve a jogalkotónak miért szükséges[15] az érvelési készleteit kiegészíteni, amely vizsgálata túlmutat e tanulmányon.
A fentiekből az következik, hogy az alkotmányjogtudomány nem lehet kizárólag alkotmányjog-dogmatika, jóllehet már a jogdogmatika sem veszítheti szem elől a jogrend tényeit, feltételhez kötöttségeit, összefüggéseit, céljait és érdekeit. Minden jogi normához hozzátartozik ugyanis a társadalmi valóságnak az a szelete, amelyre ezeknek a normáknak hatást kell gyakorolniuk, és amelyek a norma jelentéstartalmának megértése szempontjából nélkülözhetetlenek. Ezért az adott norma értelmezésénél a társadalmi tényállásokat, amire a norma vonatkozik, figyelembe kell venni. Az alkotmányjog-tudománynak a kötelező jogi normákból kell ugyan kiindulnia és ezeket kell vizsgálnia, de nem korlátozódhat az alkotmányjog - mint tételes jogág - szabályainak magyarázatára és joggyakorlatának ismertetésére, hanem a jogi szabályozás és a joggyakorlat értékelését, illetve kritikáját, az egyes jogintézmények társadalmi szerepének a vizsgálatát, továbbá a jogszabályok tényleges érvényesülésének és hatékonyságának elemzését is magában kell foglalnia.[16] Feladatából adódó köve-
- 15/16 -
telmény, hogy foglalkozzon az alkotmányjogi normák történeti fejlődésével, a normák változásának társadalmi, politikai okaival, felfedje a jogi normák és a társadalmi valóság összefüggéseit, összehasonlítsa a különböző államok jogi megoldásait, az egyes alkotmányos rendszereket, és kutassa az eltérések okait annak érdekében, hogy hozzájáruljon az alkotmányjog - mint jogágazat -továbbfejlesztéséhez és korszerűsítéséhez. E feladatot azonban az alkotmányjog-tudomány csak az alkotmánytan kutatási eredményeinek felhasználásával végezheti el. Az alkotmányjog-tudomány kiindulópontja ugyanis elsődlegesen azok az alkotmányjogi normák, amelyek a mindenkori konkrét államot formálják, alakítják és szervezik. Az alkotmánytan viszont nincs kötve ezekhez a jogi normákhoz, bár ezek is vizsgálata tárgyához tartoznak, de csak más tényezők mellett, mintegy sajátos részként.
Az alkotmánytan meghatározása több nehézségbe ütközik, mivel e fogalommal meglehetősen eltérő tudományokat jelölnek, amelyek részben metódusuk, részben azonban a tárgyuk - mint az általuk vizsgált alkotmányok - szerint is egymástól többé vagy kevésbé világosan eltérnek.[17]
Az alkotmánytan egyik irányzata a politikatudomány részeként jelölhető, amely a világ országainak különböző alkotmányait összehasonlító és osztályozó módon írja le, és ennél a súlypont a mindenkori "kormányzati rendszer" (government) kidolgozására helyeződik.
A másik irányzat adott állam konkrét alkotmányának jogtudományi analízisét összekapcsolja az alkotmányos valóság, az alkotmányos élet és mozgató erőinek az államelméleti és politikatudományi elemzésével.
A harmadik irányzat az alkotmányt a normatívan meghatározott "ideáltípus" szemszögéből elemzi, és ennek megfelelően a konkrét alkotmányokat ezzel az ideáltípussal veti össze, illetve a hasonlóságokat vagy - jóval gyakrabban - az eltéréseket és különbözőségeket vizsgálja azért, hogy következtetéseket vonjanak le a fennálló tényleges állapot értékelésére.
Az alkotmánytant - negyedikként - az alkotmányos állam tanaként is fel lehet fogni, amelynél az alkotmányjogi intézmények elemzését nem elsődlegesen normatív, hanem elsősorban a legkülönfélébb "reáltípusok" alkalmazásával hermeneutikailag - vagyis a megértésre irányulóan - analizálják.
Végül az alkotmánytan sajátos válfajának kell az általános államtannak azt a formáját is jelölni, amelyik metodológiai okokból az államot és a jogrendet azonosítja, és ezért lényegében csak különböző államok (emellett esetleg még ezzel összefüggő jogi előírások) alkotmányos rendjét szisztematizálóan mutatja be. Ezen túlmenően az alkotmánytan kérdéseit gyakran a pozitív alkotmányjog elemzésével vagy bemutatásával összefüggésben is részletesen vizsgálják (mint pl. a demokrácia, a jogállam, az alapvető jogok stb. elmélete). Ezért az a kérdés, hogy az alkotmánytan önálló diszciplína-e, amelyet a tárgyával vagy inkább a módszerével lehet-e jellemezni, továbbá az, hogy még a jogtudományhoz tartozik-e vagy inkább a jogfilozófiához vagy a jogelmélethez, sőt akár a politikatudományhoz, ez nehezen megítélhető.[19]
Az alkotmánynak és az alkotmányos államnak az önálló elméletét jelentő alkotmánytant csak annak az alkotmányjogi pozitivizmusnak a meghaladásával lehetett megalapozni, amelyik az alkotmány kérdéseit jogi kérdésekre redukálta és a történelmi, társadalmi és kulturális összefüggésektől elvágta.[20] Történetileg az alkotmánytan az általános államtanból származik, ami az államjogtudomány növekvő differenciálódásának produktuma és kifejeződése volt.[21] Ez azzal is igazolható, hogy mind az általános államtan, mind az alkotmánytan egyrészt a kutatási tárgyát tekintve erőteljes hasonlóságot mutat, másrészt az alkalmazott módszertan is részben megegyezik, de e két tudományág nem teljesen azonos. Az általános államtannak az állam fogalmát, lényegét, céljait és funkcióit, a legfontosabb megjelenési formáit és igazoltságát, továbbá a szervezeti és intézményi kialakítását általános elvekben kell kifejtenie. Az utóbbi tekintetben ez egyidejűleg alkotmánytan is. Az államtannak az államot jogi és társadalmi jelenségként kell szemlélnie és kutatnia, ami a jogtudományhoz tartozik, de több, mint az állam puszta jog(ász)i értelmezése és magyarázata: benne az empíria egyesül a filozófiai alapokról szóló reflexiókkal.[22] Az alkotmánytan azonban nem az állam egészét a maga adottságában vizsgálja, hanem csak az alkotmány által konstituált államot: ennek az alkotmányos berendezkedését, az ezt meghatározó elvek és intézmények sajátosságait, különösen az alkotmánynak az
- 16/17 -
államéletben betöltött szerepét és fő funkcióit, az alkotmányjogi intézmények lényegét és jellemzőit, a köztük lévő kapcsolatokat, illetve összefüggéseket, és mindezek alapján az alkotmányos berendezkedések főbb jellegzetességeinek megragadására tesz kísérletet. Alapvető megfontolásokról van szó tehát, a lényeges kérdések alapkutatásról, amely az elvonatkoztatás magasabb fokát feltétele-zi.[23] Ennek alapján kimutathatók olyan közös sajátosságok és jellemzők, amelyek a konkrét alkotmányos berendezkedéstől elvonatkoztatva lehetőséget adnak az alkotmányos keretek között zajló politikai és hatalmi folyamatok megismerésére, megértésére és magyarázatára. E megközelítés során a konkrét állam és a konkrét alkotmány csak empirikus matériát jelent, vagyis azt az anyagot, amiből az absztrahált ismeretek, az azonosságok és hasonlóságok elvi jelleggel levezethetők.
Az alkotmánytan tehát nem a pozitív alkotmányjog bemutatása abban az értelemben, hogy ennek során ezt vagy azt az egyes alkotmányi rendelkezést megmagyarázzák vagy kommentálják, nem olyan használati mintákat ad, amelyek a konkrét alkotmányi esetek megoldásánál segítenek.[24] Az alkotmánytan mindezek ellenére normatív elmélet marad, mert alapvetően támaszkodik a pozitív alkotmányjogra, mégis - funkcióját tekintve - eltér ettől, mert nem konkrét alkotmányjogi probléma megoldása, vagyis adott eset alkotmányjogi normákkal történő eldöntése a feladata.
Funkciója[25] egyfelől magyarázó jellegű: hozzá kell járulnia az alkotmány lényegének és jelentőségének megértéséhez, továbbá ahhoz, hogy az alkotmányi rendelkezések interpretációjánál az alkotmányban szereplő alapvető értékdöntéseket (alap- és struktúraelveket stb.) figyelembe vegyék. Másrészt kritikai funkciót gyakorol annak érdekében, hogy a fennálló alkotmányt továbbfejlesszék. Ezt azáltal teljesíti, hogy az aktuális alkotmánypolitikai vitákat - az alkotmány alapdöntéseivel összefüggésbe hozva - gazdagítja. Végül segítséget nyújt ahhoz, hogy az alkotmány alapdöntéseivel összefüggő kérdéseket újra feltegyék, így alternatív gondolkodásra serkentsen.
Az alkotmánytan tehát nem korlátozódhat a jogi normák tárgyalására, mert azt a valóságot, amelyre ezek a jogi előírások vonatkoznak, nem hagyhatja figyelmen kívül. Az alkotmánytan feladatai és funkciói megkövetelik, hogy a társadalmi viszonyokat is - vagyis azt a tárgyat, amelyet a normáknak rendezniük, szabályozniuk kell - bevonja vizsgálódása körébe. Ehhez magyarázatként segítségül hívja más társadalomtudományok eredményeit is.
Az alkotmánytan jelentőségének növekedéséhez az is hozzájárul, hogy alkotmányjog konkrét államhoz kötöttsége ellenére egyre inkább megfigyelhető az a tendencia, amely szerint a demokráciák alkotmányjogának legfontosabb elvei lényegében azonosak az egész világon, de legalábbis az európai kontinensen.[26] E jelenség az alkotmányjog globalizálódására vezethető vissza, amelyet több tényező inspirál.[27] Fontos szerepe van ebben a nemzetközi közösség univerzális értékeinek (különösen az alapelveknek és az emberi jogoknak), továbbá a morális és individuális szabadságot garantáló emberi méltóságnak, valamint az ún. alkotmányos párbeszéd-elméleteknek,[28] mert az ebben résztvevők (nemzetközi és nemzeti intézmények) az alkotmányi tartalom minél pontosabb meghatározásához járulnak hozzá. Az azonos értékeket valló és hasonló kihívásokkal szembenéző államok tehát univerzális alkotmányos standardokat fogadnak el és alkalmaznak, amelyek alkotmányaikban is megjelennek és közös alkotmányos gyakorlatot eredményeznek, illetve a partikuláris megoldások korlátjaként érvényesülnek. E tendenciák egyre inkább az alkotmányjog (és az alkotmányosság) globalizálódásához vezetnek, és felvetik az alkotmányjog "nemzetköziesedését". A nemzetközi emberi jogi egyezmények, a nemzetközi szervezetekhez való csatlakozás feltételrendszerei kötelező erővel fogalmaznak meg elvárásokat a tagállamok alkotmányozóitól, így a nemzeti sajátosságok, új elképzelések csak korlátozott módon jelennek meg az alkotmányokban: a legtöbb európai ország alkotmánya - a nemzetköziesedés jegyében - sok szempontból tehát tartalmában azonosságot mutat.[29]
Az egyre erőteljesebb európai integráció folyamatában - különböző szinteken és jogi formákban - ún. "európai alkotmányjog" és "európai alkotmányos államiság" jön létre, ami felveti az európai alkotmánytan keletkezését is.[30] Az európai alkotmánytan az Európai Uniónak ezt az újszerű alkotmányát vizsgálja, ennek kölcsönhatásait a nemzeti alkotmányjoggal; elemzi azonban a közös európai alkotmányjog fokozatos sűrűsödésének és homogenizálódásának folyamatát is, vagyis az európai "alkotmánycsalád" közös jogfelfogásait és összhangban álló jogintézményeit. Az európai
- 17/18 -
alkotmánytan ezért mind az európajogra, mind az alkotmányjogra és az alkotmány-összehasonlításra irányul: az "európai alkotmányos állam" típusa - eljárásszerűen és különböző sebességben - egészen különböző normatív és politikai szinteken konstituálódik.[31]
A fenti kategorizálásból az is látható, hogy az említett, irányzatok szerinti elkülönítések sokszor mesterségesek. Emiatt az alkotmánytan második (jogtudományi analízis és valóság összekapcsolása) és ötödik értelemben (az általános államtan egyik témájaként) való felfogásában azonosítható az államtannal, amely az államot általános elveiben ragadja meg. Ha az alkotmánytant annak harmadik és negyedik (ideáltípusos és reáltípus keresése és azonosítása) értelmében használjuk, akkor azt semmilyen tekintetben sem feleltethetjük meg az államtannak. Az államtan ugyanis - ellentétben az ebben az értelemben felfogott alkotmánytannal - az állam egészét és nem csak az alkotmány által konstituált államot és alkotmányos berendezkedését vizsgálja, hanem érdeklődési köre kiterjedtebb. Annak államfogalma ugyanis felöleli az állam társadalmi jelenségként való felfogását és megfigyelését, illetve a filozófiai alapon nyugvó reflexióját is. Az alkotmánytan nem alkotmánydogmatika, mivel nem célja a pozitív alkotmányjog bemutatása, annak gyakorlati alkalmazásában való segítségnyújtás, mégis - mivel pozitív jogi alapja van - normatív elméletnek minősül. Ilyen értelemben pedig az alkotmánytan alakításakor az alkotmányjogdogmatika sem hagyható figyelmen kívül.
Az alkotmánytan jellemzőinek áttekintése után az alkotmányelmélet fogalmát célszerű meghatározni, amelyhez az elmélet általános fogalmából indokolt kiindulni.
Az elmélet - általános meghatározás szerint - a valóságról szóló, tudományosan megalapozott állítások vagy tételek rendszere meghatározott tények vagy jelenségek, illetve az ezeknek alapul fekvő törvényszerűségek magyarázata érdekében. Az elmélet esetében az állításoknak precízen megfogalmazottaknak, racionálisan megalapozottaknak, továbbá logikusan konzisztensnek, valamint - lehetőség szerint - empirikusan felülvizsgálhatóknak kell lenniük.
Valamely elmélet az adott tárgy keretében a számos és sokoldalú jelenségeket és összefüggéseket úgy írja le, magyarázza és foglalja össze, hogy ezt tudományos ismeretként igazolhassák. Az elmélet (meta-teóriaként) a magyarázat és a prognózis funkcióján túlmenően a saját igazság- és érvényességi igényének, alkalmazási és hatókörének, továbbá más elméletek kritikájának és az új kutatások projekttervezésének, valamint új elméletek előállításának felülvizsgálatára is szolgálhat. Az elméletek a hétköznapi és a tudományos ismeretek fő hordozói, az elméletekben és a módszerekben konstituálódik a tudomány, mivel az elméleteknek magyarázatot kell nyújtaniuk, és ebben az instrumentális felfogásban ezek egyúttal a megismerés eszközeinek minősülnek.[32] Az elmélet a tudomány meghatározott területének általános fogalmairól, törvényszerűségeiről és elveiről szóló tanként is felfogható. Ebben az értelemben tan alatt tudományos tételek olyan rendszere értendő, amelyek a tudomány valamely problémájáról szóló nézeteket, következtetéseket egységes egésszé törekszik összefoglalni, vagyis az ismeretek meghatározott szempontok szerinti következetes összegzése, az adott tárgyra vonatkozó - általában többségi vagy uralkodó - állítások, kijelentések foglalata.
Az elméletek a következő funkciókat töltik be.[33] Irányítják a kutatási munkát, rendelkezésre bocsátják a fogalmakat, az argumentációs mintákat és eszközöket, amelyek segítségével a vizsgálat tárgyi területét jellemezhetik, és amiről kommunikálhatnak. Meghatározzák a kutatási tárgyak kiválasztását, befolyásolják a kutatási érdeket és érdeklődést, valamint a kérdésfeltevéseket. Hatást gyakorolnak a módszerválasztásra, az adatok kiválasztására és a vizsgálati eredmények interpretációjára. Végül, lehetővé teszik a kutatási munka szisztematizálását.
Az alkalmazott elméleti típus szerint a vizsgálatok különbözőképpen történnek, és különböző ismereteket, illetve eredményeket céloznak.
Az empirikus-analitikus vagy deskriptív elmélet számára elsősorban a társadalmi-politikai tényállások meghatározásáról, leírásáról és elrendezéséről van szó. Ezt aztán relatíve egyszerű általánosítással dolgozzák fel, ilyenként az empirikus felülvizsgálatnak vetik alá, és - amennyiben (esetelemző vagy összehasonlító módon) megfelelően igazolják - elméleti állításként fogalmazzák meg. A deskriptív elméletek többnyire - ahogy az empirikus elméletképzés - induktív módon járnak el azáltal, hogy az egyes állításokat a ha/akkor formában
- 18/19 -
empirikusan felülvizsgálják, és aztán más állításokkal egyre komplexebb összefüggésekben és átfogóbb tárgyi területeken kapcsolják össze elméletté. Ez következésképpen az indukciós problémának van alárendelve, mivel az egyes tényállásokból az általános tételekre következtetnek.
Normatív elméletnek minősíthetők a szisztematikus és a funkcionális elméletek.
A szisztematikus elméletek esetében nem az elméletek minősége áll a nézőpontban, hanem az egyes jelenségek és a fennálló elméletek összefüggésbe hozásának eljárása. Mégpedig megkísérlik azt, hogy az individuálisan megfigyelt tényállásokat esetleg deduktívan kifejlesztett elméleti állításrendszerbe inkorporálják, illetve ezt a lehetőséget felülvizsgálják.
A funkcionális elméletek meghatározott kulcsfogalmak - mint struktúra és funkció -, továbbá az egyes elemek és funkcióik egymás közötti és a rendszerhez - mint egészhez - való viszonyában a mindenkori összefüggések segítségével dolgoznak ki magyarázatokat.
A történeti-genetikus elméletek lehetnek leírók és normatívak is. Kérdezhetik azt, hogy hogyan és miért változott meg valamely tényállás/intézmény/cselekvés adott időtérben a kiindulási állapotból az új állapotba. Ha az igény a történeti bemutatás leírásán túlmegy, a történeti-genetikus magyarázatok a vizsgált tényállások alakítási feltételeiről szóló általános állítások - mint pl. általánosított kijelentések a politikai uralom demokratizálásáról - megfogalmazását célozza. Az alkotmányelméletet tehát ebben az általános keretrendszerben lehet és indokolt elhelyezni.
Az alkotmányelmélet fogalmát - az alkotmánytanhoz hasonlóan - szintén nem egységesen használják,[34] inkább heterogén felfogások egész sora fordul elő,[35] amelyek mindig az alkotmányjog-dogmatika területéhez való meghatározott viszonnyal jellemezhetők.[36] Így az alkotmányelméletet olykor az alkotmánydogmatikával azonosítják, ennek egyik részeként értve, vagy ezzel átfedésben képzelik el, másrészt az alkotmánytannal megegyezőnek tekintik, nem látva érdemi különbséget a kettő között,[37] harmadrészt - szűk értelemben - pusztán értelmezési keretként fogják fel. Az alkotmányelmélet fogalma valódi analitikus hasznot azonban csak akkor eredményez, ha ezt az alkotmánydogmatikához képest kiegészítésként értjük, és hangsúlyozzuk, hogy az alkotmánytanhoz viszonyítva eltérő jellegű, illetve több, mint pusztán értelmezési keret.
Ebben a kontextusban az alkotmányelmélet úgy határozható meg, mint több összetevőből álló (hibrid), többszörösen a jogtudományhoz tartozó altudományág, amelyik ide-oda mozog a valódi és az ideális alkotmány között, egyszer inkább jelentésmeghatározó, máskor inkább jelentésközvetítő diszciplína.[38] E fogalmat támasztják alá az alkotmányelmélet ismérvei és megismerési irányai.
Az alkotmányelmélettel általában olyan megfontolásokat és vizsgálatokat jelölnek, amelyek nem az érvényes és hatályos alkotmányjog tartalmát szándékozik interpretálni és szisztematizálni. Az alkotmányelmélet saját alkalmazási keretének a kidolgozása az alkotmányjog-tudomány számára amiatt lehet hasznos, hogy a dogmatikai terület határait világosan és kifejezetten kijelöli. Az alkotmányelmélet jelentőségét az adja, hogy "az alkotmányos állam sikeréhez járul hozzá, ha az alkotmány általános megértését növeli, az autoritását és az érvényességi erejét erősíti, az előfeltételeit és az ettől függő tartalmakat tudatossá teszi, a jelen kérdéseire a válaszokat előre végiggondolja és megmagyarázza."[39]
Az alkotmányelméletet az alkotmányjog-dogmatikától és az alkotmánytantól az alább ismertetendő négy ismérv (tárgya, megközelítése, reflexiós jellege, alkalmazási kerete) különítheti el.[40] Az ismérvek alkalmazása az alkotmányjog-dogmatikával kapcsolatban egyértelműbb, míg az alkotmánytannal összefüggésben a határok elmosódottabbak. Az alkotmányelméletnek az alkotmánytannal való kapcsolatára ugyanis az jellemző, hogy ez - a nézőpontválasztás miatt - a "több-kevesebb" kapcsolatra változhat. Az alkotmánytanhoz képest az alkotmányelmélet a funkciója és reflexiós jellege miatt is tágabb keretben mozog, és az alkotmány csak kiindulópontot jelent a számára, vagyis a kettő közti kapcsolat a vizsgálat tárgyától, hangsúlyától és módszerétől függhet.
Az alkotmányelmélet tárgya az alkotmány,[41] de számára a pozitív jogi alkotmány - mint a közös pozitív jogforrásból eredő alkotmányi normák összességének jelölése - csak az elemzés és a megfontolás kiindulópontja, mert a részek mögötti egészet vizsgálja annak érdekében, hogy az alkotmányt az alkotmánynormák mögött alkotmányelméletileg tematizálja és alkotmányjog-dogmatika-
- 19/20 -
ilag megragadhatóvá tegye. Míg tehát az alkotmányjog-dogmatika az érvényes és hatályos alkotmányjog számára "gyakorlati jogtudomány" -elsősorban a jogalkalmazás feladatához kapcsolódik -, addig az alkotmányelmélet - negatív meghatározásban - az alkotmányi normákat minden más szempontból taglalhatja.
Az alkotmányelmélet tárgya tehát nem az állam, hanem az alkotmány - ebben különbözik az alkotmányelmélet az államelmélettől, ahogy az általános államtantól és az államfilozófiától is - de az állam mégis témaként közvetett módon releváns az alkotmány számára: ez képezi a tárgyát és a feltételét.[42] Az állam és az alkotmány ugyanis kölcsönösen feltételezik egymást: az állam nem képzelhető el meghatározott alkotmány nélkül, az alkotmány jogi érvényesülése és releváns hatályosulása pedig csak az államon keresztül valósulhat meg.[43] Az alkotmány ad formát az államnak, irányítja a cselekvéseit és legitimációt ad neki, az állam viszont determinálja az alkotmány tartalmának és hatósugarának lehetőségeit, az alkotmány funkciója - ahogy a normativitása - nem érthető az állam létezésétől - amelyben ez megtestesül - elválasztva.[44] Ennyiben az alkotmány az állam lényeges alkotórésze, az állam és az alkotmány egymástól szubsztanciálisan nem választható el és nem állíthatók szembe, mégis ezek fogalmilag megkülönböztethetők.[45] Az alkotmányelmélet számára az állam csak járulékos téma: akkor jelenik meg, ha és amennyire a matéria jelentős az alkotmány megismerése számára.[46] Ha az alkotmányelmélet a tulajdonképpeni tárgyát, az alkotmányt, közvetlen közelről szemléli, ez a tárgy elfedi az államot, ami a tárgy mögött áll.[47]
Az alkotmányelmélet feladata kettős: az alkotmány megalapozása és értékelése.[48] Az alkotmányelmélet a pozitív jogi normák sokféleségét jelentésegységgé formálja, és a megértést biztosítja, az alkotmány belső céljainak - az alkotmány ésszerű magyarázatának - ad hangot, amelyet meg kell különböztetni a pozitív jogként való szabályozástól. Ilyen módon elméleti igényt elégít ki, amelyik a dogmatikában - mint gyakorlati jogtudományban - nem artikulálódhat. Természetesen az alkotmányelmélet állításait - a jogfejlesztés számára megengedhető módon - adott esetben ismét az alkotmányjog-dogmatikába (a jog megismerésének és a jog létrehozásának dogmatikájába) és adott esetben az alkotmánytanba felveszik és feldolgozzák.
Az alkotmányelmélet feladata az alkotmányjognak nem a cselekvő és nem a tudományos interpretációja, hanem annak az előzetes megértésnek a reflektáló és szisztematizáló kiértékelése, amely az interpretációt irányítja.[49] Ha az alkotmányi norma értelmezésre szorul, akkor felmerül az alkotmányelmélet - mint jogtudományi diszciplína - feladata. Törekvése azonban kevésbé a jogdogmatikai kifejtés a konkrét normatartalom értelmezése és alkalmazása érdekében, hanem inkább a norma mögött fekvő és ebben az érvényesülésért küzdő gondolatok kihámozása.[50] Az alkotmányelmélet rendelkezésre bocsátja a jogot megelőző hátteret, amelyek előtt a mindenkori alkotmány formája és szubsztanciája, tárgya és feltételei láthatóvá válnak.[51] Az alkotmányelmélet felteszi a kérdéseket, hogy milyen módon és milyen mértékben szabályozza az alaptörvény a tárgyát, és a tárgy milyen módon és milyen mértékben determinálja a szabályozásokat, vajon és mennyiben feltételezi és relativizálja a tárgy az alkotmány érvényének lehetőségét.[52] Az alkotmányelmélet a konkrét alkotmányok megértését akarja megkönnyíteni, és a dogmatikai problémák megoldásához segítséget nyújtani.[53] Ilyenként ez - célját nem eltévesztve - egyrészt mindig általánosítható eredmények absztrakcióira és megcélzására fog irányulni.[54]
Az alkotmányelmélet másik meghatározó ismérve az, hogy a tárgyához - az alkotmányhoz - normatudományi perspektívából közelít,[55] ennyiben tehát hasonlít mind az alkotmánydogmatikához, mind az alkotmánytanhoz. Ez azonban - ellentétben a két másik diszciplínával - még nem jelenti azt, hogy az állításai maguk is normatívak, tehát preskriptíven érthetők vagy értendők volnának, és azt sem, hogy ez a pozitív jog látókörére korlátozódna. Csak azt jelenti, hogy az alkotmányelmélet figyelme az alkotmánynak mint normatív valóságnak, az alkotmánynak mint normaösszefüggésnek szól, és nem az alkotmánynak mint történelmileg vagy társadalmilag, illetve szociálpszichológiailag adottnak, amelyik empirikus eszközökkel állapítható meg. Ahogyan az alkotmánydogmatika számára, úgy az alkotmányelmélet számára is a norma létezése elsődlegesen ennek érvényességét jelenti, és nem - vagy mindenesetre nem másodlagosan - a szociálisan-faktikusan felfogott motivációs és vezérlő összefüggéseket,[56] vagyis itt érhető tetten az államtantól és bizonyos mértékben az alkotmánytantól való elhatároltsága. Ezzel az alkotmányelmélet egyik oldalról az alkotmánytörténettől, másik oldalról az alkotmányszociológiától (és -pszichológiától) is elkülönül.[57]
- 20/21 -
Az alkotmányelmélet harmadik ismérve, hogy jogtudományi reflexiós diszciplínának minősül, amelynek legalább két jelentése van: egyfelől nem alkotmánygyakorlatot jelent az alkotmány létrehozása és alkalmazása értelmében, másfelől pedig nem is közvetlenül a gyakorlatra vonatkozik, mint a dogmatika, amelyik a jog kinyerésének útmutatását célozza. Az alkotmányelmélet ennyiben klasszikus megfigyelő, reflexiós tudomány.[58]
A negyedik ismérv abból adódik, hogy míg az alkotmánydogmatika számára a hatályban lévő alkotmány - az aktuális pozitív jogi alkotmány -jelöli ki a reflexiós keretet, addig az alkotmányelmélet számára nem teljesen. A dogmatika ugyanis arra kérdez rá, hogy mi a hatályos alkotmányjog és hogyan alkalmazható, de arra - ellentétben pl. az alkotmánytannal és az alkotmányelmélettel - nem, hogy vajon a fennálló alkotmányi rendelkezések egyáltalán ésszerűek-e és legitimáltak-e, vagy vajon az alternatív szabályozások nem tűnnek-e problémásabbnak. Az alkotmányelméletre viszont ez a pozitivitáshoz kötöttség nem jellemző. Számára a pozitív alkotmányjog bár rendszerint a vizsgálatok kiindulási pontját jelenti, de sohasem a vég- vagy célpontját.[59] A feladata éppen az, hogy ne maradjon meg a pozitív jogi szabályozásnál, hanem ezt a kontextusában és a viszonylagosságában ismerje meg és értékelje. Az alkotmányelmélet úgyszólván a pozitív alkotmányjog szuprastruktúráján dolgozik, vagyis "az alkotmány mögötti alkotmányon". Ebben az értelemben a pozitivált alkotmány mögötti nem pozitivált - meta-pozitív - alkotmányról van szó.[60] Az alkotmányelméletnek az a perspektívája, amelyik nem kizárólag az érvényes és hatályos jogra irányul, a jog-összehasonlítás és az alkotmánytan alkalmas kiindulási pontjává is teszi.
Az alkotmányelmélet különböző, egymással kapcsolatban álló, de egymásba át nem váltható megismerési érdeket követ. Ebből a szempontból alapvetően három lényeges megismerési irány határozható meg.
Egyrészt az alkotmányelmélet a megértés tanaként arra keresi a választ, hogy hogyan működik az alkotmány, mi tartja össze belsőleg az alkotmánytörvényben összekapcsolt rendelkezéseket, mi teszi ezt materiális egységgé, továbbá melyek az alkotmány építőelemei, miben ismerhető fel az alkotmány saját racionalitása, mi - hermeneutikai szempontból megfogalmazva - az előzetes megértés, amivel a pozitív jogi alkotmány értelmezését és alkalmazását megközelítheti.[61] Az alkotmányelméletnek itt egyfelől erőteljes analizáló (a leírásra és jellemzésre irányuló), másfelől erőteljes szisztematizáló-extrapoláló (a magyarázatra és a megragadásra irányuló) alapvonása van. Diszciplínaként - amelyik jelentős módon az alkotmány egészére van tekintettel - az a feladata, hogy a pozitív jogi alkotmány irányadó elveit (re)konstruálja. Az alkotmányelmélet ennyiben az előzetes megértés tana.[62] Az alkotmányelmélet egyik funkciója éppen ezért az alkotmány interpretációjánál és konkretizálásánál az előzetes megértés tudományos tisztázása.[63] Ebben az értelemben az célja azonos lehet az alkotmánytan céljával is.
Másrészt az alkotmányelmélet - az igazolás tanaként - egészen más módon is kérdezhet, amikor konkrét, meghatározott alkotmány értelmét és funkcionalitását akarja kideríteni; mégpedig úgy, hogy az igazoltsága mellett - vagy az ellen - az ésszerűség, a politika, a vallás vagy a morál indokaira kérdez rá. Itt a jogrenden belüli perspektívát tehát elhagyják, és ehhez képest transzcendens pozíciót foglalnak el, úgyszólván kívülről pillantanak az alkotmányra azért, hogy ennek értékét vagy értéktelenségét, legitimitását vagy illegitim voltát ilyen módon meghatározhassák. Eddig viszont az alkotmánytan - funkciójából fakadóan - nem megy el. A pozitív jogilag létező alkotmányt szembeállítják a metapozitív ideális alkotmánnyal - amelyet az alkotmánytan és az összehasonlító alkotmányjog dolgozhat ki -, és ezen keresztül kapják meg az igazoltságát vagy a leértékelését.[64] Jóllehet a pozitív alkotmányjogot nem pozitív jogi - ebben az értelemben jogon kívüli - mércéhez mérik, az igazolás tana keretében kétségtelenül olyan kijelentésekről van szó, amelyek normatív igénnyel lépnek fel.
- 21/22 -
Az alkotmányelméletnek - a megértés tana és az igazolás tana mellett - még egy harmadik, az előző kettővel szorosan összefüggő - és az alkotmánytannal is részben azonosítható - megismerési iránya is létezik, ami elsődlegesen nem a megértést és nem is az értékelést célozza meg, hanem az alkotmány alakítását.[65] Eszerint az alkotmányelméletet az alkotmány létrehozásának tanaként is karakterizálják, ami az alkotmányjog-politika tudományos megalapozását szolgálja. Itt tehát arról van szó, hogy az alkotmány létrehozásának folyamatát az alapdiszciplína eszközeivel előkészítsék, és a lehetőségek keretében irányítsák is.[66] Ezt az alkotmányelmélet azáltal teheti meg, hogy az alkotmány struktúrájáról és funkcionálásáról a megértés tudományaként szerzett ismereteket az alkotmány létrehozása számára hozzáférhetővé teszi.[67] Ha azonban ezzel a szereppel nem akar megelégedni, hanem inkább aktív módon alakítani törekszik, vagyis az alkotmány alakításában résztvevőknek közvetlenül használható cselekvési irányt közvetíteni, akkor nehéz szituációba manőverezi magát. Az alkotmányelméletnek ugyanis alapdiszciplínaként úgynevezett orientáló tudást kell létrehoznia, amelyik a megfigyelésnek irányt és struktúrát kölcsönöz, nem pedig az alkalmazásra vonatkozó tudást, ami a dogmatika feladata. Ha az alkotmányelmélet minél inkább elhagyja a megfigyelési posztját és a politikával keveredik, annál kevésbé képes tudományos állításokat megfogalmazni, és annál használhatatlanabb lesz, mint tudomány.[68] Ezért is kell az alkotmányelméletet szigorúan megkülönböztetni az alkotmánydogmatikától, mert különben az a veszély fenyegetne, hogy éppen a megfigyelési lehetőségeket zárják ki.[69]
Módszer alatt - az általános meghatározás szerint - tudományos ismeretek megszerzésére vonatkozó szokásos eljárás értendő, amely olyan tervszerű és következetes vizsgálati folyamatot jelent, amely meghatározza a tudományos kutatás menetét. Tervszerű, mert előre átgondolt eljárást tételez fel, és következetes, mert a tudományos ismeretek megszerzése érdekében a követett eljárás rendjét és módját sajátos szabályrendszerre építi.
Több metodikai tétel jöhet számításba: az empirikus-analitikus módszer, amely konkrét probléma megoldására orientálódik, a normatív-kritikus módszer, amely az adott berendezkedés kritikus értékelését végzi értékmeghatározott elképzelések alapján. A történeti módszer a keletkezési és változási feltételeket és folyamatokat, illetve ezek összevetését alkalmazza, illetve az összehasonlító módszer. Az összehasonlító módszer alkalmazása nem merülhet ki abban, hogy az egyes elemzéseket egymás mellé teszi, hanem az azonosságok és a különbségek megállapítása mellett ezek elméleti általánosítását és magyarázatát is megköveteli, ami feltételezi az összehasonlítási mércék létezését, amelyet az alkotmánytan és a különféle nemzeti alkotmánydogmatikák, illetve maga az összehasonlító alkotmányjog - mint önálló alkotmányjogi tudományág - tudnak szolgáltatni.
A jogtudományban a jogösszehasonlító módszer a jog egyes megjelenési formáinak és jelenségeinek megfigyelését, leírását, osztályozását, továbbá ezeknek egymással - és más társadalmi jelenségekkel (mint pl. a politikával, gazdasággal stb.) - való összefüggésének kutatását jelenti. Az összehasonlító alkotmányjog jogtudományi ágat jelöl.[70] Az összehasonlító alkotmányjog-tudomány az egyes jelenkori államok alkotmányos rendszereinek összehasonlítását és csoportosítását végzi el, mindenekelőtt a történeti kialakulás és fejlődés, az alkotmányi berendezkedések struktúrája, funkciói és működési mechanizmusa alapján, és ezekből von le elvi és gyakorlati következtetéseket.[71] Ezek az elvi és gyakorlati következtetések segíthetik elő az adott alkotmányjogi kérdésekre vonatkozó vagy az alkotmányos demokrácia egészére irányuló alkotmánytan, vagy - tágabb érdeklődési kör esetében - alkotmányelmélet kialakítását.
Az összehasonlító alkotmányjog jelentősége tehát eredményeinek hasznosításából adódik. Az eredmények ugyanis lehetővé teszik egyrészt a modern alkotmányos államok berendezkedéseire jellemző elveknek és az adott nemzeti, illetve szupranacionális alkotmányos rendszer sajátosságainak egybevetését, és ezáltal a nemzeti alkotmányjogi megoldások fejlettségi szintjének a meghatározását. Másrészt így biztosítható a fejlettebb alkotmányos intézményeknek, eljárásmódoknak és technikáknak a nemzeti alkotmányjogba történő átvétele és adaptálása, ezáltal a nemzeti alkotmányozás és alkotmányjog-alkotás folyamatos fejlesztése, a modern alkotmányos berendezkedés teljes körű kiépítése. Harmadrészt olyan ismeretanyag megszerzését garantálja, amely - elsősorban a politikai, állampolgári kultúrába beépülve - a fejlett intézmények működtetéséhez szükséges, ezáltal elősegíti a modern demokrácia tényleges működését, a
- 22/23 -
tudatosabb állampolgári részvétel gyakorlását. Az összehasonlító alkotmányjog tehát lehetővé teszi a mai modern demokráciák alkotmányos berendezkedésének összefoglaló elemzését, az alapvető intézmények, ezek funkcióinak és működésének megismertetését, és viszonyítási pontot adnak a fejlesztési irányokra, az indokolt jogalkotásra vonatkozóan.[72]
Ugyanakkor az összehasonlító alkotmányjog művelésekor nem lehet eltekinteni több tényezőtől. A nemzeti alkotmányi szabályokat - de leginkább azok alkalmazását - több más jogilag releváns tényezőn túl befolyásolják a nemzetközi kötelezettségvállalások, és a pozitív jogon túli tényezők is. Utóbbiak között említendő a történelmi, földrajzi meghatározottság, a politikai, gazdasági, szociális helyzet, a hitvilág, az ember-felfogás, a jogállamiság, a demokrácia és az emberi jogok védelmének a fontosságára irányuló elképzelés, a jog és az alkotmány általános funkciója az államban, az arra vonatkozó szakmai megfontolások és bírósági döntések stb.[73]
Mivel a kutatási módszert a tárgy határozza meg, ezért a tárgy komplexitása módszerszinkretizmust feltételez.
Az alkotmányjog-dogmatika módszere lényegében a szisztematikus és koherens normaértelmezést célozza. Ennek érdekében a(z alkotmány)jogtudomány több interpretációs eszközt fejlesztett ki: nyelvtani, logikai, rendszertani, történeti, genetikus, teleológiai, összehasonlító értelmezés.[74] Mindezek célja azonban kimerül abban, hogy a konkrét jogrendszer jogi normái jelentéstartalmának, objektív értelmének, szisztematikus megismerését adja azzal, hogy megragadja a hatályos joganyag (de lege lata) fogalmait, illetve törekszik e fogalmak ellentmondásmentes rendszereinek kiépítésére.
Az alkotmánytan metódusai leíró, elemző, összehasonlító, magyarázó és az összefüggéseket feltáró jellegűek, normatív irányultságúak, nem pedig jogdogmatikaiak.
A normatív elméletek reflexiókat tartalmaznak és megállapításokat tesznek arról, hogy "minek kell lennie". Ezek értékmércéket, értékítéleteket és cselekvési irányokat alapoznak meg. Olyan általános, a lehető legprecízebben megfogalmazott, racionálisan megalapozott és logikusan konzisztens, egymásra vonatkoztatott kijelentések tömege arról, hogy valami - pl. az alkotmányos berendezkedés egésze vagy valamely alkotmányos intézmény - milyen legyen. A "legyen" mértékként szolgál a valóságra vonatkozó megalapozott kritika hangsúlyozására. A normatív elméletek olyan értékelési mércéket kínálnak, amelyek alapján a társadalmi viszonyokat, állapotokat - az alkotmánytan esetében az alkotmányt és az általa kialakított alkotmányos rendet - megfontoltan értékelhetik és kritizálhatják. Miközben a normatív teóriák azt célozzák, hogy megmondják: milyen "legyen" az alkotmányos berendezkedés, az empirikus-analitikus elméletek - empirikusan felülvizsgálható állítások formájában - leírják és magyarázzák, hogy ténylegesen milyen az adott berendezkedés.[75]
Az alkotmánytan módszere deduktív akkor is, amikor az alkotmánytan az alkotmányt a normatívan meghatározott "ideáltípus" szemszögéből elemzi, és ennek megfelelően a konkrét alkotmányokat ezzel az ideáltípussal veti össze, és akkor is, amikor elsősorban a legkülönfélébb "reáltípusok" alkalmazásával hermeneutikailag - vagyis a megértésre irányulóan - analizálja az egyes alkotmányos berendezkedéseket. Az "ideáltípusos" alkalmazás inkább megfeleltethető az összehasonlító alkotmányjog művelésének, míg a reáltípusok esetében az alkotmányjogi összehasonlítás módszerének alkalmazására van inkább szükség. Az ideáltípus kialakítása és a reáltípusok azonosítása induktív módszerrel (történeti-genetikai, vagy empirikusanalitikus) történik, mint ahogy az általában az empirikus elméleteknél szokás. Az induktív módszerrel - az egyes esetekből az általánosra való következtetéssel - a társadalmi gyakorlatok nagy számában, a sikeres demokráciák példáiban, az alkotmányszövegekben vagy meghatározott társadalmak eredményeiben (mint egyedi esetekben) olyan mintákat és struktúrákat igyekeznek felismerni, amelyekből általánosítások végezhetők, vagyis fogalmakat lehet alkotni. Ezzel a módszerrel alakítható ki - már normatív diszciplínaként - az alkotmánytan, vagy a reflexiós alkotmányelmélet, amelyekhez szükséges összehasonlító szempontú elemzéseket is végezni. A "jó gyakorlatok" iránt tehát az alkotmánytan kiemelten érdeklődik, mivel absztrakt fokon tehető megállapítások kialakításához ez vezethet el a legkönnyebben, így az érdeklődés homlokterében nem a standardtól eltérő megoldások tartoznak, kivéve, ha azoknak paradigmaváltó hatásuk lehet. Ezzel szemben az összehasonlító alkotmányjog mindkét fajta megoldásokat és gyakorlatokat vizsgálhatja, és azokból vonhat le "mi lehet" jellegű általános következtetéseket. Az alkotmánytan viszont megmarad a "mi
- 23/24 -
van" és a "minek kell lennie" kérdéskörben, mivel az konkrét alkotmányos berendezkedés kötött volta ezt igényli
A normatív elméletek módszere tehát vagy deduktív, vagy hermeneutikai. A módszer deduktívnak minősíthető, ha bizonyos feltételekből, illetve meghatározott feltevésekből - mintegy a lehető legelfogadhatóbb és legáltalánosabb hipotézisekből - megállapításokat vezetnek le a sikeres alkotmányos berendezkedés számára, vagyis az általánosból az egyesre következtetnek, és azt értékelik, kritizálják, illetve javaslatokat fogalmaznak meg. Ennek az a veszélye lehet, hogy nem veszik kellően figyelembe a konkrét történelmi és kulturális adottságokat. A deduktív módszer kiindulópontja a már létrehozott alkotmánytan, vagy egy helyesnek elfogadott alkotmányelmélet, vagy pedig mindenezőkből táplálkozó paradigma.[76]
Az alkotmányelmélet kérdéseit és problémáit nem lehet egyetlen módszerrel kutatni, vagyis differenciált szemléletmódra, a tárgy-adekvát módszerek kombinációjára van szükség. A különböző - jogászi, szociológiai, politológia, filozófiai, történeti stb. - módszereket azonban úgy kell összekapcsolni egymással, hogy ez az összeállítás az egyes vizsgált elemek valódi súlyának feleljen meg, és a megalapozott ismeretszerzést tegyen lehetővé. Nyilvánvaló, hogy a normatív-dogmatikai megközelítés elsősorban a jogászi módszer alkalmazását helyezi a középpontba, míg a társadalmi hatások vizsgálatánál a szociológiai módszereknek kell dominálniuk. Utóbbi jelenléte csak részben mutatható ki az alkotmánytan művelésekor, mivel az elsődlegesen tisztán alkotmányjog-tudományi módszert alkalmaz, és csak másodlagosan tekint ki az alkotmányjog társtudományaira. Az alkotmányelméletnek is lehet eltérő fókusza, amit a tárgya, a vizsgálati nézőpont és a módszer határoz meg. Mind az alkotmányelmélet, mind az alkotmánytan tehát kontextus-függő; e két diszciplína egymástól való távolságát - a reflexiós léte és hiánya mellett - a vizsgálat tárgyában, a vizsgálati nézőpontban és az alkalmazott módszerben való azonosság és eltérés befolyásolja.
Ha azonban az alkotmányelméletből megtermékenyítő hatás származhat a konkrét alkotmányok megértése számára, ez nem járhat el kizárólag empirikus-induktív módon, azaz nem csak a ténylegesen előfordulókból származhat, hanem egy fogalmi-deduktív eljárás is legitimnek tekinthető, amelynél az alkotmányfogalomból, az alkotmányfunkciókból vagy az alkotmány által konstituált államtípus (demokratikus alkotmányos állam) sajátosságaiból meghatározott elengedhetetlen (szükséges) szabályozási területekre és tartalomra következtetnek.[77] Az alkotmányelméletnek mindig terveznie kell a realitással. A használható alkotmányelméletnek szüksége van példákra és referencia-alkotmányokra; az alkotmánytartalmak időbelileg és térbelileg kontextus-vonatkoztatottak, és nem kizárólag fogalmilag és konkrét példáktól elemelve tárhatók fel.[78] Ennek egy ide-oda vándorló pillantásra van szüksége, az empirikus-induktív és a fogalmi-deduktív eljárásból álló vegyítésre.[79]
Az alkotmányjog-tudomány, az alkotmánytan és az alkotmányelmélet meghatározása, történeti fejlődése és tudományelméleti kialakítása fontos kérdések, de számottevő jelentősége van annak is, hogy mi ezek kutatási anyaga, pontosabban vizsgálati tárgya: ez nem más, mint a "modern állam" és ennek alkotmánya. Emellett lényeges az is, hogy melyek ezeknek a diszciplínáknak a megismerési céljai és speciális munkamódszerei, különösen a rokon tudományágakkal - az államtannal és a politológiával - összehasonlítva, mivel ezek központi megismerési tárgya lényegében éppúgy az állam, vagy annak meghatározó része. Az állammal és az alkotmánnyal - az előbbiek mellett - számos más tudományág is foglalkozik, különösen a történelemtudomány, a gazdaság-, illetve pénzügytudomány, a filozófia és a szociológia.[80] Az állam azonban ezekben a tudományokban - mások mellett -csak az egyik kutatási tárgy, így ezeknek a tudományoknak a feladatkijelölése és célkitűzése nem igazán az államra vonatkoztatott.[81] Ahhoz azonban, hogy az alkotmányelmélet megalapozott ismeretekre tegyen szert és hasznosítható javaslatokat fogalmazzon meg, feltétlenül támaszkodnia kell a rokon társadalomtudományok eredményeire is.
Az alkotmányelmélet a tematikailag idevágó részdiszciplínák - különösen az alkotmányjog-tudomány és az általános államtan - együttműködésében saját, azonosítható és legitim szerepet foglal el, de nem merül ki ebben, mert - és amennyire - az állam az alkotmány vonatkozási tárgya, az alkotmányelméletnek az a feladata, hogy az állam alkotmányának elmélete, ezzel azonban részben államelmélet is legyen.[82] Az államelmélet és az al-
- 24/25 -
kotmányelmélet nem két különböző elméleti feltevés a különböző tárgyakról, hanem csak elmozdított perspektívák egy és ugyanarra a tárgyra: az államra az alkotmánnyal és a saját alkotmányában, illetve az alkotmányra az állam legmagasabb törvényeként.[83]
Az államfilozófia az állam létét sajátos filozófiai megismerési módon keresztül törekszik tisztázni. Itt az állam létére a jelenségek mögött álló realitás (államontológia) értelmében kérdeznek rá, vagy önmagában az állam (állammetafizika) eszméje értelmében, amelynél az állam mindig csak az államjog és a politika egész rendjének rövid formuláját jelenti.[84] Az államfilozófia tehát az állam lényegét, végső okát és értékét akarja kideríteni, ennyiben ez - ahogy minden filozófia - a metafizikai végső értelmének a kísérlete.[85]
Az államfilozófia lényeges részterületét alkotja az állametika, amely a helyeset vagy értékeset az államra, célkitűzéseire és cselekvéseire az állam előtt vagy mögött lévő értékrend mércéje szerint értékeli. E mércéből azonban filozófiai belátások is nyerhetők az állam szükséges céljairól és feladatairól, a közjó általi igazoltságáról és korlátairól (pl. a szubszidiaritásban). Az állametikai megfontolásokban többnyire az igazságtalan államhatalommal szembeni ellenállási jog tanát is megalapozzák. Hasonló módon az állam alkotmányát és jogrendjét a jogi etika ismereteivel alapozhatják meg. Ez a társadalomban a morális értékelképzelések szükségességét és kötelezőségét mutatja fel, és megmagyarázza ennek az etikai normarendszernek a pozitív joggal való összefüggéseit, amin a társadalomban ennek tulajdonképpeni elismertsége és kötelezősége nyugszik.[86]
A jogfilozófia a jog kötelezőségének alapját vizsgálja; ennek egyes előírásait és intézményeit a jog összefüggéseit a morállal, az ember természetével; ennek megalapozását a "dolog természetében"; az igazságosság és konkretizálásának különböző formáit; a pozitív jog összhangját ennek értékelképzeléseivel.[87] Az állam- és jogfilozófia az állam és az alkotmány számos tipikus ismérvének és intézményének a megismerése számára lényeges (elő)fel-tétel, mert ezekből azokat a fogalmakat és a gondolkodási mintákat magyarázzák, amelyek ennek alapul szolgálnak. Az ember, az állam és a jogrend besorolása adott világnézet (paradigma) egész összefüggésébe a filozófia nélkül nem gondolható el, és a "modern" mindenféle érezhető paradigmaváltása egy új világnézetté e nélkül megmagyarázhatatlan marad.[88] Az állam- és jogfilozófiának azonban szüksége van kritikus metodikai bekötésre az állam- és alkotmánytanba azért, hogy a ma államát és ennek alkotmányos rendjét helyesen ismerjék meg és értékeljék, mert a modern állam és az alkotmánya hosszú történelmi fejlődési folyamatban nagyon speciális formákat, eljárásokat és intézményeket - és ebben a saját racionalitását - alakította ki, amelyeket csak az ennek megfelelő gondolati formákkal és megismerési metódusokkal lehet szak- és tárgyszerűen megragadni.[89]
Az államot és jogot egészében és átfogó elméleti jelleggel vizsgáló tudományágak megállapításai, elvi tételei szélesebb körben érvényesek, ezért az alkotmányelmélettel az általános és különös viszonyában állnak,[90] azaz eredményeire az alkotmányelméletnek is tekintettel kell lennie.
A történelemtudomány azokat az okokat, erőket, tényezőket, feltételekhez kötöttségeket és eszméket törekszik felfedezni és megmagyarázni, amelyek az adott korszak történései számára irányadóak voltak. Ennél az alkotmánytörténetnek sajátos jelentősége van azért, mert a ma létező alkotmányjogi normákat és intézményeket a fejlődésükben és kialakításukban értelmezi és mutatja be. Az alkotmánytörténet a dogmatikailag dolgozó jogtudománytól a módszere által különbözik, mert a megközelítési módja nem normatív-jogi-dogmatikai, hanem a történelemtudomány metódusainak felel meg.[91]
A gazdaság- és pénzügytudomány központi megismerési tárgya a gazdaság, de az alkotmányjoggal számos érintkezési pont mutatható ki, különösen a gazdasági és pénzügyi alkotmány esetében, illetve a költségvetéssel összefüggésben, valamint a gazdaság rend alkotmányjogi szabályozásánál.
A szociológia az emberi együttélés, az emberek, mint közösségi lények tudománya, vagyis az emberi közösségek állandó elemeinek, struktúráinak és funkcióinak kutatását végzi, így nem hagyhatja figyelmen kívül az államot[92] sem, amelyet a saját módszereivel vizsgál. Jogszociológiaként pedig a jogilag jelentős társadalmi tényezőket akarja kideríteni, magyarázni és megismerni, de értékelni is.
A politológia kutatási területe - a jog és a politika szoros kapcsolata következtében - sok ponton találkozik az alkotmányelméletével: egyrészt a politikai eszmék történetét, másrészt a politikai folyamatok, intézmények és szervezetek sajátosságait vizsgálja, és a politikai rendszer egészének, valamint a kormányzás funkcióinak elemzését végzi. A különbségük inkább a tárgyalás metodi-
- 25/26 -
kájában és céljában keresendő: a politológia nem jogdogmatikai, nem norma-előkészítő és értékelő jellegű kutatásokat végez, hanem valóságelemző, kritikus-értékelő megközelítési módot alkalmaz, amelynek során a jogi normák csak az egyik orientáló kritériumot jelentik.[93] Ezért a politológia által szolgáltatott kutatási eredmények hasznosítását az alkotmányelmélet sem mellőzheti. Minden alkotmányelmélet első feladatának kell lennie ugyanis annak, hogy a politikát meghatározza, és a definíciót fenntartsa.[94] Az alkotmány normatív igénye arra a politikára irányul, amelyik az államban kifejtésre kerül. Az az alkotmányelmélet, amelyik a politika elől kitér, szükségszerűen eltéveszti a tárgyát.[95]
Az alkotmányjog-tudománynak az alkotmányjog tudományos érvényesülése, kutatása és szisztematizálása a feladata. A tárgya az ehhez a jogterülethez tartozó jogtételek és az ebben lefektetett intézmények, kiváltképpen az alkotmányé.[96] Az alkotmányjog-tudomány általában azt kutatja, hogy a modern állam jelensége milyen jogi formákban fejti ki hatását, és ezt törekszik a szisztematikus létében, a történelmi és társadalmi (gazdasági, kulturális, vallási és egyéb) viszonylagosságában, továbbá politikai hatásaiban megérteni és értékelni. Ennek következtében szükségszerűen túlterjed a jog normavilágának anyagán, és a jogi-normatív területen belül is magától értetődően túlterjed az alkotmányjog anyagán.[97]
Az alkotmánytannak integrációs tudománynak kell lennie, amely a különböző tudományok ismereteit felhasználja és beépíti magába. Ez a jellegzetesség magas metodológiai és szakmai követelményeket támaszt vele szemben. Az, hogy milyen mértékben kell az egyes speciális tudományágak ismereteihez visszanyúlni, a mindenkori alkotmányos berendezkedés sajátosságaitól függ. Az alkotmányos demokráciák tárgyszerű elemzésénél, amelyekben az uralom jogilag intézményesített és az alkotmányjogi normativitásnak a politikai gyakorlat messzemenően megfelel, a jogászi megfontolásoknak lényegesen nagyobb súlyúaknak kell lenniük, mint a diktatórikus rendszerek esetében, amelyeknél inkább a politikai szociológia módszereinek szükséges előtérben állniuk. Más társadalomtudományi diszciplínák ismeretei a dogmatika számára szükségesek és nélkülözhetetlenek, mivel az alkotmányjogot, mint a "politikum" jogát a funkciójában és jelentőségében kell igazán megragadni.
Minden alkotmány az adott állam társadalmipolitikai struktúráját tükrözi vissza, mivel a rendszerint többségben és mindenképpen fölényben lévő társadalmi-politikai erők az alkotmányozásnál is dominálnak, így elérhetik, hogy valamely alkotmányt egyáltalán elfogadjanak. Ezek az erők állnak tehát a társadalmi-politikai erejükkel az alkotmányozó hatalom mögött, és az alkotmány hatályba lépése után biztosítják ennek normatív erejét és fennállását. Mivel az állam mindenkori társadalmi-politikai struktúrája hordozza az alkotmányát, ez határozza meg az alkotmányozók és az alkotmány alkalmazásának előzetes megértését is. Ezért minden konkrét alkotmányelméletnek tekintettel kell lennie a mindenkori alkotmány és az állam ennek alapul szolgáló társadalmi-politikai struktúrájának sajátosságaira, ami feltételezi az erre vonatkozó empirikus ismeretek figyelembe vételét.[98]
Az alkotmányelmélet nem az általános államtan speciális változata, továbbá nem az alkotmánytan korszerűbb változata, és nem is alkotmányjogdogmatika. Attól függően azonban, hogy vizsgálati tárgyának - az alkotmánynak - mely szempontjait tanulmányozza, többé-kevésbé szoros kapcsolatot mutat ezekkel - és más társadalomtudományi - diszciplínákkal is. Az alkotmányelmélet - többek között - vizsgálja az alkotmányozás szükségességét és feltételeit, magyarázza az alkotmány igazoltságát, elemzi az alkotmány jogi jellemzőit, tartalmi és formai sajátosságait, kritizálja a fennálló alkotmányjogot. Az alkotmányelméletnek a társadalmi-politikai változásokkal összefüggésben fellépő problémák megoldása érdekében új elképzelésekre és újrainterpretált fogalmakra van szüksége.
Az európaizálódás és az internacionalizálódás által kínált összehasonlító perspektívában mutatkozik meg, hogy egy alkotmány struktúra-ismérvei nem magától értetődőek: az elsődlegesség kialakítása, a bírói felülvizsgálhatóság és a szabályozási tartalmak a demokratikus jogállamok alkotmányaiban is jelentősen divergálnak. Az alkotmányfogalomnak az államon túli képződményekre való alkalmazhatóságának problémája azt a kérdést is kiváltotta, hogy egyáltalán hogyan kell érteni az alkotmány fogalmát, és felerősítette az alkotmányelméleti és alkotmánytani erőfeszítéseket.[99]
Mivel adott alkotmányi rendelkezés interpretációja előzetes megértést feltételez, ezt az előzetes megértést nem lehet magából a rendelkezés szövegéből levezetni.[100] A hiányzó egyértelműség azonban nem jelenti azt, hogy az interpretáció az értelmező tetszésére van bízva, hanem sokkal inkább
- 26/27 -
azt, hogy az előzetes megértés kérdéseit is tudományos módszerekkel kell vizsgálni. Ennél természetesen nem alkotmányjogi módszerekről van szó, hanem olyan tudományos módszerekről, amelyekkel a jog előtti értékelési problémák és deskriptív kérdések tisztázhatók. Ennél a pillantásnak eme előkérdések és az alkotmány (amit végül is értelmezni kell) között kell ide-oda járnia azoknak az eredményeknek az elkerülése érdekében, amelyek az alkotmánnyal nem összeegyeztethetők. Azokat a módszereket, amelyek az előzetes megértés tudományos tisztázására alkalmasak, mindenekelőtt a filozófiában és a társadalomtudományokban fejlesztették ki.[101] ■
JEGYZETEK
* A tanulmány a KÖFOP-2.1.2-VEKOP-15-2016-00001 azonosító számú, A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés című kiemelt projekt Ludovika Kiemelt Kutatóműhely Programjának Államelméleti alapkutatás 2016-2018 (2016/86 NKE-AKFI) elnevezésű alprogramjának keretében a Nemzeti Közszolgálati Egyetem megbízásából készült. Drinóczi Tímea, egyetemi tanár, PTE ÁJK Alkotmányjogi Tanszék, drinoczi.timea@ajk.pte.hu, Petrétei József, egyetemi tanár, PTE ÁJK Alkotmányjogi Tanszék, petretei.jozsef@ajk.pte.hu
[1] Vö. Kovács István: Államjog. In: Állam- és Jogtudományi Enciklopédia (Főszerk. Szabó I.) Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980. 286. o.
[2] Vö. H. Maurer: Staatsrecht I. Verlag C. H. Beck, München, 2001. (2) 1. o.
[3] Ez utóbbi meghatározást lásd Sári János: Az alkotmányjog meghatározásához. Magyar Közigazgatás, 1996. 8. szám 449. o.
[4] Napjainkban a "constitution" és a "Constiution" közti különbségtétel foglalkoztatja a kutatókat. Adam Chilton és Mila Versteeg összehasonlító szempontból azt vizsgálják, hogy mi a kapcsolat az Alkotmány - adott állam szövegszerű alaptörvénye - és az alkotmányt - e szöveget körülvevő értelmezési gyakorlat, konvenciók, vonatkozó jogszabályok között. Kutatásuk lényegében annak a felismerésén alapszik, hogy az alkotmányos berendezkedésről pusztán az alkotmány szövege keveset árul el, a valódi működés megismeréséhez mind a szöveget implementáló és értelmező, mind a gyakorlati megvalósításukat magyarázó ismeretek is szükségesek. Ennek hátterében az áll, hogy az alkotmányi szöveget társadalmi és politikai eredetűnek fogják fel, és az amerikai, illetve a brit alkotmányjog-tudományból indulnak ki, amelyek magyarázni kívánják például a 7632 szavas amerikai alkotmányra épülő vaskos bírósági gyakorlatot, illetve a brit alkotmány íratlan voltát, de a rendszer alkotmányos működését is. A kutatók valójában a formális és a materiális alkotmányjog közötti különbséget és kapcsolatot kívánják feltárni. 2017 júliusi postban kértek a szerzők kutatási segítséget. Lásd erről bővebben
[5] "...habár nem kizárólagosan és nem a XIX. század értékneutrális fogalmi jogtudomány értelmében." Klaus Stern: Das Staatsrecht der Bundesrepublik Deutschland. Band I. Verlag C. H. Beck, München, 1984. (2) 42. o.
[6] "A jogi dogmatika a jogrendszer anyagát képező különböző jogszabályok rendszerezését és osztályozását, a hasonló jogi megoldások azonos fogalmak alá rendelését végzi el. A jogi dogmatika igyekszik meghatározni, kibontani és tudatosítani a joganyagban benne rejlő és ezáltal az adott jogrendszert jellemző, de kifejezetten ki nem mondott alapelveket, amelyek alapján a jog továbbfejleszthető, illetve a jogi normák közti ellentmondások kiküszöbölhetők." Szilágyi Péter: Jogi alaptan. Osiris Kiadó, Budapest 1998. 309. o.
[7] Jogi lexikon. (Szerk. Lamm Vanda - Peschka Vilmos) KJK-KERSZÖV, Budapest 1999. 296. o.
[8] Szente Zoltán - Robert Alexyt idézve - rögzíti, hogy a jogdogmatika "három fő tevékenységre terjed ki: az érvényes jog leírására, fogalmi-rendszertani magyarázatára, és a problematikus jogesetek megoldási lehetőségeinek kidolgozására. Ennek megfelelően deskriptív-empirikus, logikai-analitikai, és normatív-praktikus értelemben lehet beszélni róla." Szente Zoltán: Érvelés és értelmezés az alkotmányjogban. Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs 2013. 38. o.
[9] Vö. Stern: i.m. 42. o.
[10] Gerd Roellecke: Beobachtung der Verfassungstheorie. In: Verfassungstheorie. (Szerk. Otto Depenheuer - Christoph Grabenwarter) Mohr Siebeck, Tübingen 2010. 60. o. Roellecke megjegyzi, hogy az elmélet szintén a pozitív jogra reflektál, ezért a dogmatika és az elmélet nem a tartalmukban különbözik, mert az elméletnél is a normák helyességéről és kötelezőségéről van szó, de másként, mint a dogmatikánál. Az elmélet a helyességet és a kötelezőséget nem adottként, hanem problémaként feltételezi. A normativitásnak az elmélet tekintetében mindig a kritikus megalapozásra van szüksége. Uo.
[11] Lásd erről Sólyom Péter: A közjogtudomány interpretív felfogásához. In: A jogtudomány helye szerep és haszna; tudománymódszertani és tudományelméleti írások. (Szerk. Bódig Mátyás - Ződi Zsolt) MTA TK Jogtudományi Intézet - Opten Informatikai Kft. 116-117. o.
[12] Vö. Matthias Jestaedt: Verfassungstheorie als Disziplin. In: Verfassungstheorie. 29. o.
[13] Vö. Stern: i.m. 42-43. o.
[14] Lásd erről bővebben pl. Fröhlich Johanna: Az alkotmányértelmezési módszerek igazolása. Doktori értekezés, Budapest, 2017,
https://jak.ppke.hu/uploads/articles/12332/file/Fro%CC%88hlich_PhDX20Dolgozat_v.pdf
[15] Petrétei József- Drinóczi Tímea: Jogalkotástan. Budapest - Pécs, 2004. 173-200., Drinóczi Tímea: Minőségi jogalkotás és adminisztratív terhek csökkentése Európában. HVG-Orac Kiadó, Budapest 2010. 15-214., Drinóczi Tímea: Alkotmányos párbeszéd. A többszintű alkotmányosság alkotmánytana és gyakorlata 21. században. MTATKJTI, Budapest 2017,
http://jog.tk.mta.hu/uploads/files/jti_monografia_1.pdf 247285. o.
[16] Az alkotmányjog-tudománynak (teoretikus) kutatótudománynak is kell lennie, amelyik többet és mást törekszik megismerni, mint a (gyakorlati) alkalmazástudomány. Vö. Stern: i.m. 42. o. (95. lj)
[17] Peter Pernthaler: Allgemeine Staatslehre und Verfassungslehre. Springer Verlag, Wien - New York, 1996. (2) 27. o.
[18] Az alkotmánytan irányzatainak felosztását és összefoglalását lásd Pernthaler: i.m. 27-28. o.
[19] Vö. Uwe Volkmann: Grundzüge einer Verfassungslehre der Bundesrepublik Deutschland. Mohr Siebeck, 2013. 1-2. o. Volkmann szerint a megítélés azáltal nehezül meg, hogy ezzel nemcsak jogászok, hanem filozófusok és politológusok is foglalkoznak; a politikatudományi megközelítésre lásd pl. Karl Loewenstein Verfassungslehre-jét, míg a filozófiaira Habermas Faktizität und Geltung c. művét, amely mindenképpen az alkotmánytan egyik lehetséges formája. Volkmann: i.m. 2. o. 7. lj.
[20] Peter Badura: Verfassung. In: Evangelisches Staats-Lexikon. (Szerk. H. Kunst - R. Herzog - W. Schneemelcher) Kreuz Verlag, Stuttgart - Berlin 1975. 2722. o.
[21] A német tudományos tradícióban a normatív alkotmánytan feladatát kezdetben - legalábbis részben - az általános államtan látta el. Az általános államtan a XIX. században és még a XX. század elején is gyakran a tudományosan reflektált alkotmánypolitika fórumaként szolgált. Itt a normaelőírások körében az állam absztrakt-általános tanát fogalmazhatták meg, fontos betekintést közvetítettek az alkotmányos állami tradíciók értékeibe, egy olyan korban, amelyben éppen ezeket a tradíciókat az alkotmánypolitikában és az alkotmányjogban az uralkodó irányzatok elfojtották. Vö. Görg Haverkate: Verfassungs-
- 27/28 -
lehre. Verlag C. H. Beck, München 1992. 1. o. Ugyanabban az évben, 1928-ban jelent meg először Carl Schmitt Verfassungslehre-je, majd Rudolf Smend Verfassung und Verfassungsrecht-je, amelyek, ha teljesen különböző módon is, az alkotmányjog pozitivista egyoldalúságát áttörték. Schmitt felfogása decizionistának, polarizálónak és normatívnak, Smend-é ezzel szemben integratívnak, konszenzuálisnak, nem dogmatistának és deskriptívnek minősíthető. Vö. Badura: i.m. 2723-2724. o. Schmitt és Smend műveit a weimar-i köztársaság szellemi és politikai helyzete formálta: az állam demokratikus újjáalapítása, a politikai ellentétek élessége, a forradalmi és polgárháborús veszély permanenciája. Az állam és az alkotmány alapjaiban rendült meg, a császárságtól örökölt alkotmányjog válságba került: a jogpozitivizmus képtelen volt arra, hogy az alapproblémákat az alkotmánytörvényen túl akár csak megragadja. Az új diszciplína az alkotmányos állam fundamentális kérdéseit vette fel, ami újdonságnak és egyúttal szükségesnek mutatkozott, és olyan prototipikus válaszokat adott, amelyek máig hatást gyakorolnak. Vö. Josef Isensee: Die Staatlichkeit der Verfassung. In: Verfassungstheorie 212. o.
[22] Stern: i.m. 48. o.
[23] Az azonban, hogy pontosan mennyire alapvetőnek és milyen absztraktnak kell lennie, teljesen egzakt módon nem dönthető el. Vö. Volkmann: i.m. 2. o.
[24] Vö. Volkmann: i.m. 2. o.
[25] Lehetséges funkcióiról lásd Haverkate: i.m. 1. o.
[26] Vö. pl. Halmai Gábor: Alkotmányjog - emberi jogok -globalizáció. Az alkotmányos eszmék migrációja. L'Harmatta, Budapest 2013.
[27] Lásd erről Chronowski Nóra: Az alkotmányozás a globális alkotmányosság kontextusában. Jura 2012. 2. 51-59. o.
[28] Lásd erről Drinóczi Tímea: Alkotmányos párbeszédelméletek. Jura 2012. 2. 60-72. o., Drinóczi: Alkotmányos párbeszéd. A többszintű alkotmányosság alkotmánytana és gyakorlata a 21. században. http://jog.tk.mta.hu/jti-monografiak
[29] Trócsányi László: Az alkotmányozás dilemmái. HVG-ORAC, Budapest 2014. 16. és 17. o.
[30] Vö. Pernthaler: i.m. 29. o. Pernthaler szerint az "európai alkotmányjog" adódik a nemzeti alkotmányok rendelkezéseiként az európai együttműködésből, a nemzetközi vagy a szupranacionális szervezetekre való hatáskör-átruházás ezzel összefüggő kérdéseiből, a nemzeti szerveknek az európai szervek akaratképzésében való közreműködéséből, az európai emberi jogi konvenciókból és szerveiből, a belépés következtében az alkotmány egészének módosításából. Sajátos jellegű európai alkotmányjognak tekinthető az Európai Unió írott és íratlan joga is, ami az intézményt és szervei funkcióit, jogalkotását és jogának a nemzeti jogrendszerben való rangját szabályozza. Ennél bár nem egy klasszikus értelemben vett állam alkotmányáról van szó, mivel az Európai Unió nem állam, de nagyon intenzív, dinamikus és átfogó államok kapcsolatának alkotmányáról, amelyik a nemzeti alkotmányjogra sok tekintetben rátelepül. Európai alkotmányjog képződik az európai regionalizmussal és a határokon átnyúló együttműködéssel összefüggésben is. Uo.
[31] Uo.
[32] Dieter Nohlen - Rainer-Olaf Shultze: Theorie. In: Lexikon der Politik. Band 1. Politische Theorien. (Szerk. Dieter Nohlen - Rainer-Olaf Shultze) C. H. Beck, München 1995. 653. o
[33] E funkciókat lásd Nohlen - Shultze: i.m. 653-654. o.
[34] Az alkotmányelmélet fontos kérdésfeltevéseit rendszerint nem zárt "tan" formájában tárgyalják, hanem monográfiákban - vagyis egyes témák átfogó vizsgálatainak keretében - vagy szakfolyóiratokban megjelenő tanulmányokban, illetve tanulmánykötetekben.
[35] Jestaedt szerint az alkotmányelmélet diszciplináris státuszáról és specifikus feladatairól, metódusairól és a hasznosságáról, sőt magáról a tudományági hovatartozásáról - legyen ez a jogtudomány vagy a politikatudomány - homályosság uralkodik. Jestaedt: i.m. 5. o. E homályosság ellenére azonban megjegyezhető, hogy az alkotmányelméletnek az utóbbi időben Németországban egyre markánsabb körvonalai rajzolódnak ki, pl. 2010-ben Verfassungstheorie címmel közel ezer oldalas könyv jelent meg. Lásd Verfassungstheorie. (Szerk. Otto Depenheuer - Christoph Grabenwarter) Mohr Siebeck, Tübingen 2010.
[36] Jestaedt: i.m. 5-7. o.
[37] Megjegyzendő, hogy az alkotmánytan és az alkotmányelmélet azonossága és megkülönböztetése attól is függ, hogy az alkotmánytant milyen értelemben használják.
[38] Vö. Jestaedt: Der Beitrag... 18. o.
[39] Paul Kirchhof: Begriff und Kultur der Verfassung. In: Verfassungstheorie. 71. o.
[40] Erről lásd részletesebben Matthias Jestaedt: Der Beitrag der modernen Verfassungstheorie zu einer geglückten Verfassunggebung. In: Verfassungstheorie und Verfassungsgebung. (Szerk. Arno Scherzberg - Osman Can - Ílyas Dogan) Lit Verlag, Berlin 2012. 12-21. o.
[41] Jestaedt megjegyzi, hogy ez a tétel egyszerűnek tűnik, de közel sem az, mert az alkotmánnyal összefüggésben számos kérdés vethető fel, mint például az, hogy az alkotmány szükségszerűen az államra vonatkozik-e, vagy a közhatalom nem állami hordozóira is vonatkoztatva - gondolva az államok szövetkezésére (mint az Európai Unió vagy az Egyesült Nemzetek Szervezete) - azonos értelemben lehetne alkotmányról beszélni. Jestaedt: Der Beitrag. 12. o.
[42] Isensee: i.m. 200. o.
[43] Uo.
[44] Uo.
[45] Uo.
[46] Isensee: i.m. 201. o.
[47] Uo.
[48] Jestaedt: Verfassungstheorie... 23. o.
[49] Isensee: i.m. 239. o.
[50] Hans-Detlef Horn: Demokratie. In: Verfassungstheorie. 743. o. Így pl. a demokrácia a pozitív alkotmányjog alapján és ehhez mérten valósul meg, de a demokrácia-norma jelentéstartalmának feltárásánál az alkotmányelmélet ennek jogi érvénye okait és eszméit, (elő)feltételeit és szándékait keresi, magyarázatot akar adni, jelentésadásokat akar feltárni, összefüggéseket felmutatni, mindent egybevéve a tényleges megértést előmozdítani. Vö. Horn: i.m. 743. o.
[51] Isensee: i.m. 239. o. "Ehhez tartozik az állam képe (vagy inkább: képei), amire az alkotmány vonatkozik." Uo.
[52] Isensee: i.m. 239. o.
[53] Markus Möstl: Regelungsfelder der Verfassung. In: Verfassungstheorie. 572. o.
[54] Vö. Möstl: i.m. 572. o.
[55] Jestaedt: Der Beitrag. 13. o.
[56] Uo.
[57] Lásd a 6. pontot.
[58] Jestaedt: Der Beitrag. 13. o. A jogi résztudományok klasszikus kettős - dogmatikaira és nem dogmatikaira való - felosztására visszanyúlva az alkotmányelmélet következésképpen egyértelműen az utóbbiakhoz számítandó. Uo.
[59] Jestaedt: Der Beitrag. 14. o.
[60] "Az alkotmányelmélet az a diszciplína, amelynél normatudományi szempontból «constitution in context«-ről van szó." Jestaedt: Der Beitrag... 14. o.
[61] Jestaedt: Der Beitrag... 15. o.
[62] Jestaedt: Der Beitrag... 16. o.
[63] Ekkehart Stein - Götz Frank: Staatsrecht. Mohr Siebeck, Tübingen 2002 (18) 192. o. "Ez alatt az alkotmányok - általánosságban (általános alkotmányelméleti keret) és egy meghatáro-
- 28/29 -
zott alkotmány különösképpen (konkrét alkotmányelmélet) -keletkezéséről, változásáról és hatásmechanizmusairól szóló tudományos kijelentések szisztematikus egybevetését értik. Ennél nem alkotmányjogi kijelentésekről van szó, hanem egyrészt jog előtti értékelésekről, tehát általános preskriptív kijelentésekről (kijelentések a »Legyen«-ről vagy az értékekről), másrészt deskriptív kijelentésekről (kijelentések a faktikus valóságról), különösen azokról a tényezőkről, amelyek az alkotmány keletkezését és változását, az interpretációját és konkretizálását, érvényességi módját és érvényesítését befolyásolják." Stein - Frank: i.m. 192-193. o.
[64] Ez szoros kapcsolatban áll azzal, amit hagyományosan a jog- és államfilozófia alatt értenek, ezért ezt alkotmányjogfilozófiaként is jelölhetnék. Jestaedt: Der Beitrag... 16. o.
[65] Jestaedt: Der Beitrag... 17. o.
[66] Uo.
[67] "Így a közhatalom számára különösen a különböző modellezési opciókat prezentálhatja, és az egyszer meghozott preferenciadöntések következménykényszereit felmutathatja." Jestaedt: Der Beitrag... 18. o.
[68] Vö. Jestaedt: Der Beitrag... 18. o.
[69] Vö. Roellecke: i. m. 60. o.
[70] Az összehasonlító alkotmányjoggal rokon és számos ponton érintkező tudományág az összehasonlító politikatudomány (comparative politics), amely a politikai rendszerek összehasonlító elemzését végzi el, és ennek során nem mellőzheti az államrendszerek, sőt bizonyos jogi vonatkozások összehasonlító vizsgálatát sem. Petrétei József: Jogösszehasonlítás és összehasonlító alkotmányjog. Jura 2004. 2. szám 107-114. o.
[71] Az összehasonlító alkotmányjog keretében foglalkoznak a modern államok alkotmányos intézményeinek kialakulásával és fejlődésével, az e körbe sorolható intézményeknek a felépítésével és működésével, illetve konkrét elemzésükkel felkutatják az azonos vagy hasonló fejlődési tendenciákat. Vizsgálják egyúttal az alkotmányjogi intézmények tényleges politikai, jogi funkcióit, feltárják különbségük társadalmi okait és elemzik tényleges hatékonyságukat. Petrétei: Jogösszehasonlítás és összehasonlító alkotmányjog. 107-114. o.
[72] Uo.
[73] Lásd pl. Jenifer Corin: Cultural relativism vs. universalism: the South Pacific reality. In Rainer Arnold (ed): The universalism of human rights. Springer 2013. 121. o., Courtney Jung, Ran Hirschl, Evan Rosevear: Economic and social rights in national constitutions. The America Journal of Comparative Law, Vol. LXII. Fall, 2014, Nr. 4., L. pl. Manfred Görtemaker: A Német Szövetségi Köztársaság története. Az alapítástól napjainkig. Korona Kiadó, Budapest 2003., Justin Williams: Making the Japanese Constitution: A Further Look, The American Political Science Review, Vol. 59, No. 3 (Sep., 1965) 665-679. o., James C. O'Brien: The Dayton Constitution of Bosnia and Herzegovina,
https://www.usip.org/sites/default/files/Framing%20the%20State/Chapter12_Framing.pdf , Sienho Ye: The New Constitution of Bosnia and Herzegovina,
http://www.ejil.org/pdfs/7/2/1360.pdf . L. továbbá a Sumak Kawsay ("jó élet", ami az az őslakosok szerinti, környezettel való "jó" együttélés szabályainak összessége, a létezés térbeli és időbeli összessége) alkotmányba emelését Ecudorban (14. cikk), ami megalapozta az egyik legprogresszívebb környezetvédelmi alkotmányt. L. Fröhlich Johanna előadása (Latin-amerikai alkotmányos tradíciók) Az összehasonlító alkotmányjog kutatása - kérdések és kihívások c. workshopon, PPKE JÁK, 2017. március 22. és Rickard Lalander: The Ecuadorian Resource Dilemma. Sumak Kawsay or Development? Critical Sociology, 42(4-5): 623-642., Daniela Salazar, '"My power in the Constitution". The perversion of rule of law in Ecuador', https://law.yale.edu/sites/default/files/documents/pdf/SELA15_Salazar_CV_Eng.pdf , Drinóczi: Alkotmányos párbeszéd. A többszintű alkotmányosság alkotmánytana és gyakorlata a 21. században.
[74] Lásd részletesebben Szente: i.m. 139-190. o.
[75] Minden leíró elmélet három elemet mutat fel. 1. Meghatározott tényekről, cselekvésekről, ezek egymáshoz és egymással való kapcsolatáról, továbbá az ezeknek alapul szolgáló okokról, struktúrákról, törvényszerűségekről szóló megalapozott állítások rendszerei. 2. Közléseket tartalmaznak azokról az elő-, illetve keretfeltételekről, amelyek között az állításoknak érvényesnek kell lenniük. 3 Magyarázó jelleget és prognózisképességet igényelnek, vagyis a tudományos elméleteknek a mindenkori tárgyi területük tényállásait meg kell magyarázniuk, illetve a változásokról állításokat kell megengedniük, és az új, még nem ismert tényállásokról hipotéziseket lehetővé tenniük. Nohlen - Shultze: i.m. 652. o.
[76] A paradigma az adott korszakban elfogadott tudományos tételek összessége, olyan általánosan elismert tudományos eredmények halmaza, amelyek a tudományos kutatók közössége számára problémáik és probléma-megoldásaik modelljeként szolgálnak. A paradigmák különböző jellegű ismeretek szoros szövedékei, amelyek magukba foglalják: bizonyos tudományos törvények explicit megfogalmazásait; tudományos fogalmakra és elméletekre vonatkozó állításokat; ezek formalizálásait; szimbolikus általánosításokat. Ezek az állítások bizonyos filozófiai, világnézeti előfeltevésekre épülnek, ill. ezeket implicite tartalmazzák. A paradigmák nemcsak leíró jellegű ismereteket tartalmaznak, hanem szabályokat, elkötelezettségeket, értékeket is, mind a felfogásra, szemléletre, mind a kutatás menetére, módszerére, mind pedig a kutatói magatartásra vonatkozóan. Vö. Szilágyi: i.m. 27. o.
[77] Möstl: i.m. 572. o.
[78] Möstl: i.m. 572-573. o.
[79] Möstl: i.m. 573. o.
[80] Pernthaler szerint az állammal, az állami intézményekkel, eljárásokkal és folyamatokkal az empirikus tudományok sokasága foglalkozik, folyamatosan tovább specializálódóan, különösen: a) az empirikus társadalomtudományok: szociológia, statisztika, empirikus politikatudomány, pénzügyi tudományok, gazdaságtudományok stb.; b) a jogtudomány: a jogtudományt is az uralkodó felfogás szerint az empirikus államtudományokhoz kell hozzászámítani, ha ez megállapítja, hogy mely szabályok (normák) léteznek a faktikus viszonyok rendje számára az adott társadalomban, és ezeket a normákat a tudományosan megalapozott rendszerhez hozzáilleszti; a "tiszta jogtannak" természetesen az a véleménye, hogy a jog normatív jelenségként empirikusan nem ismerhető meg; c) antropológia, szociálpszichológia, magatartáskutatás; d) kommunikációs tudományok: többek között az informatika, a kibernetika, a deontika, szemantika, analitikus logika stb.; e) szervezéstudományok: többek között az igazgatástudomány, a játékelmélet, a szociológia széles területei, az üzemgazdaságtan stb.; f) konfliktuskutatás, békekutatás. Mindezek a tudományterületek nem az általános államtan, mert ezeknek rendszerint nincs az általános államtan tipikus össz-szemléletmódja (metódusa). Ezek azonban a megismerési mód számára az állami folyamatok és jelenségek elengedhetetlen empirikus feltételeit és törvényszerűségeit szolgáltatják; ezért ezeknek az eredményeikkel be kell folyniuk az általános államtanba. Az állam valóságtudományai nélkül vagy azokkal szemben az általános államtan nem folytatható. Pernthaler: i.m. 22. o.
[81] Vö. Stern: i.m. 30. o.
[82] Vö. Bernhard Kempen: Verfassung und Politik. In: Verfassungstheorie. 932. o.
[83] Uo.
[84] Pernthaler: i.m. 19. o.
[85] Stern: i.m. 30-31. o.
- 29/30 -
[86] Mindenekelőtt az alapjogi rend, de a házassági és családjog, a büntetőjog és a közszolgálat (hivatali és szolgálati kötelezettségek) jogának sok területe is a jogetikai elképzelések által érvényesülnek és eredményességük nélkül nem alkalmazható. Pernthaler: i.m. 20. o.
[87] Pernthaler: i.m. 19. o.
[88] Pernthaler: i.m. 21. o.
[89] Pernthaler: i.m. 21. o. "E feltételek körében azonban igenis mondható, hogy az állam- és jogfilozófia az értelmesen folytatott állam- és alkotmánytan előfeltételét alkotják." Uo.
[90] Vö. Szilágyi: i.m. 58-59. o.
[91] Christian Waldhoff: Verfassungsgeschichte und Theorie der Verfassung. In: Verfassungstheorie. 129. o. Természetesen a helyesen felfogott megismerési tárgy valami normatívra vonatkozik, mégpedig - a közösség konstituciója, szervezete és korlátozása érdekében - személyek és intézmények számára kötelezően előírt szabályokra, vagyis a tárgy azoknak a jogi szabályoknak és struktúráknak a megismerése, amelyek a közösséget és ezáltal a politikai rendet formálják. Uo.
[92] Megjegyzendő azonban, hogy a szociológia ma messze túlterjed az államon és ezzel összefüggésben elsősorban a racionális államot alakító politikai erők realitásának elemzését és leírását végzi.
[93] Vö. K. Stern: i.m. 53-54. o.
[94] Roellecke: i.m. 64. o. A politika fogalmát azonban nem lehet a jogdogmatikából vagy az alkotmány-, illetve a törvényfogalmakból megérteni; a politika jogdogmatikai fogalmát ez nem adhatja meg, mivel a jognak éppen a politika határaival, de sohasem a lényegével van dolga, mert a lényeg csak a társadalomhoz való kapcsolatból adódhat. Roellecke: i.m. 65. o.
[95] Kempen: i.m. 932. o.
[96] "E joganyag kezelése több irányban feltételezi azoknak a tárgyaknak a kitapogatását, amelyek lényegében a jogtudomány más ágainak megismerési tárgyaihoz tartoznak." Stern: i.m. 41. o.
[97] Vö. Stern: i.m. 41. o.
[98] Vö. Stein - Frank: i.m. 196. o.
[99] Christoph Möllers: Staat als Argument. Mohr Siebeck, Tübingen 2011. (2) XVII. o. "Mégis az a kérdés, hogy mennyiben tágítható az alkotmány fogalma az európai és a nemzetközi jog struktúráira, az utóbbi években a közjogban az egyik legérdekesebb nemzetközi vitát produkálta." Uo.
[100] Az alkotmány szövege csak interpretációjának lehetőségeit korlátozza, megtiltja pl. az antidemokratikus vagy a jogállammal ellentétes értelmezést, és ezzel útjában áll az alkotmányellenes előzetes megértésnek. Az előzetes megértés problémája azonban nem érinti azokat a kérdéseket, amelyek az alkotmány szövegében egyértelműen el vannak döntve, hanem kizárólag azokra az interpretációs mozgásterekre vonatkozik, amelyek éppen a demokrácia és a jogállam alapelveinél meglehetősen tágak. A szöveg több jelentése nem szüntethető meg a szöveg által, különben a szöveg nem volna többjelentésű. Stein - Frank: i.m. 198. o.
[101] Uo.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi tanár, PTE ÁJK Alkotmányjogi Tanszék.
[2] A szerző egyetemi tanár, PTE ÁJK Alkotmányjogi Tanszék.
Visszaugrás
