A jogalkotás konszenzusos felfogása alapján1 a modern államokban a büntetőjog kultúrákon, politikai rendszereken átívelő állandó társadalmi szerepe a társadalom alapvető értékeinek, érdekeinek védelme az ezeket az értékeket, érdekeket leginkább veszélyeztető cselekmények büntetőjogi tilalmazottságával. "A büntetőjognak - írja Bárd Károly - minden társadalomban védenie kell az életet, a fizikai integritást, a szexuális önrendelkezést, oltalmaznia kell a tulajdont."2 A büntetőjog védelmi funkciója egyúttal, indirekt módon, értékközvetítést is jelent: a tilalmakból következtetni lehet a közösség, a társadalom által elvárt, helyesnek tartott magatartásokra.3 A büntetőjogszabályok általános megelőzési céljának érvényesülése jelentős mértékben ehhez az értékközvetítő szerephez kapcsolódik.
A védelmi funkció része a tilalmak megsértésére való reagálás, azaz a bűnelkövetők - leegyszerűsítve -megbüntetése és ezáltal a társadalmi értékrend megerősítése, továbbá a generális és speciális prevenció előmozdítása.
Az előzőekhez hozzá kell tenni, hogy az "értékek - amint erre Irk Ferenc rámutat - társadalmi elfogadottságon alapulnak. Az értékek köre, rangsorolása (prioritása) és - már csak ezek miatt is - védelme különböző társadalmi rendszerekben, különféle kulturális környezetben eltérő."4
A védelmi szerep megvalósításának és ezzel összefüggésben a bűnelkövetőkkel való bánásmódnak a tartalmát - egyetértve Szabó Andrással - részben az adott kor kultúrája határozza meg, az a társadalom- és emberkép, "ami az adott kor tudományát, közfelfogását jellemzi"5, részben pedig az adott állam típusa6.
Az értékrend változása hat a büntetőjog fejlődésére és arra, hogy a jelzett szerepeket milyen tartalommal tölti be a büntetőjog.7 A büntetőjog "állandó" társadalmi szerepe mellett létezik tehát "aktuális" is, azaz egy adott korszak kiemelt értékeinek védelme, a korszak kultúrájának megfelelő módon. A büntetőjog aktuális társadalmi szerepe tükrözi a korszak értékrendjét. Az aktuális szerep a kriminálpolitikán, ezen belül a büntető igazságszolgáltatási politikán8 keresztül valósul meg, annak célkitűzéseihez, törekvéseihez igazodó módon. A tárgyalt szerepek, funkciók természetesen nem pusztán a szűk értelemben felfogott büntetőjoghoz, az anyagi büntetőjoghoz köthetők, hanem az anyagi, eljárásjogi és büntetés-végrehajtási intézményeket felölelő büntető igazságszolgáltatási rendszerhez. Ez utóbbi egyenlő a széles értelemben felfogott büntetőjoggal.
A tanulmány a büntetőjog magyarországi aktuális társadalmi szerepének 1985-től 2005-ig tartó alakulásával foglalkozik, a jogalkotás már említett konszenzusos felfogása alapján.
Ennek keretében a következőket vizsgáljuk:
- a büntetőjog aktuális társadalmi szerepe az 1980-as évek szocializmusa idején,
- a rendszerváltozással járó értékrend-változás hatása a magyar büntető anyagi jogra,
- a büntetőjog aktuális társadalmi szerepének érvényesítési módjai a magyar büntető igazságszolgáltatási politikában.
2.1. A büntetőjog aktuális társadalmi szerepének tartalmát leginkább a jogi tárgyak vizsgálatából ismerhetjük meg. A jogi tárgy jelenti ugyanis "azt a társadalmi értéket, érdeket, amelyet a büntetőjog védelemben részesít, vagyis az ellene irányuló meghatározott támadásokat bűncselekménnyé nyilvánítja."9 A jogi tárgyak változásai tükrözik az értékrend átalakulását és jelzik a büntetőjog aktuális szerepének módosulását. Ebben és a következő pontban a rendszerváltozás előtti és utáni büntetőjog általános jellemzőinek áttekintése mellett néhány jogi tárgyon keresztül mutatjuk be a büntetőjog aktuális szerepének és egyúttal az értékrendnek a változását.
2.2. Magyarországnak 1948-1990 között ún. szocialista típusú politikai-társadalmi-gazdasági rendszere volt. A rendszer meghatározó ismérvei: a) egypártrendszer, a parlament korlátozott szerepével és szabad parlamenti választások hiányával ("pártállam"), b) tervgazdaság, c) a marxista-leninista ideológia hegemóniája, d) az emberi jogok korlátozása, a pluralizmus hiánya a szellemi életben, e) a "szocialista internacionalizmus" ideológiája alapján tagság a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsában (KGST) és a Varsói Szerződésben.
Az előző ismérvek a rendszer több mint 40 éves fennállása során nem azonos tartalommal és intenzitással érvényesültek. Alapvetően az 1956-os forradalom hatásaként, majd az 1960-as évek második felében megvalósított reformok nyomán a szocializmus "szovjet modelljét" felváltotta a "puha diktatúra" időszaka. A rendszer bizonyos mértékig humanizálódott, nyitottabbá vált. A pluralizmus egyes elemei megjelentek a gazdaságban, külpolitikában és a szellemi életben. A mindennapi élet szabadságfoka az 1956-ot megelőző szinthez képest nőtt, az emberi jogok érvényesülése területén is történtek pozitív változások (pl. a büntetőjogi garanciák területén). Ami változatlan maradt: az egypártrendszeren alapuló politikai rendszer.
A vázolt viszonyok védelme volt a "szocialista büntetőjog" feladata. A "szocialista büntetőjog" lényegét a következőképpen jellemzi a Ligeti Katalin-Wiener A. Imre szerzőpáros:
"A szocialista büntetőjog azt hirdette, hogy a proletariátus hatalmát szolgálja. Ebből úgy lett a társadalom szolgálata, hogy a munkásosztály és a társadalom minden dolgozójának érdekét közösnek minősítette. Ebből következett, hogy a proletariátus érdekének szolgálata egyben a társadalom érdekeinek védelmét is jelenti. Annak elismerése mellett, hogy formájában a szocialista büntetőjog számos rendelkezése hasonlít a burzsoá büntetőjogéhoz, az osztálytartalom hangsúlyozása tette a büntetőjogot szocialistává. A politikai hatalom megragadásának idején a büntetőjogot gyakrabban használták az osztályuralom szolgálatában. Később a "puha diktatúra" megszilárdulásával összhangban az osztályuralom szolgálatának hangsúlyozása tompult."10
Az 1980-as évek büntető anyagi jogában már a "puha diktatúra" szocializmusának értékei, érdekei tükröződnek. A büntető anyagi jog korabeli meghatározó intézménye az 1979. július l-jén hatályba lépett, 1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről (a továbbiakban: Btk.). A Btk., amely többéves szakmai, tudományos előkészítő munka után született meg, a mai jogállami követelmények alapján értékelve, a korábbi, 1961. évi Btk.-hoz képest, éppen annyi előrelépést jelentett, amennyit a magyarországi szocializmus 1950-es évek végétől az 1970-es évek közepéig változott. Az előrelépés fő mozgatórugói az ún. szocialista törvényesség fokozott érvényesítése és a megváltozott társadalmi-gazdasági körülményekhez való igazodás voltak. Az 1978-ban elfogadott Btk. leglényegesebb pozitívumai: a halálbüntetés kivételes jellegének hangsúlyozása, a pénzbüntetés "napi tételes" rendszerének bevezetése, egyes bűncselekmények büntetési tétele alsó határának csökkentése, a szabadságvesztés mellett a javító-nevelő munkával és a pénzbüntetéssel is fenyegetett bűncselekmények körének növelése, főbüntetés helyett önállóan mellékbüntetés alkalmazásának lehetősége, a próbára bocsátás és a pártfogó felügyelet kiterjesztése felnőttkorú elkövetőkre, a Különös Részen belül a személy elleni bűncselekmények előbbre sorolása, az "Izgatás" mint állami elleni bűncselekmény miatt felelősségre vonhatók körének szűkítése (célzatos bűncselekmény lett), a gazdasági élet területén a büntetőjog "végső eszköz" jellegének fokozott érvényesítése és a társadalmi tulajdon elleni bűncselekmények esetében a feljelentési kötelezettség elmulasztása büntetendőségének megszüntetése.11
Ugyanakkor a Btk. 1989-ig hatályos rendelkezéseinek a jogállami követelmények szempontjából voltak súlyos hiányosságai. Ezek a szocialista rendszer említett ismérveiből fakadtak. Más megközelítésben: a negatívumok tükrözték a rendszer meghatározó jellemzőit. A hiányosságok lényege bizonyos alapvető emberi jogok szükségtelen és aránytalan korlátozása, illetve egyes emberi jogok megsértése büntetendőségének mellőzése. Így például a Btk. halálbüntetésre vonatkozó korabeli rendelkezései az élethez és az emberi méltósághoz való jog "teljes és helyrehozhatatlan meg-semmisítését"12 jelentették. Az állam elleni bűncselekmények tényállásaiban több parttalan fogalom szerepelt (pl. politikai, gazdasági, honvédelmi vagy más hasonlóan fontos érdek sérelme), amelyek lehetőséget teremtettek a rendszer bírálóival szembeni büntetőjogi fellépésre, önkényes jogalkalmazásra. Ennek következtében nem érvényesült a jogbiztonság követelménye. A szabad véleménynyilvánítás, a szólásszabadság és a magánélethez való jog túlzott mértékű korlátozását jelentette a szintén az állam elleni bűncselekmények között szereplő "Izgatás" tényállás a (a Btk. korabeli 148. §-a). A szabad mozgás és a tartózkodási hely szabad megválasztása jogának szükségtelen és aránytalan korlátozásaként értékelhetjük a "Tiltott határátlépés. A külföldre utazás és a külföldön tartózkodás szabályainak kijátszása" tényállását (a Btk. egykori 217. §-a). Részben a törvény előtt egyenlőség elve, részben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesítésének követelménye szempontjából kifogásolható a gazdasági bűncselekmények korabeli szabályozása. A szocializmus időszakában a gazdasági bűncselekmények kizárólag az államot vagy annak gazdálkodó szervét védték, a magánszféra gazdasági szereplőit nem.13
Nem minősült továbbá bűncselekménynek a lelkiismereti és vallásszabadság súlyos megsértése és a személyes adatokkal való visszaélés sem.
A mából visszatekintve, a korabeli ideológiai kötöttségektől nem korlátozva, azt mondhatjuk, hogy a Btk. eredeti változatában egyaránt jelen voltak a modern polgári államok büntetőjogában meglévő és a kizárólag szocialista viszonyokból fakadó jogi tárgyak.14 Az utóbbiakat különösen jó illusztrálják a proletár internacionalizmus, az ország tartós vagy végleges elhagyásának engedélyhez kötöttsége és a létfenntartáshoz szükséges anyagi eszközökkel nem rendelkező személy munkavégzési kötelezettsége. A felsorolt jogi tárgyakat védelmező korabeli tényállások az alábbiak (a Btk. eredeti változata szerinti számozással):
- Más szocialista állam elleni bűncselekmények (Btk. 151. §),
- Tiltott határátlépés. A külföldre utazás és a külföldön tartózkodás szabályainak kijátszása (Btk. 217. §),
- Közveszélyes munkakerülés (Btk. 266. §)
A "Más szocialista állam elleni bűncselekmények" az Állam elleni bűncselekmények c. fejezet tényállása volt. A tényállás büntetni rendelte, ha a fejezetben szereplő állam elleni bűncselekmények bármelyikét (pl. összeesküvés, készülő vagy elkövetett állam elleni bűncselekmény feljelentésének elmulasztása) más szocialista állam sérelmére követték el. A tényállás miniszteri indokolása szerint a "szocialista államokkal hazánkat összekötő ideológiai, politikai és gazdasági érdekazonosság, a proletár nemzetköziség indokolttá teszi, hogy az állam elleni cselekményeket"15 a Btk. akkor is büntesse, ha azokat más szocialista állam terhére követik el.
Az ország viszonylagos zártságának fenntartását szolgálta a "Tiltott határátlépés. A külföldre utazás és a külföldön tartózkodás szabályainak kijátszása" c. tényállás második fordulata. Ennek értelmében három évig terjedő szabadságvesztéssel volt büntetendő, aki "a külföldre utazás és a külföldön tartózkodás szabályainak kijátszásával tartósan külföldön marad és ezzel a Magyar Népköztársaság érdekeit jelentősen sérti." A miniszteri indokolás szerint a jelentős érdeksérelmet például akkor lehetett megállapítani, ha az elkövető államtitok birtokában volt vagy külföldön a Magyar Népköztársasággal szemben ellenséges magatartást tanúsított.16 Amennyiben a bűncselekmény "indítékára, céljára és az eset más körülményeire tekintettel kisebb súlyú" volt, akkor az elkövető egy évig terjedő szabadságvesztéssel, javítónevelő munkával vagy pénzbüntetéssel volt büntetendő [Btk. 217. § (6) bek.]. A miniszteri indokolás szerint kisebb súlyúnak minősült a cselekmény például akkor, ha a tiltott határátlépést követően egészen rövid tartamú volt a külföldi tartózkodás.l7
A szocialista rendszer egyik különösen hangoztatott értéke volt a munkához való jog biztosítása minden munkaképes ember számára és ebből fakadóan a teljes foglalkoztatottság. Ennek az értéknek a védelmét szolgálta a "Közveszélyes munkakerülés" c. tényállás. A tényállás értelmében két évig terjedő szabadságvesztéssel, szigorított javító-nevelő munkával vagy pénzbüntetéssel volt büntetendő az a munkaképes személy, aki a) munkakerülő életmódot folytatott, ha korábban közveszélyes munkakerülés vétsége vagy szabálysértése miatt megbüntették és a büntetés kitöltésétől vagy végrehajthatóságának megszűnésétől két év még nem telt el, b) tartósan munkakerülő életmódot folytatott.18 A miniszteri indokolás hangsúlyozta, hogy a "munka a szocialista ember számára nem csupán a létfenntartási eszközök megszerzésének módja, hanem életszükséglet is. Az elemi létszükségletek (táplálkozás, ruházat stb.) kielégítésének igénye a nem dolgozó emberben is kényszerítő erővel jelentkezik, és a munkakerülőt - anyagi eszközök hiányában - a javak bűnös megszerzésére ösztönzi."19 Ennek ellensúlyozására született meg a tárgyalt tényállás, a közbiztonság védelme érdekében. Elkövetője azonban csak az lehetett, aki megélhetését biztosító munkát annak ellenére nem vállalt, hogy nem rendelkezett a létfenntartását biztosító anyagi javakkal.20
Mindhárom tárgyalt bűncselekményt a rendszerváltozáskor, illetve azt követően hatályon kívül helyezte a jogalkotó.
A 1980-as évek második felében, de még a szocialista viszonyok között bekövetkezett magyarországi változások egyik következménye volt a Btk. 1987. évi módosítása.
A Btk.-t módosító 1987. évi III. törvény miniszteri indokolása többek között megállapítja, hogy a "Btk. megalkotásakor előre nem látható társadalmi jelenségek, így a bűnözés kedvezőtlen alakulása, valamint az életviszonyok, a gazdasági viszonyok változása ... szükségessé teszik a törvény módosítását."21
A szocialista viszonyok, illetve az értékrend változását különösen két módosító rendelkezés jelezte. Az egyik a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének kiterjesztése olyan elkövetőkre, akiket mellékbüntetésként az országból kiutasítottak. A módosítás hátterében a hazánkba utazó külföldiek és ezzel párhuzamosan a Magyarországon szabadságvesztésre ítélt nem magyar állampolgárok emelkedő számát találjuk. Méltánytalan hátránynak minősítette a jogalkotó a nem magyar állampolgárok kizárását a feltételes szabadságra bocsátásból és ezért született meg a módosítás.22
A másik módosítás a piacgazdaság bizonyos elemeinek, így különösen a vállalkozásoknak a hazai gazdasági életben való megjelenésével kapcsolatos. Az 1987. évi módosítás a hitelezők védelme érdekében a Btk.-ba iktatta a Tartozás fedezetének elvonása c. bűncselekményt.23
Az előzőekből megállapítható, hogy a rendszerváltozást megelőző időszakban a büntetőjog aktuális társadalmi szerepe a szocialista rendszer alapvető értékeinek és érdekeinek védelme volt. Az értékek, érdekek változása nyomán módosultak a vonatkozó büntetőjogi rendelkezések. A büntetőjogi rendszer a korabeli felfogás szerint a közhatalom eszköz-intézménye volt.24
3.1. A politikai értelemben 1989-1990-ben lezajlott rendszerváltozás a szocialista jogrendszer keretei között kezdődött meg. Sürgető szükség volt az átmenet igényeihez igazodó jogi reformokra, így különösen az Alkotmány és az alapvető törvények, közöttük a Btk. és Büntető Eljárási Törvény módosítására.
Az 1949. évi XX. törvénnyel elfogadott Alkotmány gyökeres, a jogállami követelményekhez igazodást, valamint az Európa Tanácshoz való csatlakozást és az Európai Emberi Jogi Egyezmény ratifikációját szolgáló módosítására került sor 1989-1990 között. A büntetőjog átalakítása szempontjából az Alkotmány új rendelkezései közül meghatározónak minősültek a következők:
- "2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam."
- "8. § (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége.
(2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja."
Az Alkotmányba bekerültek továbbá a büntetőjog garanciális elvei [pl. a nullum crimen sine lege elve, 57. § (4) bek. ] és nemzetközi egyezményekben szereplő korlátai (pl. kínzás, kegyetlen, embertelen bánásmód és büntetés tilalma [54. § (2) bek.] is.25
Az Alkotmány új rendelkezései következtében "a szocialista törvényességet" mint vezérlő elvet az "alkotmányos jogállamiság" váltotta fel, és a büntetőjog átalakítása a jogállamiság kiépítésének szerves és fontos része kellett, hogy legyen."26
Az átmenet büntetőjogi gondolkodása, a korabeli büntetőjog elmélet a büntetőjog védelmi funkciója helyett a büntetőhatalom, a büntetőjog korlátait hangsúlyozta. Az akkori igazságügy-miniszter, Kulcsár Kálmán ezzel kapcsolatban a következőkre hívta fel a figyelmet: "A büntetőjog általános védelmi funkcióját az elmúlt évtizedekben gyakran emlegettük, kevesebb szó esett azonban arról, hogy az érdekek ütközésekor, az állampolgár és az állam politikai viszonyában a büntetőjogi normák egyrészt védik a jogait gyakorló embert, másrészt a joggyakorlás korlátait is kijelölik. Az állampolgári jogosultságok kiteljesedésével a büntetőjognak is alakulnia kell, és vagy ki kell vonulnia az életviszonyok olyan területéről, amelyek eddig a szabályozási körébe tartoztak, vagy pedig meg kell találnia azokat az új értékeket, amelyeket a büntetőjognak védenie kell. A megváltozott körülmények között tehát újra kell gondolnunk a büntetőjog funkcióit, szerepkörét."27
Az átmenet idején a büntetőjog aktuális társadalmi szerepét markánsan tükrözi az állam elleni bűncselekmények újraszabályozása. A szocializmus időszakának büntetőjogában a korabeli állami, társadalmi, gazdasági rend zavartalan működése mint jogi tárgy kiemelt védelemben részesült. A szabályozás negatívumairól már volt szó. A negatívumok elvileg jogi alapot biztosítottak az 1988-1989-ben létrejött új politikai szervezetek tagjaival szembeni büntetőjogi fellépésre. Ennek elkerülése érdekében az Országgyűlés az 1989. évi XXV. törvénnyel módosította a Btk. állami elleni bűncselekményeket szabályozó X. fejezetét.28
A törvény javaslatának beterjesztésekor az igazságügy-miniszter többek között kiemelte: a "[... ] törvényjavaslat az átmeneti időszak politikai küzdelmeinek kereteit jelöli ki [...]. A törvényjavaslat egyik célkitűzése volt, hogy a büntetőjogi fenyegetettség körét az indokolt és szükséges mértékre korlátozza [...]. Olyan új szabályozás kialakítására törekedtünk, amely nem korlátozza az alkotmányos keretek között folyó politikai küzdelmet, és nem kriminalizálja azt."29
A módosítás eredményeképpen az állam elleni bűncselekmények jogi tárgya az alkotmány, illetve az alkotmányos rend lett. A változások közül megemlítjük még, hogy az új büntetőjogi rendelkezések megsemmisítették azokat a tényállási elemeket, amelyek alapján büntetni lehetett volna azt, aki a politikai rendszer megváltoztatására vonatkozó véleményét nyilvánosságra hozza. Az új szabályozás alapján csak a rendszer erőszakos úton történő változtatása minősül bűncselekménynek. Amint azt már említettük, hatályon kívül helyezte az idézett Btk. módosítás a "Más szocialista államok elleni bűncselekmények" c. tényállást, az "Izgatás" pedig kikerült az állam elleni bűncselekmények köréből.
3.2. Az 1990. áprilisi parlamenti választásokkal lezárult a politikai ármenet időszaka.
Megkezdődött az új politikai-társadalmi-gazdasági rendszer kiépítése. Az új rendszer a parlamentáris demokrácián, a piacgazdaságon, a pluralizmuson, az emberi jogok védelmén alapul. Magyarország a rendszerváltozást követően tagja lett az Európa Tanácsnak (1990. november 6.), a NATO-nak (1999. március 12.) és az Európai Uniónak (2004. május 1.). Az új rendszer felsorolt jellemzői gyökeresen eltérnek a szocialista rendszer említett ismérveitől. Alapvetően megváltozott a társadalom értékrendje és ez átformálta a büntetőjogot is.30 "Az új értékrendben - írja Nagy Ferenc - az élethez való jog, a személyi szabadság, az emberi méltóság és becsület, illetve valamennyi emberi és politikai szabadságjog "előbbre került" a védendő jogi tárgyak hierarchiájában, és e jelenség két irányban is hatást gyakorolt. Tartalmi kihatása volt egyrészt, hogy kriminalizációhoz vezetett, és új tényállások (pl.: lelkiismereti és vallásszabadság megsértése, emberrablás) megalkotását, valamint egyes releváns bűncselekmények büntetési tételeinek szigorítását vonta maga után. A másik oldalon viszont magának az állami büntetőhatalomnak a korlátját képezik a fenti alkotmányos alap-jogok..."31
1989 óta a Btk. - jellemzően törvényekkel, kisebb részben alkotmánybírósági határozatok következtében - 71 alkalommal módosult. A módosítások 192 rendelkezést hatályon kívül helyeztek és 225 új rendelkezést a Btk.-ba iktattak.32 Egyetértünk Györgyi Kálmánnal abban, hogy a "rendszerváltozás kezdetétől napjainkig végbement büntetőjogi reformjogalkotás jelentős mértékben átformálta a magyar büntetőjogot. Túlzás nélkül mondható, hogy Magyarországnak egy régi kódexe, de új büntetőjoga van."33 Ennek az új büntetőjognak egyik jellemzője, hogy ma több a büntetendő cselekmények száma mint a rendszerváltozás előtt. ABtk.-beli tényállások gyarapodása mögött többek között a bűnözés emelkedését, a büntetőjog politizálódását, a büntetőjoggal szembeni növekvő lakossági elvárásokat és a nemzetközi kötelezettségek teljesítését találjuk.
A büntető jogalkotás területén a bűnözés emelkedésére való hivatkozással csak elvétve találkozunk az 1990-es évek közepéig. Annak ellenére így volt ez, hogy a 1990 előtti időszakhoz képest 1992-re több mint duplájára nőtt az ismertté vált bűncselekmények száma. Magyarországon a 100 000 lakosra jutó bűncselekmények éves átlaga 1986-1989 között 1843, 1992-ben pedig 4326 volt. A kilencvenes évek elején azonban a politikusok számára még lényegesebb szempontnak bizonyult a büntetőjoggal kapcsolatos, már tárgyalt új felfogásához való igazodás, mint a feltételezett választói igények kielégítése a büntetőjogi tényállások szaporításával. A bűnözés tovább emelkedése azonban változtatott ezen a helyzeten. 1998-ban a 100 000 lakosra jutó bűncselekmények száma elérte az 5926-ot. Az 1990-es évek közepétől a büntetőjogi szigorítások, amelyeknek része a büntetendő cselekmények körének kiterjesztése, fő hivatkozási alapja a bűnözés növekedése.
A tényállások növekvő számának hátterében ott találjuk továbbá a büntetőjoggal szembeni növekvő lakossági elvárásokat és ennek következtében a társadalmi kontrollrendszeren belül a büntetőjog felértékelődését. Egyfajta irracionális várakozás figyelhető meg a lakosság egy jelentős részében azzal kapcsolatban, hogy bármifajta társadalmi rendellenességgel szemben hatékony eszköz lehet a büntetőjogi tilalom. Ezzel a tényezővel magyarázható például, hogy ma már önálló büntetőjogi tényállás alapján büntetendő a veszélyes eb tartásával kapcsolatos kötelezettség megszegése (Btk. 266. §), a tiltott állatviadal szervezése (Btk. 266/A. §), vagy a rendbontás (Btk. 271/A. §). A tényállások szaporodásának egy lényeges magyarázó tényezője a nemzetközi kötelezettségek teljesítése. Hazánk esetében ennek a tényezőnek a jelentősége megnőtt azzal, hogy 2004. május 1-jén az Európai Unió tagja lettünk. Ajog-harmonizációs kötelezettség teljesítésének velejárója új büntetőjogi tényállások beillesztése a Btk.-ba. Ezek a tényállások elsősorban a gazdasági bűncselekmények (pl.: Btk. 314. §: Az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértése) és a közegészségügy elleni bűncselekmények (pl.: Btk. 281. §: Természetkárosítás) körében találhatók.
A rendszerváltozást követően tehát némileg módosult a büntetőjog átmenet idején azonosított aktuális társadalmi szerepe. A hatalom korlátozása, az új értékek védelme kiegészült a hatékony büntetőjogi védelem követelményével, a büntetőjog fokozódó szerepvállalásával egyes társadalmi problémák megoldásában, valamint az európai uniós tagságból fakadó jogi tárgyak védelmével. Még nem sikerült megtalálni az egyensúlyt az új aktuális szerep teljesítése és a büntetőjog "végső eszköz" jellegéből fakadó kriminalizálási igény között.
3.3. A büntetőjog rendszerváltozás utáni fejlődését döntően meghatározta és meghatározza az 1989-ben létrejött Alkotmánybíróság tevékenysége.34 A bírói testületnek jelentős szerepe volt a büntetőjogi gondolkodás paradigmaváltásában35, annak elfogadtatásában, hogy az állam büntetőhatalma nem korlátlan. A büntetőhatalom Alkotmány alapján való korlátozhatóságára épült a halálbüntetés alkotmányellenességét kimondó és azt büntetőjogunkból kiiktató, részben már idézett 23/1990. (X. 31.) AB határozat. A büntetőjogi gondolkodásban háttérbe szorult a büntetőjognak mint a közhatalom eszközének szerepét valló felfogás. Előtérbe került az a megközelítés, amely "elismeri ugyan a büntetőjog ténylegességét, kényszerítő lehetőségét, de az állami akaratnyilvánítástól számon kéri a jogszerűséget, az igazságosságot, a méltányosságot. Ez az [... ] eszmerendszer a legalitástól számon kéri a legitimitást: a jogszerűség indokait és igazolását."36 A büntetőjogi norma legitimitásának megítélését szolgálja az "alkotmányos büntetőjog" Alkotmánybíróság által használt fogalma. A fogalom mint értékelési formula segítségével - amint azt Szabó András írja - "az AB megítéli egy büntetőjogi norma alkotmányosságát, az alkotmányos alapjogokra, alkotmányos elvekre, alkotmányos értékekre alapozott alkotmánykonform jellegét, tartalmi egybeesését, illetve ettől való divergálást."37 A bűncselekménnyé nyilvánítás és a büntetőjogi felelősségre vonás tekintetében ez azt jelenti, hogy mindkét tárgykörre vonatkozó büntetőjogi normának meg kell felelnie a "szükségesség, arányosság és a legenyhébb eszköz igénybevételi követelménye" alkotmányjogi teszt-jének.38
Az Alkotmánybíróság a büntetőjog társadalmi szerepével és az alkotmányos büntetőjog lényegével kapcsolatos álláspontját legrészletesebben a 30/1992. (V. 26.) AB határozatának indokolásában fejtette ki, a következőképpen:
"A büntetőjog a jogi felelősségi rendszerben az ultima ratio. Társadalmi rendeltetése, hogy a jogrendszer egészének szankciós záróköve legyen. A büntetőjogi szankció, a büntetés szerepe és rendeltetése a jogi és erkölcsi normák épségének fenntartása, akkor, amikor más jogágak szankciói nem segítenek. Az alkotmányos büntetőjogból fakadó tartalmi követelmény, hogy a törvényhozó a büntetendő magatartások körének meghatározásakor nem járhat el önkényesen. Valamely magatartás büntetendő nyilvánításának szükségességét szigorú mércével kell megítélni: a különböző életviszonyok, erkölcsi és jogi normák védelmében az emberi jogokat és szabadságokat szükségképpen korlátozó büntetőjogi eszközrendszert csak a feltétlenül szükséges esetben és arányos mértékben indokolt igénybe venni, akkor, ha az alkotmányos vagy az Alkotmányra visszavezethető állami, társadalmi, gazdasági célok, értékek megóvása más módon nem lehetséges."39
Az előzőekhez hozzá kell tenni, hogy kábítószerbűncselekmények tényállásaival kapcsolatos 54/2004. (XII. 13.) AB határozatnak a kábítószer-fogyasztás visszaszorításával, büntetendővé nyilvánításával kapcsolatos megközelítésmódja az előzőhöz képest más felfogást tükröz.
Ebben a döntésében az Alkotmánybíróság a kábítószer-fogyasztás büntetendősége vonatkozásában az állam intézményvédelmi kötelességét az egyén önrendelkezési joga elé helyezte. Úgy foglalt állást, hogy alkotmányosnak minősül akár a legenyhébb súlyú fogyasztói jellegű magatartás büntetőjogi szankcionálása is. A többségi határozat szerint, a "mindenkit megillető személyi méltóság védelme érdekében az államnak az is kötelessége, hogy elhárítsa a polgárait fenyegető veszélyeket, és legalább a tüneti vagy a »palliatív« kezelés szintjén gondoskodjék a társadalom azon tagjairól is, akik - akár saját döntésük következményeként - erre nem, vagy csak korlátozottan képesek. [... ] a fogyasztás tiltásával és a hozzá kapcsolódó büntetőjogi szankció meghatározásával a jogalkotó a közérdek védelmében, az absztrakt és a konkrét veszély egyidejű elhárításának talaján állva járt el. Ez pedig a büntetőjog alkotmányosan is elismert feladata, amellyel szemben nem, különösen pedig az Alkotmány rendelkezései alapján nem hozható fel helytálló érv, minthogy a generális prevencióra alkotmányos jogok és értékek biztosítása érdekében került sor. A speciális prevenció körében viszont az önrendelkezési jog büntetőjogi eszközökkel történő korlátozása a "fogyasztás szabadságának bizonytalanságából" adódó nagyfokú kockázatra tekintettel sem szükségtelennek, sem aránytalannak nem tekinthető."40 Az idézett határozatában az Alkotmánybíróság kiemelt szerepet szán a büntetőjognak egy társadalmi probléma, a kábítószer-fogyasztás visszaszorításában. A testületnek ebben a döntésében nem érvényesül a büntetőjog "végső eszköz" szerepére vonatkozó felfogás.41
A bevezetőben utaltunk arra, hogy a büntetőjog aktuális társadalmi szerepe a kriminálpolitikán, ezen belül a büntető igazságszolgáltatási politikán keresztül valósul meg, annak célkitűzéseihez, törekvéseihez igazodó módon. A tanulmánynak ebben a részében azt vizsgáljuk, hogy a hazai büntető igazságszolgáltatási politikát milyen célkitűzések vezették a Btk. megalkotásakor, majd átfogóbb módosításai során, azaz milyen tartalommal és módon törekedtek a büntetőjog aktuális társadalmi szerepének érvényesítésére.
A jelzett kérdéskört Nils Jareborg vonatkozó kategóriái és értelmezési kerete alapján vizsgáljuk.
A büntető igazságszolgáltatási politika - követve Jareborg meghatározását42 - azokat a vitákat és döntéseket öleli fel, amelyek a következő eljárásokra, illetve intézményekre vonatkoznak: a) bűncselekménnyé nyilvánítás (kriminalizálás), b) büntetőjogi felelősség feltételei, c) büntetőjogi szankciórendszer és szankció-alkalmazás, d) büntetőeljárás, e) büntetés-végrehajtás.
A büntető igazságszolgáltatási politikának tartalom, illetve jelleg szempontjából az idézett szerző két típusát különbözteti meg. Az egyik: a defenzív modell, mint Max Weber-féle ideáltípus; a másik: az offenzív megközelítés.4 Jareborg hangsúlyozza, hogy a két típus, egymástól eltérő tartalmú büntető igazságszolgáltatási politikát jelent. Álláspontja szerint azonban félrevezető lenne az utóbbit offenzív "modellnek" nevezni, mert megtalálhatók benne a defenzív modell lényeges jegyei, továbbá nem utasítja el egészében a jogállami követelményeket. Az offenzív megközelítés új jelentést ad a büntetőjognak, büntető igazságszolgáltatásnak.44
A következő táblázat a két típus jellemzőit összegzi N. Jareborg tanulmánya alapján.45
A továbbiakban kizárólag a büntető anyagi jogalkotás fejleményei alapján értékeljük a magyar büntető igazságszolgáltatási politika egyes korszakait. A szocializmus idején követett büntető igazságszolgáltatási politikának a Jareborg-féle kategóriák alapján való megítéléséhez érdemes idézni a Btk. 1979. július 1-jén hatályba lépett szövegének 1. §-át, amely a következő volt:
"E törvény célja, hogy védelmet nyújtson a társadalomra veszélyes cselekményekkel szemben, neveljen a szocialista társadalmi együttélés szabályainak megtartására és a törvények tiszteletére. Ennek érdekében meghatározza a bűncselekményeket és az azok elkövetőivel szemben alkalmazható büntetéseket és intézkedéseket." A rendelkezéshez fűzött miniszteri indokolás többek között megállapítja: "Az állami akaratot kifejező törvényt feltétlenül eg kell tartani. Ennek társadalmi elvárhatósága azon lapul, hogy a szocialista állam az egész dolgozó nép állama. Szocialista törvényességünk féltve őrzött, becses alapját kell, hogy jelentse e tisztelet, amelyben tör vényeink már azon az alapon részesülnek, hogy a dolgozó nép érdekeit fejezik ki. Erre is nevel a büntető-törvény."46
Az 1980-as évek büntetőjogának korábban már tárgyalt sajátosságait is figyelembe véve a korszak büntető igazságszolgáltatási politikáját egy viszonylag zárt társadalomban megvalósuló offenzív megközelítés jellemezte. A büntető igazságszolgáltatási politika alakítói számára a büntetőjog korlátok nélküli lehetőségként és eszközként tűnt fel úgy egyes társalmi problémák megoldása mint a bűnelkövetők "átnevelése" tekintetében.
A rendszerváltozás a büntető igazságszolgáltatási politika területén éppen ebben jelentett gyökeres fordulatot. A hangsúly a büntető hatalom korlátaira került. Hűen kifejezi ennek a politikának a tartalmát a Btk.-t a rendszerváltozás után átfogóan először módosító 1993. évi XVII. tv. indokolása:
"A hazánkban végbement változások, az Alkotmányban megjelent új intézmények, az Alkotmánybíróság döntése a halálbüntetés eltörléséről, a társadalom értékrendjének módosulásai, és végül számos új, büntetőjogi üldözést kívánó magatartásforma megjelenése szükségessé teszik a hatályos Btk. szabályainak részbeni megváltoztatását. A Javaslat rendelkezései igazodnak azokhoz az elvekhez, kriminálpolitikai tételekhez, amelyek alapul szolgálnak a büntetőjog egészének átalakításához. Így a Javaslat tovább közelít az igazságos, a tett súlyához igazodó büntetés elvéhez. [...] A Javaslat követi azt az általánosan elismert tételt, hogy a büntetőjogi beavatkozást ésszerű korlátok közé kell szorítani. Ezért szűkíti azoknak a norma sértéseknek a körét, amelyek miatt a felelősségre vonás a büntetőjog területén történik. Nem kívánja a büntetőjog eszközeivel üldözni azokat, akik többé-kevésbé maguk is áldozatok."47
Az előző célkitűzésekhez igazodóan az 1993. évi Btk. módosítás dekriminalizálta az üzletszerű kéjel-gést, először érvényesítette büntetőjogunkban a kisebb súlyú kábítószer visszaélések elkövetői esetében a "büntetés helyett" kezelés elvét, három hónapról egy napra csökkentette a szabadságvesztés generális minimumát, szélesítette a végrehajtandó szabadságvesztést helyettesítő ún. alternatív szankciók alkalmazási lehetőségét, megszüntette a büntetés enyhítésének kivételes jellegét.48 A módosítás tartalma, jellege bizonyos fokig meglepő a bűnözés korabeli, már idézett alakulására tekintettel. Ráadásul az 1993. évi XVII. törvény "kidolgozója" egy konzervatív, jobbközép kormány volt.49 Logikusan következett azonban a tárgyalt jogszabály tartalma a rendszerváltozás első éveinek társadalomlélektani szituációjából. Ebben az időszakban az államéletnek, a politikai intézményeknek szinte minden területén a szocialista viszonyok meghaladására, a "nyugati" parlamentáris demokráciák vívmányainak adaptálására törekedtek. A büntető igazságszolgáltatási politika területén ez azt jelentette, hogy az akkori kormányzatnak - Márki Zoltán megállapítását idézve - "együtt kellett kezelnie a jogállami deficit mindkét oldalát: egyfelől a pártállam egyénnel szembeni hatalmaskodásának, arroganciájának lebontását, másfelől az emberi jogok felépítését."50 Ebből fakadt a defenzív modellnek megfelelő Btk. módosítás.
Homlokegyenest ellenkező tartalmú volt azonban az 1998. évi, a rendszerváltozás utáni második átfogó Btk. módosítás. A különbség lényegét már a Btk.-t módosító 1998. évi LXXXVII. törvény indokolásának következő megállapításai tükrözik:
"A büntetőjoggal szembeni elvárások egyike az, hogy legyen. Az elvárások másik része arra irányul, hogy alkalmazható legyen, és mind a büntetőjog maga, mind alkalmazása alkotmányosan igazolható legyen. A büntetőjog iránti igények nem pusztán a jogalkotó felelősségét érintik, hanem az állami működés minden résztvevője számára feladatot szabnak, és teljesítésüknek a közvélemény által is legitimáltnak kell lennie, találkozniuk kell a társadalom érzületével. [... ] A kisebb vétségek elkövetőivel szembeni kemény fellépés kilátásba helyezése vélhetően ellenkeznék a társadalom értékítéletével is, ráadásul ezeket az elkövetőket a "nagy kriminalitás" felé terelné. Az sem kétséges azonban, hogy korunkban a bűnözésnek jelen vannak olyan megnyilvánulásai, amelyekkel szemben szigorú fellépés indokolt, és ehhez a büntetőjognak biztosítania kell a megfelelő eszközöket."51
Az 1998-ban hatalomra került, ugyancsak konzervatív, jobbközép kormány52, a növekvő bűnözéssel szemben kemény fellépést ígért és ennek legfőbb eszközének a Btk. szigorítását tartotta. Az új rendelkezések jelentős része a szervezett bűnözés elleni hatékonyabb fellépés lehetőségének megteremtését szolgálta. Szigorúbb lett a büntetési rendszer. Az 1998. évi módosítással került büntetőjogunkba a ténylegesen életfogytig tartó szabadságvesztés mint szankció. A bíró lehetőséget kapott arra, hogy életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása esetén a feltételes szabadságra bocsátást kizárja. A szabadságvesztés generális minimumát a tárgyalt törvény 2 hónapra felemelte. A büntetéskiszabással kapcsolatos rendelkezések a korábbiakhoz képet jobban korlátok közé szorították a bíró mérlegelési jogát. A módosítás növelte a büntetőjog szerepét a kábítószer visszaélés elleni fellépésben.53
Az offenzív megközelítésű büntető igazságszolgáltatási politika több ismérvét tükröző 1998. évi Btk. módosítás hátterében már nem a rendszerváltozáskori uralkodó büntetőjog felfogás értékeit, hanem a bűnözés és az ellene való fellépés kérdésének a napi politika témájává válását, a két jelenség hazai politizálódását találjuk.
A következő átfogó Btk. reformra 2003-ban került sor. A Btk.-t módosító 2003. évi II. tv.-t a 2002-ben kormányra került szociáldemokrata-liberális koalíció terjesztette az Országgyűlés elé.54 Az új kormány is lényeges feladatának tartotta a bűnözés elleni fellépést, a közbiztonság garantálását. A feladat megvalósításában azonban a büntetőjogot csak egyik eszköznek tekintette. A korábbiakhoz képest jóval nagyobb hangsúlyt helyezett a bűnmegelőzésre.55 A Társadalmi Bűnmegelőzés Nemzeti Stratégiájának kidolgozásával és Országgyűlés általi elfogadásával56 létrejött Magyarországon a kriminálpolitika két pillére: a büntető igazságszolgáltatási politika és a bűnmegelőzés intézményrendszere. A büntető igazságszolgáltatási politika jellege is változott a már említett Btk. módosítás nyomán. A 2003. évi II. tv. rendelkezéseinek jelentős része ugyanis az 1998. évi Btk. módosításnak éppen a szigorítást szolgáló szabályait érintette. A törvény koncepciója "nem osztja az 1998. évi LXXXVII. törvény alapjául szolgáló megfontolásokat, különösen azt a felfogást, amely a büntetések mechanikus szigorításától várja a bűnözés hatékonyabb visszaszorítását."57 Az új rendelkezések egy része a végrehajtandó szabadságvesztések kiszabásának visszaszorítását, a börtönnépesség csökkentését szolgálja.58 Differenciáltabbá és humánusabbá váltak a kábítószer visszaéléssel kapcsolatos büntetőjogi rendelkezések. A kábítószer-fogyasztás elleni fellépésben a 2003. évi Btk. módosítás az 1998. évivel összehasonlítva kisebb szerepet szánt a büntetőjognak.59
A 2003. évi Btk. módosítással a hazai büntető igazságszolgáltatási politikában ismét a defenzív modell jegyei a dominánsak.
A büntető igazságszolgáltatási politika új fejleményei túlmutatnak a defenzív modellen és offenzív megközelítésen. A bűncselekmények áldozatainak segítésére vonatkozó törvény60 és a mediációt büntetőügyekben bevezető büntető anyagi jogi és eljárásjogi ren-delkezések61 a helyreállító igazságszolgáltatás eszméjének hazai érvényesülését jelzik.
A "helyreállító igazságszolgáltatás - írja Gönczöl Katalin - a konstruktív problémamegoldás és a társadalmi integráció eszközévé válhat. Ha jól működik, akkor ellensúlyozhatja a populizmusnak az indulatok által leegyszerűsített, az állami túlhatalmat gerjesztő, kirekesztő hatású reakcióit. A közösséggel számoló helyreállító igazságszolgáltatás a demokratikus fejlődést szolgálja azzal, hogy a közösséget nem kívülről hozza létre, hanem részese lesz a közösség létét biztosító szakadatlan változás folyamatának."62
Nagy várakozással és nem kis izgalommal várják a büntető igazságszolgáltatás szakemberei, hogy miként fogadja a magyar társadalom az igazság szolgáltatásának és a büntetőjog aktuális társadalmi szerepe érvényesítésének hazánkban új formáját.
A tanulmány által áttekintett időszakban jelentős mértékben megváltozott Magyarország. A büntetőjogi normák egyik értelme bizonyosan az, hogy tükrözik a változások tartalmát, a társadalom értékrendjét és az értékrend változásait. ■
JEGYZETEK
* A magyar jogrendszer átalakulása c. konferencián (Budapest: ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2006. április 7-8.) tartott előadás írásos változata.
1 A konszenzusos felfogás, illetve modell szerint "a jogalkotás a társadalomban megjelenő különféle érdekek összehangolása, akár egyenlőkből áll a társadalom (mint a demokrácia esetében), akár uralkodókból és alávetettekből (mint az abszolút monarchiák esetében). E nézet szerint bizonyos cselekedetek olyan módon fenyegetik a társadalom fennmaradását, hogy azokat bűncselekményeknek tekintik. Ha egy csoporton belül a túlnyomó többség osztja ezt a nézetet, azt mondhatjuk, a csoport konszenzus alapján cselekszik. A modell feltételezi, hogy a társadalom tagjai nagyjából egyetértenek abban, hogy mi helyes, illetve helytelen, és hogy a jogrendszer társadalmi értékek kodifikációja...". Ezzel ellentétes megközelítés a konfliktusos felfogás, illetve modell. E szerint a "büntetőjog a társadalom uralkodó osztályának érdekeit fejezi ki, és a büntető igazságszolgáltatás a hatalom nélküli alsóbb osztályok féken tartásának egyik eszköze." F. Adler-G. O. W. Mueller-W. S. Laufer: Kriminológia. Budapest: Osiris. 2000. 35-36. o.
2 Bárd K.: (a) Az Európai Emberi Jogi Egyezmény szerepe az "európai büntetőjog" alakításában. Büntetőjogi Kodifikáció, 2003. 3. 2-12. o., 6. o.
3 A büntetőjog társadalmi szerepéről lásd például: A. Ashworth: Principles of Criminal Law. Oxford: Clarendon Press, 1995 - Second Edition, Chapter 2; Békés I.: A büntetőjog és a büntetőjog tudománya. In: Belovics E.-Békés I.-Busch B.-Molnár G.-Sinku P.-Tóth M.: Büntetőjog. Általános rész. Budapest: HVG-ORAC. 2002. Szerk.: Békés I. 15-34. o.; Blaskó B.: Magyar büntetőjog. Altalános rész. Budapest: Rendőrtiszti Főiskola, Rejtjel Kiadó. 62-66. o.; É. Durkheim: A társadalmi tények magyarázatához. Budapest: KJK, 1978. (különösen: 87. o.); Nagy F.: (a) A magyar büntetőjog általános része. Budapest: Korona Kiadó, 2004. 20-23. o.; Ligeti K.-Wiener A. I.: A büntetőhatalom. In: Bárd K.-Gellér B.-Ligeti K.-Margitán É.-Wiener A. I.: Büntetőjog. Altalános rész. Budapest: KJK-KERSZÖV, 2002. 13-14. o.; Szabó A.: (a) Büntetőjogi gondolkodásunk jelenlegi állása. Jogtudományi Közlöny, 1992. 12. 555-557. o.; Szabó A.: (b) Alkotmány és büntetőjog. Jogtudományi Közlöny, 1999. 4. 165-170. o.
4 Irk F.: (1994) Kriminálpolitika és Értékvédelem. Jogtudományi Közlöny, 1994. 7-8. o. 314-318. o., 315. o.
5 Szabó A.: (c) A kriminálpolitika időszerű irányzatai és a hazai büntetőjog változásai. In: A Büntető Törvénykönyv és a büntető eljárási törvény módosításának elméleti és gyakorlati kérdései. Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar "Jog és állam" sorozat 5. kötet. Szerk.: Holé Katalin. Budapest: Unió, 2003. 12-23. o., 12. o.
6 Szabó A.: (a) Id. m.: 557. o.
7 Így például az elkövetőkkel való bánásmód jellemzői, céljai a modern államokban: a tettarányos megtorlás; az elkövető semlegesítése, javítása, nevelése; a sértettnek okozott kár, sérelem jóvátétele.
8 Álláspontom szerint a kriminálpolitika, mint a bűnözésre adott társadalmi válaszok szakpolitikája két tevékenységi kört ölel fel. Az egyik: a büntető igazságszolgáltatási politika; a másik: a bűnmegelőzés, amely a büntető igazságszolgáltatási intézményeken kívüli tevékenységeket és intézményeket jelent. (A felosztásból nem következik a büntető igazságszolgáltatási intézmények prevenciós szerepének tagadása.)
9 Wiener A. I.: Büntetőjogunk az ezredfordulón. Acta Facultatis Politico-iuridicae Universitatis Budapestinensis XL. Budapest: ELTE ÁJK. 2003. 7-54. o. 46. o.
10 Ligeti K.-Wiener A.: 1. Id. m: 52. o.
11 Lásd: Büntető Törvénykönyv. Budapest: KJK., 1979. Összeállította: Kádár Krisztina és Moldoványi György. 20-33. o.
12 Lásd: az Alkotmánybíróság 23/1990. (X. 31.) AB határozatát a halálbüntetés alkotmányellenességéről.
13 Tóth M.: Piacgazdaság és büntetőjog. Magyar Jog, 1995. 641-646. o.
14 Tartalmi szempontból nem mondhatjuk azt, hogy a Btk. egésze kizárólag a proletariátus, illetve a politikai hatalom birtokosainak érdekeit védte. Éppen ezért a korabeli Btk. elemzésénél is helye lehet a jogalkotás konszenzusos felfogása szerinti vizsgálatának.
15 Büntető Törvénykönyv. Id. m.: 211. o.
16 Büntető Törvénykönyv. ld. m.: 285. o.
17 Büntető Törvénykönyv. Id. m.: 286. o.
18 A tényállásnak az 1984. évi 19. sz. tvr.-el megállapított szövege alapján.
19 Büntető Törvénykönyv. Id. m.: 329. o.
20 Büntető Törvénykönyv. Id. m.: 330. o.
21 1987. évi III. tv. miniszteri indokolása. Általános indokolás. CompLex Jogtár.
22 Lásd: a Btk.-t módosító 1987. évi Ill. tv. 42. §-a és az ahhoz fűzött miniszteri indokolás.
23 Lásd: 1987. évi tv. 36. §-a.
24 A büntetőjogi rendszer közhatalomhoz kapcsolódó eszköz-szerepéről lásd: Szabó A.: (b) 166-167. o.
25 A garanciák egy része jelen volt korábban is jogrendünkben, csak nem az Alkotmányban, hanem a büntető igazságszolgáltatás vonatkozó törvényeiben. Lásd: Király Tibor: A büntetőjog és a garanciák. Jogtudományi Közlöny, 1981. 5. 357-364. o.
26 Nagy F.: (b) A magyar anyagi büntetőjog (át)ala-kulása a rendszerváltás óta. In: Nagy F.: Tanulmányok a Btk. Általános Részének kodifikációjához. Budapest: HVG-ORAC. 2005. 11-38. o., 12. o.
27 Kulcsár K.: A Büntető Törvénykönyv és Büntetőeljárás módosításáról. Magyar Jog, 1989. 11. 941-952. o., 941-942. o.
28 A korabeli viszonyokat jellemzi, hogy a törvény javaslatát az Igazságügyi Minisztérium megjelentette a napilapokban és kérte az észrevételek megküldését a minisztériumnak. Lásd pl. Magyar Nemzet, 1989. május 31-i szám.
29 Kulcsár K.: Id. m.: 944. o.
30 Lásd erről pl.: Bócz Endre: A büntetőjogi kodifiká-ció egyes kérdései. In: Bűnügyi Oktatók Országos Találkozója (BOT) 2004. Szerk.: Hollán Miklós. Budapest: Károli Gáspár Református Egyetem ÁJK. Jog és Állam 7. 15-18. o.
31 Nagy F.: (b) Id. m.: 13. o.
32 Az Igazságügyi Minisztérium Büntetőjogi Kodi-fikációs Főosztályának 2006. évi kimutatása alapján. A kimutatás rendelkezésre bocsátását ezúton megköszönöm Soós László főosztályvezető úrnak.
33 Györgyi K.: Előszó. In: Nagy F.: (b) Id. m.: 7. o.
34 1989. évi XXXII. tv. az Alkotmánybíróságról.
35 Szabó A.: (d) A büntetőjog reformjáról és a reform büntetőjogáról. Kriminológiai Közlemények 2627. Szerk.: Kerezsi Klára. Budapest: Magyar Kriminológiai Társaság, 1989. 44-94. o., 60. o.
36 Szabó A.: (b) Id. m.: 166-167. o.
37 Szabó A.: (c) Id. m: 20. o.
38 Szabó A.: (c) Id. m.: 20-21. o.
39 Az Alkotmánybíróság határozatai 1992. Pótlap: 1992. május. XXII/819.
40 Magyar Közlöny, 2004. 189.: 14441. o.
41 A döntésről lásd részletesen: Lévay M.: Paterna-lizmus és jogbizonytalanság. Fundamentum, 2005. 1.: 86-98. o.
42 N. Jareborg, 'What Kind of Criminal Law Do We Want?' in A. Snare (ed), 'Beware of Punishment. 'On the Utility and Futility of Criminal Law. Scandinavian Studies in Criminology, Vol. 14 (The Scandinavian Research Council for Criminology, Pax Forlag A/S, Oslo, 1995), 17-36. o., 18-19. o.
43 N. Jareborg: Id. m.: 20. o., 24. o.
A szakirodalomban léteznek más tipizálásai is a büntető igazságszolgáltatási rendszereknek. Lásd pl.: Packer felosztása: "due process" modell -'crime control' modell. [H. L. Packer: The Limits of the Criminal Sanetion. (University Press, Stanford, 1969)]; Sir L. Radzinowicz: autoriter modell - szociál-liberáIis modell. Radzinowicz modelljeiről lásd: Farkas Akos: A kriminálpolitika és a jogdogmatika szerepe a büntető igazságszolgáltatásban. Jogtudományi Közlöny, 1996. 3. 95-96. o. A tanulmány témájához legmegfelelőbbnek a Jareborg-féle "modellek" alkalmazását tartom.
44 N. Jareborg: Id. m.: 24. o.
45 A jelen cikk szerzője által készített táblázat a két típusnak az idézett tanulmány 21-24. oldalain, illetve 24-28. oldalain ismertetett jellemzői alapján.
46 Büntető Törvénykönyv. Id. m.: 35. o.
47 Az 1993. évi XVII. tv. javaslatának indokolása. In: Büntető jogszabályok. Budapest: KJK, 1993. 363-364. o.
48 Lásd: 1993. évi XVII. törvény a büntető jogszabályok módosításáról. In: Büntetőjogszabályok. Id. m.: 303-361. o.
49 A kormánykoalíció pártjai a Magyar Demokrata Fórum, a Független Kisgazda Párt és a Kereszténydemokrata Néppárt voltak.
50 Márki Z.: Ciklusok a büntetőpolitikában. In: A Büntető Törvénykönyv és a büntető eljárási törvény módosításának elméleti és gyakorlati kérdései. Id. m.: 37-50. o. 40. o.
51 Az 1998. évi tv. javaslatának indokolása. Igazságügyi Közlöny. 1999. 2. 66-91. o., 66. o.
52 A kormánykoalíció pártjai: FIDESZ-Magyar Polgári Párt, Független Kisgazda Párt, Magyar Demokrata Fórum.
53 Lásd: az 1998. évi LXXXVII. tv. a büntető jogszabályok módosításáról. In: Magyar Közlöny. 1998. 118. 7982-7998. o.
54 A kormánykoalíciót alkotó pártok: Magyar Szocialista Párt és a Szabad Demokraták Szövetsége.
55 Lásd erről: Bárándy P.: Büntetőpolitikai terveink. In: A Büntető Törvénykönyv és a büntető eljárási törvény módosításának elméleti és gyakorlati kérdései. Id. m.: 24-26. o., 34-35. o.
56 115/2003. (X. 28.) OGY határozat a társadalmi bűnmegelőzés nemzeti stratégiájáról.
57 A 2003. évi II. tv. indokolása. Igazságügyi Közlöny. 2003. 2.
58 Magyarországon a 2000-es évek elején 100 000 lakosra több mint 170 fogvatartott jutott.
59 Az Alkotmánybíróság már hivatkozott határozatában viszont éppen a büntetőjog "visszavonulására" lehetőséget teremtő új rendelkezéseket semmisítette meg (pl. a fogyasztáshoz kapcsolódó kisebb súlyú, terjesztői magatartások esetében az "elterelés" lehetőségét).
60 2005. évi CXXXV. tv. a bűncselekmények áldozatainak segítéséről és az állami kárenyhítésről.
61 2006. évi LI. tv. a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. tv. módosításáról,
62 Gönczöl K.: Szolgáltassuk az igazságot! In: Egy élet az igazságügyi statisztika szolgálatában. Ünnepi kötet a 70 éves Vavró István tiszteletére. Felelős szerk.: Kovacsics Józsefné. Budapest: ELTE ÁJK. 2006. 47-55. o., 52-53. o.
A tanulmány megjelenik a következő kiadványban is: A magyar jogrendszer átalakulása 1985/1990-2005. Jog, rendszerváltozás, EU-csatlakozás. Szerkesztette: Jakab András és Takács Péter. Budapest, Gondolat-ELTE ÁJK, 2006 (előkészületben).
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Lévay Miklós, tanszékvezető egyetemi tanár, ELTE ÁJK, Kriminológiai Tanszék, Budapest
Visszaugrás
