A szabadságharc megtorlása során a "törvényhozó" Elnöki Tanács 1956. évi 28. számú törvényerejű rendeletével (tvr.) 1956. december 11-én 18 órai hatállyal az ország egész területére rögtönítélő bíráskodást vezetett be, és részletesen felsorolta azokat a bűncselekményeket, amelyekre vonatkozott. Nem rendelkezett azonban arról, hogy a bíróságnak az elkövetőt milyen büntetéssel kell sújtania.
Két nap múlva a 32. sz. tvr-t azzal egészítette ki, hogy "ha a terheltet a rögtönítélő bíróság az eljárás alá tartozó bűncselekményben bűnösnek mondja ki, ítéletében egyúttal halálbüntetést szab ki".
A kapott felhatalmazás alapján a 6/1956. (XII.11.) Korm. rendelet a rögtönítélő bíráskodásról szóló tvr. kihirdetése módját úgy jelölte meg, hogy falragasz, sajtó illetve rádió útján történik, s a december 12-i Magyar Közlönyben jelent meg.
Az ismert rendkívüli körülmények miatt a közlekedés, valamint a postai kézbesítés jelentősen késett, rádiója kevés embernek volt. Mindezekre tekintettel túlzás nélkül megállapítható, hogy a hatalom szándéka nem a lakosság alapos és gyors tájékoztatására irányult a statáriumról, hanem a mielőbbi megtorlást célozta, és nem felelt meg a törvényesség elemi feltételeinek sem. Nem beszélve arról, hogy a megszálló hadsereg tankhadosztályai tartották sakkban a lakosságot és a közigazgatást.
Az események sodrában fiatalok kis csoportja valódi vagy vélt sérelmei miatt felkereste 1956 december 11-én 20 órakor az egyik alföldi gazdaság vezetőjét, akit megfenyegettek. A gyorsan riasztott rendőrség elfogta a fiatalokat, s a nyomozás lefolytatása után az ügyész a katonai bíróság előtt megvádolta őket a rögtönítélő bíráskodásra vonatkozó tvr-ek alapján. Az ügyész halálbüntetés kiszabását indítványozta a fegyverrel levegőbe lövést leadó fiatal ellen. A kirendelt védő azt adta elő, hogy a büntető törvénykönyv általános részében rögzített rendelkezések, s azzal azonos nullum crimen et nulla poena sine lege elv alapján az elkövetés idején hatályos jog szerint tiltott fegyvertartásért és garázdaságért szabadságvesztés büntetetés szabható ki. A bíróság az ügyészi indítványnak megfelelően ítélt, s az elsőrendű vádlottat halálra, társait szabadságvesztésre ítélte.
A bíróság a kegyelmi kérvényt azzal az indokkal terjesztette az Elnöki Tanácshoz, hogy a cselekmény alig két órával a statárium kihirdetése után történt, s az elítélt a fiatalkort csak kevéssé lépte túl. A kegyelmi kérvényt elutasították, és a december 16-án, vasárnap kihirdetett halálos ítéletet négy nap múlva végrehajtották, kioltva a 20 éves munkásfiatal életét.
Minden kétséget kizárhatóan brutális módon torolták meg a justizmorddal a cselekményt, és ezzel tudomásunk szerint a bekövetkezett bosszúsorozat első koncepciós kivégzése történt meg a szabadságharc utáni bénultságban. ■
Lábjegyzetek:
[1] A szerző ny. ügyvéd.
Visszaugrás
