A jogtudomány rejtőzködő önvallomásai kapcsán különbséget tehetünk aközött, ami (1) "jogkép", vagyis a jog implicit háttérképe, ami bármilyen jogi gondolatból vagy műből kikövetkeztethető; ami (2) "jogászi világnézet", azaz a jogász szakmai ideológiája, aminek várakozásai szerint a jogot szakszerűen működtetik; valamint ami (3) "jogászi világkép", tehát a jogászság jogfelfogása. A kontinentális normativizmussal mint jogászi világnézettel áll szemben az a jogászi világkép, amelyet valaha a normatív rendezés antropológiai megközelítése, majd a "nap és bolygók" szimbolikája, végül - s ezekre épülően - a "rend a káoszból" nagyrendszeri felismerése alakított ki. Mindezek gyakorlati tesztjeként a Jogászi felfogás s a leendő jogászság válaszai empirikus felmérésanyaga a különböző jogi kultúrákat a magyar joggal szembesítő hallgatói válaszokat és az abból levonható tanulságokat értékeli.
Azért hasonlítunk össze, hogy magunkat jobban megismerjük. És olyasmiket hasonlítunk össze, amiket valamiképpen közös funkció betöltőinek ismerünk. Szükségességüket, hasznosságukat tehát adottnak vesszük, és összehasonlításukkal az iránt érdeklődünk, hogy figyelemkörünkbe vont, ám számunkra idegen megoldásai miért és miben bizonyulnak inkább vagy kevésbé jónak, mint azok, amiket magunk fejlesztettünk ki és használunk. Kérdésünk így annak tisztázására irányul, hogy történelmi gyakorlatában az ember miféle világlátások és háttér-filozófiák támogatásával miféle intézményeket és készségeket, eljárásokat és reagálási módokat alakított ki, s ezeknek miféle összjátéka miképpen működött közre abban, hogy egy adott kultúrában alkalmazott megoldásban a különféle ismert adottságok adaptáló felhasználásával pontosan ez vagy az a kérdéses eredmény előálljon.[2]
Ebből a nézőpontból a történelmi búvárkodás is összehasonlítás, mely a jelenig érő múlt egymásra következő időmetszeteinek összevetéséből áll elő. Hiszen minden idők minden aktora ízig-vérig alkotó, a gyakorlat alakítója; valójában tehát nem egyszerűen elvont elméletekben felvethető kérdések logikailag levezethetően igazolható megválaszolója, hanem olyasvalaki, aki gyakorlati problémamegoldással él, miközben az adott helyen és időben egymásra toluló kihívásokra adandó válaszlehetőségek közül a legoptimálisabbnak, azaz ilyen vagy olyan kényszerű kompromisszumok közt a legjárhatóbbnak tetszőt kiválasztja. Későbbi idők továbbgondolója pedig nem tesz mást, mint hogy vagy e válaszokat tovább finomítja s javítja, vagy az időközben módosult feltételekhez újraigazítja, avagy végül egy teljességgel új irányt kísérel meg megalapozni. Márpedig emberi történelmünkben hiába látványszerű, szimbólum értékű, s így reprezentatív, azaz emberi előrehaladást megtestesítő az így felmutatott eredmény, mégis az, ami mindebből környezetének és utóéletének tanulságos, tehát újra és újra felidézését s elemző megismerését igénylő, nem lesz más, mint az a gondolkodási út - röviden: problémamegoldás -, ami bármiféle felvetődő alternatíva félretételéhez s pontosan e kiválasztottnak a latolgatásához s végül befogadásához egykor elvezetett.[3]
Bármely felvetődő kósza gondolatban és mindennapi gondolkodásunkban csakúgy, mint saját tudományunkat művelve, állításaink és/vagy tagadásaink mögött felvillannak - felsejlenek s kellő elemző érdeklődéssel valamelyes megközelítéssel fel is tárhatók - a szellemi hátterek, pontosabban azok a gondolkodás konkrét tárgya mögött előfeltevésszerűen meghúzódó egész élettérképek, amelyek voltaképpeni közegét adják a kérdéses gondolati műveleteknek. Nem másként, persze, mint pusztán logikai feltételezettségben s logikailag szemlélve. Hiszen a logika az, ami diktálja, hogy amint bármiről szólok, ezzel voltaképpen mondanivalómba foglaltam - azaz vagy előzőleg már elfogadtam s ihletődtem belőle, vagy éppen boncolgatásával mint mindenkori újragondolással valamelyest egyidejűleg formáltam is - annak tágabb (és elérkezhetve akár világunk totalitásáig végső soron, egyre tágabb és tágabb) mögöttesét úgyszintén. Merthogy merő logikával valóban kimutatható, hogy bármiféle X tételezésével egy Y, mint annak előfeltétele vagy szerves kísérője, ha hallgatólagosan is, szintén tételeztetett. Logikai szükségszerűségként mindez azt jelenti, hogy valamiféle háttérjelenléttel bármely gondolat felbukkanásakor kettősen számolhatunk: előfeltételezettként, hogy egyáltalán tárgyról szólhassunk, ugyanakkor következményként, miután azzal, hogy tárgyról szóltunk, hallgatólagosan valamit e háttértárgyról is elárultunk, s ezzel - szimbolikusan kifejezve - továbbformáltként újraállítottunk.
Magától értetődő természetes összefüggésnek kell tehát látnunk, hogy a jog körében is bármiféle intellektuális megnyilatkozásunk szintén magát a jogot illető felfogásokon, jogképeken nyugszik. Ezek maguk többnyire nem olvashatók vagy láthatók, talán nem is kifejezetten megfogalmazottak, csak szükségképpen feltételezettek,
- 289/290 -
hiszen jelenlétükre következtethetünk. Általában nemcsak maguk körvonalazatlanok, de - kimerítően vagy némi felsejlésként akár egy jottányival pontosabban - utólag sem leírhatók vagy meghatározhatók. Ezek egyszerűen gondolkodásunk előfeltevései. Logikailag szükséges, de láthatóvá nem tett premisszák egy következtetéshez. Olyasmik, mint egy utólagos magatartáselemzésben esetleg felfejthető, ám meghatározással többnyire sohasem élő axiómahalmaz, ami bár anélkül, hogy bárki megjelölhetően tételezte volna, mindennapi gyakorlatában mégis határozottan gondolkodtatja s cselekedteti az embert. S mint említettük, mivel az ilyesmik pusztán egy gondolat előfeltételeként, semmint bármiféle kézzelfoghatóságban vannak jelen, több utólag sem igen tudható meg róluk - csakis annyi, amit gondolati rekonstrukcióval az eredeti és kimondott gondolkodásbeli következtetés gyanánt tételezett állítás vagy tagadás szükségképpeni előfeltevéseként vélelmezhetünk.
Amikkel szemben azok a jogképek, amik a kérdéses jogtudományi gondolkodás úgymond járulékos termékei, netalán tudatos konstrukciói, a rekonstrukció számára immár bizonyulhatnak valamelyest konkrétabbak - ám természetszerűleg csakis annyiban, amennyiben a kérdéses gondolat vagy gondolati folyamat maga volt az, ami bármiféle vonást vagy tulajdonságot megfogalmazva, azaz egyértelműen állítva vagy tagadva kifejezetten gazdagította e jogképet saját eredménye gyanánt.
Az efféle hallgatólagos, látens, úgymond még szimbolikus értelemben sem kézzelfogható - legfeljebb absztrakciók absztrakcióiból valamelyest kikövetkeztethető - termékek önmagukban gyakorlatilag semmiféle ismeretelméleti értékkel nem rendelkeznek. Mint láttuk, voltaképpen nem is léteznek. Pusztán a rekonstruktív értelem, a folyvást differenciálással élő elemzés, a fogalmiasításnak a merő logizálásból következő szabadsága és mindenhatósága teszi egyáltalán kommunikálhatóvá ezeket. Bármiféle rekonstrukciónak ellenállva, esetükben akár legcsekélyebb jelentésüket, üzenetüket, lehetséges mondanivalójukat illetően sem mással, mint legfeljebb valamiféle sejtetésre emlékeztető irányjelzéssel, érzékenységgel, déjà vu típusú benyomásokkal találkozhatunk. Ismeretelméleti értelemben ezért nevezhetnénk akár semmitmondóknak ezeket.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
