Dr. Faludy Edit Ilona: A felszámoló jogállásának egyes kérdései II. (CH, 2003/2., 5-7. o.)

I. A Cstv. 40. §-ának (1) bekezdésében szabályozott "megtámadási jog"

A Cstv. 40. §-ának (1) bekezdésében biztosított megtámadási joggal kapcsolatban kialakult bírósági gyakorlatot a Legfelsőbb Bíróság alábbi döntése szemlélteti:

Az adott (Cstv. II. alapján elbírálandó) ügyben a felszámoló által képviselt adós terjesztett elő keresetet és kérte annak megállapítását, hogy a felperes és az alperes jogelődje között létrejött megállapodás a felperes hitelezőivel szemben viszonylagosan hatálytalan, kérte továbbá az alperes kötelezését a megállapodás alapján részére átutalt összeg és kamatai visszafizetésére.

Az elsőfokú bíróság érdemben tárgyalta az ügyet, és helyt adott a felperes keresetének. Az alperesi fellebbezés folytán a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és új határozat hozatalára utasította. Indokolásának lényege az alábbi volt: "A csődeljárásról, a felszámolási el járásról és a végelszámolásról szóló többször módosított 1991. évi lL. tv. (a továbbiakban: Cstv.) 40. §-ának (1) bekezdése értelmében a hitelező a felszámolást elrendelő végzés közzétételének időpontjától, a felszámoló pedig a felszámolás kezdő időpontjától számított 90 napon belül a bíróság (6. § (1) bekezdés) előtt keresettel megtámadhatja az adósnak a megelőző 1 éven belül megkötött szerződését vagy más jognyilatkozatát, ha annak tárgya az adós vagyonából történő ingyenes elidegenítés, illetve a vagyont terhelő ingyenes kötelezettségvállalás. Vagyis a Cstv. 40. §-ának (1) bekezdése alapján keresetet a hitelező és a felszámoló terjeszthet elő, ezért felperesi pozícióban is csak ők léphetnek fel, míg alperesekként a megtámadott szerződést kötő adósnak és a harmadik személynek kell perben állnia. A jelen perben a felszámoló - bár a keresete jogalapját a Cstv. 40. §-ának (1) bekezdésében jelölte meg - nem felperesként, hanem a felszámolás alatt álló adós "törvényes képviselőjeként" terjesztette elő a keresetét; így a per felperese a megtámadott szerződést kötő adós lett, kinek viszont ilyen per indítására nincsen törvényes lehetősége. Az elsőfokú bíróságnak a fenti ellentmondásra tekintettel tisztáznia kellett volna, hogy a felszámoló, mivel a Cstv. 40. §-ának (1) bekezdésére hivatkozik, miért nem felperesként lép fel; ez esetben viszont II. r. alperesként perbe kellett volna vonni az adóst is. Ha az adós cégnek már nincs szervezeti képviselője, részére ügygondnok kirendelése szükséges. A perbevonás felhívás ellenére történő elmulasztása esetén a pert a Pp. 130. §-a (1) bekezdésének b) pontja, valamint 157. §-ának a) pontja értelmében meg kellene szüntetni. Amennyiben viszont a bíróság úgy tekintette, hogy a per felperese az adós, mivel ő a Cstv. 40. §-a alapján nem indíthat keresetet, a pert a fenti jogszabályhely alapján ugyancsak meg kellett volna szüntetni." (Legfelsőbb Bíróság Gf.I.32.266/1997/3.)

A fenti "illusztráció" után elsőként a Cstv. 40. §-ának (1) bekezdésében szabályozott megtámadási jog alakulását, majd a kialakult gyakorlatot, végül annak ellentmondásait vizsgáljuk meg.

Az 1986. évi 11. sz. tvr. már tartalmazta a megtámadás lehetőségét az adós bizonyos szerződései vonatkozásában [3. § (3) bekezdés]. Eszerint: "A hitelező a felszámolási eljárás során - legkésőbb az eljárás befejezéséig - a bíróság előtt megtámadhatja a gazdálkodó szervezetnek a felszámolás megindítását megelőző hat hónap alatt, továbbá a felszámolási eljárás közzétételéig kötött szerződéseit, ha azok a hitelezők követelésének kielégítését veszélyeztetik."

A megtámadási jog tehát már az első "modern" felszámolási jogszabályban megjelent, ott azonban még csak a hitelező számára lehetővé téve a hitelezői követelések kielégítését veszélyeztető szerződések megtámadását.

A megtámadási keresetet a felszámolónak saját nevében kell benyújtania, és a megtámadott szerződést kötő mindkét felet alperesként perbe kell vonnia. Ez a perfelállást tekintve azt jelenti: a felperes a felszámoló, a megállapodást kötő harmadik személy az I. r. alperes, és a felszámolás alatt álló adós a II. r. alperes. Azáltal, hogy a pert a felszámoló saját nevében indítja, a felszámolás alatt álló adósnak nincs képviselője, ezért a bíróság részére ügygondnokot rendel. Tekintettel arra, hogy a pert a felszámoló indítja, a perindítással felmerülő költségeket is ő köteles megelőlegezni, és pervesztesség esetén viselni is azokat (a perköltség hitelezői igényként történő besorolása nem lehetséges). Természetesen a perrel felmerült költségek átháríthatok az adósra felszámolási költségként, feltéve, hogy az adósnak van vagyona, amelyből a perköltség megfizethető; ellenkező esetben azonban az a felszámolót fogja terhelni.

A felszámolóra háruló fontosabb költségek a következők:

- a felszámolás alatt álló adós részére kirendelt ügygondnok díja;

- a perek során (különösen a feltűnő értékaránytalanságra alapított pereknél) az esetleges szakértői díj megelőlegezésére - mivel a bizonyítási teher a felperesi oldalon van - szintén a felszámoló köteles;

- pervesztesség esetén az alperesként perbe vont harmadik személy jogi képviselőjének munkadíja;

- bár a felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezetet

az illetékekről szóló 1990. évi CXIII. tv. 86. §-a alapján illetékfeljegyzési jog illeti meg, pervesztesség esetén a feljegyzett illetéket utólag mégis meg kell fizetni

A fenti gyakorlat alapján a felszámolók előtt egyetlen lehetőség mutatkozik: az adott jogügylet megtámadásakor az eddigieknél is gondosabban kell mérlegelniük a megtámadás esélyeit, kockázatait, továbbá azt, hogy az adós vagyona a perköltségek fedezésére elegendő lesz-e.

Igaz, hogy a 40. § (1) bekezdése szerint a szerződések megtámadása a felszámolónak nem kötelessége, csak joga, ezért ebből kiindulva, amennyiben úgy látja, hogy a megtámadás nem vezetne eredményre, és ezért nem él a lehetőséggel, ez nem jelenthet mulasztást a felszámoló részéről. Ugyanakkor az 1997. évi XXII. törvény a Cstv. 54. §-át többek között az alábbi mondattal egészítette ki: "a felszámoló elvárható gondosságának körébe tartozik, hogy amennyiben a fizetésképtelenség bírósági megállapítása előtti időszakban jogszabályellenes vagyonkimentés történik, és a felszámoló ágy látja, hogy az ilyen vagyon kimentéssel szembeni fellépéssel a felszámolói vagyon növelhető, köteles az eljárásokat megindítani, tájékoztatva erről a hitelezői választmányt is."

Bár a "Csőd, felszámolás, végelszámolás," című kézikönyvben kifejtett álláspont szerint ez a rendelkezés sem kényszeríti a felszámolót a perindításra, de véleményem szerint a két szakasz közötti prioritás kérdése a törvény szövegéből nem derül ki, ezért nem tisztázott a felszámoló mérlegelési szabadsága; így adott esetben a felszámolók mégis inkább a perindítás mellett döntenek - elkerülendő az esetleges későbbi felelősségre vonást és annak következményeit. A megtámadással kapcsolatban kialakult gyakorlat miatt azonban perindítás esetén meglehetősen furcsa helyzetbe kerülnek, hiszen annak költségeit nekik kell előlegezniük és rájuk nézve kedvezőtlen döntés esetén viselniük is; ez olyan szituációba kényszeríti a felszámolókat, amely teljesen méltánytalan velük szemben, és adott esetben csak a két rossz közüli választás lehetőségét adja meg számukra. Amikor pert indítanak, ha viselniük esetleg nem is, de előlegezniük mindenképpen kell a költségeket; ha nem indítanak pert, utóbb ellenük irányuló kártérítési igény lehetőségét kockáztatják.