A jogi és etikai megfelelés (compliance) napjainkra a szervezeti működés egyik alapvető követelményévé vált, ám történeti gyökerei sokkal mélyebbre nyúlnak vissza, mint a modern szabályozások. A magyar közjog története számos olyan normatív és intézményi előzményt mutat, amelyek - mai fogalmainkkal élve - a compliance-elvek korai formáinak tekinthetők. A panaszkezelés, a közérdek védelme, a hatalommal való visszaélés megelőzése, a bírói függetlenség és a hivatalnoki felelősség már a középkori jogalkotásban is kiemelt szerepet kapott.
Szent István törvényei, az Admonitiones, a középkori egyházi és világi bíráskodás, majd Werbőczy Tripartituma mind-mind arról tanúskodnak, hogy a közérdekre épülő normakövetés - még ha eltérő nyelvezettel és legitimációval - szerves része volt a magyar államiság fejlődésének. A kereskedelem, az ipar és az igazságszolgáltatás kodifikációja a 19. században már a jogbiztonság és transzparencia elveire épült, amelyek ma is a compliance-rendszer sarokpontjai.
E történeti áttekintés célja, hogy feltárja a compliance gondolatának közjogi gyökereit a magyar államszervezet és jogrendszer fejlődésében. Külön figyelmet fordít a panaszjog és a visszaélés-megelőzés formáinak alakulására, az állami és egyházi kontrollrendszerek szerepére, valamint a közérdekű bejelentések intézményesülésére. A történeti példák nem csupán múltbéli kuriózumként jelennek meg, hanem segítenek megérteni a jelenlegi magyar compliance-rendszerek kulturális és intézményi hátterét. A fejezet végkövetkeztetése azt az állítást támasztja alá, hogy jogtörténeti sajátosságai Magyarországot különösen alkalmassá teszik a hibrid, egyszerre formális és etikai alapú megfelelési modellek befogadására.
Szent István a magyar állam megalapításával új alapokra helyezte azt. Az állami rend megszilárdításával, az egyházak védelmével és az igazságszolgáltatás megteremtésével hozzájárult a barbár visszaélések visszaszorításához.[1]
A klerikusok pereit már az első törvénykönyv is a püspökök és kanonokok hatáskörébe utalta, amelyek a beadványok formáját nem kötötték részletes írásbeliséghez, hanem a felek közvetlen fellépését ismerték el.[2]
A második törvénykönyv nem tartalmazott külön eljárási szabályokat a panaszok benyújtására, helyette a panaszos maga dönthette el, hogy a királyi vagy egyházi bírói fórumához fordul.
Az 1027 körül keletkezett Admonitiones a király és a püspökségek együttműködését hangsúlyozta és előírta, hogy a klerikusok beadványait első fokon a püspök bírálja el.
A szöveg nem ismer külön querela jogorvoslati formát; a sérelmet szenvedettek először helyi egyházi fórumhoz, később pedig a királyhoz vagy az esztergomi érsekhez fordulhattak.[3]
Szent István korában a panaszok intézése informális, helyi egyházi és királyi fórumokon történt, önálló, kodifikált querela-eljárás csak jóval később, a középkor későbbi évszázadaiban jelent meg.
Tóth is említi, hogy Szent István II. dekrétuma II. fejezetében megtalálható a hivatali vesztegetés: "És az ispánok és bírák legyenek az egyház elöljáróival egyetértők az igazságtételben, mint Isten törvénye parancsolja... És az igaz törvényt se valakinek hazugsága, vagy hamis hitszegés vagy jutalom semmiképpen meg ne vesztegesse." Barta szerint, Szent László III. dekrétuma ezt megismétli és a későbbi királyok is ugyanígy tesznek.[4]
A Kincstár elleni bűncselekmények: csalások, lopások, sikkasztások rendszeresen fordultak elő Mátyás király korában is. Például az 1464. évi XXVI. törvénycikk alapján a hamis pénzverőket meg kellett büntetni. Mátyás király törekedett az igazságszolgáltatás függetlenségének javítására is. Célja az volt, hogy a bírák ne legyenek kitéve negatív politikai nyomásnak, a bírák függetlenül és igazságosan döntsenek. A bírák felelősségre vonásának bevezetése a korrupció elleni fellépéseinek egyike volt. Ez lehetővé tette a rossz gyakorlatok, például a megvesztegetések ellenőrzését.[5] Mátyás korában a visszaélések gyakoriak voltak, amelyeket például hiteles eszközök alkalmazásával is igyekezett megszüntetni.[6] Werbőczy Tripartitumában a második rész XXII. címben is megtaláljuk a hivatali bűncselekmények között az alábbi szakaszt: "ha valakiről tudva lenne, hogy egy és ugyanazon ügyben királyi vagy nádori ember- és ügyvédképen is járt el: akkor az annak ellenében, a kivel szemben az ügyvédi tisztet viseli vagy viselte, azonnal a maga díjában fog elmarasztaltatni".[7]
Az 1875. évi XXXVII. törvénycikk alapvető szabályokat tartalmazott a kereskedelmi társaságok, kereskedelmi ügyletek, és a kereskedők jogai és kötelezettségei tekintetében, amely elengedhetetlen volt a kereskedelem jogi transzparenciája érdekében. Az 1878. évi V. törvény (Csemegi-kódex) az első magyar nyelvű, modern polgári igazságszolgáltatás igényével fellépő büntetőjogi szabályozás, amely 1951-ig hatályban maradt. Az 1881. évi. XXVI. törvénycikk alapvető szabályokat tartalmazott az ipari tevékenységek szabályozásához, amely előírásai jelezték a gyártási folyamatok, munkabiztonsági előírások, környezeti hatások, valamint a jogi és etikai előírások figyelembe vételének szükségességét. Az 1896. évi XXXIII. törvénycikk a bűnvádi perrendtartásról biztosított és jogi védelmet és kereteket teremtett a tisztességes büntetőeljáráshoz. A Habsburg centralizációs törekvések is elviekben alkalmasak voltak a korrupcióellenes intézkedések érvényesítésére. A korrupció a XX. században is megmaradt a közjog és a magánjog területén, napjainkban is fontos probléma. A dualizmus korában kiemelhetjük Andrássy Gyula korrupciós cselekményét: tudva a fővárosi rendezési tervekből, hogy hol épül a ma Andrássy útnak elnevezett út, felvásárolta a környező telkeket.[8] A Horthy-korszakban is összefonódott a politikai és a gazdasá-
- 30/31 -
gi elit, hiszen a zsidó tulajdonú vállalatok kisajátítása új korrupciós lehetőségeket teremtett. Gyáni említi, hogy Kádár-korszak bevezette a második gazdaság fogalmát, amely magában foglalta az uram-bátyám kapcsolatokat, a korrupciót és a nepotizmust is.[9] Az 1952. évi III. törvény a polgári perrendtartásról meghatározta a polgári eljárások kereteit és hozzájárult az átlátható polgári eljárások működéséhez.
Az 1977. évi I. törvény a közérdekű bejelentésekről, javaslatokról és panaszokról párhuzamos volt a False Claim Act (1863) rendelkezéseivel, mert lehetőséget teremtett az állampolgárok számára, hogy közérdeket sértő, vagy jogsértő gyakorlatokról bejelentést tegyenek az állam számára. Az 1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről lehetőséget teremtett a bűncselekmények megelőzésére, ez által elősegítette az etikai felelősségvállalást. Az 1989. évi XXXI. törvény megteremtette a gazdasági társaságok és vállalkozások felelősségi és kötelezettségi elveit. Az első rendszerváltás is számos korrupciós ügyet tartalmazott, mint a Tocsik-ügy, ahol "Tocsik Márta az ÁPV Rt.-vel kötött megbízási szerződések alapján mintegy 804 millió forintos sikerdíjban részesült az önkormányzatok belterületi földjeivel kapcsolatos követelések ügyében folytatott közvetítői tevékenységéért - az 1996-os vádirat szerint a pénzért érdemi munkát valójában nem végzett".[10] A 2014. évi XIX. törvény, az ún. FATCA törvény értelmében, a bank addig nem létesít az ügyféllel kapcsolatot, míg az nem nyilatkozik az USA-ban fennálló adókötelezettségéről. A compliance-rendszert érintő jogszabályok felsorolása tehát szinte lehetetlen lenne napjainkban, a felgyorsult jogalkotás és a compliance-rendszer kiterjesztése miatt. A compliance-rendszer változásai új szakaszok beiktatását kívánták és kívánják a Btk.-ban, a Ptk.-ban és más jogszabályokban. Például az uniós előírások alapján a Btk. pénzmosás[11] alatt tárgyalja az orgazdaságot is 2021. január 1-je óta. A digitális adatvédelem, mint például a (GDPR), az információs eszközök expanziója, a kriptovaluták, az AI algoritmusok megjelenése világos példái a compliance folyamatos fejlődésének, melyhez az államnak és a vállalatoknak folyamatosan alkalmazkodniuk kell.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
