Az Alkotmányjogi Tudományos Diákkör hosszú idő óta működik a PTE Állam- és Jogtudományi Karán. A TDK jelenlegi tagjai igényesen folytatjuk elődeink elismerést érdemlő munkáját. Arra törekszünk, hogy megismerjük más országok közjogi intézményeit, értékeljük a magyar alkotmányos rendszer működését, kutassuk a közjogi szabályozás és tevékenység továbbfejlesztésének lehetőségeit.
Munkánkat a rendszeresen, általában kéthetente (nagyobb projekt esetén hetente) tartott ülések segítik, amelyeken a mindennapokban kisebb-nagyobb érdeklődést kiváltó események alkotmányjogi vetülete kerül megvitatásra. Ezek mellett minden évben szakmai kirándulást szervezünk az ország valamely állami szervéhez. Jártunk már az Országgyűlésben, az Alkotmánybíróságon, az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsnál, valamint az akkori (2005) Igazságügyi Minisztériumban. Az elmúlt évben egy újabb, minden eddiginél nagyobb volumenű projektbe kezdtünk, az egyes alkotmányjogi intézmények más államokban betöltött szerepének tanulmányozásába. A kutatás módszerét meghatározták a Jogi Karon és a Tanszéken fellelhető szakirodalmi források. Ezért főleg a német és az angolszász, valamint a megfelelő magyar alkotmányjogi témák összevetésére törekszünk.
Ennek megfelelően a TDK-ülésekre az elmúlt, vagyis a 2005/2006. tanévben e projekt alapján került sor, mindegyik előadó összehasonlító szemlélettel mutatta be az általa kiválasztott jogintézményt. A kutatást jelentősen megkönnyítette, hogy a linzi Johannes Kepler Universität professzora, Andreas Janko vendégoktatóként előadást tartott nekünk, amelynek révén betekintést nyerhettünk az osztrák alkotmányjog főbb jellemzőibe.
Az összehasonlító alkotmányjogi kutatást azonban alapvetően a projekt utolsó fázisában megrendezésre kerülő tíznapos németországi tanulmányi út segítette, amelyet a Deutscher Akademischer Austauschdienst (DAAD) és a Pécsi Jogi Kar, illetve a HÖT támogatott. A DAAD a diákcseréken, a nemzetközi programokon keresztül segíti kiépíteni és fejleszteni a német felsőoktatási intézmények és a külföldi egyetemek közötti kapcsolatot. Ennek megkönnyítésére mind német, mind külföldi hallgatók és egyetemet végzettek számára ösztöndíjlehetőségeket biztosít. A kirándulást közel egyéves előkészület előzte meg, amelyre nemcsak a pályázat elkészítése miatt volt szükség, hanem azért is, mivel ez idő alatt a szervezőknek lehetőségük nyílt felvenni a kapcsolatot a marburgi és a kölni egyetem illetékeseivel, és így alkalmunk volt mindkét egyetemen egy-egy előadást meghallgatni. Ezzel egyrészt észlelhettük a hazai és a külföldi előadások közötti különbségeket, másrészt gyakorolhattuk német nyelvtudásunkat, valamint számunkra újszerű témákkal ismerkedhettünk meg, vagy ismert témákat idézhettünk fel.
Németországba 2006 július közepén indultunk el, és bár az utazás elsősorban tanulmányi, kutatási jellegű volt, a kulturális jelleg sem maradhatott el. Ennek megfelelően az első nap a három folyó városát, Passaut, másnap pedig a würzburgi érseki palotát tekintettük meg. Ugyancsak a második napon érkeztünk németországi tartózkodásunk első állomására, Marburgba, ahol megcsodáltuk a város szépségét, ám az út szakmai jellege itt már előtérbe került.
A marburgi egyetemen az Institut für Öffentliches Recht (Közjogi Intézet) vezetője, Prof. Dr. h.c. Gilbert Gornig fogadott minket, aki az intézet rövid bemutatása után előadást tartott a nemzetközi jog, az Európa-jog, valamint a belső jog viszonyáról. A szakmai program folytatásaként rövid könyvtárismertetés után alkalmunk volt némi kutatásra is. Nagy mennyiségű idegen nyelvű forráshoz jutottunk így, amely nem csupán a projektünk szempontjából volt fontos, hanem azért is, mert számos TDK-tag még a szakdolgozat megírása előtt áll, illetve TDK-dolgozat benyújtását tervezi, így lehetőségünk nyílt ilyen jellegű forrásgyűjtésre is.
A szakmai program "ellensúlyozásaként" a következő napot Frankfurt, az Európai Unió pénzügyi központja megtekintésének szenteltük. Láttuk többek között az Európai Központi Bank épületét, a város üzleti negyedét a számtalan felhőkarcolójával, de nem hagytuk ki a Paulskirchét sem, azt az egyko-
- 127/128 -
ri templomot, ahol a második világháborút követően megszületett a Grundgesetz, a Német Szövetségi Köztársaság alaptörvénye.
A szakmai kirándulás folytatásaként Köln - a második és egyben utolsó állomásunk - következett. Természetesen itt sem maradhatott el a kötelező városnézés, hiszen sem a kölni dómot, sem a rajnai hajókázást nem szabad kihagyni, azonban Kölnben a szakmai programon volt a hangsúly. A kölni egyetemen a közép- és kelet-európai tanulmányokkal foglalkozó Ostrecht Institut vezetője, Prof. Dr. Angelika Nußberger fogadott minket. A professzor asszony rövid előadásának keretében betekintést nyertünk a német alkotmányjog második világháborút követő történetébe. A továbbiakban összefoglaljuk az előadások lényegét.
Gornig professzor a nemzetközi jognak, valamint az Európa-jognak a belső, tehát a német joggal való viszonyáról tartott előadást. A téma jelentősége az utóbbi néhány évben számottevően megnőtt, hiszen a nemzetközi jogot érintően mind a nemzetközi szervezetek és az azokkal kötött szerződések, mind pedig az államközi szerződések száma megnőtt és egyre több kötelezettséget keletkeztetnek a szerződő államoknak. Ami az Európa-jogot illeti, ennek jelentősége nem csupán az Európai Unió 2004. évi bővítésével növekedett meg, hanem a közösségi jogalkotás minőségi átalakulásával is: a tagállamok egyre több területen ruházzák át hatásköreiket a Közösségekre, amelyeknek szabályozása így az egyesült Európa jogalkotói kezébe került.
Professzor úr felhívta a figyelmet arra, hogy mindkét jogterület egyre nagyobb szerepet játszik, és így a belső joghoz való viszonyuk is egyre nagyobb súllyal bír. A nemzetközi jog - más elnevezéssel államközi jog - elsődlegesen a szerződő államok számára biztosít jogokat és keletkeztet kötelezettségeket, az állampolgárokat közvetlenül csak kivételesen kötelezi. Ezzel szemben az Európa-jog, vagyis az Európai Közösségek és az Európai Unió által létrehozott jogi normarendszer gazdag, az élet sok területére kiterjedő sui generis jognak tekinthető. Ez azt jelenti, hogy az Európa-jog keretében megszületett normák elsősorban a tagállamok állampolgárait kötelezik, valamint e normák elsőbbséget élveznek a tagországok nemzeti jogrendszereivel szemben. Emellett az Európai Unió külön jogalkotó szervekkel (Európai Unió Tanácsa, Európai Parlament) rendelkezik és létezik a közösségi jogszabályok végrehajtásáért felelős Európai Bizottság.
Az elméleti bevezetés után a professzor ismertette azt az általános nemzetközi jogi tételt, miszerint az államközi jog belső joggal való viszonyát két elmélet magyarázza. A monisták egyetértenek azzal, hogy egy jogrendszer létezik, ezen belül helyezkedik el mind a nemzetközi, mind a belső jog. Abban viszont már nincs egyetértés, hogy melyik hatályosul, ha ezek egymásnak ellentmondanak. Ennek megfelelően léteznek a nemzetközi, illetve a belső jog primátusát valló monisták. Vagyis, ellenkező tartalmú nemzetközi és belső jogi norma esetén előző esetben a nemzetközi jog érvényesül, míg utóbbi esetben a belső jogi norma. Ezzel szemben a dualista elmélet szerint a nemzetközi és a nemzeti jog két külön jogrendszert alkot, a nemzetközi jogi aktusok pedig csak külön transzformáció során válnak a belső jog részévé. Ez általában úgy történik, hogy az állam jogalkotói jogszabályban hirdeti ki a nemzetközi szerződést, amely ezzel válik a nemzeti jog részévé.
A Grundgesetz (a továbbiakban: GG) két cikkében rendelkezik e kétféle jog kapcsolatáról. A 25. cikk szerint a nemzetközi jog általánosan elismert szabályai a német jog részét képezik, és a jogi hierarchiában megelőzik a szövetségi törvényeket. Az 59. cikk (2) bekezdése pedig a nemzetközi szerződéseket emeli a szövetségi törvények szintjére. E cikkekkel kapcsolatban Gornig professzor elmagyarázta, hogy az első a nemzetközi jog általánosan elismert szabályairól szól, a második pedig a nemzetközi szerződésekről. Utalt arra is, hogy a nemzetközi jogi normák két nagyobb csoportba sorolhatók: léteznek egyrészt a nemzetközi szerződések, másrészt a nemzetközi jog általános szabályai. Utóbbi csoport magába foglalja a nemzetközi szokásjogot, a nemzetközi ius cogenst, valamint az általános jogelveket.
E két cikkből tehát a német alkotmányjogi dogmatikában az a következtetés vonható le, hogy a jogforrási hierarchia csúcsán a GG áll, alatta helyezkednek el a nemzetközi jog általánosan elismert szabályai, és csak ezek alatt találhatók a szövetségi törvények, továbbá a velük egy szinten álló nemzetközi szerződések. Ebből viszont olyan GG-felfogás olvasható ki, amely egyrészről nem nevezhető "nemzetközi jog barát"-nak, másrészről pedig ebben a rendszerben nem tudnak érvényesülni olyan jogelvek, mint a lex specialis derogat legi generali, vagy a lex posterior derogat legi priori, mivel a részletesebb szabályozást nyújtó nemzetközi szerződés az általános nemzetközi jog alatt helyezkedik el a jogforrási hierarchiában.
Az előadó azonban ráirányította a figyelmet arra, hogy a realitás más, mivel a gyakorlatban a GG-t mindaddig nemzetközi jog barátnak kell tekinteni, amíg lehetséges ilyen irányú értelmezése. Ezt a megállapítást példával is illusztrálta: ha valakit az Emberi Jogok Európai Egyezményében garantált jogai gyakorlásában sérelem ér, annak a nemzeti fórumok
- 128/129 -
igénybevétele után lehetősége van az Európai Emberi Jogi Bírósághoz fordulni. E bírói fórum nem jogosult ugyan a nemzeti bírósági ítélet megsemmisítésére, viszont olyan nemzetközi jogi döntést hoz, amit a nemzeti fórumoknak figyelembe kell venniük. Ez tehát azt jelenti, hogy bár a GG szövegéből nem ez következik, de az esetek tükrében elmondható, hogy a GG ténylegesen nemzetközi jog barát.
A nemzetközi jog és a belső jog viszonyát követően Gornig professzor rátért az Európa-jog és a német belső jog kapcsolatának elemzésére. E témakörben a Szövetségi Alkotmánybíróság határozatait követve abból kell kiindulni, hogy más uniós tagállamhoz hasonlóan Németország is egyre több hatáskörről mond le az Unió javára, ezzel szemben viszont még nem tartalmaznak az alapító szerződések alapjogi részt. Ezt a hiányt igyekszik betölteni a Szövetségi Alkotmánybíróság két, ún. Solange I. és II. (vagyis "mindaddig") határozata. A Solange I. határozat értelmében mindaddig, amíg a Közösségek nem garantálják az alapjogok érvényesülését, addig Németország a GG alapjogi katalógusát az Európa-jog fölé helyezi. Az indokolás szerint ugyanis Németország lemondott számos hatáskörről az Unió javára, ám nem hatalmazta fel arra, hogy a német nép, a német állampolgárok alapvető jogait megsértse. E jogsértést pedig a GG is tiltja. Ami pedig az alapjogi katalógust érinti, ez ún. "örökkévalósági klauzula", vagyis az alaptörvény azon részét képezi, amely megváltoztatásához új Szövetségi Alkotmányra lenne szükség.
A Solange II. határozat meghozatalát az a megállapítás tette szükségessé, miszerint a Közösségek Elsőfokú Bíróságának joggyakorlatában egyre nagyobb szerephez jutottak az alapjogok. Ezek - mint például az elévülés - olyan alapvető fontosságúak, hogy valamennyi tagállamban léteznek. A Solange II. határozat pedig kimondja, hogy mindaddig, amíg a Bizottság, a Tanács és az Elsőfokú Bíróság tiszteletben tartja az alapjogokat, addig Németország háttérbe helyezi az alapjogi katalógusát. Amennyiben azonban bizonyítást nyer, hogy a közösségi intézmények nem tartják tiszteletben ezeket az alapjogokat, a Solange I. lép hatályba, vagyis a GG alapjogi katalógusa alkalmazandó.
Az előadás után kötetlen beszélgetés formájában megvitatásra kerültek az Unió Alkotmányának elfogadását akadályozó tényezők, illetve az esetleges elfogadás előnyei.
Nußberger professzor asszony a német alkotmányjog fejlődéséről tartott nekünk előadást, de a rendelkezésre álló idő rövidsége miatt ennek is csak a II. világháborút követő szakasza került bemutatásra. A professzor asszony előadását azzal a mindenki által ismert ténnyel kezdte, hogy Németországot a második világháború után négy megszállási övezetre osztották, majd a szövetségesek egyesítették a három nyugati zónát, és így létrejött a nyugat-német és a kelet-német állam. Ezzel egyidejűleg megkezdődött az NSZK háború utáni újjáépítése, a világ gazdasági vérkeringésébe történő újbóli felvétele. Ennek kiindulópontja az új alkotmány létrehozása volt. Ekkor 1946-47-t írunk, amikor még erős volt annak igénye, hogy egyesítsék Németország nyugati és keleti részeit. Az elkészült jogszabály éppen ezért a "Grundgesetz", vagyis Alaptörvény nevet kapta, úgy gondolván, hogy az alkotmány az egész német nép alapjogszabálya lesz. Az elnevezést azonban még akkor sem változtatták meg, amikor már egyre kevesebb esélyét látták az egyesítésnek.
Németország háború utáni jogfejlődése nem csupán a GG létrehozásának szempontjából jelentős, hanem az újjáépítés módja is sajátos volt. Nuâberger professzor asszony ezzel kapcsolatban utalt arra, hogy a legtöbb európai államtól - köztük Magyarországtól is - eltérően a német alkotmányozás nem "fentről lefelé", azaz az állami szervektől a helyi szint felé, hanem pont fordítva, a legalacsonyabb, a helyi szintről kiindulva haladt felfelé, és ennek megfelelően alakították ki mind a tartományok közigazgatási egységeit, mind pedig a tartományok és a szövetségi állam közötti hatáskörmegosztást. Mindez a német államnak a kilencvenes évek elején bekövetkezett egyesítéséig megfelelően működött, ám a nagy volumenű reform e megosztás felülvizsgálatát tette szükségessé. E változások közül ki kell emelni a nyugati és a keleti német állam egyesítését, az európai integráció elmélyülését, az Európai Unió keleti bővítését, valamint a fokozódó igényt a fejlett államok összefogására a globalizáció hátrányainak kiküszöbölésében és a terrorizmus elleni harcban.
Mindezen körülmények hatására jelentős mértékben megváltozott Németország Európában, valamint a világban betöltött szerepe, amely erőteljes belpolitikai következményekkel járt, amely elsősorban a tartományok és a szövetségi állam közötti hatáskörmegosztás felülvizsgálatának igényében mutatkozott meg. A professzor asszony példákat is említett, többek között beszélt az oktatás és az egyetemek hovatartozásának a kérdéséről: arról, hogy ezek a szövetségi államhoz vagy a tartományokhoz tartozzanak-e, illetve arról a problémáról, hogy milyen szinten kerüljenek elosztásra a fenntartói hatáskörök. Ebben a kérdésben jelenleg nincs még egységes álláspont, nincs megegyezés. Ha ugyanis az egyetem a szövetségi szinthez tartozik, tőle kap elsősorban pénzügyi támogatást. Ez azokat az egyetemeket, amelyek
- 129/130 -
anyagilag kevésbé szorulnak támogatásra (ez alatt elsősorban a bajor egyetemek értendőek), kevésbé érinti. A szegényebb, vagyis a támogatásra inkább rászoruló intézmények esetén viszont lehet, hogy előnyt jelentene a szövetségi szinthez való tartozás. A tartományok részéről is több oldalról kell az esetleges hatáskörgyakorlást vizsgálni. A tartományi fenntartás hátránya, hogy a felsőoktatási intézményeket pénzügyileg támogatni kell, ez pedig többletkiadást jelent. Ugyanakkor előnye, hogy a tartomány gyakorolja felettük a hatásköröket, ő dönt a támogatások mértékéről és módjáról. Természetesen az egyetemek szempontjából sem közömbös, hogy ki gyakorolja felettük a fenntartói jogokat. Számukra az anyagi támogatás és az autonómia megtartása alapvető jelentőségű, mivel ezek teszik ki a felsőoktatási intézmények függetlenségének alapelemeit.
Az előadás után ismét kötetlen beszélgetés következett, amelynek során jobbára az előadásban említett esetek megvitatása, illetve a felsőoktatásra vonatkozó legújabb magyar reform került szóba.
Amint már Marburgban, Kölnben is használhattuk az egyetem könyvtárát, így befejezhettük a Marburgban már elkezdett, de félbehagyott kutatásainkat.
Végül ezúton is szeretnénk megragadni az alkalmat, hogy a kiránduláson részt vevő TDK-tagok nevében köszönetet mondjunk dr. Tenk Istvánnak, aki a DAAD-pályázatot elkészítette, és ezáltal a kirándulást lehetővé tette, illetve a szakmai és a németországi programokat megszervezte és koordinálta. Ugyancsak köszönet illeti dr. Kocsis Miklóst, aki a program előkészítésében részt vett, illetve vállalta a DAAD-dal történő szakmai és pénzügyi elszámolással járó munkálatokat. Dr. Zeller Judit egyetemi tanársegéd asszony közreműködése nélkül a szakmai előadásokra nem került volna sor. Köszönjük szépen! ■
Lábjegyzetek:
[1] A szerző joghallgató.
[2] A szerző joghallgató.
[3] A szerző joghallgató.
Visszaugrás
