Talán igen…
A digitális környezet kialakulása és fejlődése következtében felmerült egyes kérdésekre a jogtudománynak, ezen belül is a szerzői jognak kell választ adnia. A dilemma az, hogy lehetséges-e ez a jelenlegi keretek bővítésével, illetve átalakításával, vagy a tudományos eredményeknek egy olyan általánosan elismert halmaza gyűlt össze, mely a tudományos kutatók egy közössége számára a problémamegoldások új modelljeként1 szolgál?
A kiindulási pontot, miszerint a technikai változások a jogi szabályozás változtatását igénylik, senki sem vonja kétségbe. A paradigmaváltás azonban kissé merész, sokakat gondolkodásra késztető, viszont nem mindenki számára idegen lehetőségként hat.
P. Bernt Hugenholtz szerint az adatok tömegét szállító digitális hálózatok a hagyományos szerzői művekre építő iparágak számára a paradigmaváltás lehetőségét jelenítik meg. Az azonos információtartalommal bíró szellemi termékeket hordozó műpéldányok tömeges vándorlása helyett ma már testre szabott információhoz való, igény szerinti hozzáférésről beszélünk. Ebben a folyamatban a "közvetítő közeg" az információt szolgáltató és az információt felhasználó személyek között fokozatosan eltűnik. A "publish" kifejezés eredeti jelentése ennélfogva értelmét veszti. A hálózatokon keresztüli információterjesztés "magán" jellege pedig fokozatosan felerősödik a titkosítási technológiák használatának folyamatos terjedésével.2
Az Európai Unió elismeri ugyan a technikai környezet átalakulását, azonban a koncepcionális váltással kapcsolatban óvatosan fogalmaznak: a műszaki fejlődés megsokszorozta és változatosabbá tette a szellemi alkotás, a gyártás és az értékesítés lehetőségeit. Ha nincs is szükség új fogalmakra a szellemi tulajdon védelme területén, a szerzői jogot és a szomszédos jogokat szabályozó jelenlegi jogszabályokat módosítani kell, és ki kell egészíteni úgy, hogy megfeleljenek a gazdasági adottságoknak, így például az új felhasználási módoknak.3
A műszaki fejődés szellemi alkotások jogára gyakorolt hatását vizsgáló magyar kutatók szerint a szellemi tulajdon szabályai lényegében érvényesek digitális környezetben is, azokat csak hozzáigazították az új digitális és más, korábban nem szokásos felhasználási módokhoz.4
Faludi Gábor azonban a szoftver felhasználásának vizsgálata kapcsán a Hugenholtz által említett változásokhoz hasonló jelenségre figyelmeztet. A szerzői jogvédelem legfontosabb beszámítási pontja a felhasználás. A felhasználás mindig is hárompólusú folyamat volt. A festő megfesti a képet, az aukciósház azt kiállítja (felhasználja), a közönség meg megnézi. Vagyis a második pólushoz kapcsolódik a felhasználás (kiállítás), amihez a szerző engedélye kell. […] A közönség, mint műérzékelő, műélvező "közeg" nem minősül felhasználónak. A szoftvernél más a helyzet. Ahhoz, hogy a szoftvert - akár a számítógépi programot, akár az ahhoz "csatolt" dokumentációt ("súgó") - érzékeljük, a programot futtatni (többszörözni) kell. Vagyis a számítógépi program érzékelése és a számítógépi program szerzői jogi felhasználása összecsúszik. Ebből pedig az következik, hogy a felhasználás fogalma tömegesen kétpólusúvá válik. Elért a felhasználás a közönséghez. Ha pedig úgy ért el a felhasználás a közönséghez - lett légyen az üzleti közönség vagy magánközönség - hogy a mindennapi életében találkozik azzal, hogy szerzői jogi felhasználóvá vált, és ezért jogot sérthet, akkor ez paradigmaváltáshoz vezethet a szerzői jogban.5
Jelen tanulmány célja az, hogy az említett jelenségek által indukált változások hatását a szoftver felhasználási szerződésekre bemutassa megvizsgálva a rendelkezésre álló szabályokat és gyakorlatot; átgondolva, hogy az így feltárt tények és megfogalmazott kijelentések mennyiben kívánják meg a jelenlegi szabályozási rezsim kiegészítését, testre szabását, illetve mennyiben teszik szükségessé új modell bevezetését.
A szerzői jog védi az irodalmi, tudományos és művészeti alkotásokat.6 A szoftver az irodalmi művek gyűjtőfogalma alá vonva,7 több helyen pedig nevesítetten8 e védelem tárgya. Fogalma alatt az Szjt. a számítógépi programalkotást és a hozzá tartozó dokumentációt érti, akár forráskódban, akár tárgykódban vagy bármilyen más formában rögzített minden fajtáját, a felhasználói programot és az operációs rendszert is.9
A szoftverek csoportosításánál a jogi szakirodalomban is többféle megközelítéssel találkozunk. A szerzők egy része az informatikai szemléletből kiindulva a szoftver által ellátott funkciók szerint különíti el az egyes típusokat. Így beszélnek a számítógép működését vezérlő operációs rendszerekről (rendszerszoftverekről), további szoftverek létrehozására alkalmas fejlesztői rendszerekről (programozási nyelvekről), illetve a felhasználó egyedi problémáinak megoldására, speciális igényeinek kielégítésére képes felhasználói programokról (alkalmazásokról).10
Mások a szoftver "egyedisége" alapján különbséget tesznek a nagyközönség (így például egy átlagos fogyasztó) számára elérhető standard szoftverek és fejlesztési szerződések alapján egyedi megrendelésre készülő szoftverek között.11
A felhasználó számára biztosított "szabadságok" terjedelme alapján angolszász mintára Nizalowski Attila az alábbi csoportokat alakította ki:
1. Kereskedelmi programok;
2. Osztott használatú programok (shareware szoftverek);
3. Nyilvános programok (public domain szoftverek);
4. Szabad programok (freeware szoftverek);
5. Másolható programok (copyleft, avagy GNU szoftverek).12
A tanulmány témája szempontjából ígéretesnek tartom ez utóbbi rendszerezés pontosítását és frissítését. Véleményem szerint két fő csoportot érdemes elkülöníteni: tulajdonosi (proprietary) és szabad (free) szoftvereket. Ezeken túl kialakult és egyre erőteljesebben fejlődik, formálódik a "féltulajdonosi" szoftverek hibrid modellje. Amennyiben a szoftver kódjának megismerése nem megengedett (zárt forráskód), illetve a felhasználás tekintetében szigorú korlátozások, illetve - egyes cselekményekre nézve - tiltások léteznek, a szoftver a tulajdonosi csoportba tartozik. A szabad szoftverek kódja megismerhető (nyílt forráskód), módosítható.
A tulajdonosi szoftverek csoportján belül érdemes elhatárolni a kereskedelmi programokat a shareware és freeware13 programoktól. A kereskedelmi programok felhasználási jogának megszerzése a jogtulajdonos engedélyével, kizárólag ellenérték fejében lehetséges. A szerző a felhasználási szerződésben részletesen meghatározza a szoftver felhasználásának terjedelmét, kizárja a forráskód megismerésének és a szoftver módosításának, továbbá - leggyakrabban - a felhasználási jog átruházásának lehetőségét.14
A shareware programok meghatározott ideig díjfizetés nélkül használhatóak, majd bizonyos idő elteltét követően vagy felhasználási cselekmények megtörténte után a felhasználó díjfizetésre köteles.15 (Ezt követően a program a kereskedelmi szoftverekhez hasonlóan kezelendő).
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
