Az ELTE akadémikus professzorának, Hamza Gábornak és a KRE egyetemi docensének, Nótári Tamásnak 2006-ban jelent közös tanulmánykötete a Korona Kiadó gondozásában, Nótári Tamás szerkesztésében. Az itt olvasható tanulmányok az ó-, a közép-, és az újkor jog- és kultúrtörténetének, illetve jogi kultúrtörténetének egy-egy szeletét veszik górcső alá. Ezen írások az elmúlt években-évtizedekben jórészt már napvilágot láttak, ám a kötet tartalma nem tekinthető a korábban publikált tanulmányok mechanikus megismétlésének, hiszen a szerzők ezeket mind tartalmukat, mind a felhasznált szakirodalmat tekintve számos ponton bővítették és korszerűsítették. Le kell szögezni ugyanakkor, hogy a kötet nem a jogi kultúrtörténet monográfiája, hiszen az ide felvett írások egyfelől nagyobb összefüggéseket és folyamatokat tárnak fel, másfelől viszont minuciózus forrásvizsgálattal világítanak rá bizonyos intézmények, szimbólumok, elnevezések eredetére és továbbélésére - hiszen, amint az előszó is megjegyzi, "az ördög legtöbbször a részletekben lakozik". A tanulmányok sorrendje kronologikus, mindkét szerzőtől tíz-tíz írás kapott helyet a kötetben. Az alábbiakban az egyes tanulmányokra kívánunk madártávlatból rövid pillantást vetni, majd néhány, a kötetre vonatkozó általánosabb megjegyzést teszünk.
1. Nótári Tamás: Lélek- és sorsmérés Homérosnál és Vergiliusnál. Iustitiát gyakorta láthatjuk különböző ábrázolásokon mérleggel a kezében. A mérleggel mint az igazság(osság), az igazságszolgáltatás eszközével és jelképével a görög irodalomban több helyen is találkozhatni. Nótári az Ilias azon szöveghelyét elemzi behatóbban, amelyben Zeus a mérleg segítségével mond ítéletet a hősök felett. Az igazság mérlege kifejezést vizsgálva először a jognak, illetve az igazságosságiak Homérosznál kifejlődött fogalmát tisztázza, majd az az említett mérési jelenet strukturális és összehasonlító elemzése alapján fűz a mérleg-szimbolika eredetéhez, jelentéséhez, egyiptomi, görög és római formáihoz értékes megjegyzéseket.[1]
2. Nótári Tamás: Hésiodos és a jogbölcselet kezdetei. A Kr. e. VIII. és VII. század fordulóján élt Hésiodos fő művei a Theogonia (Istenek születése) és az Erga kai hémerai (Munkák és napok). A Munkák és napok műfaja didaktikus eposz, tanköltemény, célja - amint ez keletkezésének körülményeiből egyértelművé válik -, hogy Hésiodos az ellene oly sok igazságtalanságot elkövető testvérét, Persést a munka és a jog tiszteletére tanítsa, ezáltal válik diké eszméje e vezérfonalává. E tanulmány - a görög jogfilozófia vizsgálata során oly méltatlanul mellőzött - Hésiodosnak a Munkák és napok című művében a jogról és a jogérvényesítésről kialakított koncepcióját kívánja elemzés tárgyává tenni. A szerző elsőként az eposz prooimionját és az emberi munka, illetve a jogrendszer szükségességének költői indokolását vizsgálja, majd a diké fogalmának előfordulását és szerepét vizsgálja a homérosi eposzokban és a hésiodosi Ergában.[2]
3. Hamza Gábor: Cicero De re publicája és az antik állambölcselet. A szerző kifejti, hogy az állambölcselet és a politikatudomány művelőinek állásfoglalása nem egységes Cicero munkái államelméleti jelentőségének, súlyának megítélésében, illetve hogy igen gyakran erősen háttérbe szorul a történeti és jogi megközelítés. Marcus Tullius Cicero államelméletének megismerése a De oratore, a De re publica és a De offxciis trilógiája alapján érhető el. Cicero vizsgálta elsőként az "alkotmányos" állam gazdasági, politikai és morális elemeit egymással szoros összefüggésben, amely szemlélet sem Platónra, sem Aristotelésre nem volt jellemző. Az államnak merev, statikus kategóriaként való értelmezésével szakító Cicero jelentős mértékben hozzájárult a modern államfogalom megalapozásához.[3]
4. Nótári Tamás: A római tekintélyfogalom vallási aspektusai. A te-
- 475/476 -
kintély fogalmának vizsgálata során az auctoritas, a növelés, a gyarapítás képességének vallási-filozófiai meghatározását ismertetve, a szerző találóan idézi Hannah Arendtet aki szerint a rómaiak alapvetően "szinte azonosnak tekintették a vallási és a politikai tevékenységet".[4] E gondolat tükrében kívánja a szerző vizsgálni a numen mint a római vallás igen sarkalatos jelenségének különféle aspektusait, annak etimológiáját, két, e szempontból relevánsnak tűnő jelenséget, a triumphus intézményét és a flamen Dialis funkcióját,[5] majd a szakrális szféra ezen elemeit a hatalmi legitimációba Augustus ideológiai koncepcióját.[6]
5. Nótári Tamás: A lándzsa mint hatalmi és tulajdoni jelkép az ókori Rómában. A legis actio sacramento in rem leírásában Gaius elbeszéli, hogy az eljárás során a pálcát mintegy a lándzsa helyett használták a jogszerű tulajdon jeleként, Verrius Festus szerint pedig a lándzsa a legfőbb hatalom jelképe. E két forrásból kiindulva vizsgálja a szerző a lándzsa és a pálca hatalmi jelképiségét, számos jog- és vallástörténeti párhuzam, illetve analógia segítségével.[7] A tanulmány zárórészében a hadüzenet szertartásából, és e szertartásban a lándzsa különleges szerepéből von le értékes következtetéseket a ius fetiale és a legis actio sacramento in rem közös elemeit, gyökereit illetően.[8]
6. Nótári Tamás: Kampánystratégia az ókori Rómában. A Commentariolum petitionis, vagyis A hivatalra pályázók kézikönyve a ránk maradt legrégebbi - Kr. e. 64-ben keletkezett - kampánystratégiai irat. Ebben Quintus Tullius Cicero, a szónok-politikus, Marcus Tullius Cicero öccse ad bátyjának tanácsokat ahhoz, hogy Marcus miképpen nyerheti el a consuli méltóságot. Nótári e művet (ami eredetileg nem más, mint Quintusnak Marcushoz írt levele) vizsgálja, s ennek során a következő szempontokat elemzi: az antik kommentár műfaja, a Commentariolum szerzőségének kérdése, a szerző, Quintus Tullius Cicero életpályája, a vetélytársakról, Antoniusról és Catilináról a Commentariolumban adott jellemzés, az egyesületek és a cliensek szerepe a római választások során, valamint a választási csalás tényállásának és elbírálásának kialakulása.[9]
7. Hamza Gábor: Idegen hatások a római jogban a tizenkéttáblás törvénytől a római jog klasszikus koráig. A tizenkéttáblás törvénytől a principátus végéig a római jog fejlődése egyenesen felfelé haladó pályaként írható le, amelynek csúcspontja a remekjogászok működésének idejére tehető. A dominátus idején megkezdődött a Római Birodalom lassú hanyatlása, amely 395-ben a birodalom kettéválásához, majd 476-ban a nyugati imperium bukásához vezetett - e hanyatlás természetesen tükröződött a jogrendszer alakulásában is. A szerző e folyamatot mutatja be számos forrás beható elemzésével, a történeti és társadalmi háttér messzemenő figyelembevételével.[10]
8. Hamza Gábor: A közvetlen demokrácia ókori intézményei és a politikatudomány. Az ún. közvetlen demokrácia antik intézményrendszerén belül Hamza Gábor alaposabban vizsgálja - hogy ezt a modern fogalmat használjuk - az ombudsman római előképét, a defensor civitatist. A defensor civitatis tisztsége kapcsán kimutatja, hogy egy 364-ben kelt császári rendelet előbb Illyriára, majd az egész birodalomra kiterjesztette a főképp az adóügyekkel foglalkozó "antik ombudsman" hatáskörét.[11]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
