Az idegen jognak a magyar jogforrási rendszerbe történő behatolása vizsgálatát nemcsak a májusi csatlakozás, hanem a belső jog és a nemzetközi jog kapcsolatának napjainkban megfigyelhető alakulása is indokolja, ami következtében a nemzetközi jog elsőbbsége függetlenül attól erősödik, hogy az államban a dualista vagy a monista rendszer az uralkodó-e.1 Fontos továbbá utalni arra a bizonytalanságra, hogy az Alkotmány 7. § (1) bekezdése által bevezetett nemzetközi jog milyen szerepet tölt be a magyar jogforrási rendszerben, és a közösségi joganyag beömlésével kapcsolatban is hasonló problémákkal szembesülhetünk.2 A téma szempontjából tehát az alaptörvény 7. § (1) bekezdését, illetve az Alkotmány módosításáról szóló T/4486. sz. törvény javaslatot kell figyelembe venni.
A nemzetközi jog és a belső jog kapcsolatával összefüggésben a kérdés az, hogy az államokban hogyan oldják meg a nemzetközi jog3 és a belső jog összhangját. Az államhatalmat ugyanis az a nemzetközi, illetve alkotmányi kötelezettség terheli, hogy a vállalt kötelezettsége és a belső jog közt ne álljon fenn ellentét. A vállalt kötelezettség teljesítésére vonatkozó előírás -a nemzetközi szerződések tekintetében - a Bécsi egyezmény 27. cikke által igazolható, amely alapján az állam nem hivatkozhat belső jogára annak igazolásául, hogy elmulasztotta valamely szerződésből folyó kötelezettségének a teljesítését. A nemzetközi jog általános szabályainak érvényesítését pedig az a tény alapozza meg, hogy az állam nemzetközi közösségekben vesz részt. Az alkotmányi kötelezettség tekintetében az egyes alkotmányokban található, a nemzetközi jogra vonatkozó szabályok az irányadók.
A magyar jogirodalom szerint az Alkotmány 7. § (1) bekezdésében meghatározott szabály nem problémamentes, sőt több kérdést vet fel, mint amennyit - látszólag - rendez.4 Az az alkotmányi rendelkezés, miszerint a "Magyar Köztársaság jogrendszere elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait, biztosítja továbbá a nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangját" egyrészt felveti azt a kérdést, hogy mit jelent a "nemzetközi jog általánosan elismert szabályai" kifejezés, és ezzel összefüggésben, hogy mit takar a "nemzetközi jogi kötelezettségek" kitétel.
Másrészt - a bírálók szerint - nem derül ki az Alkotmányból, hogy mit értett az alkotmányozó hatalom az "elfogadja", illetve az összhang biztosítása alatt.5 E "homályos" alkotmányi rendelkezés miatt az sem világos, hogy mi a hierarchiai viszony a nemzetközi jog (nemzetközi jog általános szabályai és a nemzetközi szerződés) és a belső jog között; mi történik, ha ütközik a nemzetközi jog a belső joggal, vagy az Alkot-mánnyal.6
Az irodalmi álláspontok szerint a vázolt problémát az Alkotmány megfelelő módosításával lehetne a legmegnyugtatóbb módon megoldani.1 Ennek megfelelően ki kellene mondani, hogy az Alkotmány nem lehet ellentétes nemzetközi kötelezettségvállalással; a nemzetközi kötelezettség a szerződéssel vállalt kötelezettség jellegének megfelelő jogszabályként jelenik meg; a nemzetközi jog általánosan elismert szabályai megelőzik a törvényeket. Az Alkotmány ilyen irányú módosításának szándéka a jogalkotó/alkotmányozó gondolataiban is felmerült.8 Ezekkel a javaslatokkal kapcsolatban azonban az alábbi kételyek merülnek fel: az alkotmánymódosító hatalom rendelkezik-e a megfelelő - 2/3-os - támogatottsággal; indokoltak-e a törvényjavaslatban megfogalmazott részletes rendelkezések, illetve az irodalomban megfogalmazottak alkotmányi rangra emelése, mivel azok a jelenlegihez hasonlóan, többértelmű megfogalmazást kapnának. Továbbra is kérdés lenne, hogy mit jelent a nemzetközi kötelezettség, vagy a nemzetközi jog általánosan elismert szabálya, illetve mi történik akkor, amikor a nemzetközi kötelezettségvállalás ellentétes az Alkotmánnyal. Ezek alapján pedig azt kell vizsgálni, hogy az Alkotmány 7. § (1) bekezdése - pontosítás nélkül - be tudja-e tölteni a neki szánt szerepet, vagyis azt, hogy a Magyar Köztársaság teljesítse a nemzetközi közösségekben való részvételéből származó kötelezettségeit. Véleményem szerint az első csokorba szedett - közvetlenül az alkotmányi szövegből adódó - problémákat alkotmánytani ismeretek és a nemzetközi jog jogforrási sajátosságai felidézésével, az Alkotmánybíróság döntésének értelmezésével, illetve - történeti és összehasonlító - alkotmányértelmezéssel lehet feloldani, ami - következésképpen - a második csoportba tartozó kérdések megválaszolását is lehetővé teszi.
Az összhang biztosításával kapcsolatban kérdés, hogy a nemzetközi jog mely forrásaival kell számolni, mivel ezek képezik a "nemzetközi kötelezettségeket". A szóba jöhető releváns források a nemzetközi jog általános szabályai, amelynek körébe a nemzetközi szokásjog, a nemzetközi ius cogens és az általános jogelvek, illetve a nemzetközi szerződések tartoznak.9 Ennek megfelelően, amikor az államok a nemzetközi jog iránti elkötelezettségüknek akarnak alkotmányi szinten hangot adni, akkor az esetek többségében a "nemzetközi jog általános szabályai" kitételt fogalmazzák meg, illetve külön rendelkeznek a nemzetközi szerződésekről vagy megállapodásokról.10
2.1. A kérdés az, hogy az alkotmányokban lévő nemzetközi jog általánosan elismert szabályai megegyeznek-e a nemzetközi jog által használt fogalommal. Feltehető, hogy az alkotmányozó hatalmak a nemzetközi szokásjogra - mint jog gyanánt elismert általános gyakorlatra - és a ius cogens-re - mint az állami közösségek által feltétlenül érvényesülőként elismert normák összességére - gondoltak, amikor a "nemzetközi jog általános szabályait" kifejezést iktatták be az alkotmányokba. E feltételezést az állami szuverenitás fogalmi rendszere, illetve az alkotmányozó hatalom jellemzői erősítik meg. Az állami szuverenitás külső oldala azt jelenti, hogy a független, önálló állam a nemzetközi életben a jogegyenlőség alapján vesz részt. Ha az állam az önállósága következtében olyan szervezetekben vesz részt, ahol az általános gyakorlatot jog gyanánt ismerik el, illetve ahol a nemzetközi ius cogens kötelező, akkor ezeket a forrásokat valamilyen módon a nemzeti jogrendszerébe be kell építenie, arra is tekintettel, hogy ez a belső jog részére meghatározott (alkotmányi) parancs. Ha ezeket az állam nem fogadja el, akkor nem lehet a közösség tagja.11 E kérdést szükségszerűen legszerencsésebb az alkotmányban rendezni, - amely meghozatalára az alkotmányozó hatalom jogosult - ami által a kötelesség alkotmányi paranccsá változik át. Bár az alkotmányozó hatalom originer hatalom, mégsem egészen korlátlan és önhatalmú. Az Alkotmány tartalmának meghatározásával szemben - többek között - elvi korlátként állíthatók a nemzetközi egyezmények, illetve az államok nemzetközi életét irányító alapvető szabályok.12 Ebből az következik, hogy az alkotmányokban szereplő nemzetközi jog általános szabályai (elvei) kitételt nem lehet megszorítóan értelmezni. Ez az alkotmányi rendelkezés tehát egyaránt vonatkozik a nemzetközi szokásjogra és a nemzetközi ius cogens-re is.13 Ezzel szemben azonban az általános jogelvek nem képezik azt a nemzetközi jogforrást, amellyel az összhangot biztosítani kell, tekintettel arra, hogy ezek alapvetően a nemzeti jogrendszerben fellelhető elvek, amelyeket a Nemzetközi Bíróság bizonyos esetben (joghézag) "kölcsönvesz", alapvetően tehát nem a "nemzetközi élet regulálására" szolgálnak.14
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
