A 2010. évi hazai kormányváltás a földpolitikának is fordulatot ígér. "Csodavárás" helyett azonban a szakember jól teszi, ha a tárgyi korlátokkal számol. Érvényteleníthetők-e - akár gyökeres reformokkal, az állam közfunkcióinak visszaállításával - az elmúlt két évtized negatív földpolitikai következményei?
A birtokrend a földtulajdon, a földhasználat, a földvédelem és a földügyi szakigazgatás célvezérelt rendszer szerveződését és e négy alkotóelem kölcsönhatásos intézményi működtetését jelenti. A földviszonyok sorsát 20 éve diktáló neoliberális földpolitika a föld (és így a birtokrend) valós társadalom gazdaságszervező funkcióit megtagadja, helyettük kizárólagossá teszi a föld tőkehasznosító és a tőkemegtérülési funkcióját. A föld azonban a társadalom számára elsősorban nem tőkehasznosulás, hanem államterület, a szuverenitás természetföldrajzi tárgya, a társadalmi lét alapja: az államnak a földtulajdon és a földhasználat sorsáról való rendelkezési hatalmától függ a népesség alakulása, a mezőgazdaságból élők aránya és helyzete, az élelmiszertermelés, a vidék és az egész társadalom életminősége. Mivel szűkös közgazdasági jószág, az erőforrás-monopólium birtoklásával a földtulajdonon kívül állókat kizárja az elsajátításból, vagyis - más tulajdoni tárgyakhoz képest - hatalmi-politikai - uralmi tényező: akié a föld, azé az ország.
A hazai földügyet is meghatározó "vadkapitalizmus" birtokrendjében a földtulajdon csak egy szűk tőketulajdonosi kör kiváltsága. Míg az államszocializmus a magántulajdon-nélküliség látszatát teremtette meg a társadalmi tulajdonnal, a neoliberalizmus a magántulajdon egyetemességének a jogállami látszatát hozta létre. Emiatt hiába nyilvánítja ki az Alkotmány a magántulajdon egyetemes érvényét és oltalmát, az elsajátítást csak egy zárt, tőketulajdonosi elit gyakorolhatja, amely közgazdasági szempontból működ(tethet)ő tulajdonnal rendelkezik, míg - ennek hiányában - a névleges, jogi tulajdonosi tömeg az elsajátításból ki van zárva. (Kirívó példája ennek a részarány földtulajdonosok kétmilliós népessége.)
A földhasználat intézményi rendje (ideértve a földalap 2/3-át elfoglaló nagyüzemi haszonbérletet, a középüzem hiányát és az árutermelésből kiszorított - vagy félig önellátó - kisparcellák milliós, szétszórt birtokszerkezetét) a KAP kirekesztő szabályozóival társulva felszámolta a föld eltartó képességét: az olcsó nyers- és alapanyag termelésre kényszerített ágazat - jó esetben - csak a 180 tőkés társaságot tartja el. A termékpálya külföldi tulajdona (az élelmiszeripar csaknem kizárólag az idegen tőkéé, míg az élelmiszerkereskedelem 90%-a hat multi üzletláncé) a nem nagyüzemi termelőt (bármely áru előállításával is próbálkozzék) azzal fojtja meg, hogy árdiktátuma az önköltséget is megtagadja tőle. A földvédelem - a termőföldek mennyiségi-minőségi megőrzése helyett - egyedül a tőkehasznosulást szolgálja: új (legális és informális) eszköztárt alakított ki és működtet arra, hogy a tőkeberuházónak (bármely nem agrártermelői profitcélra) jelképes áron és tetszőleges mértékben tulajdonába adja a (forgalomképtelen) külterületi termőföldet, mint (korlátlanul forgalomképes) ingatlant. A földügyi szakigazgatás pedig a fenti birtokrend elemek érvényesítése során egészében alárendelt az eredeti tőkefelhalmozás magánérdekeinek. (Lásd pl. a Nemzeti Földalap jogellenes "földosztó" szerepét.)
Az új földpolitikának - ha csak nem tűri tétlenül a mezőgazdaság és a vidék tengődését - a kialakult léthelyzetet gyökeresen meg kell változtatnia. Erre külső kényszer is szorítja, a civilizáció összeomlásával is fenyegető világgazdasági korszakváltás. Ma már aligha vitatható: a föld és a víz - mint természeti őselemek - birtoklása (akár a közeljövőben) bármely nép fennmaradását döntően meghatározza.
Aki ezt a tényt puszta riogatásnak venné, csak egy pillantást vessen az élelmezési válságok miatt a világban eddig kialakult, földszerző "tőkehadjáratra". A legerősebb és leggazdagabb államok, 2009-ig, közel nyolcmillió ha termőföldet vásároltak meg vagy bérelnek külföldön. Az új "agrárgyarmatosításban" élen jár Dél-Korea, Kína, Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emirátusok és Japán. A célterületek, főleg a kis népsűrűségű régiók és azok az államok, amelyek feladták szuverenitásukat. Pl. Kazahsztán, Laosz, Mexikó, Brazília, Suriname, Afrika, de ide tartozik Ausztrália és Ukrajna is. A legerőszakosabb földvásárló Kína, amelynek 1,4 milliárd lakost, vagyis a Föld lakosságának 22%-át kell ellátnia úgy, hogy mindössze a Föld termékeny területeinek 7%-ával rendelkezik.
Az új földpolitika - a neoliberális világrend összeomlása miatt - versenyképességről, innovációról és hasonló "modernizációs" célképzetekről csak úgy szólhat, ha ezeket intézményesen alárendeli a társadalmi hatékonyságnak. Magyarán: az ország számára csak az javíthatja a mezőgazdaság versenyképességét, ha az nem egy szűk tőke-elit nyereségét növeli, hanem (a foglalkoztatás kiterjesztésével, a megélhetés biztonságával, az önfenntartással, a paraszti őstudás és kultúra megőrzésével, a vidék felemelésével) az egész társadalom életminőségét szolgálja.
A földügy 2010-ben azért került a politika középpontjába, mert a (jogi személyek és a külföldiek) átmeneti földtulajdon-szerzési tilalmára adott idő 2011. május 1-jével lejár, így ezután meg kell nyitnunk a korlátlan földpiacot. Ennek valós következményeivel egyik párt sem számol, mint ahogy fel sem merül, miért nem tett már 20 éve - de legalább uniós tagságunk óta - a politikai döntéshozó semmit a nemzeti önvédelemre, amely a szabad földpiacon - a közösségi joggal egyeztetett intézményrendszerrel - gátja lehet a hazai érdeksérelmek megelőzésének. A politikának illene tudni: a szabad földpiac nemcsak az uniós jogalanyok korlátlan földtulajdonszerzését garantálja, hanem - a hatályos OECD Egyezmény és a kétoldalú beruházásvédelmi szerződéseink alapján - tág kaput nyit a harmadik országok multinacionális beruházóinak a földszerzései előtt. A derogációnak a védzáradéki eljárásban 3 évvel meghosszabbítására pedig nincs reális esélyünk. Ehhez ui. a Tanács egyhangú döntése kell, éppúgy, mint a félidős felülvizsgálatnál kellett az átmeneti idő lerövidítése vagy lezárása tárgyában (2003. évi EU csatlakozási okmány 24. cikke). A magyar kérelmet már egyetlen tagállam vétója is elvetheti. Erre viszont többeknek is jó oka, alapos ellenérdeke van. Pl. csak az osztrák agrárkamara 700 000 ha magyarországi termőföld tulajdonjogának telekkönyvi bejegyzési igényét tartja nyilván - főleg burgenlandi - gazdák zsebszerződésekre alapított tulajdonszerzésére. A kamarai elnök már a magyar védzáradéki kérelem felvetését is "barátságtalan lépésnek" nevezte, ami ellen Ausztriának fel kell lépnie. Nyilvánvaló: az új kormány egyetlen reális esélye a földpiac-nyitási kényszer ellensúlyozására az, ha - az erre nyitva álló egy éven belül - létrehozza a nemzeti önvédelmi intézményrendszert, amely - történelmi távon - érvényesítheti földviszonyainkban az értékalapú birtokpolitika közérdekű követelményeit.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
