A Magyar Köztársaság 1990-ben kezdődött rendszerváltása azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a polgári demokrácia intézményének létrehozásával Európa modern államainak sorába lép. "Történelmi léptekben rövid idő alatt, tulajdonképpen egyetlen év leforgása alatt "beköszöntött" a piacgazdaság Magyarországon, illetve a piacgazdaság és demokrácia magyar verziója. Az volt csak a kérdés, hogy mihez kezdünk vele."[2] A rendszerváltozás a jogalkalmazás alapintézményeit is siralmas állapotban találta. "Katasztrofális infrastrukturális feltételek között, rettenetes bérekért, szerény személyi állománnyal és utánpótlással vergődtek az igazságszolgáltatási intézményrendszerek."[3]A hatalmas ütemben lezajlott közjogi jogszabályrendszer átalakításakor még kiemelt figyelmet szenteltek annak, hogy az igazságszolgáltatást is az új rendszer kihívásainak megfelelően erősítsék meg. Különösen igaz volt ez a közhitelességgel felruházott közjegyzőkre, és az addig állami közjegyzőként működő jogászoknak alig egy év alatt kellett létrehozniuk működésük új kereteit és alkalmazkodni a megváltozott viszonyokhoz.
Magyarország mindig büszke volt a hosszú ideje fennálló erős nyugati tradíciójára. A modern értelemben vett magyar közjegyzőség 1870-es évekre nyúlik vissza, pontosabban az 1867-ben bekövetkezett kiegyezést követő időszakra, mely speciális státuszt hozott létre a magyarok részére az Osztrák-Magyar Monarchián belül. Az 1874-ben kialakított közjegyzői szervezet az 1871. évben bevezetett ausztriai modellhez áll közel, a rendszer ugyan még túlélte a világháború utáni 1918-as politikai válságot, de 1949-re ez is áldozatává vált a lépésről lépésre történő, az 1945 utáni Magyar Népköztársaságot kiépítő rombolásnak. 1952-re a független szabadfoglalkozású közjegyzőséget megszüntették, és a szovjet irányvonalnak megfelelően helyezték el őket: a közjegyzők fizetett állami alkalmazottak lettek. A nemperes eljárásokban végzett munkájuk másodlagos fontosságúvá degradálódott a peres eljárásokhoz képest, és számukat jelentősen csökkentették. Autonómiájuk megszűnt, a bíróság felügyelte munkájukat. Jövedelmük alacsony volt, és karrierjük nem adott lehetőséget szakmai előmenetelre. Legfőbb tevékenységi területük a hagyatéki eljárások lefolytatására korlátozódott, melyben legalább önálló felelősségük volt, kivéve, ha - ritkán ugyan - az ügy peres eljárássá alakult. A közjegyzői okiratok szerkesztése alig kapott szerepet tevékenységükben, kevés jogi cselekményhez volt szükség közreműködésükre. E fenti okok miatt 1990-re már csak 168 közjegyző maradt az országban, ami meglehetősen kicsi szám az akkori 10 millió lakosra vetítve. "Magyarországon az egy főre jutó közjegyzők száma rendkívül alacsonynak mondható, a helyzetük, számukat tekintve, még Törökországi adatoknál is rosszabb."[4]
A rendszerváltozás a gazdasági életben és így a jogrendszerben is olyan új követelményeket támasztott, amelyek nyilvánvalóvá tették, hogy ilyen feltételekkel a közjegyzőség a számára szánt szerepet ellátni nem tudja. Mintegy másfél éves előkészítés után e helyzet feloldásaként döntött úgy a jogalkotó, hogy a magyar jogi hagyományokhoz visszatérve, az Európa nagy részében működő ún. latin típusú közjegyzőség rendszerébe illeszkedő szabályozást alakít ki. A kelet-közép-európai régióban mindenütt az elsők között alkottak törvényt a szabadfoglalkozású közjegyzőség visszaállításáról.[5]
1989-től már a magyar állami közjegyzők is erőteljes erőfeszítéseket tettek - az Igazságügyi Minisztérium támogatásával - hogy helyreállítsák a közjegyzők független státuszát, és biztosítsák megkülönböztetett szerepüket az ország jogi rendszerének reformjában. 1989 novemberében az igazságügy-miniszter kiadta a megbízást a közjegyzők funkciójának újrastrukturálására, 1990 áprilisától pedig a magyarok meghatározó szereplőivé váltak annak a kerekasztal-megbeszélésnek, melyet az osztrák közjegyzők szerveztek közép-európai közjegyzők és kormányaik számára. A reformjavaslatot a kormány 1991 márciusában terjesztette elő, amit a Parlament egyhangúlag fogadott el október 7-én. A törvény 1991. november 1-jén lépett hatályba, de a közjegyzők csak 1992. január
- 407/408 -
1-jétől függetlenedtek a bírósági szervezetrendszertől. A közjegyzők működésének jogszabályi keretét tehát a közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény adja. 1991-ben a magyar hagyománynak és az európai jogfejlődésnek megfelelően Magyarországon a szabadfoglalkozású ún. latin típusú közjegyzői szervezet került bevezetésre. A közjegyzőkről szóló törvény létrehozta a közjegyzőség korszerűsített intézményét, megadta feladatainak ellátásához szükséges közjogi felhatalmazást, szabályozta működését és hatáskörét.
Itt merülhet fel az a kérdés, hogy miért döntött úgy a jogalkotó 1991-ben, hogy ezeket a tevékenységeket a továbbiakban ne állami alkalmazotti jogviszonyban lévő közjegyzők végezzék. A rendszerváltáskori szervezeti átalakítások Magyarországon egy összetettebb kérdés, politikai, költségvetési, történeti vonatkozásai éppúgy szerepet játszottak, mint gazdasági megfontolások. Részletesen lehet elemezni, hogy gazdasági szempontból miért működik jobban egy saját bevételekből működő szervezet (motiváltság, költséghatékonyság stb.) de a politika számára a legfontosabb szempont az volt, hogy úgy hozzon létre egy működő szervezetet, hogy ahhoz költségvetési támogatást, állami forrást ne kelljen biztosítania. A rendszerváltás, és annak kezdete egyben a bírósági eljárások ugrásszerű növekedésével járt együtt, hiszen a bírósághoz fordulás joga egyre szélesebbé vált. Ez az állam számára komoly terhet jelent, hiszen naprakészen, magas színvonalon üzemelő bírósági, igazságszolgáltatási szervezetet kellett volna költségvetési forrásból fenntartania, illetve mielőbb biztosítania a bírósági szervezet tehermentesítését annak munkája felgyorsítása érdekében. Az említett célok érvényesítésének egyik eszköze a nemperes eljárások számának növelése volt, illetve az alternatív vitarendezési eszközök elterjesztése. Az ún. megelőző, tehermentesítő igazságszolgáltatás része a közjegyző intézménye is (e körben egyébként az elsők között volt 1991-ben) mind a nemperes eljárások lefolytatásával, mind a közhitelességhez kapcsolódó funkciók ellátásával. Évi több százezer ügy bíróságon kívüli, legnagyobbrészt végleges lezárását eredményezi a közjegyzői szervezet munkája, amely 1991-től szervezetileg is levált a bíróságoktól éppen annak a céljával, hogy rugalmasabb, gyorsabb, ügyfélbarátabb, így a gazdasági élet igényeihez is gyorsabban alkalmazkodó ügyintézést tegyen lehetővé. Három vonatkozásban összegezhetők a fentiek szerint a várt hatások: kevesebb per, rugalmasabb és a technikai lehetőségeket maximális szinten kihasználó ügyintézés, mindez nem költségvetési pénzből.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
