Az elmúlt két évtizedben a jogalkotás immár harmadszorra feszült neki, hogy a zálogjog jogintézményét újraszabályozza. Az igyekezet indokolt is volt, hiszen a jelenleg hatályos Ptk. eredeti szabályai még a tervutasításos gazdálkodás igényeihez igazodtak. Az 1996. és a 2000. évi novella viszont már az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank hitelbiztosítéki modell törvényének figyelembevételével a modern hitelezés szempontjait igyekezett érvényre juttatni; azonban többször is erőltetett, életidegen megoldásokkal. Ilyen volt például az ingatlan kézizálogba adása (ennek már vége), valamint a vagyont terhelő zálogjog esetén a biztosított követelésnek a vagyonegység fenntartása mellett történő kielégítése (ennek kiiktatása még aktuális feladat).
A zálogjog szabályozásának harmadik etapja az új Ptk. megalkotásával indult meg. Ennek fejleménye a törvényhozás által elfogadott és ki is hirdetett, de hatályba nem lépett, lebegő állapotba került 2009. évi CXX. törvény (a továbbiakban: "új" Ptk.). Figyelemmel azonban arra, hogy a törvényhozásnak a polgári jogi kodifikáció változatlanul célja és a törvény elleni támadások nem a zálogjogot vették célba, szükségesnek tartom felhívni a figyelmet azokra az igen súlyos anomáliákra, amelyeket az új elgondolásokban felfedezni vélek.
Annak gondolata, hogy az óvadék jogintézményét integrálni kell a zálogjogba már az "új" Ptk. korábbi tervezetében megjelent és ellenvetéseimet három évvel ezelőtt ki is fejtettem.1 Az "új" Ptk. ide vonatkozó szabályainak elfogadásával azonban az integráció megtörténhet, mégpedig a kritizált tervezethez képest súlyosabb ellentmondásokkal. Ezért tartom indokoltnak, hogy erre a kérdésre újból visszatérjek.
A zálogjog és az óvadék jogintézményének a jogrendszerben elfoglalt helyét a jogalkotó - régi magánjogi hagyományaink nyomán - a mai viszonyainknak is megfelelő módon határozta meg. Egybevetve ezeket világosan látható, hogy két jogintézmény tartalma és funkciója világosan különbözik egymástól. A megkülönböztetés szempontjai a következők:
A zálogjog a hatályos Ptk. 251. §-ának (1) bekezdése szerint a zálogjogosult "pénzben meghatározott vagy meghatározható követelésének biztosítására" szolgál. Aligha kell bizonygatni, hogy a zálogjoggal biztosított kötelmi jogi követelés tipikusan hitelezésből (kölcsön, részlet - illetve halasztott fizetés) ered. A pénzkövetelésen felül természetesen találkozhatunk néha olyan szolgáltatással is, amelynek tárgya nem pénz fizetése, hanem egyéb szolgáltatás, de elengedhetetlen, hogy ennek értékét a zálogszerződés megkötésekor pénzösszegben meg lehessen határozni (pl. áru ellenértékének előzetes teljesítése esetén).
Az óvadék ezzel szemben a Ptk. 2004. május 1-je előtt hatályos 270. §-ának (1) bekezdése szerint "valamely kötelezettség" biztosítására szolgált. Ezt követően a jelenleg hatályos rendelkezésben a "valamely kötelezettség" kifejezés helyébe "valamely követelés" kifejezés lépett.
A "kötelezettség" kifejezés használata világosan jelezte az óvadék rendeltetését. Mindenek előtt annak van megkülönböztető jelentősége, hogy a kötelezettségen nem lehetett pénz fizetésére irányuló követelést érteni. Ez következik abból, hogy (mint a következőkben látni fogjuk) az óvadék tárgya elsősorban pénz lehet. Márpedig mi értelme lenne annak, hogy a felek később esedékes pénzfizetési kötelezettség teljesítését úgy biztosítják, hogy a kötelezett a jogosultnak már előre pénzt ad zálogba?
A hatályos szabályozásban szereplő "követelés" kifejezés használata már kevésbé világosan utal az óvadék rendeltetésére, a lényegen azonban nem változtat, hiszen bármilyen kötelezettség teljesítésének igénye belefér a "követelés" fogalmába.
Az óvadék jogintézményének hagyományos rendeltetése: nem pénz fizetésére irányuló kötelezettség teljesítésének biztosítása. A gyakorlatban az óvadékot leginkább elszámolási kötelezettség biztosítására használták. Iskolapélda a régi magyar magánjog oktatása idején: a vendéglős óvadékot kér a főpincértől, vagy a kereskedő a házaló ügynökétől. Ezen felül is célszerűen óvadékkal lehetne biztosítani jelenleg is a jognyilatkozat adására, szindikátusi szerződésben vállalt magatartásra, a bérelt dolog épségben való visszaadására, titoktartásra stb. irányuló kötelezettség teljesítését is.
Az óvadék integrálásának sikerét azonban egyszerűen lehetetlenné tenné az "új" Ptk. 4:102. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezés. Eszerint a zálogjoggal biztosítható lenne a fennálló vagy jövőbeli, feltétlen vagy feltételes, meghatározott vagy meghatározható összegű pénzkövetelés, vagy pénzben kifejezhető értékkel rendelkező egyéb követelés. Nos, az óvadékkal hagyományosan biztosítható kötelezettségeket aligha lehetne a "pénzben kifejezhető értékkel rendelkező követelés" fogalma alá vonni. A példának felhozott kötelezettségeknek nincs pénzben kifejezhető értéke, hanem a kötelezettség megszegése csak utólag keletkeztet pénzkövetelést, amelynek leggyakoribb jogcíme az elsikkasztott pénz visszafizetése, vagy dolog megrongálása, üzleti hátrány előidézése miatt érvényesíthető kártérítés szokott lenni.
Az "új" Ptk.-ba felvett szabályok tehát a valóságban nem az óvadék jogintézményének integrálására, hanem ellehetetlenülésére vezetnének.
A hatályos Ptk. 252. §-ának (1) bekezdése szerint a zálogjog tárgya lehet minden birtokba vehető dolog, átruházható jog vagy követelés.
Mindeddig egy percig sem volt vitás, hogy pénzösszeg nem lehet zálogtárgy. Ennek megfelelően rendelkezik a Ptk. 268. §-ának (3) bekezdése úgy, hogy ha az elzálogosított követelést az adósnak a zálogjogosult kezéhez kell teljesítenie, akkor a beszedett pénzösszegre az óvadék szabályait kell alkalmazni.
Annak a kérdésnek a megoldásával, hogy az elzálogosított értékpapírok milyen zálogtárgynak minősülnek a bírósági gyakorlat igyekezett megbirkózni. Az egyik felfogás azt tartotta meghatározónak, hogy a Ptk. 94. §-ának (2) bekezdése szerint az értékpapírra - ha a törvény kivételt nem tesz - a tulajdonjog szabályait kell megfelelően alkalmazni és ezért az értékpapírt az ingó dologgal vette egy tekintet alá; ezzel szemben a másik felfogás inkább az értékpapír által megtestesített jogot helyezte előtérbe.
A követelések fogalma a legutóbbi időkig világos volt. Fogalmi zavart okozott azonban, hogy a hatályos Ptk. 267. §-ának (3) bekezdése az elzálogosítható követelések közé sorolja "a bankszámlaszerződés alapján fennálló számlakövetelést" is. Bár nem lehet kétséges, hogy a bankszámlán levő pénz kifizetésére irányuló jogosultság nem azonosítható az általában vett pénzkövetelésekkel, a jogszabály a különbségből adódó problémák megoldására alig fordított figyelmet. Csupán kivételt tett az alól a tilalom alól, amely szerint a zálogkötelezett csak a jogosult hozzájárulásával tehet olyan jognyilatkozatot, amely a zálogjogosult kielégítési alapján megszünteti vagy csökkenti. A bankszámla-követelésre ez a tilalom csak akkor irányadó, ha azt a felek a zálogszerződésben kikötötték.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
