Az olvasó számára mindig élvezetes egy tanulmánykötetet kézbe venni, mert akár több, akár egy szerzőtől, de változatos módon olvashat egy adott témáról. Az általunk recenzeált kötet tanulmányainak szerzője, Nótári Tamás munkáságának egyes állomásairól is képet mutatnak a csokorba gyűjtött tanulmányok. Egy kivétellel valamennyi tanulmány megjelent folyóiratokban vagy kiadványokban, többek között hasábjainkon, illetőleg a Magyar Jog, a Collega, az Aetas hasábjain, továbbá középkortörténeti tanulmánykötetekben.
Egy tanulmánykötetnél az első kérdés talán az lehet: mi a tanulmányok összegyűjtésének rendező elve, milyen üzenetet hordoz maga a szerkesztés? Hiszen a szerző munkásságát nyomon követő olvasó egyenként is kézbe vehetné az esszéket, rendezgethetné azokat tematikusan, időrendben vagy más szempontok szerint. Ha azonban maga a szerző határozza meg a csoportosítás szempontjait, saját maga gazdagítja ezzel a korábbi cikkeit egy rendező elv hozzáadásával. Magunk most megkíséreljük ennek a rendező elv bemutatását, amit a nemzetközi hírű klasszikus filológus és bizantinológus Szádeczky-Kardoss Samu előszava a következőképpen foglal össze: "Amint Sókratés védőbeszédében Platón írja, a vizsgálódás nélkül való élet nem embernek való élet. E kötet csokorba szedett válogatást nyújt kedves tanítványomnak, Nótári Tamásnak az elmúlt szűk egy évtizedben megtett s az utóbbi hét esztendőben napvilágot látott tudományos vizsgálódásaiból. Örvendetes e tanulmányok tematikájának sokszínűsége: a görög-római antikvitás jogtörténeti kérdéseit tárgyaló munkák mellett a római vallás- és irodalomtörténet, valamint a koraközépkori egyháztörténet és a humanista irodalom részterületeit vizsgáló írásokat is olvashatunk e kötetben. A varietas delectat elve szerint rendezett válogatást egységesíti a gratius ex ipso fonte bibentur aquae ovidiusi gondolatának kutatási elvként való alkalmazása; ennek szellemében látjuk a köteten végigvonulni a források tiszteletét, a különféle tudományterületek módszereinek és eredményeinek szintetizáló felhasználását, az egyes témák feldolgozása során a filológiai és a történeti metodika szerencsés ötvöződését."[2]
A tíz tanulmány közül az első kettő görög témát érint, a következő három Cicero munkásságával függ össze, ezt két római kori fogalomelemzés követi, majd a három záró tanulmány középkori tárgyú: az avar történelemkutatás egyik hiányának pótlása két részletben, valamint egy humanista retorikatörténeti tanulmány. Így tehát a csoportosítás alapvetően időrendi, nem a cikkek születésének vagy megjelenésének rendje, hanem a kutatott téma kronológiája szerint, ezen túlmenően azonban nehéz nem észrevenni, hogy a szerző - széles érdeklődési köre ellenére - Cicero munkásságának kiemelt szerepet szánt kötetében.[3] (Mindez annál is inkább érthetővé válik, ha tudjuk, hogy a jogászi, klasszikus filológusi és medievisztikai képzettséggel és végzettséggel rendelkező Nótári Tamás a cicerói Pro Murena jog-, vallás- és retorikatörténeti aspektusairól írott PhD-értekezését 2005. március 16-án védte meg a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán.)
Milyen általános képet adhatnánk a tanulmányokról, azok részletező ismertetését megelőzően? Elsősorban azt, hogy tárgyukat nem csupán a szorosan vett római jog, vagy egyáltalán a jog területéről merítik, hanem olyan kérdéseket is tárgyalnak, amelyek korunk jogászai számára a jog kultúrtörténetének megismerése tekintetében érdekes, mi több, alapvető lehetnek. Kit ne foglalkoztatna Iustitia eszközének, a mérlegnek a szimbolikája? A mai kor gyakorló jogászai is mindennap használják - átvitt értelemben - ezt az eszközt mérlegeléseik során. Honnan eredeztették az ókori görögök a bírói hatalmat? E gyökerek ismeretével szellemiségében megalapozottabban ítélkezhet a mai bíró is. Milyen szerepe van a retorikának a jogász munkájában? Kétségtelen, hogy mai napság a szépen formált szónoklatok egyre ritkábbak, különösen a bíróságok előtt, mégsem felejtheti el egyetlen jogász sem, hogy a szó a valódi fegyvere. Honnan ered a tekintély, ez a jogilag nehezen értékelhető, ám mégsem irreleváns fogalom? Sokszor ma is auktoritásokhoz rendeljük hozzá/alá véleményünket, nem a puszta tekintély, de a forrásának meggyőző ereje miatt. Összefoglalóan tehát: a szigorúan
- 399/400 -
vett jogi, dogmatikai okfejtések - így például a "summum ius summa iniuria" jogértelmezési alapelvről írott tanulmány - mellett az összegyűjtött írásokban tárgyalt, a jogelméleti és jogi kultúrtörténeti, valamint történeti és filológiai ismeretek igen jól hasznosíthatók korunk (elsődlegesen a iurisprudentia elméleti aspektusaival foglalkozó) jogászai számára is.
Nem lehet feladatunk a kötet egységeinek, az egyes tanulmányoknak részletekbe menő bemutatása, itt némi önkénnyel kiválasztunk néhány, hozzánk közelebb álló írást, s a többit csak röviden tekintjük át.
A mérleg mint igazságszolgáltatási jelkép elemzése[4] során rendkívül érzékletesen mutatja be a szerző a lélekmérés fogalmának kialakulását, e görög gondolat egyiptomi gyökereit, ugyanakkor végkövetkeztetése sem elhamarkodott: bár van kapcsolat az egyiptomi és a görög - s utóbb a római - gondolatvilág között, a görögök természetesen nem vették át az eredeti eszmeiséget teljes mértékben. A hatást nem csak szöveges emlékek, de tárgyiasult megnyilvánulások (vázaképek) is bizonyítják. A homéroszi ábrázolás egy, már jól körülhatárolható koncepciót takar: a Zeusz mérlegében az emberi sorsok méretnek meg.
Hésziodosz "Munkák és napok" című művének itt tárgyalt, a bírói hatalom működésmódját elénk állító sorainak elemzése[5] során a szerző széles szakirodalmi bázisra támaszkodik - a jogos és igaz bírót bemutató hésziodoszi koncepció felvázolásánál segítségül híva a jogász bölcsészettudományi, illetve a bölcsész jogtudományi érdeklődését. A szerző az alapmítoszok bemutatását követően a Diké/diké itt előforduló fogalmi árnyalatait elemzi, rámutatva azon érdekességre, hogy a már a homéroszi eposzokban is többjelentésű kifejezés Hésziodosznál milyen jelentésekkel gazdagodott, illetve miként módosult.[6]
A Pro Caelio, a Marcus Caelius Rufus védelmében elhangzott beszédet elemző írás figyelemreméltó szerkezete igen olvasmányossá teszi a cikket.[7] (A beszéd magyar fordítását Nótári Tamás az általa fordított, kommentált és bevezetőtanulmánnyal ellátott "Négy védőbeszéd" című kötetben tette közzé.[8]) Először per történeti hátterét elemzi, azután a viszály magvait elhintő Bona Dea-ügyet mutatja be a szerző, majd ezt követően tér rá a retorikai szituáció és a szónoki taktika elemzésére. Szerzőnk írásmódját dicséri, hogy az olvasó szinte maga is hallja és érzi a versengő római családok viszályát, az egymásnak feszülő indulatokat, intrikákat.
A családfői hatalom pozitív jogosultságai közül kettőt elemző írásában a szerző a pater familias bírói jogkörének kialakulását és történeti fejlődését veszi górcső alá.[9] A tanulmány alapos szövegkritikai elemzést is ad a tárgyban fellehető fragmentumok irodalomban elfogadott kiegészítéséről, majd bemutatja az apai potestas körét: a gyermek megölésének hatalmát, amit azonban tizenkéttáblás törvény utáni jogfejlődés szigorúbb korlátok közé szorított. A patria potestas itt tárgyalt másik eleme a gyermek kitevésére irányult, e ponton a fejlődés szintén a korlátozás, illetve a kitett gyermek státuszának mind teljesebbé tétele felé mutatott, míg végül Iustinianus megadta a kitett gyermek számára a teljeskörű status libertatis-t.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
