"Amíg a kétharmados többséget birtokló politikai erő a haszonélvezője a nemzetiségi képviseletet eltorzító szisztémának, aligha érdemes annak demokratizálására számítani - hiába hever a lábunk előtt a megoldás receptje."
Minden, ami a 2022. november 10-ei strasbourgi ítéletben[1] szerepel, a szűk értő közönség számára 2011. november 20-a óta világos volt: ezen a napon nyújtott be Lázár János új választójogi törvényre vonatkozó javaslatot,[2] benne a nemzetiségek számára - papíron - kedvezményesen biztosított mandátumszerzési lehetőséggel. Még a választási rendszerrel foglalkozók körében is kisebbségben vannak azok, akik a nemzetiségimandátum-szerzés módjában és annak következményeiben elmélyedtek volna, de akik megtették, azonnal látták azokat az anomáliákat,[3] amelyekről az Emberi Jogok Európai Bírósága - 2023. április 3-a óta jogerős - ítélete is kimondta, hogy tarthatatlanok.
A határozat szerint a nemzetiségi választási rendszerben, többek között, nem biztosított kellően a választók véleményének szabad kifejezése, valamint sérül a választás titkosságához való jog, továbbá alapvető jogkorlátozás, hogy a 13 magyarországi kisebbségből 11-nek nincs esélye arra, hogy parlamenti képviselőt válasszon.
Arra a teoretikus esetre, ha a belátható jövőben valamikor megszületne a politikai akarat a nemzetiségi képviselet tisztességes, arányos, méltányos, nem mellesleg szabad versengésen alapuló rendszerének megteremtésére, érdemes áttekinteni, hogy a jelenlegi szabályozás mely hibáit kellene mindenképp orvosolni, és mi volna ennek a legszerencsésebb módja.
Ha azt a kérdést kell megválaszolnunk, hogy mi a nemzetiségimandátum-szerzés szabályozásának legfőbb hibája, nincs nehéz dolgunk, sőt, még a laikus közönség számára is érthető: nincs verseny. Még a Kádár-rendszerben is odafigyeltek arra, hogy amikor "választásokat" tartottak, legalább két név szerepeljen a szavazólapon. Ezzel szemben a mai Magyarországon létezik olyan választástípus - jelesül a nemzetiségi képviselők választása -, amely során még a választási versengés látszata sincs meg. A hatályos országgyűlési választási rendszerben ugyanis, ha a választópolgár nemzetiségiként kíván szavazni, akkor (a pártlistákat lajstromozó helyett) egy olyan szavazólapot kap, amelyen az országos nemzetiségi önkormányzat által állított egyetlen lista szerepel, és legfeljebb azt döntheti el, hogy a mellette található egyetlen karikába belerajzol-e egy X-et vagy sem. Nincs olyan szervezet, mozgalom, párt, amely alternatív listát állíthatna, így tehát a választópolgárnak nincs tényleges választási lehetősége. Az országgyűlési választásnak ez az ága ezért nem felel meg a demokratikus versengés alapkövetelményeinek.
További probléma, hogy a kedvezményes mandátumra elvileg mind a 13 nemzeti kisebbség jogosult lehet, de valójában csak a roma és a német kisebbség esetében van reális esély az ehhez szükséges mintegy 20-30 ezer szavazat begyűjtésére, egyszerűen azért, mert a többi 11 nemzetiség lélekszáma az önbevalláson alapuló népszámlálási adatok szerint ennél kevesebb - ahogy azt részletesen kifejti Kovács László Imre,[4] valamint a Fórum rovat további szerzői. Nem túlzás kijelenteni, hogy a szabályozás átveri a nemzetiségeket: a törvény betűje látszólag megteremti a teljes értékű parlamenti mandátum megszerzésének lehetőségét, de a kedvezményes kvótát - nyilvánvalóan előzetes modellszámításokra alapozva - úgy alakították ki, hogy a 13-ból 11 nemzetiségnek esélye se legyen a mandátumszerzésre.[5]
Kétségtelen, hogy ha egy 199 fős parlamentben kedvezményesen szerzett, teljes értékű mandátuma lehetne akár 13 nemzetiségnek (ezek között jó néhány nagyon kis lélekszámúnak is), az alapvetően borítaná fel a politikai erőviszonyokat, aránytalanul hátrányos helyzetbe hozva a pártokat és jelöltjeiket. Mi sem teszi nyilvánvalóbbá, hogy a pártok részéről minden szereplő tisztában van azzal a körülménnyel, hogy legfeljebb két mandátum sorsáról dönthetnek a nemzetiségi listákra leadott szavazatok, mint az, hogy soha egyetlen párt sem sürgette komolyabban a rendszer felülvizsgálatát. Ha ténylegesen tucatnyi mandátummal kevesebben osztozhatnának, bizonyo-
- 62/63 -
san támadták volna az amúgy is vitatott választási rendszernek ezt az elemét (is).
A harmadik, de távolról sem kis jelentőségű probléma, hogy a rendszerbe bele van kódolva a kedvezményes mandátum foglyul ejtésének lehetősége - ami 2018 óta már nem is csak elvi fenyegetettség. A nemzetiségilista-állítás monopolhelyzete ugyanis törvényszerűen bevonzza a nemzetiségi képviselethez fűződőnél erősebb politikai érdeket: aki a listaállításban képes befolyásolni a mandátumszerzésre esélyes nemzetiségi önkormányzat döntéshozóit, az ráteheti a kezét egy vagy akár két nemzetiségi parlamenti mandátumra is. Sőt, annak sincs akadálya, hogy egy párt megszervezze, hogy kellő számú támogatójuk nemzetiségiként regisztráljon, így az ő szavazataikkal "olcsóbban" juthatnak egy de jure nemzetiségi, de facto a párt frakcióját erősítő mandátumhoz.
Eleinte - már magasabb lélekszáma okán is - az Országos Roma Önkormányzat tűnt a leginkább veszélyeztetettnek, végül az eddigi három választás során - eltérő, itt nem tárgyalt okokból - sem a roma nemzetiség, sem az őket esetlegesen kihasználók nem kerültek a kedvezményesmandátum-szerzés közelébe.
A német nemzetiségi listán viszont mind 2018-ban, mind 2022-ben parlamentbe jutott Ritter Imre, akinek kormánypárti kötődése mindig is közismert volt, 2010-ben Budaörsön polgármesterjelöltként is ringbe szállt Fidesz-KDNP színekben,[6] sőt, 2018 óta szinte mindig együtt szavazott a kormányoldallal. Még ha mindez a véletlen műve volna is, akkor is tény, hogy a rendszerben benne van a nemzetiségi mandátummal való visszaélés lehetősége, amellyel hipotetikusan bármely politikai szereplő élhet. Egyelőre nem volt olyan kétharmados parlamenti szavazás, amelynek során Ritter Imre szavazata döntő lett volna, de bármikor előfordulhat a jövőben, hogy akár a minősített, akár az egyszerű többség múlik egy nemzetiségi képviselő parlamenti helyezkedésén.
Adott tehát (1) a választási versengés hiánya, (2) 11 nemzetiség számára a mandátumszerzési mézesmadzag álságossága, (3) a rendszerbe kódolt visszaélési lehetőség. Kérdés, hogy a jóhiszeműen eljárni kívánók hogyan közelítsenek egy esetleges reformhoz; úgy, hogy mindhárom probléma kiküszöbölése sikerüljön.
Először is azt a kérdést kell feltenni, hogy valóban indokolt-e, hogy teljes értékű, kedvezményes mandátumot biztosítsunk a magyarországi nemzetiségek számára; nem volna-e elegendő a szószólói poszt biztosítása.
Erről kell meghozni a politikai döntést, amelyet széleskörű társadalmi egyeztetésnek kell megelőznie. Nem csak a nemzetiségek képviselőit szükséges bevonni a folyamatba, hiszen a teljes politikai közösséget érintő ügyről van szó. Ehhez érdemes volna megvizsgálni, hogy milyen eredményeket ért el 2018 óta az egyetlen teljes értékű mandátummal rendelkező nemzetiségi képviselő, valamint a nemzetiségi szószólók, akik a különböző ciklusokban 11-13 főnyien voltak. Hasznos volna egy kutatás arról is, hogy mennyire elégedettek a munkájukkal a nemzetiségekhez tartozó állampolgárok. Javaslatokat lehetne továbbá tenni arra, hogy milyen jogosítványokkal lehetne még felruházni a szószólókat.
Ha a folyamat végén az a döntés születik, hogy igen, szükség van a teljes értékű nemzetiségi mandátumra, akkor meg kell teremteni annak lehetőségét, hogy mind a 13 nemzetiség számára elérhető kritériumok mentén és tényleges választási versengés révén válasszák meg nemzetiségi parlamenti képviselőjüket az arra jogosultak. Legkésőbb ezen a ponton már a pártok számára is jelentőséggel bírna a módosítás, hiszen már nem 0, 1 vagy 2, hanem 13 listás mandátummal kevesebb jutna nekik. Ezt egyféleképp lehetne ellensúlyozni: az Országgyűlés létszámának drasztikus emelésével. Aligha volna a nagyobb támogatottsággal rendelkező pártok között olyan, amelyik ezt javasolni merné: a parlament létszámának 200 főben való maximalizálása ugyanis a politikai demagógia megkövesedett szimbóluma a mai Magyarországon.[7] Nem látszik tehát olyan reálisan kivitelezhető megoldás, amelynek keretében 13 nemzetiségi képviselő teljes értékű mandátumot szerezhetne - vélhetően ezzel az érintett nemzetiségek is egyetértenek.
A másik lehetőség, hogy lemondunk a teljes értékű kedvezményes mandátumról, de a szószólói mandátum odaítéléséhez valódi versengési helyzetet teremtünk. Megszűnne a listaállítás monopóliuma, a nemzetiségek tehát tényleges választás keretében dönthetnének arról, hogy ki legyen a szószólójuk. Ebben a megoldásban a legtöbb párt egyáltalán nem volna ellenérdekelt, mivel a parlament létszáma nem módosulna. A kormány-ellenzék relációtól távol kerülne a nemzetiségi mandátum ügye, ezáltal ténylegesen a nemzetiségi képviselet megteremtéséről szólhatna a választási versengésnek ez a szelete. A kisebb lélekszámú nemzetiségek diszkriminációja is megszűnne, hiszen mind a 13 nemzetiség azonos feltételek mellett választhatná meg a szószólóját.
- 63/64 -
A nemzetiségi mandátum ezzel a megoldással kikecmereghetne a politikai visszaélések csapdájából is: ha nincs hatása a parlament összetételére, jóval kisebb érdek fűződne az esetleges rosszhiszemű befolyásolásra.
További előny, hogy ebben az esetben semmi akadálya nem lenne annak, hogy a nemzetiségekhez tartozóknak (az egyéni kerületi jelöltekre, illetve a pártlistákra leadott mellett) harmadik szavazatuk is legyen, hiszen ez utóbbival nem befolyásolnák a parlament összetételét. A strasbourgi ítélet ugyanis kifogásolta azt a jelenlegi gyakorlatot is, hogy a nemzetiségekhez tartozó magyaroknak dönteniük kell, hogy pártlistára vagy nemzetiségi listára szavaznak - ez tehát szintén megoldódna.
Felmerülhet, hogy a teljes értékű nemzetiségi mandátum eltörlésével szerzett jogot vennénk el a nemzetiségektől. A 13-ból 11 nemzetiség esetében azonban a hatályos jogszabály csak egy illúziót tart fenn, esetükben tehát nem beszélhetünk szerzett jog elvételéről. A roma és a német nemzetiség esetében ez kétségkívül felmerülhet, éppen ezért volna szükség egy olyan, széles körű egyeztetésre, amelynek keretében kiderülhetne, hogy mik azok a célok, érdekek, értékek, amelyek miatt az egész intézmény fontos, és hogy ezek érvényesíthetők-e a szószólói mandátum jogköreinek kibővítésével, illetve a szószólók megválasztásának demokratizálásával. Biztosak lehetünk benne, hogy lehetséges volna minderről érdemi párbeszédet folytatni, ami minden nemzetiség számára elfogadható eredményt hozna.
A rendszer demokratizálásának nem a nemzetiségek a tényleges akadályai, hanem a zavaros rendszert megalkotó Fidesz ellenérdekeltsége; a magyar kormány 2023 februárjában kérte a strasbourgi döntés felülvizsgálatát,[8] amit hamar elutasítottak.[9] Mivel azonban az ítélet nem tesz ajánlást arra, hogy a jogalkotó milyen módon oldja fel az anomáliákat, és határidőt sem szab hozzá, meglehetősen nagy a kormánypárt mozgástere. Az elmúlt bő 13 év tapasztalata alapján biztosra vehetjük, hogy minden időhúzási keretet ki fog meríteni, és ezt követően sem számíthatunk a demokratikus versengés feltételeinek megteremtésére. Jóval valószínűbb, hogy egy tessék-lássék törvénymódosítással kell beérnünk majd - ha egyáltalán veszik a fáradságot a látszat megteremtésére.
Amíg a kétharmados többséget birtokló politikai erő a haszonélvezője a nemzetiségi képviseletet eltorzító szisztémának, aligha érdemes annak demokratizálására számítani - hiába hever a lábunk előtt a megoldás receptje. ■
JEGYZETEK
[1] Bakirdzi és E.C. Magyarország elleni ügye, 49636/14 és 65678/14 számú kérelmek, az EJEB 2022. november 10-én kelt ítélete.
[2] T/5006. sz törvényjavaslat az országgyűlési képviselők választásáról, 2011. november 20., https://www.parlament.hu/irom39/05006/05006.pdf.
[3] Kovács László Imre: A nemzetiségi képviselet az új választási rendszerben, Választásirendszer.hu, 2011. december 2., https://www.valasztasirendszer.hu/?p=1940340.
[4] Kovács (3. vj.).
[5] A kedvezményes mandátum számításának módja: összesítjük a bejutási küszöböt elérő pártlistákra, illetve a nemzetiségi listákra leadott szavazatokat (a töredékszavazatokat is beleértve; 2018-ban ez 8 865 389 szavazat volt), majd az így kapott összeget először elosztjuk az országos listán megszerezhető mandátumok számával (93-mal), ezzel megkapjuk azt az átlagos szavazatszámot, ami egy pártlistás mandátumhoz szükséges (2018-ban ez 95 326 volt). Ezt az értéket 4-gyel elosztva pedig megkapjuk azt a szavazatszámot, amely egy kedvezményes mandátum megszerzéséhez elegendő (ez a kedvezményes kvóta; 2018-ban ez 23 831 volt). Amely nemzetiségi lista eléri ezt a szavazatszámot, kap egy kedvezményes mandátumot (2018-ban ez a német nemzetiségi listának sikerült, 26 477 szavazattal). Ahány nemzetiségnek sikerül kedvezményes mandátumot szerezni, annyival csökken a pártlisták között kiosztható listás mandátumok száma, így biztosítva, hogy az Országgyűlés létszáma mindenképp 199 fős legyen (2018-ban a 106 egyéni kerületi és az 1 nemzetiségi mandátum mellett 92 pártlistás mandátumot osztottak ki). Azoknak a listáknak a vezetői pedig, amelyekre kevesebb szavazat érkezett, nemzetiségi szószólóként kerülnek be a parlamentbe, tehát nem nyernek teljes értékű mandátumot, a 199 képviselőbe nem számítanak bele.
[6] Budaörs település választási eredményei, Önkormányzati választások, 2010. október 3., elérhető a Nemzeti Választási Iroda honlapján: https://static.valasztas.hu/dyn/ov10/outroot/onktjk3/14/tjk14015.htm#pj14015.htm.
[7] László Róbert - Juhász Attila: A "kisebbparlamen-tezés" csapdájában, Társadalom & Politika, 2010/1, 162-169, http://www.valasztasirendszer.hu/wp-content/uploads/LaszloRobert-JuhaszAttila-AKisebbparlamentezesCsapdajaban_100310.pdf.
[8] Lengyel Tibor: Újabb frontot nyit a kormány, nem hajt végre egy strasbourgi ítéletet, HVG.hu, 2023. február 14., https://hvg.hu/itthon/20230214_Ujabb_frontot_nyit_a_kormany_nem_hajt_vegre_egy_strasbourgi_iteletet.
[9] Lengyel Tibor: Épp most esnek neki a választási törvénynek, de muszáj lesz újra átírni, mert pert vesztett a kormány Strasbourgban, HVG.hu, 2023. május 19., https://hvg.hu/itthon/20230519_Valasztasi_torveny_nemzetisegi_voksolas_per_itelet_kormany_Strasbourg.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző választási szakértő, Political Capital.
Visszaugrás
