- műhelyvita-jegyzet -
2007. január 11-én az Alkotmányjogi Tanszéken oktatók szakmai megbeszélést tartottunk, hogy közösen reflektáljunk a helyzetre, melyben élünk és oktatunk.
- 235/236 -
Schanda Balázs: Magyarországon válság van. Nyíltan megkérdőjeleződött az alkotmányos rendszert hordozó konszenzus. Ugyanakkor a válság, természete szerint, mélyebb egy politikai rendszer, a jog válságánál, és talán mélyebb a jogrendszer mögötti erkölcsi rend válságánál is. A posztmodern kor embere is válságba került, de beszélhetünk egy civilizáció válságáról is, vagy antropológiai válságról.
Az Alkotmány szempontjából mindenekelőtt a politikai közösség (a nemzet) válságára kell reflektálnunk. Nem csak az emberkép változása hat ki az Alkotmány normáinak tartalmára (ha változik a család fogalma, változik az is, hogy az Alkotmány minek a védelmét ígéri, amikor a család védelméről szól), hanem a társadalmi kohézió felbomlása is, ami egyenesen az Alkotmány legitimitását érinti. A nemzeti közösség szolidaritásának hagyományos intézményei egyre kevésbé maguktól értetődőek. A 2004. december 5-i népszavazás csak egy - máig fel nem dolgozott -jele e folyamatnak. Az állam egyfelől tudomásul veszi a kohézió lazulását, másfelől egyes intézkedésekkel maga is gerjeszti e folyamatot. A (fennálló formájában valóban értelmetlen) sorkötelezettség eltörlése (békeidőben) azt az üzenetet hordozhatja, hogy a biztonságról fizetett alkalmazottak és szövetséges hadseregek gondoskodnak - életük kockáztatása árán is. A számlafedezeti nyugdíjbiztosítás megvalósítása, és az egészségbiztosítás piacosításának gondolata is olyan törekvést mutat, hogy a társadalmi szolidaritás helyébe más, inkább piaci alapon működő mechanizmusok lépjenek.
Ha a politikai közösség kohéziója megbomlik, az az Alkotmány legitimitására is hat.
Varga Zs. András: A kérdésről gondolkodva óhatatlanul amerikai hivatkozások jutottak eszembe: "Eisenhower elnök, a homo Americanus religiosus archetípusa nem többet és nem kevesebbet kért a nemzettől, mint a 'hitben való hitet'. 1954-ben így szólította meg az országot: Kormányzásunk teljességgel értelmetlen, ha alapja nem a mélységesen gyökerező vallásos hit - és engem nem érdekel, hogy miben."[1] "[...] Amerika maga lett vallássá. Az amerikai zászló és az amerikai nemzethez tartozás már-már szinte vallásos áhítatot követel és ad az amerikaiak tömegének [..."[2] "Amerika polgári vallása vallásos választ ad arra, amiről az amerikaiak azt hiszik, közös bennük. [...] az amerikai hitvallás protestantizmus Isten nélkül"[3] Nem valamiféle Amerika-vakság miatt idézem ezeket, hanem azért, mert közismert tény, hogy az alkotmány (vagy Alkotmány) iránti tisztelet elvárása amerikai mintát követ a magyarországi közgondolkodásban (amin nem változtat a másik tény, hogy az Alkotmány, mint alaptörvény érvényesítésének technikáit az Alkotmánybíróság az amerikai mel-
- 236/237 -
lett német mintára is alapozva építette ki). Az pedig tapasztalati tény, hogy az alkotmány-tisztelet nálunk nem működik. Kérdés, hogy miért nem, ha egyszer a minta jó volt? Kézenfekvő válaszom az, hogy az amerikaiak hisznek az alkotmányukban, mi, magyarok pedig nem hiszünk a sajátunkban (a történetiben egykor hittek eleink, és annak volt biztosítéka is, a hitlevél és a koronázási eskü).
Valamiféle közmegegyezés nélkül az Alkotmány nem tudja ellátni még a liberális tanoknak megfelelő 'társadalmi minimum' szerepét sem. Ehhez a racionális elfogadottságon (ha úgy tetszik, a pozitív jogi, száraz tudományos és társadalmi cselekvésben megnyilvánuló elfogadottságon) túl más is kell: érzelmi vagy még inkább lelki azonosulás. Az a hit, hogy a dolgok jól mennek és ennek alapja a fennálló (alkotmányos) rend. Nem igaz tehát, hogy az Alkotmány értéke önmagában van: valamire irányulnia kell. (Talán nem erőltetett az összehasonlítás a kánoni joggal, amely nem önmagát tekinti értéknek, hanem az Úr mögötte lévő üdvözítő akaratát.) Másként fogalmazva: az Alkotmány azért nem érték Magyarországon, mert belső értékei nem általánosan elfogadottak, és ebből adódóan a jogrend sem rendelkezik a szükséges minimális elfogadottsággal (ami az önkéntes jogkövetésben nyilvánulna meg). Így alkotmányos rendünket nem a közmegegyezés, hanem kizárólag az erőszak (mint az állam potenciális érvényesítési lehetősége) tarja össze.
Mindennek egyik alapvető oka az, hogy alkotmányos rendünk egy egykor volt aktuális politikai helyzetet kihasználó szellemi elit, szakmailag nagyjából kifogástalan konstrukciója, aminek tényleges társadalmi támogatottsága - különösen 'világos', tudatos, megértett elfogadottsága soha nem volt. Vagyis a jog a jogalanyok feje fölött alakult. A jogalanyok pedig ehhez igazodva (bár nem ennek tulajdoníthatóan) egyfajta poszt-feudális állapotban vannak: az azonnali egyéni hasznosságon túl más szempont nem vezérli őket a közügyek tekintetében. A fennálló alkotmányos rendet ezért nem értékei alapján fogadják el, hanem pusztán hatalmi tényként. Nem véletlen tehát, hogy nincs visszhangja a rendszerváltozás jelentéktelenítésének ("azelőtt is volt Magyarország"): a jogalanyok valóban nem érzik a különbséget a Népköztársaság és a Köztársaság között. (Szomorú tény, hogy az országgyűlés különösebb megfontolás nélkül, mintegy félvállról szavazta meg az Alkotmány módosítását tavaly májusban. Ennek következményeit mutatja a 2006. évi CIX. törvény és az év végi kormányrendelet-dömping: az ellenzék hozzájárult a közigazgatás 'kisbetűsítéséhez', lényegében a rendeleti kormányzáshoz. Érthetetlen, hogy a decemberi jogalkotásnak nem sok visszhangja van, mivel a központi államigazgatást érintő szervezetalakítási jog átruházása a Kormányra akár értelmes és hasznos is lehet, de mindenképpen átalakítja alkotmányos berendezkedésünket.)
Úgy tűnik, hogy az antalli gondolat önmagában kevés: a forradalom - de legalábbis a tömeges változtatási igény - egy rendszerváltozás esetén sem spórolható meg. Kérdés most már, hogy az átugrani sikertelenül megkísérelt lépcsőkre vissza lehet-e lépni legalább? Ha nem, akár pontot is tehetünk. Ha viszont feltételezzük, hogy igen, ha valamilyen technikával mégis el lehet érni egy - bár az aktuális helyzet fényében pusztán hasznossága miatt - ténylegesen elfogadott új alkotmányos állapotot, az vélhetően szintén nem lesz 'amerikai'. A rendszerváltozás lelki kudarca miatt fel kell adni az alkotmányos rend személyes meggyőződésen (annak 'jóságán') alapuló elfogadottságának álmát.
- 237/238 -
Schanda Balázs: Az erkölcsi-közösségi válság táptalaja zavaros gondolatoknak, melyek az alkotmányos rend egészének legitimitását megkérdőjelezik. Az Alkotmány legitimitását alapvetően elfogadottsága adja (nem pedig születésének körülménye). A legitimitás szempontjából több a hozadéka annak, ha egy politikai-társadalmi válságot az Alkotmány mederben tud tartani, mint bármilyen ünnepélyes népszavazásnak. Ugyanakkor, ha az Alkotmány érvényesülése fogyatékossá válik, az alkotmányos rendben súlyos zavarok keletkeznek - melyeket a korrekcióra hivatott intézmények sem orvosolnak - megrendülhet az Alkotmány legitimitása. Az elvesztett legitimitás helyreállítása nehéz feladat.
A legitimitás helyreállítását segítheti, ha - minden rossz tapasztalat ellenére - a polgárok a jogállam intézményrendszerét megelőlegzett és megújuló bizalommal igénybe veszik.
Salamon László: Már évek óta érzékelhetőek olyan folyamatok, melyek a demokratikus jogállam működésére kedvezőtlenül hatnak. Itt elsősorban a parlamentarizmus intézményének bizonyos fokú erodálódására gondolok, melyek a különböző politikai történések révén a szélesebb közvélemény által is érzékelhetőek. Ennek jeleit többek között a tantárgy oktatása során is megtapasztalhatjuk. Én legalábbis részben ezzel magyarázom a tantárgy iránti hallgatói érdeklődés bizonyos mérvű csökkenését. Évek óta erősödik bennem az az érzés, hogy ebben jelentős szerepet játszik a 'sein' és a 'sollen' - az alkotmányjog világában egyre inkább előtérbe kerülő - ellentmondása. A 2006-os országgyűlési választás után bekövetkezett politikai események pedig kifejezetten komoly kérdőjeleket vetettek fel a törvényhozó és a végrehajtó hatalom alkotmányjogilag körülírt viszonyának, illetve egyes emberi jogok helyzetének hazai alakulásával kapcsolatosan.
Balogh Zsolt: A Magyar Köztársaság Alkotmánya egy jogállam Alkotmánya. Az 1989-es és 1990-es módosítások által sajátos identitással rendelkezik. Ez az identitás egyrészt a szabadságjogok, az emberi jogok állam általi messzemenő tiszteletben tartását fejezik ki, másrészt ennek az Alkotmánynak van szociális karaktere (bár ez sokak által vitatott), harmadrészt az Alkotmány hangsúllyal hívható fel a jogbiztonság érvényesülése szempontjából. E három szempont egyidejű jelenléte biztosította Magyarországon a békés rendszerváltoztatást, s adta meg a jövő számára a társadalmi békét, az egyensúlyt. E szempontok bármelyikének megváltoztatásához (már amennyire megváltoztatható) alkotmánymódosítás kell, azaz teljes konszenzus a parlamenti pártok között, de még a pártpolitikai konszenzussal kísért identitás-váltás is kockázatos a status quo megbontása miatt. A konszenzus nélküli váltás azonban a béke messzemenő kockáztatásával jár, és szükségképpen veti fel azt a kérdést, hogy volt-e rendszerváltozás? A szabadságjogok, a szociális jogok és a jogbiztonság szempontjainak értékelését kezdjük a végén.
A jogbiztonság elsősorban az állampolgárok védelme szempontjából fontos. Ha az állam elvárja a jogkövető magatartást, akkor ez a másik oldalon, az állam oldalán az előre látható, megismerhető és kiszámítható jogi szabályozás létrehozásának köte-
- 238/239 -
lezettségét jelenti. Így, ha az állam pl. olyan jogi szabályt alkot, amelyben hosszú távú adócsökkentést ígér, az állampolgár joggal bízik ebben, magatartását egy jogállamban hosszú távon erre alapozhatja (e szerint kezd vállalkozásba, vagy épp szünteti azt meg, módosítja tevékenységét stb.). Jogszabályról van szó, tehát többről, mint retorikáról. Mi történik ha ennek az ellenkezője valósul meg, a jogszabályokat módosítják, és a terhek növekednek? Az állampolgár nem hisz az államban és a jogban (hangsúlyozom, hogy nem a politikáról, hanem az Alkotmányról van szó). Mindez az állampolgár jogkövető magatartásának eróziójával jár, a jog devalválódásával. Mire az állam erélyesebben lép fel (pl. fokozza az adóellenőrzés hatékonyságát), az állampolgár pedig még inkább menekülni akar, keresi a kiskaput. Honnan is indult ki ez az egész? A jogbiztonságba vetett hit az Alkotmányba vetett hit is. Az Alkotmány ilyen folyamatot nem enged.
Nézzük a másik szempontot. Az állam társadalmi szerepvállalása tudományos kérdés. A mindenkori kormányoknak természetesen nagy a mozgásterük a tekintetben, hogy visszaszorítsák az államot, vagy épp ellenkezőleg, erősítsék az állam szerepét. Ez a mozgástér azonban nem korlátok nélküli, határt szab az Alkotmány. A magyar Alkotmánynak van szociális karaktere. Ez a - '89-'90-ben kialkudott - szöveg rögzíti a szociális biztonság jogát, valamint az egészségügyi ellátáshoz való jogot is. Az Alkotmány azt mondja, hogy a Magyar Köztárság területén élőknek van joga az egészséghez, s nem azt, hogy az egészségbiztosítási jogviszonnyal rendelkezőknek. Az Alkotmány állami feladattá - s nem üzleti alapon működő szervezetek feladatává - teszi az egészségügyi intézmények biztosítását, az orvosi ellátás megszervezését. A példákat lehetne még sorolni. Én nem szeretnék belemenni abba, hogy az Alkotmány szociális vagy egészségügyi szempontjain túllépett-e az idő vagy sem. Csupán arra szeretnék rámutatni, hogy az Alkotmány szociális karakterét (más megfogalmazásban az állam társadalmi szerepvállalását) alkotmánymódosítással lehet megváltoztatni, azaz kompromisszumot kell kötni benne. Ha nem elég széles a mindenkori kormánynak a mozgástér, s a határokat úgy lépi át, hogy ahhoz nem köti meg a szükséges 'társadalmi szerződést', az alkotmányon kívüli területre téved. A társadalmi szerződésben nemcsak a politikai kompromisszumról, hanem a szakmai közmegegyezésről, a lakossági elfogadottságról is szó van, ahogy volt ez az alkotmányozás, a rendszerváltoztatás időszakában. Visszatérve az egészségügyi példára. Biztosítási jogviszonyhoz kell kötni az ellátást - rendben van. De vajon jogos-e a biztosítottól az ellátás 30%-ának a kifizetését követelni, ha nem a kijelölt orvost, vagy kórházat választja? Azon túl, hogy mindenki legszemélyesebb joga az önrendelkezés körében, hogy melyik orvoshoz megy, de a biztosítási elv következetes érvényesítéséből is következhet, hogy ilyen esetben már ne lehessen kérni plusz pénzt (főleg ne az ellátás 30%-át). Biztosítási elv alapján nem. Ha állampolgári jogon járna, akkor más lenne a helyzet. Egyoldalú előny. Az állampolgárnak nem szabad, de az államnak igen? Az állampolgár pedig ismét nem érzi jól magát (de még csak nem is a betegség miatt). De honnan is indult ki az egész? Nem az Alkotmánnyal van a baj itt sem. Az szövegszerűen még mindig a "Magyar Köztársaság területén élőkről" szól.
S ha már az állam társadalmi szerepvállalásánál tartunk, még egy gondolat. A harmadik évezred államának gondoskodó államnak kell lennie. Új szerep vár rá, meg kell, hogy védje polgárait a globalizáció káros hatásaitól, meg kell, hogy védje a mul-
- 239/240 -
tinacionális cégek 'éhségétől' (a manipulációtól kezdve, a termékek minőségéig számtalan területen), meg kell, hogy védje a környezetszennyezéstől stb. Ehhez 'erős állam' kell. Állami feladat lesz a polgárok védelme a gazdasági hatalomtól. Az 'állam-talanítás', mint tendencia, azonban ezzel épp ellentétes. A rendszerváltást megelőzően nem engedték a gazdaságot a saját törvényei szerint működni, hanem az adminisztráció, a közigazgatás törvényeit kényszerítették rá, a gazdaság tönkre is ment. Vajon mi lesz a végeredmény, ha a közigazgatásra kényszerítik rá, hogy a gazdaság törvényei szerint működjön? Mindennek megvan a saját rendszere, a saját törvényszerűsége, a változtatás csak ezen belül képzelhető el.
S végül a szabadságjogok. Sem idő, sem hely nincs itt, az egyébként már többek által többször körbejárt kérdések: a véleményszabadság, a gyülekezési jog, vagy a személyi szabadság elemzésére. Az Alkotmány a szabadságjogok tekintetében tiszta és világos, ha eltérés van, az nem az Alkotmány hibája. Kevésbé exponált kérdéseket tennék fel: hat-e, és hogyan hat a sajtószabadságra, hogy pl. egyszerűsített közteherviselési hozzájárulást (lényegében könnyített közteherviselést) választhatnak többek között a: "könyv-és lapkiadó szerkesztője, újságíró, rádió-, televízióműsor-szerkesztő, író, [...]"? Hogyan viszonyul a sajtószabadság alkotmányos értékéhez, hogy közszereplők válogatnak, mely sajtónak nyilatkoznak, s melyeknek nem? Vagy - mondjuk az alkotmányos megkülönböztetés alapján - elfogadható-e, hogy pusztán egy adott cégre vonatkozóan születik kedvezménytörvény, csak azért, hogy ne tegye azt, amit tenni akart? S a példákból még nem fogytunk ki...
Visszaugranék a kiindulópontra. Az Alkotmány identitásának megváltoztatásához alkotmánymódosítás kell. Kompromisszum szükséges. Az Alkotmányt érintő változtatásról nem lehet azt mondani, hogy az az Alkotmányt nem is érinti. De a Magyar Köztársaság Alkotmánya egy jó Alkotmány. Nem kell változtatni identitásán.
Schanda Balázs: Az Alkotmánynak a jogalkotás és a jogalkalmazás biztos mércéjeként kell szolgálnia. Az Alkotmánybíróság gyakorlatának elbizonytalanodása, melyet az is jelez, hogy nagy horderejű ügyekben is gyakoriak a különvélemények, illetve szavazategyenlőség mellett születnek fontos döntések, az Alkotmányba vetett bizalom szempontjából is rossz üzenet. Szabályok nyilvánvaló, következmények nélküli áthágása (pl. az államháztartási hiány adatok közzétételi kötelezettsége) és intézmények kiüresedése (pl. vizsgálóbizottságok), súlyukat tekintve önmagukon túl mutathatnak: félő, hogy a jogállam garanciái és intézményei puszta látszattá válnak.
A polgár közvetlenebb tapasztalatokat is szerezhet az Alkotmány érvényesülésével kapcsolatosan a gyakorlatban: rendőrségi fogdán és bírósági tárgyalóteremben, a közigazgatás ügyfeleként, az egészségügyi ellátórendszerben, az oktatásban, óvódától egyetemig.
Salamon László: Mivel a valósághoz történő ragaszkodás az oktatás során (sem) képezheti alku tárgyát, nem térhettünk - és nem térhetünk - ki az általunk tanított alkotmányjogi igazságok, és a valóság között időnként érzékelhető ellentmondások láttatása elől. Ezeket az ellentmondásokat a hallgatók egyébként rendre fel is vetik, azok-
- 240/241 -
ra őszinte választ várva. Hitelünket csak úgy őrizhetjük meg, ha ezeknek a várakozásoknak megfelelünk, de ettől függetlenül ezt követeli tőlünk az oktatói tisztesség is.
Más oldalról nézve viszont ezek a kihívások fokozott lehetőséget biztosítanak számunkra, hogy az alkotmányosság és a jogállamiság kérdéseinek jelentőségét kidomborítsuk, és a hallgatókban az ezek iránti elkötelezettséget megerősítsük. Ezzel teljesebbé válik hivatásunk, mely nem csak egy tételes ismeretanyag elsajátításának biztosításában, hanem az általunk tanított elvekkel való azonosulás elősegítésében is áll.
Schanda Balázs: Amikor alkotmányjogot oktatunk, egyszerre kell értékeket közvetítenünk, tárgyi tudást átadnunk, és összefüggéseket láttatnunk. Az alkotmányjog oktatása hivatalból apologetikus - de természetesen realista (szemben a kutatással, melynek lehet kritikai kiindulópontja). Kritikai szemlélettel csak azután közelíthetünk, ha már adtunk egy hipotézist a hallgatóknak. Hitelesen azonban csak olyan hipotézist tudunk felkínálni, amiben magunk is hiszünk. A helyzet azt igényli, hogy világosan mutassuk be az intézmények mögötti eszmét és értéket, egyértelműen közvetítsük az Alkotmány értéktartalmát, a romboló kritika kísértésének ne engedjünk.
Varga Zs. András: Hát akkor mit és hogyan tanítsunk? Saját válaszom az, hogy egyrészt a hatályos Alkotmányt és kapcsolt részeit, rendszerezett ismeretként. Másrészt az alkotmányosság alapértékeit, a (régi) magyar (és a hatályos) alkotmány történetét, kiemelve a sarokpontokat (kerekasztal, utolsó rendi alkotmányozás, paktum, csendes erózió, 2006. május), és azt a szelíd harcot, amelyet az Alkotmánybíróság folytat az Alkotmány értékeiért. Egy dolgot azonban semmiképpen nem kerülhetünk el: annak bemutatását, hogy alkotmányjogunkban mi képvisel egyetemesnek hitt értéket, és hogy az értékek érvényesülése mennyire esetleges.
Javaslom továbbá, hogy kutassuk a jogrend, és alapja, az Alkotmány mögöttes érvényességének titkait: talán sikerül a természetjogot a laikus gondolkodás számára is elfogadhatóan rehabilitálni, és erre vadonatúj alkotmányjogi teóriát építeni. Ennek társadalmi elfogadtatása segíthetne kiutat találni a posztmodern (és számunkra nagyon is aktuális) zsákutcából. Emellett alighanem nemzetközi sikerünk lenne...
Balogh Zsolt: Hogy mit tanítsunk? Azt hiszem, nincs nehéz helyzetünk e kérdés megválaszolásában. A jogállam, a demokrácia, az alkotmányosság, mint fogalmak tartalma pontosan körülhatárolható, pontosan oktatható. A hatályos Alkotmány ezeknek az értékeknek megfelel. Az alkotmánymódosítás szükségességének sugallása abból a szempontból veszélyt hordoz, hogy 'ellebegtetheti' az alkotmányos értékek állandóságát is. Először ezekkel az értékekkel kell megismertetni a hallgatókat. Megállapodott jogállamban úgy kell viselkedni, ahogy megállapodott jogállamban viselkedni szoktak.■
JEGYZETEK
[1] Paul Johnson: A kereszténység története. Budapest: Európa, 2005, 657.
[2] Matolcsy György: Amerikai birodalom. A jövő forgatókönyvei. Budapest: Válasz, 2004, 84.
[3] Samuel P. Huntington: Kik vagyunk mi? Az amerikai nemzeti identitás dilemmái. Budapest: Európa, 2005, 169., 172
Visszaugrás
