Jogászként - és maradva a hazai családjog körében -, ha szülőkről és gyermekeikről van szó, a szülői felügyelet összefüggésrendszerében gondolkodunk. A szülői felügyelet adja meg a keretét a gyermek gondozásának, s a többi, a szülői felügyelet körébe tartozó feladatnak, kötelezettségnek. Amennyiben a gyermek a családjában nem válik veszélyeztetetté, illetve nincs a szülők között (jog)vita, s nem történik egyéb esemény sem, amely miatt a szülők és gyermekük állami hatóság, jellemzően gyámhatóság vagy bíróság hatókörébe kerülne, az, hogy a szülők hogyan osztják meg egymás között a gyermek ellátásának, gondozásának feladatait, a család ügye marad, bár ennek kutatása sokat elárul a társadalom, a családok működéséről. Amennyiben azonban a szülők a párkapcsolatukat felszámolják, a szülői felügyelet kérdését is rendezni kell. Akár megállapodnak a szülők, akár bíróság dönt, a gyermek érdekében kell a jövőre nézve határozni arról, hogy melyik szülő miként fogja a szülői felügyelettel együtt járó kötelezettségeket ellátni. Ennek keretei között különös jelentősége van a gyermek gondozásában való részvételnek.
A döntés során jogi szempontból a szülők egyenjogúságának, a gyermek legfőbb érdekének, s annak van súlya, hogy azokat a kérdéseket rendezzék, amelyeket a Ptk. szükségessé tesz. Ez annál is inkább fontos kérdés, mert az utóbbi néhány évtizedben előtérbe került a különélő szülők közös szülői felügyelete, sőt, az a megoldás is, amelynek keretei között a szülők felváltva gondoskodnak a gyermekről. Mindezek a kérdések nyilvánvalóan vezetnek ahhoz az igen terjedelmes problémahalmazhoz, amely az anyák és apák szerepéről, feladatairól szól, s amelybe a mind az anyákkal, mind az apákkal szemben külön-külön létező előítéletek, hiedelmek, vélekedések is beletartoznak.
A családszociológia coparenting-nek nevezi azt a jelenséget, amikor két (vagy több) személy látja el a gyermek körüli feladatokat, kötelezettségeket; s azt vizsgálja, hogy ezek a személyek - jellemzően az anya és az apa - miként és hogyan osztják meg a gyermek gondozásával járó különböző teendőket. A Family Science (családok és családi kapcsolatok kutatásával foglalkozó tudományos folyóirat) 2015 végén önálló lapszámot szentelt annak a kérdésnek, hogy miként állnak a coparenting jelenségével kapcsolatos kutatások az Egyesült Államokban és Európában. A coparenting, azaz a szülői feladatok együttes ellátása egyrészt nem könnyen vizsgálható, másrészt pedig igen komplex kérdés, hiszen anyai és apai feladatokról van szó, melyek tekintetében rendkívül sok tényezőnek van jelentősége. Az utóbbiak között említhetők az adott társadalom szokásai és elvárásai, az anyai és apai szerepről való felfogás, az, hogy milyen más segítséget vesznek a családban igénybe, milyen családszerkezetben élnek, melyek a különböző életkorú és helyzetű gyermekek szükségletei, milyen a szülők iskolai végzettsége, milyen munkát végeznek, milyen az időbeosztásuk, hogyan alakult a szülők kapcsolata, egyáltalán együtt vagy különélő szülőkről van szó.
Az alábbiakban néhány kutatást és különösen azok eredményeit, következtetéseit tekintjük át, nem térve ki a tudományosan megalapozott szociológiai kutatások módszertanára és megvalósítására. A táblázatokban összefoglalt számszerű kutatási eredmények igen sokrétűek, az azokból származó következtetések levonása nem jogi szakértelmet igényel, ugyanakkor egyértelműen lehet arra következtetni, hogy nem egyszerű megállapítani, hogyan is működnek az anyák és apák szülői feladataik ellátása során az adott családokban. Figyelemreméltó az is, hogy az egyébként eltérő kutatások milyen megoldások alapján vizsgálják a gyermekkel kapcsolatos feladatokat - jellemzően nem mossák össze a gyermek fizikai ellátását és a gyermekkel való szabadidős tevékenységet, de van olyan kutatás, amely a gyermek programjainak, orvosi ellátásának megszervezését - egyfajta menedzseri feladatkört - is önálló tevékenységnek tekint. A kutatók következtetéseinek bemutatása természetesen nem emelhető ki az adott kontextusból, nem szólva arról, hogy nagyon sok tekintetben további és újabb kutatásokra van szükség.
Nyilvánvalóan nem csak a kutatás módszerének meghatározása összetett feladat, hanem az is, hogy a kutatók miként szerezhetnek egyáltalán adatokat és ismereteket a családok működéséről, a szülők, az anyák és apák feladatainak egymás közötti megosztásáról. Ennek ugyanakkor több tekintetben is jelentősége van: azon túl, hogy sokat elárul a családok működéséről, segítséget nyújthat
- 48/49 -
az apai és anyai szerepek megfelelő megítéléséhez, a körültekintő bírósági és hatósági döntésekhez, valamint hozzájárulhat a gyermek legfőbb érdekének családon belüli érvényesüléséhez.
Angliában az utóbbi 10-15 évben előtérbe került a szülői szerepek vizsgálata, de egyelőre kevés kutatás folyt abban a kérdésben, hogy a szülők miként töltik be együtt szülői szerepeiket.[1] A szülői szerepek együttes betöltésének vizsgálata során lényegében arra fókuszálnak, hogy két olyan személy, akik jogilag a gyermek tekintetében döntéseket hozhatnak és egyúttal gondoskodnak róla, milyen módon látják el együttesen ezt a feladatot - jellemzően az anya és az apa gyermekkel kapcsolatos gondviselői magatartását vizsgálják. Noha Angliában egyre több ún. "szülői programot", azaz szülőket támogató, a szülői szerepet megerősítő, oktató programot szerveznek, amelyek keretei között a szülői képességeket, eszközöket, készségeket igyekeznek fejleszteni, ezek elsősorban az anyákat célozzák és az anya-gyermek kapcsolat tekintetében járhatnak pozitív hatásokkal. Ez annak ellenére így van, hogy a programok nem kifejezetten "anyai", hanem szülői programokként kerülnek meghirdetésre. Miután - óhatatlanul - az anya és a gyermek kapcsolata kerül előtérbe, így a kutatások is ezt a viszonylatot vizsgálják, azaz sem az apák apai készségei, sem az anyák és apák mint szülőpárok gyermekgondozás tekintetében történő együttműködése nem (volt) kutatható. Az utóbbi néhány évben több kutató is megfogalmazta, hogy a szülői programok akkor lehetnének igazán előnyösek, ha nemcsak az anyák szülői kompetenciáit lehetne fejleszteni, hanem az apákéit is, és még ennél is fontosabb lenne, hogy a szülőpárokat érjék el, hiszen a gyermek a szülőpárok alkotta, dinamikusan változó családi rendszerben nő fel.
Huntington és Vetere kutatása a szülőpárokra terjedt ki; olyan szülőpárokat vizsgáltak, akik ötévesnél alacsonyabb életkorú gyermekek szüleiként vettek részt szülői programban. Két dél-angliai, ún. teljes körű szolgáltatást nyújtó szülői programban résztvevő párokat vettek górcső alá; ezekben a programokban a gyerekek hároméves koráig (amennyiben a gyermek fejlődése lassúbb, ötéves koráig) vehetnek részt a szülők. A program középpontjában a gyermek fejlődésének előmozdítása, a pozitív szülő-gyermek kapcsolat kialakítása áll. A kutatás alapját a kitöltött kérdőívek és azok az interjúk jelentették, amelyeket a szülőkkel készítettek; a hat szülőpár közül négy pár élt házasságban és két pár élettársi kapcsolatban, a programban résztvevő gyermekek életkora három hónapostól háromévesig terjedt, a szülőpárok különböző okok miatt vettek részt a programban (alacsony szülői önbizalom, a gyermek magatartási zavarai, koraszülés, alacsony gyermekvállalási életkor, általánostól eltérő családforma).
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
