A helyi adóztatás témakörét érintve Szerzőnk már többször publikált a Jegyző és Közigazgatás hasábjaiban. Jelen írása a helyi adóztatás területén jellemző jogorvoslati lehetőségeket veszi górcső alá néhány bírósági, alkotmánybírósági döntés ismertetését hívva segítségül.
A jogorvoslathoz való jog alkotmányos alapjog, az Alaptörvény [XXVIII. cikk (7) bek.] kimondja, hogy mindenkinek joga van ahhoz, hogy jogorvoslattal éljen az olyan bírósági, hatósági és más közigazgatási döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti. A régi Alkotmány hasonló módon szabályozta [57. § (5) bekezdése] e kérdéskört, és kimondta, hogy a Magyar Köztársaságban a törvényben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti. A jogorvoslathoz való jog a tisztességes eljáráshoz való jogok közé tartozik, mely más alapjogokhoz hasonlóan nemzetközi egyezményekben is szerepel, így például a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egységokmánya 2. cikkének 3. pontjában, valamint az Emberi Jogok Európai Egyezményének 13. cikkében.
A jogorvoslathoz való jog a régi Alkotmány alapján "törvényben meghatározottak szerint" illette meg a jogalanyokat, és az alkotmányos deklarálást meghaladóan már nem került alaptörvényi szinten meghatározásra, hogy mi tekinthető jogorvoslatnak, és annak melyek az alapvető követelményei. Ennek eredményeként a törvényi szabályozásra maradt a jogorvoslati formák, a jogorvoslatot elbíráló fórumok, a határidők megállapítása, és annak meghatározása, hogy hány fokú legyen a jogorvoslati rendszer. Az Alkotmánybíróság gyakorlata dolgozta ki a jogorvoslatokkal kapcsolatos azon elveket, amelyeknek meg kell felelnie egy alkotmányos jogorvoslatnak. Tanulmányomban bírósági - köztük Alkotmánybírósági - döntések ismertetésén keresztül a jogorvoslati lehetőségeket vizsgálom a helyi adóztatás területén, figyelmet fordítva arra is, hogy milyen jogorvoslati lehetőség áll (közvetlenül, vagy közvetetten) az önkormányzatok rendelkezésére.
A jogorvoslathoz való jog eljárási alapjog, mely mindenfajta jogi eljárásban megilleti az érintetteket. A jogorvoslathoz való jog lényege, hogy az állam eljárási garanciákat alakít ki a hibás döntések orvoslására. A közigazgatási jogelmélet[1] szerint jogorvoslat a közigazgatási hatósági eljárás és az ennek során hozott döntések eljárási szabályok alapján történő felülvizsgálata a feltárt hiba orvoslása érdekében, az eljárás vagy a döntés felülbírálatának, azaz a döntés megváltoztatásának vagy megsemmisítésének a jogával. Jogorvoslati eszköz pedig az a törvényben biztosított, nevesített eljárási forma, amelynek eredményeként az azt folytató szerv egy korábban meghozott eljárási vagy érdemi döntést felülvizsgál és szükség esetén felül is bírál. A közigazgatási eljárás azonban lényegesen különbözik más eljárási jogoktól a tekintetben, hogy a törvénysértések elhárítására akkor is lehetőséget teremt, ha a döntés egyébként az ügyfél számára kedvező. Ennek eszközei a hivatalból indítható döntés-felülvizsgálati eljárások.[2]
A jogorvoslat fogalmi eleme az Alkotmánybíróság 22/1995. (III. 31.) AB határozata szerint az, hogy a döntés jogot vagy jogos érdeket sért, mely egyrészt a kifogásolhatóságot jelenti, vagyis azt hogy a jogorvoslat igénybevételének nem előfeltétele a tényleges sérelem igazolása, elegendő erre hivatkozni. Másik fontos eleme a jogorvoslatnak, hogy hibás döntés esetén a jogorvoslati fórum kötelessége a sérelem orvoslása.
Az Alkotmánybíróság 21/1997. (III. 26.) AB határozatában azt emelte ki, hogy a határozat részletes indokolásának hiánya jelentősen korlátozza a jogorvoslat gyakorlásának lehetőségét. Abban az esetben, amikor egyszerűsített határozat meghozatalára kerül sor, és az ügyfél valamely egyedi kérelmet terjeszt elő az eljárás során, nem elegendő a szokványos típusszöveg az indokolásban, mivel ilyenkor csak formálisan van meg az ügyfélnek a jogorvoslathoz való joga, de a hatékony gyakorlása nehézségekbe ütközik. Ebben az esetben ugyanis nem tudhatja az ügyfél, hogy a közigazgatási szerv figyelmét elkerülte-e a beadványa, vagy érdemi véleménykülönbség van az ügyfél és a közigazgatási szerv között.
Az Alkotmánybíróság által kimunkált elvek szerint a jogorvoslathoz való alkotmányos jog érvényesüléséhez elégséges az egyfokú jogorvoslat biztosítása, és a törvényhozó szabad mérlegelésén múlik, hogy ezen túlmenően milyen további jogorvoslati lehetőséget biztosít.[3] Az Alkotmánybíróság a jogorvoslathoz való jogot a rendes jogorvoslatokra vonatkozóan értelmezi, ugyanakkor az AB gyakorlata[4] szerint a bírósági felülvizsgálat a rendkívüli jogorvoslatok közé tartozik. A bírósági felülvizsgálat a jogorvoslathoz való jognak tehát nem eleme, ebből következően a jogorvoslati jog alkotmányosságához nem szükséges, hogy a hatósági döntésekkel szemben rendelkezésre álljon a bírói út, a bírósági felülvizsgálat lehetőségét külön alkotmányi rendelkezés biztosítja. A jogorvoslathoz való joghoz képest a bírósághoz fordulás joga olyan többletlehetőség, amelyet mind az Alaptörvény, mind a régi Alkotmány külön alapjogi védelemben részesít.[5] Az Alkotmánybíróság több határozatában is kifejtette, hogy az alkotmányos-
- 16/17 -
ság kritériumának megfelel olyan fórumrendszer kialakítása, amelyben a közigazgatási eljárásban biztosított jogorvoslatot akár egyfokú bírósági felülvizsgálat követi[6]. A bírósági felülvizsgálattal kapcsolatban az alapjog deklarálásán túl az alkotmányi (alaptörvényi) rendelkezés szűkszavú, a jogi szabályozásra marad a részletek meghatározása. A közigazgatási ügyszakban az ítélkezés főszabályként egyfokú, a fellebbezés korlátozott mértékben lehetséges.[7]
Az önkormányzati önálló gazdálkodás egyik alappillére a helyi adóhatalom elve, vagyis annak törvényi deklarálása, hogy a helyi önkormányzatok - törvényi keretek között - szabadon dönthetnek a helyi adók bevezetéséről és az adó mértékéről. Amennyiben az önkormányzat helyi adó bevezetéséről önkormányzati rendeletet hoz, az adókivetés hatósági határozattal történik, melynek során az önkormányzati adóhatóságok elsőfokú határozataival szemben az adózók (adó megfizetésére kötelezettek) a fellebbezést mint rendes jogorvoslatot vehetik igénybe, mely fellebbezés elbírálása a megyei kormányhivatalok hatáskörébe tartozik. Ez a szabályozás megfelel az Alkotmánybíróság 5/1992. (I. 30.) AB határozatában foglaltaknak, mely szerint a jogorvoslathoz való jog, mint alkotmányos alapjog immanens tartalma az érdemi határozatok tekintetében a más szervhez vagy ugyanazon szervezeten belüli magasabb fórumhoz fordulás lehetősége. A fellebbezéssel megtámadott döntést hozó adóhatóság nincs kötve határozatához, így abban az esetben, ha az adóhatóság egyetért a fellebbezésben foglaltakkal és a megtámadott határozatot (végzést) visszavonja, illetőleg a fellebbezésnek megfelelően módosítja, kijavítja vagy kiegészíti, akkor nincs szükség a fellebbezés felterjesztésére a felettes szervhez. A fellebbezés tehát feltételesen devolutív hatályú jogorvoslati eszköz, mivel a fellebbezés elbírálása tekintetében a döntési jogosultság csak abban az esetben száll át a fellebbezés elbírálására - a törvény alapján - jogosult hatóságra, ha a sérelmezett döntést hozó hatóság a fellebbezésben foglaltakkal nem ért egyet. A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény (Ket.)[8] másodlagos jogforrásnak minősül az adóigazgatás területén, rendelkezései csak akkor alkalmazhatók, ha az adózás rendjéről szóló törvény (Art.)[9] nem tartalmaz az adott jogintézményre vonatkozóan rendelkezést. Figyelemmel arra, hogy az Art. a jogorvoslatok tekintetében részletes szabályokat tartalmaz, a Ket. rendelkezései e tekintetben nem alkalmazhatók. A fellebbezési eljárás során a teljes körű felülvizsgálat elve érvényesül, a felettes szerv a fellebbezéssel megtámadott határozatot (végzést) és az azt megelőző eljárást megvizsgálja tekintet nélkül arra, hogy ki és milyen okból fellebbezett. Alapvetően az első fokon hozott érdemi döntések ellen biztosított a fellebbezés lehetősége, a végzések főszabályként csak az érdemi határozat elleni fellebbezésben támadhatók meg. E főszabály alóli kivételeket, az önálló fellebbezéssel támadható végzéseket az Art. 136. § (3) bekezdése tételesen felsorolja, így önálló fellebbezésnek van helye az első fokon hozott az eljárást felfüggesztő, az eljárást megszüntető, a kérelmet érdemi vizsgálat nélkül elutasító, a bevallás, a bejelentés és a fellebbezés határidejének elmulasztásával kapcsolatban benyújtott igazolási kérelmet elutasító, az iratbetekintési jog korlátozását elrendelő, az adózó ismételt ellenőrzésre irányuló kérelmét elutasító, a visszatartási jog gyakorlásáról hozott, a végrehajtási kifogást elbíráló, az eljárási bírságot kiszabó, az eljárási költség viselésével kapcsolatos, a költségmentességi kérelmet elutasító, valamint a kézbesítési vélelem megdöntése tárgyában hozott elutasító végzés ellen.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
