Halmai Péter Mélyintegráció - A Gazdasági és Monetáris Unió ökonómiája című kötete, amely az Akadémiai Kiadó gondozásában jelent meg 2021-ben, átfogó jelleggel vizsgálja az európai integráció jelenkori helyzetét, valamint annak továbbfejlődését.[1] A kötet által bevezetett "mélyintegráció" megnevezés kijelöli a kötet céljait is, amely egyrészt a jelenlegi integráció elemzése, másrészt a jövőbeni reformok lehetséges irányának bemutatása. Ez a megközelítési mód jelzi a munka aktualitását is, hiszen a felvázolt elméleti keretrendszer "rávetíthető" a jelenkori integrációs lépésekre, valamint a jövőbeni változásokra is - különösen a sokkok és a reziliencia témaköreinek vizsgálata miatt. Az Unió több éve egyfajta állandósult válságkezelési üzemmódban van, melynek kapcsán óhatatlanul felvetődik, hogy a mélyebb integráció és a szupranacionális intézményrendszer jobb ellenálló képességet biztosít-e az EU-nak és a részt vevő tagállamoknak. Így a kötetben a mélyintegráció központi dimenziói az integráció elért vagy "kívánatos" foka (mélység), valamint az ellenálló képesség és konvergencia vizsgálata (homogenitás).
A mű megközelítése nem pusztán közgazdaságtani elemzés, amely az alcímben szereplő "ökonómiai" megnevezésből következne. A jogászi hivatás művelői számára többek között a tágabb értelemben vett integrációs folyamat átfogó elemzése miatt lehet érdekes a mű, a szerző ugyanis az európai integráció kritikai közgazdaságtani elemzése mellett felvállalja egyes alapvető politikai gazdaságtani összefüggések bemutatását is. Sorra veszi a politikai gazdaságtani vizsgálat utóbbi évek jogi és politológiai értelemben vett legfontosabb uniós témaköreit is, egyebek között az integráció nem feltétlenül mélyülést megvalósító eseteinek elemzésével. Ennek keretében tér ki a differenciált (nem egyenlő) integráció és a dezintegráció (különösen a Brexit) lehetőségére is.
A kötet az elméleti alapok lefektetése után a gyakorlati integráció "megvalósulását" az euróövezet fejlődését alapul véve mutatja be, így az elméleti alapok kiindulópontja az 1. fejezetben a gazdasági integráció konstrukciója és az egyes integrációs lépcsőfokok (kereskedelmi liberalizáció, vámunió, közös majd belső piac és gazdasági unió) áttekintése. A tágabb értelemben vett kereskedelmi és növekedési hatásokat[2] sorra véve a szerző elemzi az egyes dinamikus hatásokat, az ágazaton belüli kereskedelmi hatásokat és a tovagyűrűzés témakörét. A kötet 2. fejezete a mélyintegráció elméleti vizsgálati kereteit ismerteti. E kulcsfogalom - túllépve a kereskedelmi integrációban megszokott, szűkebb, jelzős szerkezetkénti értelmezésen - a kötet fogalomrendszerében átfogó leíró kategóriaként a magintegrációt (az adott időpillanatban a legmélyebb integrációt képviselő vívmányok teljességét), valamint a perifériaintegrációt (az EU-tagállamok differenciált integrációját) egyaránt magában foglalja.
A mélyintegráció kettős dimenziójának (mélység és homogenitás) megértéséhez röviden ismertetjük az optimális valutaövezet elméletét, amelyet a kötet 3. fejezete részletesen taglal. Az 1960-as, '70-es években kezdték el azt vizsgálni, hogy mikor lehet érdemes valamely országnak
- 158/159 -
(országcsoportnak) a nemzeti valutájáról lemondania. Az elmélet egésze ugyanakkor a gazdasági integrációk működési mechanizmusát is vizsgálja. Fix árfolyamrendszereket elemezve jutottak arra a következtésre, hogy az ilyen rendszer működésének a kulcsa elsősorban a magasfokú tényezőáramlás (elsősorban munkaerőé) az övezetben részt vevő egyes államok között.[3] A megfelelő munkaerőáramlás képes csökkenteni az érintett nemzetgazdaságok sokkoknak való kitettségét. Továbbfejlesztve az addigi kereteket, kiemelték a gazdasági nyitottság fontosságát, hiszen a kiszámítható és stabil árfolyam a külkereskedelmi forgalomra pozitívan hathat, emellett a monetáris politika kevésbé hatékony külkereskedelmi termékek árbefolyásoló hatása esetén.[4] 1969-ben két további feltételt is megfogalmaztak, így kívánatos, hogy az érintett országokban minél diverzifikáltabb legyen a termelési és fogyasztási szerkezet, hiszen az egyes sokkok nem ugyanolyan mértékben terhelik meg az egyes gazdasági szektorokat, végül pedig kiegyenlítő költségvetési transzfermechanizmus megléte esetén a részt vevő államok között az aszimmetrikus sokkok okozta károkat ellensúlyozni lehet.[5]
Az 1990-es években új elméleti megközelítés jelent meg, amely arra helyezte a hangsúlyt, hogy a monetáris integráció a gyakorlatban milyen hatásokat gyakorol a részt vevő államokra. Az endogenitás bevezetése teljesen új alapra helyezi a belépéssel kapcsolatos feltételeket: ha a monetáris unióhoz csatlakozni kívánó állam előzetesen esetleg csak részben felel meg az optimális valutaövezet elméleti kritériumainak, utólag teljesítheti azokat.[6] Sok esetben azonban az endogenitás alapján feltételezett optimalitás felé való közeledés elhúzódik, vagy nem megy végbe, így kiemelten fontos a mögöttes intézményrendszer szerepe, amely elősegíti az optimális valutaövezet megteremtését (exogén irány).[7] Az európai integráció esetében is az endogén fejlődés mellett egyre inkább azt vizsgálták, hogy az integrációs lépcsőfokok révén létrejövő intézményrendszer miképpen hat az optimális monetáris integrációra.
A kötet 4. fejezete az elméleti megalapozást követően a Gazdasági és Monetáris Unió meglévő rendszerét (GMU 1.0) elemzi - kitérve a monetáris politika eszközrendszerére. A kötet 5. fejezete veszi sorra az egyre kiépítettebb intézményrendszer egyes elemeit, így a gazdaságpolitikai koordináció, a fiskális politika és a Stabilitási és Növekedési Paktum keretrendszerét. A 6. fejezet a gyakorlati problémák feltárásán keresztül mutatja be a GMU szerkezeti problémáit - így a fiskális politikák koordinálásának nehézségeit és a fiskális fegyelem hiányát, valamint az Unió költségvetésének korlátozott redisztribúciós képességét. A 7. fejezet a homogenitás megvalósításának alapmechanizmusai keretében ismerteti az euróövezeti konvergenciamechanizmusokat. Utóbbi felöleli a konvergencia különböző modelljeinek elemzését (nominális, reál, társadalmi, ciklikus, strukturális).[8] A homogenitás további alapmechanizmusainak és a rezilienciának az elemzésére a kötet 8. fejezetében kerül sor, ahol az elemzés behatóan tárgyalja a sokkokkal szembeni sebezhetőséget, a sokkelnyelő képességet, de az adaptív jelleget is a sokkok miatt változó környezetben.
A mű a jövőbeni integrációs változásokat is sorra veszi, miután ez a mélyintegrációs elemzés bevezetőben említett második, de nem kevésbé jelentős célja. A 9. fejezet a GMU 2.0 reformcsomag[9] részletes elemzésével kitér a pénzügyi, bank- és fiskális unió, valamint a közös költségvetési rendszer kiteljesítésének egyes lépéseire. A szerző ezáltal rávilágít arra, hogy az integrációs reform alapvető iránya a szolidaritás és a felelősség együttes mélyítése, valamint a tagállamok reziliens gazdasági és szociális struktúrák irányába történő konvergens elmozdulása. Az már más kérdés, hogy az egyes tagállamok hajlandósága ehhez mennyiben adott. Érdemes emlékeztetni a német Szövetségi Alkotmánybíróság és az Európai Unió Bírósága közötti 2020. évi vitára, amely az EKB 2008-as válság kezelésére szánt kötvénykibocsátása miatt alakult ki. Felmerült, hogy az így bevezetett PSPP (Public Sector Purchase Program) kötvényprogram mennyiben egyeztethető össze az uniós joggal (a jegybanki finanszírozás tilalmának megsértése és az EKB
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
