"Az EU nem állam, az államon belül kialakított alapelvek már ezért is csak korlátozottan vihetők rá át. Mindenekelőtt olyan tagállamokból tevődik azonban össze, amelyekben a demokrácia, jogállam stb. különféle koncepciói vannak érvényben. Ezért a többi tagállam alkotmányos hagyományait is figyelembe kell venni: a GG 23. cikk 1. bek. 1. mondat 2. fordulatának mércéi[1] egy az európai alkotmánykötelékben szükségszerűen kialakuló 'közös európai alkotmányjog' elemeivé válnak."[2] Az idézett kommentár úgy véli, hogy az "állam felé törekvés" fontos közjogi állomásának tekinthető majd, ha az európai parlamenti választások szabályai valamennyi tagállamban ugyanazok lesznek, illetve ilyen az egységes büntetőjogi jogintézmények alkalmazása.[3] Ez utóbbihoz kapcsolódhat közvetetten az európai elfogatóparancs,[4] amelynek alapja az Európai Unió Tanácsa által elfogadott az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló 2002/584/IB számú Kerethatározat[5] (a továbbiakban: Kerethatározat). Magyarországon a Kerethatározat szabályait az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló 2003. évi CXXX. törvény rendelkezései között találjuk. E törvény az Európai Unióhoz való csatlakozásunk napján, 2004. május-1-én lépett hatályba, alkotmányossági aggály e törvénnyel szemben nem merült fel (az akkori köztársasági elnök nem kérte előzetes normakontrollját, s utólagos vizsgálatára sem került sor).
Ugyanakkor a "közös európai alkotmányjog" kialakulásának vajúdásos szakaszában a Kerethatározat s így az európai elfogatóparancs igen erős hangot (és visszhangot) hallatott. A Kerethatározat tagállamok általi átvétele számos helyen alkotmányossági aggályt váltott ki, úgy tűnik a "szuverenitás-transzfer" ezen formája elé (különös tekintettel a saját állampolgár kiadatására) több helyen az alkotmány állított akadályt. Portugália és Szlovénia már előre módosította alkotmányát, Franciaország pedig 2003. márciusában vizsgálta felül alkotmányos rendelkezéseit az európai elfogatóparancs alkalmazhatóságát illetően. Utóbb jelentkeztek alkotmányos aggályok három másik tagállamban. Németországban az átültető jogszabályt a Szövetségi Alkotmánybíróság 2005. július 18-ai határozatával megsemmisítette. Ez a döntés - a 2006. július 20-án elfogadott, és augusztus 2-án hatályba lépett törvényig - megakadályozta német állampolgárok átadását, de külföldi állampolgárokét nem. Lengyelországban az alkotmánybíróság 2005. április 27-i határozatával az átültető jogszabályt részlegesen megsemmisítette. A vonatkozó alkotmányi- és jogszabályi konstrukciót módosítani kellett, amelynek nyomán 2006. november 7-től Lengyelország átadja saját állampolgárait azzal a feltétellel, hogy a cselekményt, amely miatt az átadást kérték, Lengyelország területén kívül követték el, és az a lengyel jog szerint is jogsértés. Említhetnénk továbbá, hogy az európai elfogatóparancsot a ciprusi legfelsőbb bíróság 2005. november 7-i határozatával a ciprusi alkotmánnyal ellentétesnek ítélte. Az új szabály 2006. július 28-án lépett hatályba, ami időbeli korlátot szab az állampolgárok átadásának: Ciprus Unióhoz való csatlakozása - azaz 2004. május 1. - után elkövetett cselekmények esetén lehetséges.[6] Prob-
- 310/311 -
lémát okozott a Kerethatározattal összefüggő átadási kötelezettség a belga Advocaten voor de Wereld ügyben is, amelyben a belga Arbitragehof kérelme alapján, 2007. május 3-án előzetes döntéshozatali eljárás keretében az Európai Bíróság is döntött.[7]
Mindezt figyelembe véve feltehetjük a kérdést: az Európai Unió "közös joga" "közös (hasonló) alkotmányossági problémákat" szül?
A fönt vázlatosan bemutatott előzményeknek közük is van, meg nincs is a magyar Alkotmánybíróság 2008. március 11-én meghozott 32/2008. (III. 12.) AB határozatához (a továbbiakban: Abh.). De ne fussunk előre.
1. Az Országgyűlés 2007. június 11-én fogadta el "az Európai Unió, valamint az Izlandi Köztársaság és a Norvég Királyság között az Európai Unió és tagállamai, valamint Izland és Norvégia közötti átadási eljárásról szóló Megállapodás" (a továbbiakban : EUIN-megállapodás) kihirdetéséről szóló törvényt. A köztársasági elnök 2007. június 27-ei keltezéssel - élve az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 36. § (1) bekezdésbe foglalt jogával, előzetes normakontroll kérelemmel - az Alkotmánybírósághoz fordult és kérte a (kihirdető) Törvény 3. §-ába foglalt EUIN-megállapodás 3. cikkének (2) és (3) bekezdése továbbá a (kihirdető) Törvény 4. §-ába foglalt EUIN-megállapodás 3. cikk (4) bekezdéséhez tett nyilatkozat előzetes normakontrollját. A probléma rövid lényege, hogy az EUIN-megállapodás, az ott meghatározott harminckét bűncselekménytípusban nem követeli meg minden esetben, hogy az elfogatóparancs alapjául szolgáló cselekmény a kibocsátó állam joga és a végrehajtó állam joga szerint azonos tényállási elemekkel legyen bűncselekmény. Ezáltal a kettős büntethetőség követelményét eltörli a hasonló tényállások esetén, holott nyilvánvaló, hogy azonos elnevezése mögött eltérő cselekmények húzódhatnak meg. A büntetőjogi tényállás elnevezésbeli azonossága, illetve a tényállási elemek hasonlósága ugyanis egyáltalán nem zárja ki, hogy olyan cselekmény miatt kell átadni saját állampolgárt, amely cselekmény az átadó államban nem tartozik a büntetőjogilag üldözendő magatartások közé.
A felvetett kérdés központi eleme tehát a kettős büntethetőség bizonyos körben való megszüntetése. A köztársasági elnök alkotmányos problémaként az Alkotmány 57. (4) bekezdését jelölte meg. Az indítványban az elnök külön kitér az Alkotmány 57. § (4) bekezdésének szövegében rejlő "magyar jog" kifejezésre abban az összefüggésben, hogy az Alkotmány a nullum crimen elvet kifejezetten (csak) a magyar jogra mondja ki. Így a magyar Alkotmány hatálya alatt a büntetőjogi felelősségre vonás csak akkor megengedett, ha a felelősségre vonás alapjául szolgáló cselekmény az elkövetés időpontjában a magyar jog szerint bűncselekmény, és az elkövető a magyar jogban irányadó valamennyi tényállási elemet megvalósította. Az EUIN-megállapodás azonban épp e követelményt igyekszik bizonyos körben feloldani. Így az Alkotmány 57. § (4) bekezdésével ellentétes az a szabály amely úgy hatalmaz fel magyar hatóságokat a büntetőjogi felelősségre vonásra irányuló cselekmény elvégzésére, hogy az ennek alapjául szolgáló cselekmény az elkövetés időpontjában a magyar jog szerint nem bűncselekmény.
Végezetül a köztársasági elnök indítványa azzal zárul, hogy az EUIN-megállapodás nem következik szükségszerűen sem a nemzetközi jogi kötelezettségből, sem pedig az Európai Unió jogából. Mindezekre tekintettel kérte a kihirdető törvény jelölt rendelkezései alkotmányellenességének megállapítását.[8]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
