"... minden embert közös kötelékek forrasztanak eggyé, kultúrájuk közös örökséggé áll össze... Ez a törékeny mozaik bármikor darabokra törhet."
(az állandó Nemzetközi Büntetőbíróságot felállító Római Statútum Preambuluma)
A delicta iuris gentium fogalma alatt a természetes személyek nemzetközi büntetőjogi felelőssége értendő.[1] A magánszemélyeket terhelő ezen büntetőjogi felelősség a nemzetközi jog bizonyos szabályainak megsértéséből ered, és így közvetlenül a nemzetközi jogon alapul.
Ez esetben maga a nemzetközi jog az, amely meghatározza, mi tekintendő bűncselekménynek, mik az egyes bűncselekmények elemei, milyen tényállások tekintendők relevánsnak, milyen feltételek megléte esetén lehetséges, ül. szükséges a felelősség megállapítása, és milyen körülmények között, milyen eljárásban, milyen büntetéseket kell kiszabni.
A delicta iuris gentium fogalma alá sorolandó bűncselekmények nem csupán azzal nyerik el ilyen minőségüket, hogy velük kapcsolatban nemzetközi jogalkotás történt. Hiszen létezik számos olyan büntetőjogi tárgyú nemzetközi szerződés, melyekben meghatározott delictumok nem sorolhatók e fogalomkör alá.[2]
A delicta iuris gentium körébe tartozó bűncselekmények minőségileg többet, mást jelentenek. Többet és mást, hiszen a nemzetközi közösség alapvető értékeit, meghatározó érdekeit sértik és veszélyeztetik. A nemzetközi közösség egésze szempontjából a legsúlyosabb bűncselekményeknek minősülnek.
A delicta iuris gentium fogalma alá sorolandó bűncselekményeket gyakran mint nemzetközi bűncselekményeket aposztrofálják. Ez a szóhasználat azonban félreértésre adhat okot, hiszen könnyen összemosódhat két alapjaiban különböző kategória. A nemzetközi bűncselekmény és a nemzetközi bűntett fogalma ugyanis - látszólagos egymást fedésük ellenére - határozottan eltérő tartalommal bír.
Míg a nemzetközi bűncselekmény fogalma a magánszemélyek felelősségével mutat kapcsolatot, addig a nemzetközi bűntett kategóriája az államok felelősségének kérdéskörébe tartozó meghatározás.
Az ENSZ Nemzetközi Jogi Bizottságának nemzetközi jogsértések miatti, államokat terhelő nemzetközi felelősségről szóló tervezete a jogsértésen belül két kategóriát különböztet meg: a nemzetközi delictumokat és a nemzetközi bűntetteket. Míg az előbbi fogalom az ún. szokásos nemzetközi jogsértéseket fedi le, az utóbbi súlyosabb tényállásokat takar (úgymint az erőszak tilalmának megszegése, genocídium, az emberi jogok és a humanitárius nemzetközi jog alapvető rendelkezéseinek megsértése, vagy akár a környezet súlyos károsítása).
Sokan nem értenek egyet ezzel a megkülönböztetéssel. Ezek szerint egyes államokról mint "bűnöző államokról" kellene beszélnünk? - teszik fel cinikusan a kérdést. Az ENSZ Közgyűlése 1999-ben mégis úgy határozott, a nemzetközi delictum - nemzetközi bűntett fogalompárt fenn kell tartani. A megújult tervezetben azonban a nemzetközi bűntett kifejezést felváltja "a nemzetközi közösség mint egész szempontjából fontos kötelezettség megszegése" kitétel.
Így mivel nemzetközi bűntett és nemzetközi bűncselekmény nem egymást fedő fogalmak, helyesebb a latin kifejezés, a delicta iuris gentium használata a magánszemélyek által elkövetett nemzetközi bűncselekmények megjelölésére. Az angolszász szövegkörnyezetben gyakran alkalmazott - és helyesen használt - kifejezés a crimes under international law erre a kategóriára, mely szinte tükörfordítása a latin definíciónak: a nemzetközi jog alapján üldözendő és büntetendő bűncselekményeket takarja.[3]
- 136/137 -
Indokolt a delicta iuris gentium más területektől való elhatárolása mellett az érintkezési pontokra is ráirányítani a figyelmet. A nemzetközi jognak ugyanis léteznek olyan szegmensei, melyek számos vonatkozásban kapcsolódnak a delicta iuris gentium fogalomköréhez. Ezek pedig elsősorban a nemzetközi emberi jogi rendszer és a humanitárius nemzetközi jog.
III/1. Delicta iuris gentium - emberi jogok: A delicta iuris gentium intézménye és az emberi jogi védelmi rendszer voltak azok, melyek együttesen járultak hozzá az addig kizárólag államközi viszonylatokban gondolkozó nemzetközi jog talapzatának meglazításához, és világítottak rá arra, hogy az egyénnel is számolni kell a nemzetközi jog alanyainak egyikeként. (Az egyik vonatkozásban a nemzetközi jog jogokat ruház az egyénekre, a másik vonatkozásban kötelezettségeket.)
A két terület közti kapcsolat ezen is túlmutat. Hiszen nemzetközi síkon büntető tényállások megfogalmazásával, és ezek elkövetőinek büntetni rendelésével voltaképp az általánosan elfogadott emberi jogok közvetett védelmét is megteremtik.
A jogterületek szervezeti, intézményi szinten is összefonódnak. A két ad hoc nemzetközi büntetőbíróság ugyanis, melyek a volt Jugoszláviában és Ruandában elkövetett nemzetközi bűncselekményeket hivatottak vizsgálni, és a felállítandó állandó Nemzetközi Büntetőbíróság is tág értelemben véve az ENSZ emberi jogi szervezeti struktúrájába igazodik közvetett jogvédelmével.
Jogalkotási szinten is tetten érhető a kapcsolat. Így például az apartheid-egyezmény azzal, hogy kriminalizálni rendeli az emberi jogok egyik legfontosabbikának megsértését, egyúttal hangsúlyozza az emberi jogi rezsim és a delicta iuris gentium kapcsolatát.
Ezen túl széles körben elfogadott az a nézet, mely szerint az emberi jogok tiszteletben tartásának kötelezettsége nem más, mint a nemzetközi jog feltétlen érvényesülést kívánó normáinak, a ius cogensnek egyike. Márpedig az imperatív szabályok megsértése megalapozza az állam felelősségét, a nemzetközi bűntett megállapításának lehetőségét, azon természetes személyeket pedig, akik ebben a jogsértésben részt vettek, nemzetközi jogon alapuló büntetőjogi felelősség terheli.
Mind az emberi jogok rendszere, mind a delicta iuris gentium megjelenése változást hozott a nemzetközi jog és a belső jog viszonyába. Az államhatalom és az állampolgár közti dialógusba mindkét jogterület révén a nemzetközi jog harmadik félként "belebeszél". Hiszen az emberi jogokat rögzítő nemzetközi egyezmények közvetlenül alkalmazandók, a delicta iuris gentium pedig olyan alapvető állami monopóliumot érint, mint a büntető joghatóság gyakorlása.
III/2. Delicta iuris gentium - humanitárius jog: A delicta iuris gentium és az emberi jogok rendszere szoros összefonódása mellé a nemzetközi jog egy harmadik fontos szegmense, a humanitárius nemzetközi jog is hozzákapcsolódik.
Eleve nem tagadható, hogy az emberi jogi és a humanitárius nemzetközi jogi szabályozás rokon területek. Bár a képlet nem annyira egyszerű, miszerint az egyik terület béke idején, a másik fegyveres összeütközések idején védi az egyént mint individuumot, az érintkezési pontok mégis vitathatatlanok.
Mindhárom jogterület szoros összetartozásának bizonyítékául az 1990-ben felállított, ill. a még csak a létrehozatal kezdeti stádiumában levő ad hoc és permanens nemzetközi büntetőbíróságok szolgálnak. Ezen új intézmények feladata a delicta iuris gentium fogalma alá tartozó bűncselekmények elkövetőinek felelősségre vonása. Joghatóságuk pedig éppen a humanitárius jog, ül. az emberi jogi normák súlyos megsértésére korlátozódik.
E három jogterület kapcsolata azonban már meghatározásukból is kitűnik. J. Pietet szerint a humanitárius nemzetközi jog nem más, mint a nemzetközi jog azon szegmense, melyet a humanitás eszméje hat át, s melynek középpontjában az ember védelme áll.[4] Ez a definíció azonban változtatás nélkül igaz mind az emberi jogi rezsim, mind a delicta iuris gentium intézményére is.
A delicta iuris gentium forrásai közt találunk mind nemzetközi egyezményeket, mind általános nemzetközi jogi normákat.
IV/1. Nemzetközi egyezmények: A nagyszámú büntetőjogi tárgyú nemzetközi egyezmények közül csak kevés tartozik a delicta iuris gentium forrásai közé. Jelesül:
- a genocídium bűntettének megelőzése és megbüntetése tárgyában kötött 1948. évi egyezmény
- az apartheid bűncselekmények leküzdéséről és megbüntetéséről szóló 1973. évi New York-i egyezmény
- a háború áldozatainak védelméről szóló 1949. évi genfi egyezmények
- a kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmód elleni 1984. évi New York-i egyezmény
- az Egyesült Nemzetek személyzetének biztonságáról szóló 1994. évi egyezmény.[5]
IV/2. Általános nemzetközi jogi normák: Az egyezmények mellett a nemzetközi jog általános szabályai is a delicta iuris gentium forrását jelenthetik.
- 137/138 -
Azzal, hogy az ENSZ Közgyűlése a második világháborút követő években felkérte a Nemzetközi Jogi Bizottságot a Nürnbergi Katonai Törvényszék gyakorlatában és ítéleteiben kikristályosodott elvek rendszerezésére, egyben el is ismerte, hogy a nemzetközi jog általános szabályai alapján is lehetséges a magánszemélyek felelősségre vonása, s erre nemcsak az egyezmények szolgálhatnak alapul.
Így tehát léteznek olyan tényállások, melyek alapját mind a nemzetközi szerződésekben, mind az általános szabályok közt megtaláljuk. E párhuzamosságnak azonban meglehet az a hátránya, hogy mivel az egyezmények mindig kompromisszumot kénytelenek tükrözni, nem esik egybe a két különböző forrásból nyert tényállás. S mivel a büntetőjognak alapvető ismérve kell legyen a megbízhatóság, ezért különösen nagy jelentősége van e téren is a kodifikációnak.
A kodifikációs munkálatok már 1947-ben elkezdődtek. Az erőfeszítések a kezdeti időkben nem jártak sok sikerrel. A Nemzetközi Jogi Bizottság munkájának egyetlen eredménye egy ideiglenes tervezet lett. A hidegháborús légkör befagyasztott minden további próbálkozást. Érdemi munkára csak az 1980-as években nyílt újra lehetőség. 1991-ben sikerült is egy ideiglenes, majd 1996-ban egy végleges tervezetet felvázolni az emberiség békéje és biztonsága elleni bűncselekmények kódexe címmel.
Ugyan a végleges tervezet sem vált végül kodifikációs végtermékké, ez korántsem értékelendő újabb kudarcként. Az addigi erőfeszítések ugyanis egy még nagyobb vállalkozást voltak hivatottak szolgálni, mely végül 1998-ban be is teljesült: Rómában elfogadásra került az állandó Nemzetközi Büntetőbíróság felállítását célul tűző egyezmény.
Annak érdekében, hogy a delicta iuris gentiumról rendelkező nemzetközi jogi normák ne számítsanak többnek, mint lex imperfectának, érvényt kell szerezni előírásaiknak.
Ez azonban korántsem jelent egyszerű feladatot. Nem is tekinthető véletlennek a negatív precedensek kiemelkedően magas száma (1. nem került sor többek között se Pol Pot, se Bokassa, Pinochet, Kabila, Somoza, se Hussein rémuralmának megtorlására).
Mi indokolja, hogy ugyan az államok elfogadják a delicta iuris gentium intézményének létezését, elismerik az azonos tárgyú nemzetközi normák létjogosultságát, mégis erőteljesen vonakodnak érvényre juttatásuktól?
Az alacsony hatásfok egyik meghatározó oka az államok önkéntelen idegenkedése az olyan normák végrehajtásától, melyek jelentős mértékben érintik eddig sérthetetlennek hitt szuverenitásukat. Gyakran hivatkoznak még mindig a szuverén immunitás megkérdőjelezhetetlennek hitt elvére is. Sokszor azért marad el a bűnösök felelősségre vonása, mert a tisztán jogi elemeket háttérbe szorítják és eliminálják a politikai megfontolások. Ezért gyakran csak egy erőteljes politikai fordulat, kormány- vagy akár rendszerváltás kell ahhoz, hogy az elkövetett bűnökre méltó választ lehessen adni.
A következő kérdés, hogy ha adott minden - jogi és politikai - feltétel a felelősségre vonáshoz, milyen eszközöket lehet igénybe venni, milyen úton kell elindulni. Erre a kérdésre több válasz is lehetséges.
V/1. Területi joghatóság: Kézenfekvő a lehetősége annak, hogy az elkövető felett maga a területi állam gyakoroljon joghatóságot, vagyis az az állam, melynek területén a bűncselekmény bekövetkezett.
Ennek a megoldásnak jogi akadálya egyáltalán nincsen, hiszen a legtöbb nemzeti büntető törvénykönyv a territorialitás elvét - mint a joghatóságot megalapozó egyik alaptényezőt - elfogadja és alkalmazza.
Jogi nehézség ugyan nem merülhet fel, politikai azonban annál inkább. Gyakran tudhatják ugyanis az elkövetők a területi állam támogatását maguk mögött.
V/2. Személyi joghatóság: Alapul szolgálhat a büntetőeljárás megindításához és lefolytatásához az elkövető és az állam közti állampolgársági jogviszony is. A személyi joghatóság sem mentes azonban a területi joghatóságban is benne rejlő problémáktól.
V/3. Egyetemes joghatóság: Sokan tartják célravezetőnek és hasznosnak az univerzalitás elvének elfogadását és gyakorlatba való átültetését. Az egyetemes joghatóság érvényre jutásával bármely állam jogosult lehet a delicta iuris gentium körébe tartozó bűncselekmény elkövetőjének felelősségre vonására, függetlenül attól, hogy esetleg nincs is szoros kapcsolat az állam és a bűncselekmény között: hiszen a cselekményt nem az ő területén követték el, és az elkövető sem tartozik az állampolgárai közé. Természetesen valamilyen kapocsnak lennie kell, de hogy ez mennyire jelent erős köteléket, változó: megalapozhatja a joghatóságot az a tény, hogy a bűnelkövetőt az állam területén tartják fogva, de az is elegendő indok lehet az eljárásra, ha a sértettek vannak állampolgársági kapcsolatban az állammal.
Ennek a megoldásnak számos előnye, de egyúttal nem kevesebb hátránya is lehet.
1. Pozitívumnak számít mindenképp, hogy az egyetemes joghatóság általános elfogadása jelentős elrettentő erővel bír (hiszen az elkövető nem bújhat ki a felelősségre vonás alól pusztán azzal, ha elhagyja a területi vagy a személyi hatály alapján eljárni jogosult állam területét). 2. Az előnyök közt értékelendő az is, hogy e megoldás nem vonja maga után új intéz-
- 138/139 -
mények, új apparátus felállításának szükségességét, hiszen ráépül a már meglévő és jól funkcionáló rendszerre. 3. Ezzel pedig nem utolsósorban jelentős kiadások is megtakaríthatók. 4. Továbbá időveszteséggel sem kell számolni, ami egy esetleges új fórum, új bíróság működésének megkezdésekor elkerülhetetlen. 5. Ráadásul, mint minden új jelenségnek, egy új bíróság felállításának is meglehet az a kockázata, hogy hatékonyságban alul marad a remélttől. Az univerzális joghatóság alapján induló eljárások effektivitását nem veszélyeztetik hasonló nehézségek.
Mint minden megoldás, ez is rendelkezik azonban néhány negatívummal. 1. Könnyen szolgálhat ugyanis pl. pusztán politikai okokból elindított büntetőeljárások alapjául. 2. De egy fair eljárásban is számolni kell számos nehézséggel. Többek között a bizonyítási eljárásban lehet a szokottnál több akadállyal szembesülni: a bizonyítékok megszerzése, felvétele nem kevés problémát okozhat. 3. A joghatóságok közti ütközések elkerülésére is figyelmet kell szentelni. 4. A gyakorlati nehézségek mellett a decentralizált bűnüldözés jogi akadályai sem elhanyagolhatóak. A nemzeti büntető törvénykönyvek ugyanis többnyire meglehetősen szűk körben szabják meg annak a lehetőségét, hogy a hazai igazságszolgáltatási szervek eljárhassanak külföldi által külföldön elkövetett bűncselekmények ügyében. 5. Problémát okozhatnak az egyes országok jogrendszerei közti eltérések is. Az univerzális joghatóság jegyében eljáró különböző nemzeti fórumok előtt könnyen minősülhet másnak ugyanaz a cselekmény, merőben eltérő büntetések kiszabására kerülhet sor hasonló tényállások mellett. 6. Többen tartanak attól, hogy az egyetemes joghatóság érvényesülése káoszhoz vezethet: reális veszélynek tartják a többszöri eljárások előfordulását, a ne bis in idem elvének gyakori megsértését.
V/4. A nemzetközi büntetőtörvényszékek joghatósága: A delicta iuris gentium elkövetői felelősségre vonásának következő lehetséges modellje a nemzetközi bíróságok keretében történő számonkérés.
Milyen fejlődés vezetett e téren a kezdetektől napjainkig? Milyen mérföldköveket fémjeleznek Lipcse, Nürnberg, Tokió, Arusha, Hága városai? Milyen keretek közt történt az első világháborúban, majd a második világégés során, a ruandai és jugoszláviai konfliktusokban elkövetett szörnyűségek miatti felelősségre vonás? Milyen jogalkotási aktusokban, milyen új intézmények megszületésében öltött testet a nemzetközi közösség egésze által elítélendő legsúlyosabb bűncselekmények elleni küzdelem? Miben csúcsosodott ki ez a folyamat az ezredfordulóra?
VI/1. Az I. világháború: A delicta iuris gentium elkövetőinek nemzetközi bíróságok keretében történő felelősségre vonásának gondolata végigkísérte a 20. századot. Egy-egy súlyosabb konfliktus után rendre felmerült annak szükségessége, hogy a bűnösök cselekedeteit nemzetközi összefogással kell elbírálni.
Egy nemzetközi büntetőbíróság felállításának gondolata első ízben Gustave Moynier-ben, a Nemzetközi Vöröskereszt egyik alapítójában fogalmazódott meg. Elképzelését ekkor azonban tettek még nem követhették.[6]
Az első lépés megtételét a világháború sokkja váltotta ki. Ekkor került sor először természetes személyek felelősségre vonására a nemzetközi jogi normák megsértése miatt. Ezek a kezdeti erőfeszítések azonban korántsem jártak kielégítő eredménnyel. Bár a versailles-i békeszerződés arra kötelezte Németországot, hogy császárát, s rajta kívül 900 katonai és politikai vezetőt, ill. közel 21 ezer háborús bűnökkel vádolt katonát adja át a szövetséges hatalmak által felállított bíróságnak, végül egy kompromisszum eredményeképp a német vádlottak ügyében mégis német hatóság járhatott el. A Lipcsei Birodalmi Bíróság előtt a 900 vádlott közül pedig mindössze 45 felelősségre vonására került sor. II. Vilmos Hollandiába menekült a számonkérés elől.
VI/2. A két világháború között: A két világháború közti pár évtizedben kevés előrelépés történt a nemzetközi büntetőbíráskodás területén. 1937-ben ugyan aláírásra nyitottak meg egy nemzetközi büntetőbíróság felállítását célul tűző egyezményt (mely fórum csupán a terrorizmus elleni nemzetközi konvenció érvényre juttatásában játszott volna szerepet), a szerződés végül nem lépett hatályba.
Hasonló kezdeményezés történt később is: 1948-ban újra felmerült annak lehetősége, hogy egy nemzetközi szerződésnek (ez esetben a genocídium-egyezménynek) nemzetközi büntetőbíróság keretében szerezzenek érvényt. Ekkor az egyre éleződő nagyhatalmi ellentétek hiúsították meg a bíróság felállítását.
De mielőtt így előreszaladnánk, érdemes megvizsgálni, milyen lépéseket is tettek a II. világháború után a bűnösök felelősségre vonása érdekében.
VI/3. A II. világháború: A II. világháborút követően került sor az első, nemzetközi egyezmény által felállí-
- 139/140 -
tott bíróság keretében, nemzetközi jogi normák magánszemélyek általi megsértése miatti büntetőjogi eljárásra. A szövetséges hatalmak által megkötött Londoni Megállapodás alapján felállított Nemzetközi Katonai Törvényszék Nürnberg székhellyel véghezvitte a náci háborús bűnösök felelősségre vonását.
Λ forradalmi jelentőségű persorozatot természetesen számos kritika érte: mind politikai, mind jogi (anyagi és eljárási) ellenvetés. Az egyik legfőbb támadási pont a kettős mérce alkalmazása, a tu quoque elv félretétele volt.[7] Kifogásként hangzott el a visszaható eljárás tilalmának semmibe vétele, a nullum crimen sine lege elvének áthágása is. A bírálók szerint nem jutott érvényre a fegyverek egyenlőségének követelménye. Nehezítette a német védők helyzetét a számukra idegen keresztkérdezéses kihallgatás, az angolszász modellt követő vádhatóság munkája, a vádlott tanúkénti kihallgatása. Csorbult a hallgattassák meg a másik fél is ősi elve. Nem váltott ki elismerést a vádlott távollétében történő ítélkezés gyakorlata sem. Kritikaként merült fel a fellebbezés intézményének hiánya is.
A német főbűnösök mellett sor került a japán felelősségre vonásra is. Ezt a feladatot a Tokióban felállított Távol-Keleti Katonai Törvényszék látta el. (Az eljárásjogi alapjául itt nem egy nemzetközi szerződés, hanem egy politikai megállapodás szolgált: MacArthur tábornok hadparancsa.)[8]
A japán számonkérést is számos kritika érte (többek közt a nürnberginél is erősebb politikai meggondolásai miatt). A (gyakran megalapozatlan) bírálatok ellenére azonban nem szabad Nürnberg és Tokió jelentőségét lebecsülni. Az eljárások precedensértéke vitán felül álló. Vízválasztót jelentettek a nemzetközi büntetőjog területén. Nagy lökést adtak a további munkálatoknak. A kedvezőtlenül alakuló világpolitikai légkör azonban jó időre lefékezte az előrehaladást.
VI/4. A hidegháborús évek: A II. világháborút követően egészen a '90-es évekig kevés eredményt mutathatott fel nemzetközi közösség a magánszemélyek nemzetközi felelősségre vonása területén.
A kezdeti lendület azonban még meghozta gyümölcsét. 1946-ban az ENSZ Közgyűlése megerősítette a nürnbergi törvényszék ítéleteit és az általa elismert elveket, s azokat nemzetközi érvényűvé nyilvánította. Egyúttal felkérte a Nemzetközi Jogi Bizottságot, rögzítse a nürnbergi princípiumokat. A nürnbergi elvek ius cogensszé ugyan sosem váltak, kétségtelen érdemük, hogy új kodifikációs hullámot indítottak el: 1948-ban megszületett a genocídium konvenció, s rá egy évre az 1949. évi genfi egyezmények is napvilágot láttak.
A továbbiakban a nemzetközi büntetőbíróság felállítására irányuló erőfeszítések megfenekleni látszottak. Csupán részeredményeket sikerült elérni. (Jelentőségénél fogva kiemelkedik az erőfeszítések közül az 1973. évi apartheid-egyezmény, mely az egyetemes joghatóság mellett másik alternatívaként egy nemzetközi büntetőbíróságról is rendelkezett.)
A hidegháborús hisztéria lecsengésével a '90-es évekre úgy tűnt, az elméleti háttér mellett immár a politikai feltételek is adottak egy nemzetközi büntető igazságszolgáltatási fórum felállításához. A pozitív változások mellett néhány kevésbé biztató jelenség is napvilágot látott: ismét, és jóval erőteljesebb formában felütötte fejét a nacionalizmus és a fundamentalizmus. A soknemzetiségű államok küszöbön álló szétesése nem sok jóval kecsegtetett.
VI/5. Jugoszlávia: A szétrobbanó délszláv államokban lezajlott sorozatos jogsértések világossá tették, hogy a felelősök nem maradhatnak büntetlenül. Ennek feladata egy új nemzetközi intézményre várt. 1993-ban Hágában az ENSZ keretében megszületett a volt Jugoszlávia területén 1991 óta elkövetett, a nemzetközi humanitárius jogot súlyosan sértő cselekményekért felelős személyek megbüntetésére létrehozott nemzetközi törvényszék (International Criminal Tribunal for the Former Yugoslavia - ICTY).[9]
VI/6. Ruanda: A '90-es évek elején a hutu és tutszi törzsek közt kirobbant konfliktus soha nem látott erőszakhullámot gerjesztett. Az afrikai véres eseményekre az ENSZ a jugoszláv konfliktushoz hasonlóan reagált. A Biztonsági Tanács határozatával - az Alapokmány VII. fejezetére hivatkozva - létrehozta a hágai mellett immár második ad hoc büntetőbíróságot, a Ruandai Nemzetközi Büntető Törvényszéket (International Criminal Tribunal for Rwanda - ICTR) az 1994-ben Ruanda területén, ill. ruandaiak által a szomszédos államokban elkövetett népirtás és a nemzetközi humanitárius jog más súlyos megsértése bűncselekmények kivizsgálására, Arusha székhellyel.
VI/7. Adhoc és permanens nemzetközi büntető törvényszékek (ICTY, ICTR, ICC): A két ad hoc nemzetközi büntető törvényszék a nemzetközi felelősségre vonás útján nagy lépést jelentenek. Felgyorsították azt az évtizedeken át tartó folyamatot, mely a '80-as években új lendületet kapott: most a végső lökést is megadták a folyamat betetőződéséhez. Hamarosan munkához láthat ugyanis a Római Konferencián 1998-ban felállított - már nem ad hoc, helyileg és időbelileg behatárolt, hanem - permanens, állandó Nemzetközi Büntetőbíróság (International Criminal Court - ICQ. A fórum tárgyi joghatósága a nemzetközi közösség egésze által legsúlyosabbnak ítélt bűncselekményekre korlátozódik: a genocídium és az agresszió bűntettére, az emberiség elleni és a háborús bűncselekményekre.[10] A nemzetközi közösség ezen új intézményének kiváló mintául szolgálnak a BT által felállított igazságszolgáltatási szervek. Az ICTY és az ICTR
- 140/141 -
precedenst teremtettek. A minta továbbfejlesztésének feladata már az új bíróságra vár.
VII/1. Az új intézmény jelentősége: Az évezred egyik utolsó nemzetközi szerződésével az államok megteremtették egy új nemzetközi szereplőnek, az állandó Nemzetközi Büntetőbíróságnak az alapjait, s ezzel azt a nemzetközi büntetőrendszer fókuszába helyezték. Az esemény történelmi jelentősége nem vitatható. Kofi Annan ENSZ-főtitkár szerint a hágai székhelyű törvényszék "a remény ajándéka a jövendő generációknak hatalmas lépés az egyetemes emberi jogok, és a rule of law felé vezető úton". A Times of India tudósítója szerint az államok összefogása a 18 tagú bíróság megteremtésére legalább akkora jelentőséggel bír, mint az ENSZ 1945-ös megalapítása. Akkor és most példa nélküli módon, egy magasabb cél érdekében, az államok önként lemondtak szuverenitásuk egy jelentős szegmenséről. Hiszen - ahogy Benjamin Β. Ferencz megfogalmazta - "béke nem létezhet igazság nélkül, igazság nem létezhet jog nélkül, de jog sem bíróság nélkül, ami megmondaná, mi igazságos és mi jogos".
VII/2. Az ICC elhatárolása más nemzetközi igazságszolgáltatási szervektől: Az állandó Nemzetközi Büntetőbíróságot el kell határolnunk a két ad hoc törvényszéktől. Bár ez utóbbiak szolgáltak mintaként a permanens bíróság létrehozatalakor, a különbségek mégis számottevőek. 1) Míg a BT által létrehozott két törvényszék joghatósága csak meghatározott időre és körülhatárolt területre terjed ki, a permanens bíróság az univerzalitásra törekszik. 2) A ruandai és jugoszláv fórumokat az ENSZ BT 5 tagja által elfogadott határozat hozta létre, míg az állandó bíróság 160 állam részvételével megtartott nemzetközi konferencián született meg. 3) A különbségeket az elnevezések is hangsúlyozzák: míg az ad hoc intézményeket mint törvényszékeket, az állandót mint bíróságot emlegetjük (tribunal - court).[11]
Természetesen lényeges eltérés van az állandó Nemzetközi Büntetőbíróság és a Nemzetközi Bíróság között is. 1) Például a peres felek személyében: míg a Világbíróság csakis államok közti konfliktusok megoldására vállalkozhat, az ICC kizárólag magánszemélyek felett ítélkezhet. 2) A Nemzetközi bíróság konkrét ügyhöz kapcsolódó joghatósága csakis a peres felek hozzájárulásával jöhet létre. Ezzel szemben az ICC az alperes bármilyen elfogadó nyilatkozata nélkül megállapíthatja felelősségét. 3) A magától értetődő szervezeti különbségek mellett eltérő a fórumok ENSZ-hez fűződő viszonya is: míg a Világbíróság az ENSZ egyik fő szerve, az ICTY és az ICTR a Biztonsági Tanács alárendelt egységei, az ICC független szervként fog funkcionálni.[12] 4) A Nemzetközi Bíróság statútumának minden ENSZ tagállam ipso facto részese. Ezzel szemben a büntetőbíróság statútumának csak hosszas aláírási, majd ratifikációs procedúrák után válhat egy állam tagjává.
A három intézmény (ICTY, ICC, World Court) ugyan alapvető jellemzőikben különböznek egymástól, mégis egy közös gondolatot képviselnek: a nemzetközi jog minél hatékonyabb érvényesülésének szolgálatában állnak, feladatuk az erő joga helyett a jog erejét érvényre juttatni. Így válik Hága, mindegyikük székhelye, a nemzetközi igazságszolgáltatás fővárosává.
VII/3. Egy állandó nemzetközi büntetőbíróság előnyei: 1) Míg korábban csak az államokkal szemben volt lehetőség szankciók megállapítására, immár az egyének nemzetközi jogon alapuló felelősségre vonásához is adott az elméleti, gyakorlati és az intézményi háttér. 2) Az állandóan működő, reprezentatív intézmény valóban pártatlan, elfogultságtól, revánsvágytól mentes felelősségre vonást biztosít. 3) A hatékonyan működő bíróság visszatartó erőként szolgálhat bármely nemzetközi norma megsértésétől. 4) Az a tény, hogy a permanens bíróság nincs meghatározott időhöz, ill. helyhez kötve, világossá teszi, hogy a nemzetközi normákat köteles mindenki figyelembe venni, tekintet nélkül állampolgárságára, és alkalmazandók minden konfliktusban, területi behatároltságtól függetlenül. 5) A tettesek felelősségre vonása hozzájárulhat a konfliktusok elcsitulásához, a megbékéléshez. 6) Az egyéni felelősség megállapítása megakadályozhatja, hogy a valódi bűnösök megnevezésével egy egész népet, vallási vagy etnikai csoportot megbélyegezzenek, kollektív bűnösként kikiáltva őket. 7) Az állandó bíróság megteremti és őrködik a nemzetközi jog uralma, a rule of international law felett. 8) A nemzetközi szinten történő felelősségre vonás ellensúlyozhatja a nemzeti büntetőjogi rendszer hibáit, hiányosságait. 9) Mintául szolgálhat a nemzeti szinten történő elbírálásnak. 9. Egy pártatlan nemzetközi bíróság által az elkövetőkre kiszabott megfelelő büntetések az áldozatoknak, ill. családtagjaiknak is elégtételt jelenthetnek. A revánsvágyat csírájában elfojtja, mely pedig könnyen egy következő konfliktus melegágyául szolgálna. 10) A bíróság munkája hozzájárulhat az események pontos és valósághű feltárásához, a tárgyalások, bizonyítékok, ítéletek vizsgálata segíthet az események feldolgozásában. 11) Egy valóban hatékonyan működő igazságszolgáltatási szerv mellett nincs szükség katonai beavatkozások, humanitárius segélyakciók finanszírozására.
VII/4. Az állandó Nemzetközi Büntetőbírósággal kapcsolatos problémák: 1) Problémát jelent, hogy a nemzetközi jog ezen új szereplőjének eredményes működése
- 141/142 -
túl nagy mértékben függ - a megfelelő háttérapparátus hiánya okán - a nemzeti hatóságok együttműködésétől. 2) Ha pedig az államok eleget is tesznek az ICC felkéréseinek, a jogsegélykérelmeknek, vonakodva adják a bíróság kezére politikai és katonai vezetőiket. Márpedig a béke és biztonság helyreállítása csakis a fő bűnösök, s nem a mellékszereplők számonkérésével lehetséges. 3) Gyakran a hajlandóság mellett a jogi feltételek is hiányoznak a gyanúsítottak bíróság elé kerüléséhez. A legtöbb ország jogrendje ugyanis kifejezetten tiltja saját állampolgárai kiadatását. 4) A Nemzetközi Büntetőbíróság hatalmas költségvonzatokkal jár - róják fel ellenzői. 5) Sokak szerint a bíróság működéséhez nincsen meg a megfelelő jogi háttér: statútuma mellett jobb híján csak szétszórt nemzetközi szokásjogi normákat hívhat segítségül döntéséhez. 6) A jó néhány vélt vagy valós negatívum mellett egy különös jelentőséggel bír. Számos ország nem képes szakítani a szuverenitása sérthetetlenségébe vetett hitével, és elzárkózik minden olyan, akár előremutató megoldástól is, mely révén szuverenitásán csorba eshet. Márpedig a büntető joghatóság - egy addigi kizárólagos állami monopólium - feladása, és átengedése egy nemzetközi fórum javára, nem minden állam számára emészthető meg. Többek közt az Egyesült Államok, az egyik legdemokratikusabbnak kikiáltott állam is ellene szavazott a hasonló értékeket védeni kívánó bíróságnak (többek közt Irak, Kína, Líbia, Izrael, Jemen "kellemetlen" társaságában találva magát).[13] Veszélyeztetve ezzel azt a több évtizedes folyamatot, ami már úgy tűnt, a több buktató után végül mégis sikert ér el. (Magyarország támogatását fejezte ki a Nemzetközi Büntetőbíróság irányába. 1999. január 15-én megtörtént a Római Statútum aláírása. A ratifikációs munkálatok még folyamatban vannak.)
A nemzetközi jog szabályainak épp úgy érvényesülniük kell, mint a nemzeti normáknak. Az előírások félretétele - mind a belső, mind az államközi viszonyokban - a fennálló rendet fenyegeti. Nemzetközi színtéren a szabályok semmibe vétele veszélyt jelenthet az amúgy is bizonytalan alapokon nyugvó béke és biztonság fennállására.
A nemzetközi jog által preferált értékeket, megkövetelt magatartásokat nem csupán az államok kötelesek tiszteletben tartani. A magánszemélyek sem vonhatják ki magukat e kötelezettség alól. A természetes személyek nem egyedül a belső jogszabályoknak kötelesek engedelmeskedni. Követendő mintául szolgálnak számukra a nemzetközi normák is.
Nemzetközi jogalkotás útján született szabály felrúgása sem kizárólag az állam felelősségét alapozza meg: az egyénét is. Ahogy a belső normák megsértése, úgy a nemzetközi előírásokkal szembeni magatartások sem maradhatnak válasz nélkül.
Az egyén felelősségének megállapítására számos lehetőség adott: történhet akár a területi államban, akár az állampolgárság szerint illetékes fórum előtt, vagy akár - az egyetemes joghatóság alapján - bármely más országban, mely kötelességének érzi a nemzetközi jogsértések miatt a megfelelő számonkérés lefolytatását.
Ahhoz, hogy a nemzetközi jogi rendszer minél biztosabb alapokon nyugodhasson, hatékonyan működő nemzetközi büntetőbíróságokra is szükség van. A 20. század utolsó évtizedében lezajlott intézményi innovációk eredményeként létrejött ad hoc, ill. permanens jelleggel működő bírói fórumok a jövőben hozzájárulhatnak a nemzetközi szabályok minél hatékonyabb érvényesüléséhez. Fellépésükkel José Ayala Lasso napjainkra igaz megállapítása, miszerint az egy ember haláláért felelős gyilkost hamarabb és biztosabban utoléri az igazságszolgáltatás, mint a százezrek életének kioltásáért felelős bűnöst, a jövőben már nem lesz realitás.
A nemzetközi igazságszolgáltatás keretei immár adottak.
"A more peaceful and humane world can only come about
by replacing the force of war by the force of law. "
(Benjamin B. Ferencz) ■
JEGYZETEK
[1] Bruhács János: Nemzetközi jog I. Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs 1998. 207. o.
[2] Ilyen büntetőjogi tárgyú két- vagy többoldalú szerződésre számos egyezmény például szolgálhat: 1. a terrorizmus visszaszorításáról szóló európai egyezményt, a pénzhamisítás elnyomásáról szóló genfi egyezményt, a bécsi egységes kábítószeregyezményt stb. A példákat tovább sorolhatnánk, de nem mint delicta iuris gentiumokat szabályozó jogforrások, csak mint büntetőjogi hatályú nemzetközi egyezmények.
[3] Bár nagyon fontos már a szóhasználat szintjén is elhatárolni az államot, ill. a magánszemélyt terhelő felelősséget egymástól, mégis bizonyos kapcsolat a két kategória közt nem tagadható, és érdemes rá felfigyelni Megtette ezt a Nemzetközi Jogi Bizottság tervezetéhez 1976-ban fűzött kommentár is, mely szerint az állam felelősségét megalapozó nemzetközi bűntettekben részt vevő természetes személyeket nemzetközi jogon alapuló büntetőjogi felelősség terheli. Mindez már a Nemzetközi Bíróság ítéletében is kifejezésre jutott. A genocídium konvenció alkalmazásának kérdésével kapcsolatosan a Bíróság 1996-ban megállapította, hogy a népirtásról - mint a delicta iuris gentium fogalma alá sorolandó egyfajta bűncselekményről - rendelkező nemzetközi szerződés egyszerre több felelősségi formát is elismer: szól mind az államok, mind a természetes személyek büntetőjogi felelősségének feltételeiről.
[4] Bruhács János: Nemzetközi jog III. Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs 2001. 210. o.
[5] A felsorolás nem tekinthető teljesnek, befejezettnek. Ezen egyezmények listája valószínűleg bővülni fog. Többek között a súlyos környezetszennyezésért, vagy az agresszióban való személyes közreműködésért felelősséget megállapító nemzetközi szerződések megalkotása várat mind ez idáig magára. E téren az emberi jogi rendszer sem tekinthető teljes mértékben lefedettnek.
- 142/143 -
[6] Benjamin B. Ferencz: The development of international humanitarian law, in: www.ishr.org/icc.htm 1. o.
[7] Zayas, Alfred-Maurice: A nürnbergi per, In: Alexander Demandt: A történelem nagy perei. Holnap Kiadó, Budapest 1993. 215-216. o.
[8] Kardos Gábor: Nürnberg árnyéka, In: Kende Tamás: Nemzetközi jogi szemelvények és dokumentumok II. Osiris Kiadó, Budapest 2000
[9] Silek Rita: A jugoszláviai nemzetközi büntetőtörvényszék joghatósága, szervezete és eljárása, In: Jogtudományi Közlöny 1998. 5. sz. 152. o.
[10] Rome Statute of the International Criminal Court, in: www.un.org/law/ice/statute (Az agresszióban való részvétel esetén a bíróság majd csak akkor gyakorolhatja joghatóságát, ha sikerül kielégítő definíciót megfogalmaznia erre a bűncselekményre.)
[11] Stauber Péter: Az ENSZ új, állandó nemzetközi büntetőbírósága: előzmények és perspektívák, OTDK-dolgozat, 2000. 37. o.
[12] Egyesült Nemzetek Szervezete: Alapvető tények az ENSZ-ről, kiadja a Tájékoztatási Főosztály, együttműködésben a Magyar ENSZ Társasággal, 2000
[13] Prandler Árpád: A Nemzetközi Büntetőbíróság létrehozása: radikális előrelépés a nemzetközi kapcsolatokban és a nemzetközi jog fejlesztése területén, In: Rostoványi Zsolt: Ars boni et aequi, Tanulmányok az ezredvég nemzetközi rendszeréről Bokorné Szegő Hanna 75. születésnapjára, BKAE Nemzetközi Kapcsolatok Tanszék, Bp. 2000. 35. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző V. évf. joghallgató.
Visszaugrás
