"A játék a végéhez ért. Törökország európai uniós csatlakozási folyamata 53 éve[2] húzódik, nyílt beszédre várunk" - hangzott el Recep Tayyip Erdoğan török elnök Ankarában a parlamenti ülésszak kezdetén tartott beszédében.[3] Štefan Füle új EU bővítési biztos Törökország EU csatlakozásáról a következőket nyilatkozta: "Ha bármikor Törökország csatlakozásáról kérdeznek, hosszútávon optimista vagyok. De az egy más Törökország és egy más Európai Unió lesz."[4]
Európa ellenállása a törökök csatlakozásával kapcsolatban többek által elemzett kérdés. Vannak, akik ebben az EU gazdaságpolitikai megfontolásait, vagy a török belpolitikai helyzetet és az EU által előírt követelmények nem teljesítését látják és a probléma részeinek elemzésében valószínűleg valamennyiüknek igaza van.
A jelen tanulmányban elemzett vallásszabadság biztosításának kérdése és a kritérium mindkét oldalról történő megítélése - véleményem szerint - egy olyan összeegyeztethetetlennek tűnő ontológiai helyzetre világít rá az EU és Törökország között, mely a csatlakozási folyamatok alapvető gátját képezi. A "másik" fogalmának koncepciója a szekuláris nemzetállam Törökország esetében európai gyökerekkel rendelkezik, európai mintára került megfogalmazásra, az ország hivatalos politikája szekuláris, melyre a több száz éves iszlám tradíció a '80-as évektől erős befolyást gyakorolt és az emberi jogi normatívákat, így a vallásszabadság kérdését, az iszlám keretein belül képzelték el. Az alapvetően keresztény gyökerekkel rendelkező Európai Unió szerint egy alkotmányos demokráciában az alapintézmények és döntéshozatali eljárások szintjén el kell fogadni azt, hogy egy társadalomban különböző politikai, erkölcsi és vallási nézetek egymás mellett léteznek. Az iszlám közösségben gondolkozik, a kereszténység egyénekben.
Törökországban a széleskörűen értelmezhető szekularizmus adja meg a vallás és lelkiismereti szabadság politikai keretét, így ennek bemutatása nélkül ez az emberi jog ebben a közösségben nem értelmezhető.
A hivatalos szekularizmus Törökország esetében nem jelent egyet azzal a vegytiszta fogalommal, melyet Mustafa Kemal Atatürk 1937-ben az alkotmányos alapelvek között kinyilvánított. Erős ottomán gyökerekkel rendelkezik és a Török Köztársaság fennállta alatt több ponton formálódott, alakult, a '80-as évektől pedig az egyre erősödő iszlám befolyás alatt létezett. Törökország jelenlegi vezetése pedig láthatólag egyszerre kívánja megvalósítani reiszlamizációs és modernizációs törekvéseit: a török kormányfő személy szerint hithű muzulmán, aki szigorúan betartja a vallás szabályait[5], felesége hidzsábot visel, a nevéhez fűződő politikai törekvések mégis az európai integrációhoz, és a közösségi jogrendhez való igazodáshoz köthetőek.
Jelen tanulmányban a hivatalos szekuláris politika főbb fordulópontjait elemzem. Figyelmet fordítok az iszlám jogi nyelvezet kérdésben kialakított álláspontjára, mely érdekes módon a hivatalos közpolitikával szemben helyezkedik el[6] és jobban harmonizál az EU kritériumokkal, mint a török politika.
Felmerül a kérdés, a vallásszabadság kérdéskörben felmerülő parázson tartott viták mennyire tükrözik az iszlám közösség valódi véleményét és mennyire képezik a török pártok ideológiai fegyvereit?[7]
Bár az Ottomán Birodalom évszázadokon keresztül az iszlám legfőbb képviselője és védelmezője volt, mégsem volt teokrácia. Az ottomán állam politikai és erkölcsi legitimációját az a képessége adta, hogy minden egyes milletnek (vallási közösség) biztosította az autonómiáját és a különbözőségét. A szunnita iszlám nem államvallásként, hanem egy "túlsúlyban" lévő vallásként funkcionált a többi nem "igazhitű" vallási irányzat, szekta, rend mellett.[8]
Ennek a vallásilag és nemzetiségileg is sokszínű birodalomnak az összetartása érdekében az ottomán uralkodók a közjogi szabályaikat nem az iszlám jogból származtatták.[9] A közjog az ottomán alattvalók lakta föld joga volt és a dinasztia uralkodóinak dekrétumaiból állt. Az iszlám jogot elsősorban a személyi jogi kérdésekben és a muszlim közösségen belüli tranzakciókra alkalmazták.
- 31/32 -
Az ottomán kormányzat úgy vonta hatékony ellenőrzése alá az ulemát, hogy tagjait állami funkcionáriusokká tette.[10] Azokat a jogászokat, akik az iszlám jogot interpretálták és kodifikálták jogi iskolákba tömörítette, ezek azonban nem voltak olyan hierarchikus szervezetek, mint a katolikus egyház által felállított jogi iskolák. Az ottomán bürokraták, akik a palotarendszerben szerezték képesítésüket és nem egyházi iskolákban határozott elképzeléssel rendelkeztek a politika és a vallás kölcsönhatását illetően, melyet az államérdek, mint a vallás megőrzésében nélkülözhetetlen tényező jellemzett. Véleményük szerint az állam tartja életben a vallást, éppen ezért prioritást élvez a vallással szemben.[11] A politika kontrollálja a vallást, biztosítja a vallás legitimitását.[12]
Az ottomán közigazgatási gyakorlatot ez a kettősség jellemezte. Az államérdek elsőbbsége állt mindenek felett, amely egyúttal a szent és a szentség védelmében járt el.[13]
Az ottomán birodalom szekularizációja az 1800-as években kezdődött és az uralkodó osztályhoz volt köthető. A reformok elsősorban az igazságszolgáltatási és az oktatási rendszert érintették.[14]
A szekularizáció legfontosabb pontja a Török Köztársaság megalapítása volt. Az új nemzetállam létrejöttét a régi uralkodó osztály tagjaiból álló frakció vezette, akik szükségesnek látták a legitimáció régi alapjának azonnali megváltoztatását. A kemalista politikusok elsősorban egy olyan politikai rendszer megalapítására koncentráltak, amely mentes volt a hatalom vallási és dinasztikus legitimációjától, így a modern köztársaságot szekuláris-nacionalista alapon képzelték el.[15] Ennek keretében először a vallás intézményi struktúráját akarták megszüntetni. 1922-ben eltörölték a szultanátust, 1924-ben megszüntették a kalifátust, az iszlám bíróságokat betiltották, a síremlékeket és szentélyeket bezártak, a misztikus rendeket betiltották. A hagyományos vallási oktatást megszüntették, minden oktatási intézmény a Nemzeti Oktatásügyi Minisztérium ellenőrzése alá került. 1928-ban pedig kiiktatták az alkotmány azon pontját, amely kimondta, hogy "Törökország vallása az iszlám". Ettől függetlenül az iszlám továbbra is a török nemzeti identitás fontos eleme maradt.[16]
Az állam és egyház elválasztásának európai mintájú bevezetésével az iszlám egy időre teljesen a magánélet sáncai mögé szorult, a politikai élet vákuumában pedig egy új állami ideológia, a kemalizmus tört be. Niyazi Berkes történész szerint[17] a saría, azaz a vallásjog leszűkült a családjogi kérdésekre. A Polgári Törvénykönyv szekularizációja pedig hivatalosan is a vallási struktúra jogi dimenziójának bukását jelentette. Az addigi hagyományok és állandó jogi bázis megszűnt.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
