A Pesti Központi Kerületi Bíróság Budapesten az 1998. március 20. napján megtartott nyilvános tárgyaláson meghozta a következő ítéletet.
A bíróság a vádlottat az ellene önkényuralmi jelképek használata vétsége miatt emelt vád alól
felmenti.
Az eljárás során esetlegesen felmerülő bűnügyi költséget a magyar állam viseli.
A vádlott (...) 1991. október 1-jén a Bp., II. ker. Kisrókus u. 23. szám alatt megnyitotta a "MARXIM" Vendéglőt.
A vendéglő bejárata felett kb. 90 cm nagyságú ötágú, elnyújtott szárú vörös csillag világító test található. Ezek négyszögletű világítótestek, oldalain helyezkedik el a hosszirányba nyújtott formájú ötágú vörös csillag.
Ugyanakkor az üzlet cégtáblájaként az utcai homlokzat síkjára merőleges tartórudakra egy, hasonló módon alsó ágaiban megnyújtott alakú vörös ötágú csillag van felfüggesztve. A vendéglő előtt a homlokzati falrészen a vendéglő ablakait két oldalról a fent megjelölt formátumú csillagok díszítik, mintegy 35 cm-es nagyságban.
A bejárat mellett vitrinben van elhelyezve az étlap, amelyen vörös színű, keresztbe tett - az élén fűrészfog rajzolatú - sarló és kalapács látható.
A vendéglő belül egyetlen helyiségből áll, kilenc darab bokszra felosztva. Az asztalok szürkére festettek, rajtuk terítő helyett étlap van elhelyezve. A bal oldali első boksz előtt egy kb. 150 cm nagyságú, kartonból levő vörös ötágú csillag található, rajta Lenin arcképe. Felette különböző szocialista versenymozgalmak emlékzászlói láthatók, mintegy 26 db. A bokszokat drótháló, valamint szögesdrót választja el egymástól, melyekben öt darab kitömött fehér galamb helyezkedik el. A bal oldalon az első boksznál mintegy 90 cm nagyságú vörös csillagot ábrázoló világítótest helyezkedik el, a többi bokszban a falon festett képek, illetve plakátok találhatók. A jobb oldali első boksz mögötti mell-alak régi határőr egyenruhát visel, előtte szöges drótháló található.
A belsőben megtalálhatók még a szocialista időkből származó jelvények, kitüntetések és zászlók. Az étterem étlapját az előzőekben megjelölt fűrészfog rajzolatú sarló-kalapács díszíti. A ételek szocializmusra utaló, azt gúnyos formában megjelenítő fantázianeveket tartalmaznak. A falakon megtalálhatók a húszas évek plakátjai is. A egyik ablakkeret rácsot tartalmaz belülről, amelybe kezek kapaszkodnak.
A szórakozóhely jelenleg is a fent megjelölt formában működik, a belsőben annyi változtatást eszközöltek, hogy a falakra "Grafity" jellegű rajzok kerültek.
A rendszerváltás előtti időből származó jelvényeken, kitüntetéseken, zászlókon feltüntetett vörös csillagon és sarló-kalapácson kívül valamennyi más jelzés torzított formában, azaz az ötágú vörös csillag oldalain hosszirányba elnyújtva, míg a sarló-kalapács fűrészfog rajzolatban látható.
A "C. Z. és Társai" Vendéglátóipari Betéti Társaságot a Fővárosi Bíróság, mint cégbíróság az 1992. szeptember 17-én kelt 01- 06-118705/05. számú végzésével vette cégnyilvántartásba.
A Magyar Szabadalmi Hivatal az 1997. február 27-én kelt, M9300299/1. számú határozatával 142660. lajstromszám alatt a színes-ábrás elnyújtott szárú vörös ötágú csillaggal helyettesített "A" betűt magába foglaló Marxim védjegyet védjegyként lajstromozta és meghirdette a szabadalmi közlöny és védjegy értesítőben.
A bíróság a tényállást C. Z. vádlott vallomása, a rendőri jelentések, a helyszíni szemle jegyzőkönyve, a Marxim Étteremről készült fényképek és eredetiben becsatolt étlap, a cégbírósági iratok, valamint a Magyar Szabadalmi Hivatal iratai alapján állapította meg.
A Fővárosi Főügyészség NF-4499/1994. számú vádindítványában C. Z.-t a Btk. 269/B.§-ának /1/ bekezdés c/ pontjában felvett önkényuralmi jelképek használata vétségével vádolta.
A tárgyaláson résztvevő ügyész a tényállást fenntartva, indítványozta a vádlott felmentését büntethetőséget kizáró ok, a Btk. 27. §-ának /2/ bekezdésében felvett társadalomra veszélyességben való tévedés címén. Indítványozta ugyanakkor a jelképek elkobzását.
A bíróság álláspontja szerint büntethetőséget kizáró ok, valamint elkobzás alkalmazásának jelen ügy-
- 115/116 -
ben nincs helye, a bűncselekmény általános fogalmi ismérvének, a társadalomra veszélyességnek hiányában.
Elöljáróban utalni kell arra, hogy a tényállás vonatkozásában, az ügyben kétségek nem merültek fel. A vádlott mind a nyomozás, mind a tárgyalás során elismerte, hogy a megjelölt formában működik a Marxim Vendéglő. Ezt pedig a rendőri jelentések, nemkülönben pedig a fényképek mindenben alátámasztották. A vádlott maga erősítette meg a tárgyaláson, hogy a fényképek a valóságot tükrözik, a vendéglőben készültek.
C. Z. vádlott bűnösségét mind a nyomozás, mind a tárgyalás során tagadta. Egybehangzó vallomásában elmondta, hogy az étterem nagy népszerűségre tett szert, azt zömében egyetemisták, fiatal értelmiségiek, valamint turisták látogatták. A nyomozás során kitért arra, hogy miféle tv-társaságok, forgatócsoportok, illetve a külföldi média képviselői jártak a vendéglátóipari helyiségben, illetve hogy milyen külföldi utazási könyvekben ajánlják a Marximot. Vallomásában arra is kitért, hogy a hely predesztinálta az éttermet erre a jellegre. Lényeges vallomásából, hogy nem volt célja az, hogy működő ideológiai alapot, vagy hátteret szolgáltasson bárki számára. Semmi nem cáfolja azon nyilatkozatát, a fényképek inkább megerősítik, hogy a húszas-harmincas évek szovjet konstruktivista, illetve akcionista plakát művészetének legjobbjai, valamint két magyar eredetű plakát van a falakon. Kitért arra, hogy azért sem hozhatók kapcsolatba az elmúlt rendszerrel a szimbólumok, mivel az étteremben azok torzított formában, torzított optikán keresztül vannak megjelenítve. Szándékuk szerint fésült humorral kísérelték meg belső építészeti megoldásként megjeleníteni a múlt rendszert. Nyilatkozta továbbá, hogy a belső elkészítésében iparművész és képzőművész barátai, ismerősei is segédkeztek. /nyom.ir. 109-115. oldal/
A tárgyaláson arra is kitért, hogy a büntetést rendelő törvény hatályba léptekor már két éve működött a vendéglő. Megismételte, hogy a vendégek között egyetemisták, üzletemberek, politikusok, sőt jobboldali politikusok is megfordulnak. Vallomásából kiemelendő, hogy sem a kommunista pártnak, sem más pártnak nem tagja és nem is volt a tagja. Kitért arra is hogy nem volt szándékában propagálni a jelképeket.
A nyomozás során készült rendőri jelentések már kitérnek arra a helyszíni szemle jegyzőkönyve által is, alátámasztott tényre, hogy a vörös csillagok alsó szárai megnyújtottak, a sarló jele fogazott, csorbult jellegű, illetőleg az összhatás a kommunista diktatúra torzképét tükrözi gúnyos megjelenítésű formában.
Az étel- és itallapon megjelenő kínálat a szocialista rendszer karikatúrájának fantázianeveit viseli. Az önkényuralmi jelképek megváltoztatott formában láthatók. /nyom. ir. 9-10. old./
Ezt mindenben alátámasztja a helyszíni szemle jegyzőkönyve és a fényképek, valamint az eredetben becsatolt étlap, amely mind az egyes ételek megjelölésénél, mind pedig az ahhoz adott magyarázatokban egyértelműen gúnyos formában tünteti fel a munkásmozgalmi jellegű neveket viselő ételek mögötti tartalmat.
A bíróság teljes mértékben osztja a Budapesti Rendőr-főkapitányság Hivatala Titkársági Osztály Jogi Alosztály vezetőjének 1994. január 27-én kelt feljegyzését. Ez a feljegyzés kitér arra, hogy egzaktan nem határolható el, hogy az önkényuralmi jelképek mely formában tekinthetők szabályosnak, ill. torzítottnak, ezért választ erre a joggyakorlat adhat. /nyom. ir. 15. old./
A bíróság mindezek alapján helyezkedett azon álláspontra, hogy az ügyben a bűncselekmény törvényi tényállásának megvalósulását és erre tekintettel büntethetőséget kizáró körülményt megállapítani nem lehet.
A jogi következmények vonatkozásában a bíróság teljes egészében osztja a Pesti Központi Kerületi Bíróság 5. B. XIII. 20.564/1994/2. számú ítéletében kifejtett álláspontot.
Az 1993. május 21-én hatályba lépett 1993. évi XLV. törvény iktatta a Btk.-ba az önkényuralmi jelképek használatát. A vádban megjelölt minősítés szerint a Btk. 269/B. § /1/ bekezdés c/ pontja alapján, aki horogkeresztet, "SS-jelvényt", nyilaskeresztet, sarlókalapácsot, ötágú vörös csillagot vagy ezeket ábrázoló jelképet közszemlére tesz, vétséget követ el, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg.
A törvényhozó tehát büntetni rendeli olyan jelképek használatát, amelyek - a törvény preambuluma szerint - olyan diktatúrákra utalnak, amelyek semmibe vették az emberi jogokat és a magyar állampolgárok tömeges kiirtásához vezettek. Ezzel kapcsolatban azonban utalni kell arra, hogy a jelképek valamilyen eszmét, eseményt testesítenek meg és megjelenésükhöz, észlelésükhöz mindig valamilyen tudati, érzelmi viszonyulás fűződik. /Btk. Kommentár/
Az adott tényállás vonatkozásában azonban nem lehet elfeledkezni arról, hogy a jelképekhez való tudati és érzelmi viszonyulás - a bíróság álláspontja szerint - akkor éri el a büntethetőség, azaz a bűncselekmény szintjét, ha ez olyan formában és tartalommal történik, amely a jelkép által megjelenített eszmerendszert hamisítatlan formában, az eszmerendszer terjesztésének szándékával jeleníti meg. Nyilvánvaló, hogy a torzított alkalmazás esetén erről nem lehet beszélni.
- 116/117 -
Az előzőeken túlmenően azonban utalni kell arra, hogy egy bűncselekmény megállapításához alapvetően két feltételnek kell megvalósulnia: az adott magatartásnak először is meg kell felelnie a bűncselekménynek a Btk. 10. §-ában foglalt fogalmi ismérveinek, majd illeszkednie kell a Btk. különös részében leírt valamilyen törvényi tényállásba.
A bíróság álláspontja szerint jelen ügyben a bűncselekmény hiánya elsődlegesen a bűncselekmény általános fogalmi elemének, a társadalomra veszélyességének a hiánya miatt nem állapítható meg.
A Btk. 10. §-ának /1/ bekezdése szerint bűncselekmény az a szándékosan, vagy - ha a törvény a gondatlan elkövetést is bünteti - gondatlanságból elkövetett cselekmény, amely veszélyes a társadalomra, és amelyre a törvény büntetés kiszabását rendeli. Míg a bűncselekmény szubjektív eleme a bűnösség, addig a tárgyi oldal ismérveként a törvény a társadalomra veszélyességet rögzíti. Mindebből az következik, hogy az egyes bűncselekmények törvényi tényállásának megalkotása előtt a törvényben értékelést nyer az úgynevezett absztrakt társadalomra veszélyesség. Ez pedig azt jelenti, hogy a társadalomra veszélyesség valamilyen cselekménynek (azaz valamilyen cselekmény típusba tartozó konkrét cselekménynek) az a sajátossága, hogy sérti vagy veszélyezteti a büntetőjogilag védett jogi tárgyak valamelyikét.
Egy adott jog-tárgy sérelmének bekövetkezéséhez azonban meg kell valósulnia egyéb feltételek mellett - az absztrakt társadalomra veszélyességnek is. Ahhoz azonban, hogy e körben állást lehessen foglalni, utalni kell a Btk. Kommentárában rögzített azon tételre is, hogy a társadalomra veszélyesség jogalkalmazási kategória is, azaz az egyes különösrészi törvényi tényállások megvalósulásának vizsgálata előtt a bíróságnak azt is vizsgálnia kell, hogy a Btk. 10. §-ában foglalt bűncselekmény általános feltételei, így a társadalomra veszélyesség egy adott történeti tényállás vonatkozásában megvalósul-e. Ez a vizsgálat pedig odáig vezethet, hogy "a cselekmény elvont és tényleges társadalomra veszélyessége közötti eltérés egyes esetekben odáig is terjedhet, hogy a különösrészi tényállási elemek formális megvalósulása a társadalomra egyáltalán nem veszélyes. A bűncselekmény fogalmának az /1/ bekezdésben adott meghatározásával közvetlenül levezethető, hogy nincs bűncselekmény, ha egy magatartás formálisan megvalósítja ugyan a törvény különös részének valamelyik tényállását, de az elkövetés konkrét körülményei miatt nem veszélyes a társadalomra. Ilyen esetben ugyanis hiányzik a bűncselekmény egyik fogalmi eleme, a társadalomra veszélyesség" (a 10. §-hoz fűzött miniszteri indoklás). Ebből az okfejtésből pedig az is következik, hogy felmentő ítéletet kell hozni abban az esetben, ha megállapítható adott történeti tényállás vonatkozásában a társadalomra veszélyesség hiánya. Nyilvánvaló, hogyha nem lenne jogalkalmazói kategória is a társadalomra veszélyesség, úgy a törvényhozó nem iktatta volna a Btk.-ba a cselekmény társadalomra veszélyességének csekély fokát, vagy csekéllyé válását.
Összefoglalva tehát: a társadalomra veszélyesség a bűncselekmény fogalmi ismérve ezért, ha bármely bűncselekményi ismérv hiányzik, nincs bűncselekmény, azaz felmentő ítéletet kell hozni.
A bíróság álláspontja szerint az elbírált történeti tényállás vonatkozásában az általános absztrakt társadalomra veszélyesség hiányzik. A történeti tényállás vonatkozásában utalni kell arra, hogy egyrészt az önkényuralmi jelképként törvényben leírt ötágú vörös csillag elsődlegesen torzított formában, elnyújtott alsó szárakkal jelenik meg a Marxim Étteremben.
Minden más vörös csillag nem a vádlott által készített vagy készíttetett, hanem valamilyen eszközön vagy tárgyon eredetileg az elmúlt rendszerben elkészített formában található meg. Ugyanez vonatkozik a sarló és kalapácsra is, amelyben a sarló fűrészfogazat rajzolattal került az étterem külső és belsőjében a falakra. Minden további sarló és kalapács az eredeti megjelenési formáját tükrözi a jelvényeken és zászlókon.
A bíróság álláspontja szerint azonban utalni kell arra, hogy ezeket a jelvényeket, kitüntetéseket, azaz sarló-kalapácsot, ötágú vörös csillagot mind a torzított, mind az eredeti formájában nem lehet a helytől, valamint a környezettől elvontan, kiragadott formában vizsgálni. Ezek a helyhez, a hely jellegéhez, körülményeihez, az étterem szellemiségéhez tartoznak, azaz az éttermet valamennyi berendezési tárgyával egységes egészként kell vizsgálni hasonló módon, mint rágalmazás vagy becsületsértés esetén egy adott cikket vagy tanulmányt is a maga egészében köteles a bírói gyakorlat vizsgálni, nem pedig csak mondatokat vagy szavakat kiragadva.
Mindezekből az következik, hogy adott esetben helytálló az a rendőri jelentésben is foglalt megállapítás, hogy a hely összhatása a kommunista diktatúra torz képét tükrözi, gúnyos megjelenítési formában és az önkényuralmi jelképek alapvetően megváltoztatott formában láthatóak. A bíróság álláspontja szerint az önkényuralmi jelképek használata akkor állapítható meg a bűncselekmény szintjén, hogyha nem megváltoztatott formákban és eredeti szellemiségében kerül az önkényuralmi jelkép közszemlére. Itt kell utalni a Btk. Kommentárjára is, amely a bűncselekmény magyarázata kapcsán rámutat arra, hogy a közszemlé-
- 117/118 -
re tevő kimondottan azzal a szándékkal cselekszik, hogy a tiltott jelkép és az általa képviselt fogalom vagy eszmerendszer a köztudatban minél jobban elterjedjen. Ehhez pedig a változatlan formának megfelelő ideológiai célból történő közszemlére tétele az a magatartás, amely alapot adhat a bűncselekmény megállapítására és a bűnösség kimondására. Adott esetben azonban megállapítható, hogy C. Z. részint nem volt tagja kommunista pártnak, másrészt pedig nem állt szándékában az önkényuralmi jelképek és a mögöttük meghúzódó eszmék propagálása. Ezt önmagában bizonyítja a jelképek torzított használata, valamint az egyértelműen kritikai módon megjelenített gúnyos ábrázolás.
Amennyiben a vádlott hasonló módon a rendszerváltást megelőző korszakban nyitotta volna meg éttermét, úgy vele szemben izgatás miatt indult volna büntetőeljárás, mivel az akkor dicsért jelképeket gúnyossá tette. Nem lehet a jelképek által képviselt fogalom- vagy eszmerendszer terjesztéseként felfogni a rácsok mögé zárt kezeket, az étlap gúnyos megfogalmazásait, valamint az utóbb a falakra került "Grafity" jellegű rajzokat. A rendelkezésre álló fényképekből nyilvánvaló az, hogy senki számára nem lehet a parancsuralmi rendszer eszméinek terjesztéseként felfogni az étterem berendezését.
Az pedig nem is igényel külön indoklást, hogy a plakátok önmagukban művészi értéket képviselnek annak ellenére, hogy a vörös csillagot torzítatlan formájukban viselik.
Kétségtelen tény, hogy a büntetőeljárás megindulására egy társadalmi szervezet elnökének, valamint egy országgyűlési képviselőnek a bejelentése alapján került sor. Egy emberi magatartás büntetendő voltát, társadalomra veszélyességét, illetve annak hiányát azonban a közvélemény nem ítélheti meg. Nem egyes egyéni sérelmek, illetve lelkiállapotok alapján kell egy adott történeti tényállás vonatkozásában állást foglalni, hanem a körülmények és bizonyítékok egészének vizsgálata alapján kell a jogi következtetéseket levonni. A BH 471/1994/9. számának indokolása ad iránymutatást a társadalomra veszélyesség vizsgálatához. E körben rámutat arra, hogy a jogalkalmazónak a konkrét cselekmény, konkrét társadalomra veszélyességét, illetve annak mértékét minden esetben vizsgálnia kell, mivel a társadalomra veszélyesség egyrészt jogalkotói, másrészt jogalkalmazói kategória. Az iránymutatás szerint a bíróság ennek során elvileg arra a következtetésre is juthat, hogy a törvényi tényállást kimerítő cselekmény nem bűncselekmény, mert az elkövetéskor teljesen nélkülözte a társadalomra veszélyességet.
Összefoglalva tehát utalni kell arra, hogy egyrészt C. Z. vádlottnak nem állt szándékában az önkényuralmi eszmerendszer köztudatban történő elterjesztése, másrészt a Marxim Éttermet oly módon rendezték be, amely az önkényuralmi jelképeket megváltoztatott, torzított formában jeleníti meg és összhatásában olyan szemantikai tartalmat hordoz, amely kizárólag gúnyként és karikatúraként értelmezhető. Mindezek pedig nem érik el a jogalkotó által megkívánt büntetést érdemlőség határát, mivel a cselekmény társadalomra veszélyessége hiányzik.
A bíróság ezért C. Z. vádlottat az ellene a Btk. 269/B. § /1/ bekezdés c/ pontjában felvett önkényuralmi jelképek használata vétsége miatt emelt vád alól a Be. 214. §-nak /3/ bekezdés a/ pontja alapján - bűncselekmény hiányában felmentette.
A bűnügyi költségre vonatkozó rendelkezés a Be. 218. §-ának /1/ bekezdésén alapszik.
A bíróság álláspontja szerint amennyiben a társadalomra veszélyesség általános törvényi tényállási eleme megállapítható lett volna, úgy, figyelemmel az étterem berendezésében részt vevő művészek közreműködésére, a média reagálására, a látogatottságra, az utazási könyvekben való megjelentetésre, nemkülönben pedig a Cégbíróság és a Szabadalmi Hivatal bejegyzésére, lehetett volna megállapítani a társadalomra veszélyességben való tévedést, azaz a Btk. 27. § /2/ bekezdésében felvett büntethetőséget kizáró okot. Ebben az esetben lehetett volna az elkobzás felől rendelkezni.
Ezzel kapcsolatban utalni kell arra, hogy a szándékos bűnösség egyik eleme a cselekmény társadalomra veszélyességének tudata. Ez értelemszerűen nem tényszándék, azaz nem a törvényi tényállás eleme. Mindebből az következik, hogy az elkövető objektíve bűncselekmény törvényi tényállását valósítja meg, ugyanakkor szubjektíve az elkövetési magatartás kifejtése közben nem gondol kifejezetten cselekményének társadalomra veszélyességére. Ezért állapítható meg, hogy a társadalomra veszélyesség tudata gyakran "inaktuális" tudat. Mindez azonban nem értelmezhető abban az esetben, ha valamely történeti magatartás önmagában nélkülözi a társadalomra veszélyességet. A bíróság ezért nem büntethetőséget kizáró ok, hanem a cselekmény társadalomra veszélyességének a hiánya miatt mentette fel C. Z.-t az ellene emelt vád alól.
Bp., 1998. március hó 20. napján
Dr. Csák Zsolt sk. bíró
(A Fővárosi Bíróság mint másodfokú bíróság az ítéletet 1999. április 22-én meghozott 26. Bf. 6289/1998/3. sz. végzésével helybenhagyta.) ■
Visszaugrás