A motorizáció, a XX. század nagy technikai vívmányaként, a század végére kiteljesedett. A gépjármű - különösen a közúti gépjármű - ma már, az esetek többségében munkaeszköznek tekinthető, a vezetésére való jogosultság pedig nem egyszer alkalmazási feltétel, amelynek elvesztése könnyen a munkahely, az állás elvesztését is maga után vonhatja.
A közlekedésben részt vevők életének, testi épségének és vagyonának a megóvása, a biztonságos közlekedés feltételeinek a megteremtése viszont feltétlenül indokolttá teszi olyan szankció alkalmazását, amely a közlekedés szabályait súlyosan megsértőket a közlekedéstől távol tartja. Ugyanakkor azonban, nyomós és méltányolható állampolgári érdekek, valamint az állampolgárok alapvető jogbiztonsága, azt is megköveteli, hogy vezetési jogosultságában bárkit is csak törvényes eljárás keretei között és jogerős határozat által meghatározott ideig korlátozzanak a jogalkalmazó szervek.
A járművezetéstől eltiltás - mint mellékbüntetés, vagy intézkedés - alkalmas eszköz a szabályokat megszegők többségének a közlekedésből való ideiglenes eltávolítására, ugyanakkor olyan szankció, amely gyakran érzékenyebben érinti a közúti gépjárművek vezetőit, mint a főbüntetés, vagy a szabálysértési eljárásban alkalmazott pénzbüntetés.
A közlekedésben elkövetett szabályszegések XX. századi szankciója a járművezetéstől eltiltás, mind a büntető- mind pedig a szabálysértési eljárások körében.
A szankció kiszabásának elméleti és gyakorlati kérdései az elmúlt évtizedek során jórész kikristályosodtak, számtalan legfelsőbb bírósági iránymutatás és a szakirodalom is bőségesen foglalkozott azzal. A kiszabott mellékbüntetés, vagy a jogerősen megállapított intézkedés végrehajtása tekintetében azonban erről már korántsem beszélhetünk.
A közúti járművezetési jogosultság korlátozása, illetve a közúti járművezetéstől eltiltást tartalmazó bírói ítéletek és szabálysértési határozatok közigazgatási hatáskörben történő végrehajtása igen hosszú ideig a rendőrhatóságok feladata volt. Az egyéb jármű vezetésétől történő eltiltás végrehajtása tekintetében pedig a jogszabályok "hallgatnak."
A közúti járművezetéstől eltiltás végrehajtását sem tekintették valójában büntetés-végrehajtásnak, hanem a közúti közlekedés rendőrhatósági igazgatása egyik eszközének. Mi sem jellemzőbb, hogy míg a személyes szabadság elvonásával, vagy korlátozásával járó büntetés végrehajtásának (de már az előzetes fogva tartásnak is) könyvtárnyi hazai és nemzetközi irodalma van, addig a mellékbüntetésként, vagy intézkedésként alkalmazott közúti járművezetéstől eltiltás végrehajtásáról csak vajmi keveset olvashatunk a szakirodalomban. Arról pedig, hogy ez előrehozott, quasi büntetés is lehet még sehol sem esett szó. Ez a jogalkotásban is érezteti hatását. Erre is utal dr. Vokó György amikor azt írja: "A mellékbüntetések hatályosulása, de ugyanakkor az is, hogy a mellékbüntetés végrehajtása ne jelentsen a szükségesnél nagyobb hátrányt az elítélt számára, figyelmet érdemlő és megoldásra váró jogalkotói problémává vált."1
Az intézmény története szempontjából érdekes az elmúlt 50 év jogalkotását áttekinteni. Hazánk közlekedése fejlettségének színvonalát tükrözi, hogy a Büntető Törvénykönyv Általános Részéről szóló 1950. évi II. törvény (közhasználatú nevén: Btá.), de az 1961. évi V. törvénnyel megalkotott Büntető Törvénykönyv is a foglalkozástól eltiltásról rendelkezik és szabályai között - nevesítve - a járművezetéstől eltiltást meg sem említi, de arra még a törvény miniszteri indokolása sem utalt.2
A járművezetéstől eltiltás - nevesített mellékbüntetésként - az 1971. évi 28. számú törvényerejű rendelet 11. §-sal került az 1961. évi V. törvénybe. A járművezetéstől eltiltás törvényi szinten lényegében ekkor szakadt el a foglalkozástól eltiltástól és kezdte meg önálló fejlődését.3
A büntetőjog a járművezetéstől eltiltást büntetésként rendelte alkalmazni és a bíróságok ezzel a lehetőséggel éltek is. A mellékbüntetés a kiszabását követően azonban olyan végrehajtási közegbe került, ahol szinte elvesztette büntetőjogi jellegét.
A büntetések és intézkedések végrehajtásáról szóló 1979. évi 11. számú törvényerejű rendelet (a továbbiakban: Bv.tvr.) 2001. január 1-jéig a járművezetéstől el-tátás mellékbüntetést csak részben tekintette végrehajtandó mellékbüntetésnek. A 70. § (1) és (2) bekezdése pontosan rendelkezett a járművezetéstől eltiltás időtartamába beszámítható időkről (amely ugyebár a bíróság feladta), a (3) bekezdése viszont csupán azt tartalmazta, hogy a járművezetéstől eltiltás végrehajtását a rendőrség ellenőrzi. Azt azonban, hogy azt ki és hogyan hajtja végre, már a Bv.tvr. nem tartalmazta.4 A Bv.tvr.-ben -az előzetes fogva tartáshoz hasonló intézményként - fel sem merült, az a gyakorlatban nagyon is élő lehetőség, hogy a vezetési jogosultság már a büntetőjogi szankció előtt, quasi kényszerintézkedésként is korlátozásra kerülhet. A büntető bíróságok által elrendelt járművezetéstől eltiltás ennek következtében a közlekedési igazgatási intézkedések egyik "fajtájává vált". Különösen igaz ez a közúti járművezetéstől eltiltás esetében.
A közúti közlekedési igazgatási feladatok ellátása 2001. január 1-jéig a rendőrhatóságok hatáskörébe tartozott, amelyet hosszabb-rövidebb ideig hatályos belügyminiszteri rendeletek szabályoztak. E rendeletek a vezetői engedély visszavonását engedték meg, illetve tették a hatóság számára kötelezővé
- egyrészt azokban az esetekben, amikor már az engedély kiadásának a feltételei sem álltak fenn,
- másrészt a gépjárművezető egészségi állapotára figyelemmel,
- harmadsorban közlekedési bűncselekmények, de olyan bűncselekmények esetében is - ide értve már a büntetőeljárás megindítását is -, amelyhez az akkor hatályos Btk. sem foglalkozástól, sem járművezetéstől eltiltás szankciót nem fűzött.5
A belügyminiszteri rendeletek - bár tartalmazták, hogy a vezetői engedély visszavonására a büntető bíróság jogerős közúti járművezetéstől eltiltást kimondó ítélete alapján került sor - nem tették kétségtelenül egyértelművé, hogy ezekben az esetekben a közlekedési igazgatási hatóság büntetés végrehajtási feladatokat lát el. A közúti közlekedési igazgatási hatóság "kettős arculatát" az egységes jogszabály elfedte.
A szabálysértési jog reprezentálja legjobban, hogy a járművezetéstől eltiltást, de különösen annak végrehajtását, a jogalkotás mennyire nem büntetésnek, hanem inkább közlekedési igazgatási, adminisztratív jellegű intézkedésnek tekintette.
A szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény (a továbbiakban: Sztv.) hatályba lépéséig a szabálysértési jog a járművezetéstől eltiltást, mint a szabálysértés elkövetése miatt alkalmazható szabálysértési szankciót - nevesítve - nem ismerte. Az 1968. évi I. törvény 16. § (2) bekezdése a szabálysértés miatt alkalmazható intézkedések körében fel sem sorolta azt.6 Az 1979. évi 10. számú törvényerejű rendelet az ittas vezetés és a közúti veszélyeztetés szabálysértési alakzatait hozta létre. Az 1968. évi I. törvény ittas vezetés szabálysértést meghatározó 116/A. §-a és a közúti közlekedés rendjének megzavarása szabálysértést tartalmazó 116/B. §-a egye-gy (3) bekezdést is tartalmaz, mely szerint "Az (1) bekezdésben meghatározott szabálysértés miatt a rendőrség helyszíni bírságot szabhat ki, és a külön jogszabályban meghatározott közlekedési igazgatási intézkedést is megteheti." Ez a rendelkezés a járművezetéstől eltiltás "szemérmes" megjelenése volt a szabálysértési jogban. Annak érdekében, hogy senkinek ne legyen kétsége az "igazgatási intézkedés" mibenlétét illetően a belügyminiszter a 2/1980. (VII. 31.) BM számú rendeletével módosította az akkor éppen aktuálisan hatályos "a rendőrhatósági közúti közlekedési igazgatásról" szóló 1/1976. (I. 10.) BM számú rendeletét, amely most már lehetővé tette a vezetői engedély visszavonását abban az esetben is ha ittas vezetés szabálysértést, vagy a közúti közlekedés rendjének megzavarása szabálysértést követett el a járművezető.7
Az 1968. évi I. törvény 116/A. § (3) bekezdése és a 116/B. § (3) bekezdése azonban úgy vélem nem tekinthető a járművezetéstől eltiltás szabálysértési eljárás során történő alkalmazása egyértelmű bevezetésének. Az idézett rendelkezések több szempontból nem egyértelmű megfogalmazása a joggyakorlatban számtalan jogértelmezési vita forrásává vált, mert
- nem határozta meg konkrétan, hogy a szabálysértési felelősség megállapítása esetén milyen közlekedési igazgatási intézkedés tehető, holott az a módosított 1/1976. (I. 10.) BM számú rendelet 5. § (2) bekezdés a) pontja értelmében a közúti járművezetésnél csak a vezetői engedély visszavonása lehetett.
- Az sem volt teljesen egyértelmű, hogy a közlekedési igazgatási intézkedést ki alkalmazza. Az ittas vezetés és a közúti közlekedés rendjének megzavarása szabálysértések elbírálása a rendőrség hatáskörébe tartozott. A rendőrség azonban még a jelenleginél is többféle funkciót ellátó szervezet volt ekkor, jól körülhatárolt belső munkamegosztással, mint pl. a szabálysértési hatósági jogkör, igazgatásrendészeti hatósági jogkör és ez utóbbiba beletartozott a közlekedési igazgatási hatáskör ellátása is.
- Azt, hogy a szabálysértési hatóság igazgatási intézkedést alkalmazzon kétségessé tette az a körülmény is, hogy annak során az Áe. rendelkezéseit kellett alkalmazni, amelyek a szabálysértési eljárás szabályaival nehezen voltak összeegyeztethetőek.
- E kérdést csak tovább bonyolította a közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálatának általánossá tétele, mivel a szabálysértési eljárás során hozott határozat bírósági felülvizsgálata kizárt volt.
A vázolt és még sok más, hozzá kapcsolódó jogalkalmazói problémáról mintegy 20 évig igen jól el lehetett vitatkozni, miközben fokozatosan bővült azoknak a szabálysértéseknek a köre, amelyek miatt a vezetői engedély visszavonása iránt lehetett intézkedni.8
A szabálysértési törvény kodifikációjánál merült fel először annak jogalkotói igénye, hogy a közúti járművezetéstől eltiltás és annak végrehajtása alapvető kérdéseit a törvényben szabályozni kell. Erre az Sztv. 13. § (2) bekezdés a) pontjának, 18. §-19. §-ainak, valamint a 116. § (1) és (2) bekezdésének a megalkotásával került sor, amelyet az Sztv. végrehajtásáról rendelkező 11/2000. (II. 23.) BM rendelet 4. §-a egészített ki. A szabálysértési eljárás során, intézkedésként alkalmazott közúti járművezetéstől eltiltás végrehajtására vonatkozó egyik legfontosabb szabályt, nem az Sztv., hanem ez utóbbi rendelet tartalmazta. A 4. § (2) bekezdés úgy rendelkezett, hogy "A közúti járművezetéstől eltiltás esetén a lakóhely (tartózkodási hely) szerint illetékes közlekedési igazgatási hatósághoz kell a jogerős határozatot megküldeni. Ha nem közúti járművezetéstől történik az eltiltás, akkor az erről szóló határozat egy példányát a végrehajtásra tett intézkedés céljából az engedélyt kiadó hatóságnak kell megküldeni." Az idézett rendelkezés a szabálysértés jogkövetkezményeként alkalmazott járművezetéstől eltiltás végrehajtásában jelentős előbbre lépésnek kell tekintenünk. Az ugyanis - ha szemérmesen is - kimondta, hogy a végrehajtás a közlekedési igazgatási feladatokat ellátó közigazgatási hatóságok hatáskörébe tartozik.
A közúti járművezetéstől eltiltás végrehajtásában azonban a legjelentősebb fejlődést, sajnálatosan, nem a büntetés végrehajtási jog, vagy a szabálysértési jog fejlődése eredményezte.
Hosszabb ideje tanúi lehetünk annak az államszervezési folyamatnak, amelynek célja, hogy a rendőrségtől az igazgatási feladatok fokozatosan átkerüljenek az önkormányzatokhoz, vagy más közigazgatási szervekhez. A különböző hatósági okmányok kiadásának és a hatósági nyilvántartások vezetésének egységesítése és az önkormányzatok hatáskörébe utalása 2001. január 1. napjával a közúti közlekedési igazgatást is érintette. A hatáskör változás alapját - a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvény módosításával - a 2000. évi CXXXII. törvény teremtette meg. A közúti közlekedési igazgatási hatáskör a körzetközponti feladatokat ellátó önkormányzat jegyzőjéhez került. A hatáskörváltozás most már elkerülhetetlenül maga után vonta a Bv.tvr. és az Sztv. módosítását is.
A 2000. évi CXXXII. törvény 11. § (1) bekezdése a Bv.tvr. 70. §-át (4) bekezdéssel egészítette ki, mely szerint "A járművezetéstől eltiltás esetén az ezzel összefüggő feladatok ellátásáról a körzetközponti feladatokat ellátó települési önkormányzat jegyzője a bíróság értesítése alapján gondoskodik", míg a (2) bekezdés a Bv.tvr. 73. §-ának (2) bekezdését módosította oly módon, hogy "A 72. § rendelkezéseit a járművezetéstől eltiltás esetén azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a járművezetéshez szükséges jártasságot a 70. § (4) bekezdésében meghatározott jegyzőnél kell igazolni."
A törvény 12. §-a módosította az Sztv. 117. §-át is és a kiutasítás végrehajtására vonatkozó rendelkezés mellett, azt is szabályozta, hogy "a járművezetéstől eltiltást a jogerős határozatot hozó szabálysértési hatóság, illetve bíróság értesítése alapján a körzetközponti feladatokat ellátó települési önkormányzat jegyzője hajtja végre."
A hatáskörváltozás természetesen magával hozta a közúti közlekedési igazgatásról szóló jogszabály újra alkotását is, amelynek eredményeként 2001. január 1. napjával hatályba lépett a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló 35/2000. (XI. 30.) BM rendelet. (A továbbiakban: BM.r.) Az új közúti közlekedési igazgatási hatóság, az ún. okmányiroda - anélkül, hogy a BM.r. erre kifejezett rendelkezést tartalmazna - újfent kettős arculatú hatóság lett, mert az ügyeinek egy részét kizárólag az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (a továbbiakban: Áe.) szabályai alapján kell intéznie, míg más részénél a Be., a Btk., az Sztv és a Bv.tvr. szabályaira is figyelemmel kell lennie.
A büntetőeljárás és a szabálysértési eljárás során alkalmazott közúti járművezetéstől eltiltás (esetenként azok megindítása előtt a vezetői engedély helyszíni elvétele) nagyszámú állampolgárt és - mint ahogyan arra már utaltam - közülük sokat egzisztenciálisan is érint. Így nem lehet közömbös a kiszabott mellékbüntetés, vagy alkalmazott intézkedés végrehajtásának törvényessége. A járművezetői engedély ideiglenes, vagy végleges megvonása akár gyökeresen is megváltoztathatja egy ember, egy család életét. Ezért is - és nem csak a jogbiztonság és a törvényesség szempontjából - rendkívül fontos, hogy arra a gépjárművezetők és az ügyeikben eljáró hatóságok számára is egyértelmű, a rendelkezések egymás közötti és más jogszabályokkal is összhangban lévő, pontosan kimunkált jogszabály alapján kerülhessen csak sor. Csak egyetérthetünk Vokó Györgynek azon megállapításával, hogy "A büntetésvégrehajtási tevékenység során is alkotmányos alapelveknek és alkotmányos jogoknak érvényesülniük kell... A törvénysértések a büntetőbírósági határozatok végrehajtásának késedelmét eredményezhetik, az állam büntetőjogi igényének érvényesülését akadályozhatják, ugyanakkor a büntető igazságszolgáltatás, a büntetés célján túlmenő hátrányokat okozhatnak a végrehajtás alatt álló személy számára... Az igazságszolgáltatás és büntetés-végrehajtási szervek tevékenységében nincs súlyosabb követelmény, nagyobb érték, mint a törvényesség megtartása."9
A törvényesség követelményét úgy vélem nemcsak a személyes szabadságot érintő büntetőjogi rendelkezések végrehajtásában, hanem a mellékbüntetések, intézkedések végrehajtásában is érvényesíteni kell.
A BM.r. hatálybalépése nemcsak a hatáskör más közigazgatási szervhez telepítésével, hanem a rendelkezések tartalmának a megváltozásával is, új feltételrendszerét teremtette meg a járművezetői jogosultság korlátozásának. Joggal lehetne feltételezni, hogy az új hatáskörrel rendelkező szerv - "tiszta lappal indulva" -viszonylag hamar, elfogadható törvényességi színvonalon látja el feladatait. A BM.r. hatályba lépése után egy-két évvel, a hatósági ügyintézését elemző ügyészi vizsgálat az optimista feltételezést nem igazolta.
Azt kellett megállapítanunk, hogy
- az Áe. és a hozzá kapcsolódó különös államigazgatási szabályokhoz "szokott" közigazgatás számára a BM.r. rendszere és fogalmai nehezen alkalmazhatónak bizonyultak,
- annak ellentmondásait a jogalkalmazó nem tudta feloldani és végezetül
- az BM.r. olyan további jogszabályok pontos ismeretét is megkívánja, amelynek elsajátítása az új hatáskörrel rendelkező szerv számára nem egyszer gondot jelentett.
E problémák következményeiként az ügyészi vizsgálat az okmányirodák hatósági tevékenységében igen nagy számban állapított meg téves jogszabály értelmezést, mulasztásban megnyilvánuló jogszabálysértést, illetve törvénysértő gyakorlatot. Gyakori volt a határozathozatali kötelezettség elmulasztása, a határozatok tartalmi hiányossága, a vezetői engedélyek jogosulatlan visszatartása. Ugyanakkor a vizsgálatsorozat a BM.r. - és más kapcsolódó jogszabályok - hiányosságait, ellentmondásait is feltárta.
A BM.r. az ügyészi vizsgálattal érintett összesen tíz szakasza számtalan jogalkalmazási és jogértelmezési problémát vetett fel, amelyek jelentős része a pontatlan, esetenként más jogszabályok rendelkezéseit figyelmen kívül hagyó, szabályozásra vezethető vissza. A hiányos és következetlen szabályozás igen hamar felvetette a BM.r. módosításának, vagy akár magasabb szintű jogszabállyal való felváltásának a szükségességét.10 Erre a 27/2003. (VII. 4.) BM rendelettel sor is került, azonban a módosítás a vezetési jogosultság szünetelése, illetve ma már a vezetői engedély visszavonása elrendelésével kapcsolatos problémáknak csak egy részét oldotta meg, ugyanakkor újabb problémákat keletkeztetett, így az a jogalkalmazó munkáját csak igen kismértékben könnyítette.
Az ügyészi vizsgálat által feltárt jogértelmezési és jogalkalmazási gondok - a teljesség igénye nélkül - a következőkben vázolhatók.
A vizsgálat során tapasztalt jogszabálysértések egyik oka a BM.r. 27. § (1) bekezdésének és 31. § (1) bekezdésének - a módosítással sem érintett - az ittas vezetés szabálysértéssel kapcsolatos, hiányos és pontatlan rendelkezése.
A 27. § (1) bekezdés b) pontja szerint "A rendőr a vezetői engedélyt a helyszínen elveszi, ha a jármű vezetője ittas vezetés szabálysértés, vagy járművezetés ittas vagy bódult állapotban bűncselekmény (Btk. 188. §) elkövetésével gyanúsítható."
A BM.r. az ittas vezetés szabálysértésről a továbbiakban nem szól, sőt a 31. § (1) bekezdés g) pontjának a Btk.-ból átvett - az Sztv.-től eltérő - szóhasználatából -"ittas járművezetés" - nem lehet egyértelműen arra következtetni, hogy ittas vezetés szabálysértés miatt a vezetési jogosultság az orvos-szakértői vélemény beszerzéséig szüneteltethető. A bizonytalanságot csak fokozta, hogy az ittas vezetés szabálysértés gyanúja miatt a helyszínen elvett vezetői engedély további sorsát, az azzal kapcsolatos jogalkalmazói kötelezettséget a jogszabály nem határozta meg. Azt a következtetést, hogy ittas vezetés szabálysértésnél - a 31. § (1) bekezdés g) pontjában meghatározott esetet kivéve - nincs helye a vezetési jogosultság szüneteltetésének, csak a 31. § (1) bekezdés b) és g) pontjának az összevetéséből lehet levonni.
A vezetői engedély visszaadásának jogszabályi kötelezettsége pedig - tételesjogi szabályozás hiányában -, további jogértelmezés útján derülhetett csak ki.
A helyszínen egyértelműen megállapítható ittas vezetés szabálysértés esetén a vezetői engedély a helyszínen ugyan elvehető, de a vezetési jogosultság nem szünetel. Erre a rendőri intézkedésre csak további szabálysértés megakadályozása céljából kerül sor, mégpedig a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 44. § (1) bekezdés d) és e) pontjai által biztosított jogkörben. A rendőri intézkedést pedig - bár tételes jogszabály erre sincs -, amikor az alkalmazásának szükségessége megszűnt - esetünkben, amikor a jármű vezetőjének állapota a közúti forgalom biztonságát már nem veszélyezteti - meg kell szüntetni. Ebből következik, hogy az ilyen esetben elvett vezetői engedélyt, amikor a járművezető a közúti forgalomba való részvételre alkalmassá válik, vissza kellett adni, és így arra a következtetésre kellett jutnunk, hogy az a helyszíni elvételt foganatosító rendőrhatóság kötelessége.
A BM.r. módosításával annak a 27. §-a (3) bekezdéssel egészült ki, mely szerint "Amennyiben már a hatósági intézkedés során megállapítható, hogy a járművezető ellen ittas vezetés szabálysértés miatt szabálysértési eljárásnak van helye... az elvett vezetői engedélyt a hatóság három napon belül megküldi az elkövető lakóhelye (tartózkodási helye) szerint illetékes közlekedési igazgatási hatóságnak."
Ez a módosítás a helyszínen intézkedő rendőr "problémáját" megoldotta ugyan, de a jogalkalmazói gyakorlat törvényességét egy szemernyit sem javította, mert a szabályozási hiányosságot nem pótolta, a problémát az egyik hatóságtól "áttette" a másikhoz.
A BM.r. az ittas vezetés szabálysértés miatt helyszínen elvett vezetői engedély további sorsáról változatlanul nem rendelkezik, az nem szolgálhat alapul a vezetői engedély visszavonására. Szabálysértés elkövetése miatt változatlanul csak a szabálysértési hatóság jogerős közúti járművezetéstől eltiltást kimondó határozata alapján kerülhet sor a vezetői engedély visszavonására.
Az ügyészi vizsgálat nem egy esetben tapasztalta, hogy a helyszínen elvett vezetői engedély további sorsa bizonytalanná vált, esetenként azt a helyszíni elvételt foganatosító rendőrhatóság, vagy az okmányiroda hosszabb ideig jogellenesen magánál tartotta.
A vezetői engedély helyszíni elvétele az állampolgárok jogszabály által biztosított jogának korlátozása, ezért úgy vélem nem szerencsés, ha e jogok védelme és érvényesítése (az okmány további sorsa) vagy csak bonyolult jogértelmezés útján valósítható meg, illetve a jogszabályból egyáltalán nem tudható meg.
A BM.r.-nek - mivel más jogszabály nincs - a vezetői engedély helyszíni elvételét, illetve a helyszínen elvett, de vezetési jogosultság szünetelését maga után nem vonó, vezetői engedélyek visszaadását, szabályoznia kellett volna. A módosítás csupán azt eredményezte, hogy az amúgy is leterhelt okmányirodák
- vagy a postázó szerepét töltik be a szabálysértés miatt helyszínen elvett vezetői engedélyekkel kapcsolatban,
- vagy "tényállás tisztázásba kezdenek" olyan esetben is, amikor az Áe. 3. § (3) bekezdését figyelembe véve, náluk az államigazgatási eljárás még nincs is folyamatban.
- Mindkét esetben azonban a vezetői engedélyt jogosulatlanul tartják a hatóságok birtokukban, mert a járművezetőnek az arra okot szolgáltató állapota már megszűnt.
A közúti közlekedési igazgatásával kapcsolatos korábbi jogszabályok - a feltételek megvalósulása esetén - a vezetői engedély visszavonására hatalmazták fel az igazgatási feladatokat ellátó rendőrséget. A BM.r. - bár nem teljes következetességgel - ezt a fogalmat a módosításig nem ismerte, a 27. §-37. §-ai nem a vezetői engedély visszavonásáról, hanem a vezetési jogosultság szüneteléséről rendelkeztek. A BM.r. alapján tehát a vezetői engedély "visszavonásának" nem volt helye. A vezetői engedély - amely az Áe. 43. § (5) bekezdése értelmében az erre a célra rendszeresített okiraton kiadott határozatnak minősül - a módosításig, csak az Áe. 61. § rendelkezéseinek megfelelően volt visszavonható, azaz, ha annak kiadására a BM.r. 12. §-15. § rendelkezéseinek megsértésével került sor. Ez még akkor is így volt, ha maga a BM.r. is, esetenként, a visszavonás fogalmat használta, mint például a címében, vagy a 15. § (1) bekezdés c) pontjában.11
A vezetési jogosultság szünetelése esetére a jogalkotó azonban változatlanul fontosnak tekintette, hogy a vezetésre jogosító okmány a jogosultság szünetelésének időtartamára ne maradjon az érintett járművezető birtokában. A BM.r. 96. § (5) bekezdése ezzel kapcsolatban csak annyit mond, hogy "A vezetési jogosultság szünetelése esetén a járművezetésre jogosító okmányt - amennyiben annak helyszíni elvételére nem került sor - a hatóság értesítésének kézhezvételét követő nyolc napon belül a közlekedési igazgatási hatóságnál le kell adni." E szabály, a vezetési jogosultságot szimbolizáló vezetői engedély hatóság általi elvételéhez elegendő is lett volna, ha az - a közigazgatási hatóság kötelezést tartalmazó döntésének részeként - a vezetési jogosultság szünetelésére vonatkozó rendelkezések között nyert volna elhelyezést.
Jogszabály szerkesztési hiba következtében azonban ez olyan rendelkezések közé került, amelyeknek a járművezető hatósági kötelezés nélkül is eleget kell, hogy tegyen. Ezért a joggyakorlat - a régi minta alapján -saját maga kísérelt meg a vezetői engedély elvételéhez "szabályt" teremteni, a vezetői engedélyeket változatlanul visszavonta, a BM.r. 96. § (5) bekezdésére pedig "csak" felhívta a figyelmet. A visszavonás jogalapjaként a határozatok a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvény 5. § (1) bekezdését jelölték meg. A felhívott jogszabályhely azonban nem anyagi jogi, hanem eljárásjogi, nevezetesen illetékességet megállapító rendelkezés. Arra tehát jog megvonását alapítani nem lehetett. E helyzeten kívánt változtatni a BM.r. 31. § (5) bekezdés módosításával, mely szerint "A közlekedési igazgatási hatóság intézkedik a vezetői engedély határozattal történő visszavonására, valamint a külföldi hatóság által kiállított vezetői engedély bevonására és a vezetési jogosultság szünetelésének a nyilvántartásba vételére. Amennyiben a visszavonás, illetve a bevonás feltételei fennállnak, de a vezetői engedély elvételére nem került sor, a közlekedési igazgatási hatóság kötelezi az eljárás alá vont személyt a vezetői engedélyének leadására."
A módosítás tehát - megteremtette a jogszabályi alapját a vezetői engedély visszavonásának és
- egyértelművé tette a közlekedési igazgatási hatóság hatáskörét - azaz a vezetői engedély visszavonása és a vezetési jogosultság szünetelésének a nyilvántartásba történő bejegyzése.
Ugyanakkor azonban tovább bizonytalanította a BM 31. § (1) bekezdése által meghatározott "vezetési jogosultság szünetelésének" értelmezését, hisz
- nem határozza meg a szünetelés jogkövetkezményeit,
- időbeli kezdetét és végét, az időtartamát,
- a szünetelést, mint a jogszabály erejénél fogva bekövetkező valamilyen korlátozást kezeli, jogorvoslat biztosítása nélkül,
- de, ha az a vezetői engedély visszavonásában nem ölt hatósági határozati formát a nyilvántartásba nem kell bejegyezni, tehát a vezetési jogosultságot ellenőrző hatóságok arról tudomást sem szereznek. Mindezek következtében a módosítás a joggyakorlatban feltehetően gyakran problémát fog okozni.
BM.r. - a korábbi, hasonló tárgyú miniszteri rendeletekhez hasonlóan - egyáltalán nem veszi figyelembe, hogy az okmányirodák hármas feladatot látnak el,
- egyrészt önálló hatáskörben visszavonják a vezetői engedélyt [módosított BM.r. 31. § (1) bekezdés d)-f) pontok],
- másrészt, a büntetőeljárás megindulását követően quasi kényszerintézkedésként vonják vissza a vezetői engedélyt [31. § (1) bekezdés b) és c) pontok],
- harmadrészt a büntetőbíróságok és szabálysértési hatóságok által jogerősen kiszabott közúti járművezetéstől eltiltások tekintetében büntetés végrehajtási feladatokat látnak el [31. § (1) bekezdés a) pont].
A vezetői engedély önálló hatáskörben történő visszavonása különösebb problémát nem vet fel, de ezek az esetek témánk szempontjából most nem is bírnak jelentőséggel.
A vezetői engedély quasi kényszerintézkedésként történő visszavonása azonban, már alaposabb és körültekintőbb szabályozást igényelne.
A BM.r. 31. § (1) bekezdés b)-c), valamint g) pontja a vezetői engedély visszavonását a büntetőeljárás megindításához köti, amelynek hatálya a büntetőeljárás jogerős befejezéséig, illetőleg a b) pont esetében maximum 3 hónapig tart. Ez az ún. előzetes visszavonás, vagy bevonás.
A BM.r. 31. §-a a (3) bekezdésében az előzetes visszavonással kapcsolatban csak annyit tartalmaz, hogy "Az (1) bekezdés b)-c) pontja esetén az ügyben eljáró ügyészség értesítése alapján a vezetői engedélyt a határidő letelte előtt vissza kell adni, és annak tényét a nyilvántartásba be kell jegyezni". E rendelkezés azt fejezi ki, hogy az ügyész a büntetőeljárás folyamata alatt is mérlegelheti a vezetői engedély visszavonásának indokoltságát. Az idézett rendelkezés azonban az általánosból - anélkül, hogy azt megfogalmazná - a különöst emeli ki és ennek következtében elsikkad az az általános elv, hogy a vezetői engedélyt minden olyan esetben vissza kell adni, ha a visszavonása elrendelésének oka megszűnt. A szabályozás hiánya könnyen azzal a következményekkel járhat (és tapasztalataim szerint jár is), hogy
- a nyomozó hatóság a nyomozás megszüntetéséről (amelynek következtében a szünetelés és a visszavonás oka is megszűnt) az okmányirodát nem értesíti, hisz a Be. vagy más jogszabály ezt számára nem írja elő,
- másrészt az okmányirodák a nyomozást megszüntetését nem mindig tekintik szünetelést, visszavonást megszüntető oknak, mert a BM.r. számukra viszont - a visszavonás jogszabály által előírt tartamának lejárta előtt - csak az ügyész rendelkezésének a figyelembevételét teszi kötelezővé.
A hiányos szabályozás következtében az ügyészi vizsgálat nem egy esetben állapította meg a vezetési jogosultság hónapokig tartó szüneteltetését (ma már ez a vezetői engedély visszavonását jelenti) olyan esetekben is, amikor arra már törvényes ok nem volt, mert az okmányiroda "a bíróság ítéletére várt."
A BM.r. büntető- vagy szabálysértési eljárás során jogerősen kiszabott közúti járművezetéstől eltiltást önálló szünetelési okként nem fogalmazza meg, holott ezekben az esetekben az okmányirodák büntetés-végrehajtási feladatokat látnak el. A 31. § (1) bekezdés a) pontja e feladatra csak közvetetten utal. A gyakorlatban ez, önmagában a szünetelés elrendelésénél (a módosítást követően a vezetői engedély visszavonásánál), még nem okozna problémát, de az már törvénysértő eljárásokhoz vezet, hogy nem kerültek megalkotásra azok szabályok, amelyek alkalmazásával az okmányirodák a büntetés-végrehajtási feladataikat elláthatnák.
A járművezetéstől eltiltás mellékbüntetés, illetve intézkedés végrehajtásának szabályozása meg kell állapítanunk kissé "szegényes". Ez az okmányirodáknál a büntetés-végrehajtási feladatok ellátását nehezíti meg, elsősorban azért, mert a BM.r. még a meglévő szabályokra sem utal, holott azok figyelembevételével kellene eljárniuk.12
A büntető bíróság határozatának a végrehajtásáról - járművezetéstől eltiltás esetében is - a Bv.tvr., valamint a korábbi jogszabály, de a 2002. május 1. napján hatályba lépő 9/2002. (IV. 9.) IM rendelet szerint is, maga a bíróság gondoskodik. Ez azonban - mivel a konkrét végrehajtási feladatokat a Bv.tvr. 70. § (4) bekezdése az okmányirodák hatáskörébe utalja - a végrehajtás foganatosításával kapcsolatos szabályok megalkotását nem teszi feleslegessé.
A szabálysértési eljárásban az Sztv. 117. §-a csak a végrehajtásra hatáskörrel rendelkező közigazgatási szervet nevezi meg, a végrehajtás foganatosításával kapcsolatban semmiféle további rendelkezése nincs.
A BM.r. egyáltalán nem tükrözi, hogy a közúti járművezetéstől eltiltás törvényes végrehajtása a nyomozóhatóság, az ügyészség, a bíróság és az okmányirodák a jelenleginél magasabb szintű, összehangolt tevékenységét kívánná meg. A szabályozási hiányosság, az ügyészi vizsgálat tapasztalatai szerint, téves jogszabály értelmezést, illetve többféle, csak nehezen megoldható, vagy megoldhatatlan jogalkalmazási problémát okoz. A következőkben megkísérlem ezeket vázolni.
A BM.r. 31. §-nak a módosítással átszámozott (6) bekezdése látszólag általános szabályként úgy rendelkezik, hogy "A járművezetésre jogosító okmány elvételétől eltelt idő a vezetésre való jogosultság szünetelésének időtartamába beszámít." Ez a szabályozás azt a látszatot kelti, hogy az okmányirodának minden esetben önálló beszámítási jogosultsága van. A szünetelés okait vizsgálva azonban azt kell megállapítanunk, hogy a beszámítási jogosultság az okmányirodát egyetlen, mégpedig a BM.r. 31. § (1) bekezdés b) pontja által meghatározott esetben illeti meg. Ugyanis
a) az önálló hatáskörben elrendelt szünetelésnek, illetve visszavonásnak (pl. egészségi alkalmasság, pályaalkalmasság hiánya, érvénytelen engedély stb.) nincs időtartama, a szünetelés a vezetési jogosultság feltétele megvalósulásáig (pl. alkalmassági orvosi igazolás bemutatása) tart. Itt tehát nincs mit beszámítani.
b) A büntetőbíróság, illetve a szabálysértési hatóság által elrendelt közúti járművezetéstől eltiltás esetében az okmányirodák büntetést végrehajtó hatóságok, akiknek a bíróság, illetve a szabálysértési hatóság rendelkezései szerint kell eljárni. A beszámítás szabályait a Btk., a Be., a Bv.tvr. valamint az Sztv. határozzák meg13 és a beszámításra a bíróságnak, illetve a szabálysértési hatóságnak van hatásköre. Az a körülmény, hogy a BM.r. e törvényi rendelkezések alkalmazására még utalást sem tartalmaz ahhoz a téves értelmezéshez vezetett, hogy az okmányirodák a bíróság, illetve a szabálysértési hatóság által elmulasztott, vagy tévesen alkalmazott beszámítást felülbírálják. A bíróság, vagy a szabálysértési hatóság megkeresése helyett a beszámítást maguk végzik el.14 Erre a bírósági gyakorlat is "ösztönzőleg" hat. Az kétségtelen tény, hogy az okmányirodák, a BM.r.
31. § (1) bekezdés b)-c) és g) pontjainak alkalmazásával elrendelt szünetelés, illetve vezetői engedély visz-szavonás révén, a beszámítandó időtartam tekintetében gyakran pontosabb információkkal rendelkeznek.15 E körülmény azonban nem teszi lehetővé és a BM.r. 31. § (4) bekezdése arra felhatalmazást nem is adhat, hogy - a büntetőeljárás során, mellékbüntetésként kiszabott közúti járművezetéstől eltiltás esetén a Be. 564. §-a szerinti, az utólagos beszámításra vonatkozó bírósági eljárást, - szabálysértési eljárásban alkalmazott közúti járművezetéstől eltiltás esetén pedig az Sztv. 75. § (3) bekezdésében meghatározott, kiegészítő határozattal történő utólagos beszámítást mellőzzék. Törvényességi szempontból a gyakorlat ellenkezője sem fogadható azonban el, amikor is - a BM.r. rendelkezésének hiányában - a mellékbüntetésről szóló bírói értesítésben, illetve a szabálysértési hatóság határozatában megállapított időtartamra szüneteltetik a vezetési jogosultságot, vonják vissza a vezetői engedélyt, noha tudomásuk van arról - hisz előzetesen ők jártak el -, hogy beszámításnak lenne helye.
Szabályozást igénylő kérdés lett volna az is, hogy hogyan kell a járművezetéstől eltiltást foganatosítani, ha az okmányirodához egyszerre érkezik több eltiltásról határozat, vagy az eltiltás hatályának lejárta előtt, újabb eltiltás végrehajtásának a foganatosítására érkezik határozat. A vizsgálat során találkoztunk olyan ügyekkel, melyekben
- két, azonos, vagy különböző bíróság által elrendelt eltiltást kellett volna végrehajtani,
- ahol a bíróság és szabálysértési hatóság által elrendelt eltiltásokat kellett volna foganatosítani és végül
- ahol a szabálysértési hatóság alkalmazott rövid idővel egymást követően eltiltásokat,
- de az is előfordul, hogy a jogerős határozatokkal megállapított járművezetéstől eltiltás végrehajtásaként elrendelt vezetési jogosultság szünetelésének időtartama alatt elkövetett újabb bűncselekmény miatt, a nyomozó hatóság ismét kérte a szünetelés elrendelését.
Ezekre az esetekre egyetlen számításba jöhető jogszabály sem tartalmaz rendelkezést.16
A rendkívül hiányos szabályozás következtében az okmányirodák gyakorlatát úgy lehetne jellemezni, hogy "igyekeznek a végrehajtást a legjobb tudásuk szerint foganatosítani." Ez viszont ügyenként más-más gyakorlatot tükröz, amelynek azonban minden esetben az a végeredménye, hogy valamelyik eltiltás részben vagy egészben nem kerül végrehajtásra.17
A BM rendelet a tekintetben sem ad eligazítást az okmányirodáknak, hogy milyen eljárást kell követniük akkor, ha a kötelezett a vezetői engedélyét a 96. § (5) bekezdésének és ma már a 31. § (5) bekezdésének rendelkezése ellenére a hatóságnál nem adja le. E kérdést a következők miatt lett volna indokolt körültekintően szabályozni:
A korábbi gyakorlat - a Btk. 55. § (2) bekezdésének alkalmazásával - mind a büntetőeljárás, mind pedig a szabálysértési eljárás során alkalmazott járművezetéstől eltiltás esetén egységes volt a tekintetben, hogy - bár az eltiltás az azt kimondó határozat jogerőre emelkedésének napjával lépett hatályba, - az eltiltás időtartamába azt az idő amíg a kötelezett az okmány leadásának megtagadásával a végrehajtás alól kivonta magát, annak tartamába nem számította be. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a vezetői engedély visz-szaadására ennyi idővel később került sor. A gyakorlat hosszú évekig töretlen volt, annak ellenére, hogy a rendőrhatóság is államigazgatási jogkörben járt el a vezetői engedélyek visszavonása során, és e kérdést a korábbi jogszabály sem szabályozta.
Az ismertetett gyakorlatot alapjaiban változtatta meg az Sztv. végrehajtásáról rendelkező 11/2000. (II. 28.) BM.r. A4. § (3) bekezdése szerint "Ajárműve-zetéstől eltiltás - vezetői engedély helyszínen történő bevonása kivételével - az ezt elrendelő határozat jogerőre emelkedésével lép hatályba, függetlenül a vezetői engedély vagy igazolvány leadásának időpontjától."
Az idézett rendelkezésre figyelemmel a járművezetéstől eltiltás végrehajtása - jelen vizsgálódás szempontjából a vezetési jogosultság szünetelésének a megállapítása, illetve a vezetői engedély visszavonása és az okmány visszaadása - tekintetében követett eljárás elvileg elválik, attól függően, hogy a közúti járművezetéstől eltiltást a bíróság, vagy a szabálysértési eljárás során mondták ki, illetve annak időtartama a hat hónapot nem éri el, vagy meghaladja.
A rendelkezésre álló adatokból úgy tűnik (legalábbis az okmány visszaadási gyakorlat ezt tükrözi), hogy a büntetőbíróság ítéletében megállapított eltiltással kapcsolatos gyakorlat a Btk. 55. § (2) bekezdésének figyelembevételével változatlan, noha az okmányirodák számára - bár az indokolt lenne, természetesen miniszterinél magasabb szintű szabályozással - a bíróság mellékbüntetési értesítőjében megállapított lejárati nap meghosszabbítására egyetlen jogszabály sem ad fel-hatalmazást.18
A szabálysértési hatóságoknál azonban más a helyzet. Amennyiben a szabálysértési eljárás során alkalmazott eltiltás a 6 hónapot nem éri el és a vezetői engedélyét a kötelezett ez idő alatt nem adja le, az eltiltás és vele együtt a szünetelés időtartama lejárt. A továbbiakban a kötelezettől - álláspontom szerint - a vezetői engedély leadását nem lehet követelni. Az államigazgatási határozat tehát - a szünetelés nyilvántartásba történő bejegyzésén túl - végrehajthatatlan marad.
Amennyiben viszont az eltiltás 6 hónap, vagy ennél több és a kötelezett a vezetői engedélyét nem adja le, az eltiltás hatálya a szabálysértési hatóság határozatában megállapított időtartam után lejár ugyan, de a vezetési jogosultsága BM.r. 31. § (1) bekezdés d) pontja alapján szünetel, mindaddig, amíg a kötelezett az utánképzésben való részvételét nem igazolja. (1988. évi I. tv. 18. §)
Ez további, ugyancsak szabályozást igénylő, azt a kérdést veti fel, hogy ilyen esetben kell-e az Okmányirodának a BM.r. 31. § (1) bekezdés d) pontja alapján a további szünetelésről - a módosítást követően ma már a vezetői engedély visszavonásáról - határozatot hoznia? Álláspontom szerint ez szükséges lenne, mert a BM.r. 31. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott okra alapított szünetelés alapján a vezetői engedély visszavonása az okmányirodának önálló hatásköre van, és a szünetelésnek ebben az esetben nincs naptárilag meghatározott ideje, mindaddig tart, amíg a járművezető az utánképzési kötelezettségének nem tesz eleget. Erre egyébként akkor is szükség lenne, ha a járművezető a vezetői engedélyét a hatóságnak ugyan leadja, de az utánképzési kötelezettségét nem teljesíti.
A szabályozás hiánya következtében a jelenlegi gyakorlat az, hogy az okmányirodák
- végrehajtási intézkedést legfeljebb az eltiltás hatálya alatt tesznek,
- annak lejárta után azonban végrehajtási cselekményre, vagy a további szünetelés elrendelésére már nem kerül sor, még akkor sem ha a járművezető a vezetői engedélyét nem adta le, vagy leadta ugyan, de az utánképzési kötelezettségét nem teljesítette. Ez utóbbi esetben - mivel a BM.r. erről már rendelkezik - a vezetői engedélyt egyszerűen nem adják vissza.
A szabálysértési hatóságok igen gyakran élnek az 1-2 hónapra történő járművezetéstől eltiltás lehetőségével. Ilyen esetekben nem egyszer előfordul, hogy - a járművezetéstől eltiltást alkalmazó döntés jogerőre emelkedése olyan mértékben elhúzódik, vagy a jogerős határozatot oly későn küldik meg, hogy amikor az az okmányirodához érkezik - különösen ha a helyszíni elvétel miatt beszámításnak is helye van - az eltiltás ideje már lejárt.19 A BM.r. ilyen esetekre semmiféle rendelkezést nem tartalmaz.
A BM.r.-nek szabályozni kellett volna, hogy az okmányirodáknak milyen teendőik vannak, ha a végrehajtás foganatosítására - mert az eltiltás ideje már lejárt - nem kerülhet sor.
Az okmányirodák jelenleg ezeket az eseteket attól függően oldják meg, hogy az eltiltáshoz utánképzési kötelezettség járul vagy sem.
A szabálysértési hatóságok 6 hónap alatti eltiltásainál, amely utánképzési kötelezettséget nem von maga után
- az ügyek egy részében a szünetelésről semmiféle határozatot nem hoznak, ha a vezetői engedély a birtokukban van, azt a járművezetőnek kiadják és úgy tűnik, hogy a szünetelést jogerős államigazgatási határozat nélkül a nyilvántartásba, utólag, bejegyzik. Ez az eljárás a törvényességi követelményeknek nem felel meg, mert álláspontom szerint - bár a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvény ezt külön nem mondja ki - a nyilvántartásba, a vezetési jogosultság szünetelését csak jogerős határozat alapján lehet bevezetni.
- Más esetekben a szünetelésről "látszat határozatot" hoznak, amely abban nyilvánul meg, hogy a járművezetőt beidézik, átadják részére a határozatot, és az ügyiratban ugyanakkor feljegyzik, hogy "a vezetői engedély visszaadva". Az eljárással szemben törvényességi aggályokat nem nagyon lehet megfogalmazni, az viszont kétségtelen, hogy az nagyon célszerűtlen és a járművezetéstől eltiltás preventív hatását komolytalanná teszi.
A BM.r.-ben az ilyen esetet szabályozni kellett volna, esetleg oly módon, hogy az okmányiroda a szünetelést utólag megállapítja (nem elrendeli), azt a nyilvántartásba bejegyzi, de a járművezetőt - ha nem kell utánképzési kötelezettséget teljesítenie - a vezetői engedély leadására nem kell felhívni.
Az utánképzési kötelezettséggel járó eltiltások esetén a szabályozás hiánya és az idő múlása más jellegű gondot is okoz.
Az okmányirodák a vezetési jogosultság szünetelését - kimondva, vagy kimondatlanul a BM.r. 31. § a) pontja alapján - elrendelik. (Vajon milyen határozatot hoznak majd most, amikor a vezetői engedély visszavonásáról kell dönteni?) Ha "véletlenül" az okmány náluk van, azt az utánképzési kötelezettség teljesítéséig nem adják vissza, ha az okmány nincs a hatóság birtokában, a járművezetőt felhívják a vezetői engedély leadására és annak visszaadására az utánképzési kötelezettség teljesítése után kerül sor. Így végül is a járművezetéstől eltiltásból legalább az utánképzési kötelezettség "megmarad". Ez az eljárás azonban törvényességi szempontból aggályos, mert
- a járművezetéstől eltiltás hatályának a lejárta után a szünetelést - a BM.r. módosítását követően a vezetői engedély visszavonását - elrendelni (amely a szóhasználat szerint is jövőbeni magatartást ír elő) nem lehet, ilyen esetben legfeljebb azt lehet megállapítani, hogy a vezetési jogosultság - a közúti járművezetéstől eltiltás miatt - az elmúlt időszakban, naptári időpont meghatározással, mettől meddig szünetelt.
- Az ilyen, megállapító határozat alapján azonban a vezetői engedélyt visszatartani, vagy a járművezetőt annak a leadására kötelezni nem lehet. Ily módon az utánképzési kötelezettség teljesítése kikényszerítésének az lenne az egyetlen elfogadható módja, hogy az előbbiekben említett megállapító határozatban a hatóság, az utánképzési kötelezettség teljesítéséig - önálló hatáskörében - a BM.r. 31. § (1) bekezdés d) pontja alapján a vezetői engedélyt visszavonja. Mindezt azonban a BM.r.-ben pontosan szabályozni
kellene.20
A probléma felvetése koránt sem "akadémikus jellegű". Az engedély nélküli vezetés szabálysértés minősítésénél pl. kiemelkedő jelentősége van annak, hogy a vezetési jogosultság miért szünetel. Amennyiben ugyanis arra járművezetéstől eltiltás miatt kerül sor és az engedély nélküli vezetés ennek hatálya alatt történt, a szabálysértést már az Sztv. 156/A. §-a szerint kell minősíteni és az elzárással is büntethető.
* * *
Tisztában vagyok azzal, hogy az általam javasolt jogszabály módosítások egy része a miniszterinél magasabb szintű szabályozást igényelne. Úgy vélem azonban a vezetési jogosultság szüneteltetése az állampolgárok számára olyan jelentős jogmegvonást jelent, hogy megfontolandó lenne azt törvényi, vagy legalább kormányrendeleti szinten megtenni. ■
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Hajdu Mária, főügyészségi főtanácsos, Budapest
Visszaugrás
