Azt hihetnénk, hogy a börtönökben fogvatartottak száma együtt mozog - legfeljebb egy kis fáziskéséssel - az elkövetett bűncselekmények számának alakulásával. Magyarországon ellentétes a két trend mozgása. Csökkent a börtönökben fogvatartottak száma azokban az években, amelyekben rohamosan emelkedett az elkövetett bűncselekmények mennyisége. Az utóbbi három évben viszont a hatóságok tudomására jutott bűncselekmények számának apadása mellett nőtt a börtönlakosság. Ez azzal magyarázható, hogy a bebörtönzöttek számának alakulása elsősorban a büntetőpolitika függvénye. Ezért egy ország büntetőpolitikáját (és nem bűnözését) rendszerint egy számmal, mégpedig a 100 000 főre jutó fogvatartottak számával jellemzik. A fogvatartottak rátája (2000-ben) Oroszországban: 729; az USA-ban: 685: Magyarországon: 150; az EU tagországok átlaga: 87.
A magyarországi börtönök túlzsúfoltak, ezt rendszeresen észrevételezték az EU országjelentései. A fogvatartottak rátájának nyugat-európai szintre csökkentésével a kérdés magától megoldódna. Mi lenne egy ilyen megenyhült büntetőpolitika társadalmi hatása? Vagy építsünk inkább új börtönöket? Mibe kerül ez nekünk?
A kriminológusok - Bentham óta - axiómaként hangoztatják azt a gondolatot, hogy nem a büntetés szigorától, hanem elkerülhetetlenségétől várható a bűnözés megelőzése. Az axióma igazságtartalma nem bizonyítható: a büntetés elkerülhetetlenségének még közelébe sem került egyetlen társadalom sem. A büntetések szigorának fokozása viszont könnyen megoldható, a kérdés csak az, hogy mi a haszna.
A "fogat - fogért, szemet - szemért" elvében a büntetőpolitikai meggondolás nagyon egyszerű: a bűnt meg kell torolni, ugyanolyan sérelmet szenvedjen az elkövető, amilyet ő maga okozott. A tolvaj kezét le kell vágni - ezen túl nem fog lopni. Akit felnégyelnek, karóba húznak - az biztos nem fog több bűncselekményt elkövetni. Sőt kárából tanulnak a többiek is, igyekeznek sorsát elkerülni.
Az emberiség igazán találékonynak bizonyult a kegyetlenebbnél kegyetlenebb büntetési nemek kiagyalásában, de ezek sok eredményt nem hoztak. A történelem nem igazolja a könyörtelen büntetőpolitika hatékonyságát.
A büntetéseket nemcsak a tortúra eszközeivel, hanem jogállami keretek között is lehet szigorítani. Több bűncselekmény elkövetőjére kell végrehajtandó szabadságvesztés büntetést kiszabni és lehetőleg minél hosszabb időtartamra. (Jelenleg a magyarországi büntetés-végrehajtási intézetekben fogva tartott elítéltek több mint negyedének "ítéletideje" öt évnél hosszabb.)
A büntetés bűnmegelőző hatását egyedi és általános prevencióra szokták osztani. Feltételezik, hogy a büntetéstől való félelem visszatartó hatású a társadalomra és - további életében - a büntetést elszenvedett személyre. Ez a hatás nem mérhető, nem tudhatjuk hány embert tart vissza a bűncselekmény elkövetésétől a börtön árnyéka. Közismert viszont az elzárás károsító hatása: a "börtönegyetemen" az elítéltek új bűnözői kapcsolatokat alakítanak ki, elkövetési módszereket tanulnak, rászoknak a kábítószerekre, és adóssá válnak a drogmaffiának, ugyanakkor megszakadnak hasznos társadalmi kapcsolataik, elvesztik lakásukat, munkalehetőségüket, szabadulásuk után megbélyegzettek, nem tudnak beilleszkedni és az elfogyasztott kábítószerekért a szervezett bűnözés is benyújtja a számlát. Még jó, ha a börtönélet hasznos és ártalmas hatásai kiegyenlítik egymást, és nem billen a mérleg az utóbbiak oldalára. Az elszenvedett büntetés visszatartó erejének alacsony hatásfokát mi sem mutatja jobban, mint az a tény, hogy jelenleg a börtönlakosság 57%-a visszaeső, és harmada többszörös visszaeső. (A büntetés célja lehet a megtorlás és átnevelés is - témánk azonban csak a bűnmegelőző szerep, annak taglalására korlátozódunk).
Az elzárásnak egyetlen jól definiálható, bűnmegelőző funkciója van: az izolálás a szabad társadalomtól. Ez azzal is jár, hogy erre az időre az elítélt bűnelkövetési lehetősége igen korlátozott (bent is lehet bűnt elkövetni).
Ennek a bűnmegelőzési hatásnak a mértéke - megfelelő adatok birtokában - statisztikailag jól becsülhető. Azt kell kiszámítani, hogy az elítéltek a büntetésük időtartama alatt feltehetőleg mennyi bűncselekményt követnének el, ha szabadlábon lennének. Ezeket a számításokat Magyarországon nem lehet elvégezni, mert hiányoznak a "bűnöző-életút" kutatások, nincsenek adatok. Nem tudjuk megfelelően tipizálni a bűnelkövetőket és meghatározni, hogy az adott csoportba tartozó személytől, egységnyi időtartam alatt, hány bűncselekmény elkövetése várható. Az Egyesült Államokban régebben végzett számítások azt mutatták, hogy a börtönlétszám megkétszerezése a bűncselekmények számának 10-20%-os csökkenését eredményezné. Ez nagyjából be is jött, csak kérdéses, hogy vajon a bűnügyi helyzet javulását valóban a börtönlétszám felduzzasztása hozta-e magával. Egy újabb angliai számítás szerint a börtönpopuláció létszámát mintegy 25%-al kellene növelni, a bűnözés 1%-os csökkentéséhez. Ebből a szempontból a börtönépítés igazán nem tekinthető költség-hatékony beruházásnak!
A börtönkapacitás növelése nagyon költséges. A most épülő veszprémi büntetés-végrehajtási intézetben egy férőhely kialakítása 14,7 millió Ft. Az állam terheit csökkentheti a vállalkozások bevonása a büntetés-végrehajtási intézmények üzemeltetésébe, elsősorban az elítéltek munkáltatásába, étkeztetésébe. Az USA-ban a börtönprivatizáció 1991-ben kezdődött és 2000 decemberében már több mint 141 ezer börtön-férőhely volt magánkézben. Az elítéltek foglalkoztatása Magyarországon is gazdasági társaságokban történik. Ki gondolná, hogy az Ipoly Cipőgyár Kft., a Duna Papír Kft., sőt a romantikus nevű Ábránd-ágynemű Kft. is büntetés-végrehajtási intézetekben működik. A gazdasági társaságok 2001. évi árbevétele megközelítette a 7 milliárd forintot.
A Börtönök jelenlegi kapacitásfejlesztésének indítéka nem a bűnmegelőzési koncepció, hanem a túlzsúfoltság csökkentése.
Az Európai Unió 2000. évi országjelentése megállapította, hogy: "A börtönök túlzsúfoltsága növekvő problémát jelent Magyarországon. Jelenleg a börtönökben az intézmények befogadó képességénél mintegy 60%-al többen raboskodnak (szemben az 1998/99-ban regisztrált 40%-al)." A 2001. évi ország-jelentés ismét felvetette, hogy "a börtönök túlzsúfoltsága növekvő problémát jelent, amely orvosolandó." A 2002. évi országjelentés ismét konstatálta, hogy a magyarországi börtönök továbbra is zsúfoltak, de elismerte a bekövetkezett fejlődést, és a bírálat mellett azt is aláhúzta, hogy a börtönök színvonala "megüti a nemzetközi mércét. A vizsgált időszakban régi épületek modernizációja és kibővítése, valamint egy új büntetés-végrehajtási intézmény létesítése révén javulás történt ezen a téren. A hosszú távú kormányprogram végrehajtása alapján további beruházások vannak folyamatban, melyek a magyarországi börtönök elhelyezési viszonyainak tovább javítását célozzák."
Szükség lesz felújításra vagy új büntetés-végrehajtási intézmények építésére azoknak az elavult épületeknek a feljavítására, vagy kiváltására is, amelyekben mind az őrszemélyzet, mind az elítéltek embertelen körülmények között élnek.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
