A 2018. évi kodifikáció során felmerült, hogy az 1881. évi XVII. tc. egyes megoldásait a készülő új csődtörvényben alkalmazni lehetne. Az 1881. évi XVII. tc. meghozatala idején kiemelkedő jelentőségű alkotás volt, szerkezete a német Konkursordnung megoldását követte, több tekintetben osztrák és német megoldásokat is figyelembe vettek a szöveg megalkotásakor. Apáthy István, a törvénytervezet készítője azonban egy másik törvény (az 1875. évi XXXVII. tc. [Kt.]) kapcsán, de a csődtörvényre is kiható hatállyal hangsúlyozta: "a kereskedelmi törvénykönyvünk a német kódex és külön később alkotott törvények alapelveire leendő fektetendő, azonban hazánk külön forgalmi s kereskedelmi viszonyai a németországi időközi tapasztalatok, nemkülönben a legújabb tudomány álláspontja kellő tekintetbe veendő."
Az 1881. évi csődtörvény megalkotásánál figyelembe vett német Konkursordnungról Ernst Jaeger, a csődtörvény egyik legismertebb kommentárjának szerzője az alábbi kritikát fogalmazta meg: "a csőd egy értékmegsemmisítő - a legrosszabb fajtából". Ezzel arra utalt, hogy a törvény nem tette lehetővé a vállalkozás megmentését, illetve a csődvagyon egészben történő értékesítését, ezek a hiányosságok a magyar törvényt is jellemezték.
Az 1881. évi XVII. törvénycikkről a gyakorlat is kritikát mondott. Hamar kiderült, hogy a törvényben szabályozott eljárás túlságosan lassú, és egyáltalán nem olcsó, ezért 1915-ben bevezették a csődön kívüli kényszeregyezségi eljárást, amelyet a 4070/1915 M. E. számú rendelet szabályozott. A két rendelet kizárta egymást, azaz a két eljárás egymás mellett, párhuzamosan nem folyhatott. A csődön kívüli kényszeregyezségi eljárást csak az adós kezdeményezhette, ezzel egyben elhárította a csődeljárás megindításának lehetőségét. (Gyakorlatilag az eljárás megindításával az adós csődvédelmet kért a hitelezői ellen.)
A későbbi években a csődön kívüli eljárás vált általánossá. 1931-ben például a budapesti törvényszék előtt 94 csődöt nyitottak meg, ezzel szemben 691 kényszeregyezségi eljárást tettek folyamatba. Ezért írhatta Fehérvári Jenő a Magyar Csődjog vázlata című művében, hogy: "ma már nem a csődeljárás, hanem a csődön kívüli kényszeregyezségi eljárás tekinthető a megszorult adós
- 5/6 -
hitelezőinek biztosítására. A csődöt ma inkább mumusnak használják fel a hitelezők arra, hogy a megszorult adóst fizetésre, biztosítékadásra, vagy legalábbis csődön kívüli kényszeregyezségi ajánlat tételére szorítsák" (Fehérvári Jenő Magyar csődjog vázlata Budapest, 1948. 3. old.).
Mindezen okok miatt a magam részéről elhibázottnak tartom az 1881. évi törvény szabályozási módszereinek akár részbeni átvételét, a mai kor kihívásainak ezek már nem felelnek meg, annak meg nincs értelme, hogy a korabeli elnevezéseket felhasználva új tartalommal töltsük meg a szabályokat.
Szokásos megoldás egy-egy jelentős törvény megalkotása során, hogy jogfejlesztési célból átvesznek külföldi, fejlettebb társadalmi, gazdasági közegben született törvényi megoldásokat. A 2018. évi kodifikációs tervezetben is szerepel az, hogy a német, osztrák, sőt izraeli csődtörvények egyes rendelkezéseit figyelembe véve kell megújítani a fizetésképtelenségi eljárást. Az ilyen megoldásnak ugyan lehetnek kétségtelen előnyei, azonban jelentős veszélyei is. Minden ország csődjoga a saját gazdasági kultúrájára épül és arra a jogrendszerre, amely szövetként veszi körül a csődtörvényt is. Ebből a szövetből kitépni egy-egy elemet több veszélyt rejt magában, mint amennyi nyereséggel járhat. Németországban és Ausztriában például szigorúbb a szabályozás mind a cégalapítás, mind a gazdasági büntető jogalkotás terén is, a gazdasági kultúra is inkább jogkövető, mint a magyar gyakorlat, ezeket a tényezőket nem lehet figyelmen kívül hagyni egyes jogintézmények átvétele során.
Az, ami a XIX. században evidens volt - nevezetesen a német és osztrák jog fejlettsége -, ma az Unióban élő országok esetében már nem az, az Unióban érvényesülő egységes jogalkotásra tekintettel, figyelmünket nem kell egyes országos megoldásaira fókuszálni. Ezért idézem fel ismét Apáthy szavait, miszerint elsősorban hazánk "forgalmi és kereskedelmi viszonyait" kell alapul venni és nem más államok jogi megoldását. A csőd megújulása során véleményem szerint nem lehet figyelmen kívül hagyni a hazai csődjog organikus fejlődését és az ennek alapján kialakított megoldásokat. Arról sem vagyok meggyőződve, hogy a külföldi törvények hatékonyabban biztosítják a hitelezői igények megtérülését. A német statisztikai adatok szerint 2006-2016 között a hitelezői követelések 2,6%-a térült meg. (Németországi statisztikai adatok a fizetésképtelenségi eljárásokat illetően idézi: Barta Judit: A német fizetésképtelenségi eljárás rendje és összevetése a magyar fizetésképtelenségi szabályozással 65. old.) Ez nem olyan hatalmas megtérülés, ami indokolná a német megoldások átvételét.
Mindent összevetve a magyar jogi szabályozás kialakításánál nem annyira a külföldi jogi előírásokat kell figyelembe venni, hanem az uniós előírások mellett a magyar gazdasági, kereskedelmi viszonyokat, s a hatályos csődtörvény tapasztalatait.
Érdekes módon az utóbbi évek kodifikációs kezdeményezései során mindig felmerült a csődjogban jelenleg meghonosodott elnevezések megváltoztatása, visszatérés a XIX. századi csődeljárás kifejezéshez. Kétségtelen tény, hogy az Ftvr. 1986. évi megjelenésekor a korábbi csődeljárást felszámolási eljárássá nevezték át, talán ez a fogalom az elmúlt 34 évben elfogadottá vált. Más a helyzet a reorganizációs típusú eljárás csődeljárássá történt elnevezésével, amely ma is zavart okoz a gyakorlatban. Esetleges új fogalmak kreálása során figyelemmel kell lenni a szabályozás tárgyára, bármilyen szerkezetű törvény esetén szükséges egy reorganizációs és egy jogutód nélküli eljárást szabályozni, jó lenne ezt úgy tenni, hogy ne okozzon újabb fogalmi zavart, beleértve az esetleges szerkezetátalakítással foglalkozó rendelkezéseket is.
Egy bármilyen elnevezésű csődtörvénynek közhelyszerűen megfogalmazva a fizetésképtelenségi helyzeteket kell annak különböző stádiumában szabályozni. Ennek során azonban számtalan uniós és magyar előírással (Ptk., Pp. stb.) kell összhangban lennie. A magyar szabályozáshoz való viszonylatban lehetséges speciális szabályok megalkotása, ezeknél azonban figyelni kell arra, hogy ne csak az adott jogintézmény legyen speciális, hanem annak elnevezése is.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
