Talán már feledésbe merült, hogy az Alkotmány módosításáról szóló 1989. évi I. törvény hozta létre - német mintára - az Alkotmánybíróságot hazánkban. A törvény indokolása szerint: "Az Alkotmánybíróságnak az új Alkotmány megalkotása előtt való létrehozását az indokolja, hogy az új Alkotmány elfogadásáig várhatóan számos olyan közjogi és politikai szempontból kiemelkedő jelentőségű törvény kerül megalkotásra, amelyek tartalma és gyakorlati alkalmazása az alkotmányosság szempontjából vita tárgyává tehető".[1] Ugyanebben az évben a XXXI. számú törvény ismét módosította az Alkotmányt 1989. október 23-i hatállyal, amellyel megtörtént a Köztársaság kikiáltása. Ettől kezdve nem a Népköztársaság, hanem a Magyar Köztársaság nevében születtek a bírósági ítéletek. A módosító törvény konkrétabban ír az Alkotmánybíróság majdani feladatairól, és kimondja, hogy "Az Alkotmánybíróság szervezetéről és működéséről alkotmányerejű törvény rendelkezik".
Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény[2] (rAbtv.) alkotta meg a részletes szabályokat az új testület hatásköréről, szervezetéről és eljárási rendjéről. A tagok országgyűlés általi megválasztásának fokozatosságáról az átmeneti rendelkezések[3] gondoskodtak. A törvényjavaslat indokolása[4] leszögezi, hogy a törvény "az Alkotmánybíróság felállításával nem hoz létre egy szuper hatalmi fórumot. A hatalommegosztás, a fékek és ellensúlyok elve alapján az Alkotmánybíróság a hatalmi ágak közötti »mérleg nyelvének« szerepét hivatott betölteni". A rendszerváltoztatás vívmányaként értékelhető tehát, hogy az Alkotmánybíróság - öt taggal[5] - 2000. január 1. napjával megkezdte a működését. Az első országgyűlési választásokat követően újabb öt taggal[6] bővült a testület. Helyesebben 6 új tag lett, mert Solt Pált megválasztották a Legfelsőbb Bíróság elnökévé[7], ahol korábban összesen 9 évig bíróként dolgozott, ebből két évig tanácselnökként, de korábban fogalmazóként teljesített szolgálatot a bírósági szervezetben, majd két évig helyi bírósági bíróként.
Az Alkotmánybíróságnak az eredeti törvény szerinti 15 tag helyett 11 tagja lett egy törvénymódosítás[8] folytán. Majd ismét 15 tagra[9] bővült a létszám.
Új alkotmány azonban nem született, 2012-ben a helyébe az "Alaptörvény" lépett. Az Alaptörvény a megnevezése ellenére a jogszabályok hierarchiáját tekintve a törvények közé sem sorolható,[10] az elfogadásának és a módosításának az eljárási rendjét is maga az Alaptörvény tartalmazza[11]. "Jogi szövegekben a terminológiai apróságokon sok minden múlik".[12]
Paczolay Péter úgy fogalmazott: "a jogállami forradalom" indult meg 1990-ben az alkotmánybíráskodással, az Alkotmánybíróság "kibontotta a demokratikus jogállamiság és az alapjogi kultúra követelményrendszerét".[13] Azt, hogy Magyarország független, demokratikus jogállam, az Alkotmány és az Alaptörvény is kinyilvánította. A jogállamiság elvének, mint alapértéknek az összetevőit egyes alkotmányos rendelkezések részletezik, de teljes egészében nem töltik ki tartalommal. 1992-ben fogalmazta meg az Alkotmánybíróság, hogy A jogállamiság alapértékét kitöltő elveket az Alkotmánybíróság egy-egy konkrét ügy kapcsán, fokozatosan fejti ki. "Az Alkotmányban tételesen
- 236/237 -
szereplő jogállam alapértékének sérelme önmagában is megalapozza valamely jogszabály alkotmányellenességét."[14] A jogállamiság-klauzula azonban önmagában nem lehet hivatkozási alap az alkotmány-ellenesség kimutatására és a jogszabály megsemmisítésének kérelmezésére. Nagy jelentőséget kell tehát tulajdonítani az Alkotmánybíróság működésének első időszakában született azon határozatoknak, amelyek kibontották a jogállamiság részjogosítványainak alkotmányos tartalmát. Már az említett 1992-es határozat rámutat egyes követelményekre - amelyekre és magára a határozatra is történik hivatkozás a mai napig -, mint a jogbiztonság, amelyet eljárásjogi garanciák bástyáznak körül a jogalkalmazás során. Az anyagi igazság megállapítása ugyan nem lehet alapjog, mivel jogállamban a bírósághoz fordulás joga a garantált, de a bírói tévedést nem lehet kizárni, a kiküszöbölésének azonban van jogállami biztosítéka, a jogorvoslathoz való jog, ami viszont már alkotmányos alapjog. Az anyagi igazságosság és a jogbiztonság követelményét a jogerő intézménye hozza összhangba a jogbiztonság elsődlegessége alapján. "A jogerő intézménye, alaki és anyagi jogerőként való pontos meghatározottsága a jogállamiság részeként alkotmányos követelmény."
Pusztán egyetlen, az elsők közül kiemelt AB határozatban kimunkált elvi tételek is szoros összefüggést mutatnak a büntető jogággal. Az állam büntető hatalmának érvényesítése csak jogállami keretek között működhet. Ennek garanciái az Alaptörvényen túl és az alkotmánybírósági értelmezés mellett a büntetőeljárási törvényből is kiolvashatók: nevezetesen a preambulumból és az alapvető rendelkezésekből, amelyek nyolc szakaszban - lényegét tekintve - az Alaptörvény ide vonatkoztatható rendelkezéseinek részletes, mintegy értelmező szabályait tartalmazzák.
A jogállamiság tehát nem egy elvont politikai eszmény, nem utópia. Van konkrét, valós, alkotmányos tartalma. "A jogállamiság immáron több mint két évszázada egyetemes emberi civilizációs érték, nem pedig valami öncélú jurisztokrácia, jogászi mánia."[15] A szerző nem ért egyet azzal az újabban a magyar jogirodalomban is felbukkanó állásponttal, mely szerint a "jogállamiság fogalma tisztázatlan".[16] A jogállamiság klasszikus, a polgári demokráciákban (angol-amerikai és német-francia jogcsaládokban) kialakított alapvető tartalmi ismérveit a következők szerint foglalja össze: a hatalomkoncentráció alkotmányos tilalma (az államhatalmi ágak elkülönítése), az emberi alapjogok tiszteletben tartása, minőségi jogalkotás, minőségi jogalkalmazás (bíráskodás).
A jogirodalom megkülönbözteti a jogállam formális és materiális felfogását. A formális felfogás, leegyszerűsítve nem jelent mást, mint hogy a jogszabályokat mindenkinek, így az azokat megalkotóknak is be kell tartaniuk. A materiális jogállam olyan elvárásokat ölel fel, mint "a közhatalmi döntések [...] demokratikus legitimációja, az emberi jogok védelme, a politikai pluralizmus, a jogegyenlőség, a hatalommegosztás, valamint a független, pártatlan bíróságok által megvalósított jogszolgáltatás, illetve a közhatalmi döntések érdemi bírói kontrollja".[17]
A magyar jogtudomány meghatározó szereplőinek[18] jogértelmezése azonban eltér a klasszikus, nyugati típusú jogállamiság-értelmezéstől. Ennek következményeként kritika tárgyává vált az Alkotmánybíróság első 10 évének eredménye, amelynek során a klasszikus elvek mentén alakította ki a jogállamiság követelményrendszerét. Az elutasítás indokaként - többek között - az fogalmazódott meg, hogy az Alkotmánybíróság életidegen dogmatizmussal, a nyugati típusú jogállamisági mércét szigorúan alkalmazva, mégis esetenként önkényes, az adott kérdéstől függő értelmezéseket adott. Szélsőséges értékelésként: a jogállamiságot szabad kártyaként használta, társalkotmányozó szerepet vállalt fel (a láthatatlan alkotmány doktrínája). A jogállamisághoz nem a joguralom bálványozásán keresztül vezet az út, melyből következik a bírósági jogértelmezés túlhatalma, jogászuralom (jurisztokrácia), adott esetben a népakarat formális jogászi érveléssel való megmásítása. Az alkotmánybírósági gyakorlat ideológiailag lemerevítette a kormányzást, a jogállamiság fogalmát szabad kártyaként használva "a törvényhozás és a végrehajtó hatalom korlátlan urává vált"[19] (jogállami önkény). Az Alaptörvény és az arra épülő alkotmánybírósági gyakorlat alkalmas lehet a totálissá váló joguralom visszaszorítására. Ennek garanciája a Nemzeti hitvallással és a történeti alkotmányunk vívmányaival összhangban való értelmezés követelménye.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
