Megrendelés
Jegyző és Közigazgatás

Fizessen elő a Jegyző és Közigazgatásra!

Előfizetés

Dr. Kovács Anita: A jegyzői hatáskörbe tartozó végrehajtás néhány kritikus pontjáról - II. rész (Jegyző, 2019/2., 31-35. o.)

Az önkormányzati adóhatóságoknál lefolytatott felügyeleti ellenőrzés során tapasztaltak alapján néhány problémás témára hívtam fel a figyelmet a Jegyző és Közigazgatás idei első számában. Írásom folytatásában az egyes végrehajtási cselekményekről, az eljárási bírságról, a foglalási jegyzőkönyvről és a NAV útján folytatott végrehajtásról olvashatnak részletesebben.

8. Az egyes végrehajtási cselekmények

Az adóvégrehajtási eljárásban a fokozatosság elve már nem érvényesül: az eljáró adóvégrehajtó döntése, hogy milyen végrehajtási cselekményt foganatosít.

A végrehajtási cselekmények sorrendjét, időpontját az adóhatóság az Avt. keretei között maga határozza meg. Azon cselekmény foganatosítása indokolt, amely gyors és hatékony, költségkímélő eszköz és az arányosság elvének figyelembevételével az adósra nézve a legkisebb mértékű korlátozással jár.

A törvényhez fűzött indokolás szerint e korlátozásra tekintettel a végrehajtást foganatosító adóhatóság lényegében szabadon állapíthatja meg az adott esetben leghatékonyabb végrehajtási cselekményt, illetve dönthet egyidejűleg több cselekmény foganatosításáról is.

Egy konkrét, garanciális jellegű korlátozást is tartalmaz a törvény a Vht.-hez hasonlóan: a lefoglalt ingatlant csak akkor lehet értékesíteni, ha a követelés az adós egyéb vagyontárgyaiból nincs teljesen fedezve, vagy csak aránytalanul hosszú idő múlva elégíthető ki. E korlátozás annak érdekében került szabályozásra, hogy az adós tulajdonát képező ingatlan csak akkor kerüljön értékesítésre, ha más lehetőség nincs az adott ügyben a követelés észszerű időn belül történő behajtására, védve ezáltal az ingatlantulajdonhoz fűződő jogot.

Túlfizetés nyilvántartása esetén a túlfizetés összegét az adóhatóság a tartozásokra elszámolhatja; az Avt. 31. § (3) bekezdése alapján a tartozást elsősorban így kell behajtani, melyről az adóst értesíteni kell.

Hatósági átutalási megbízás/inkasszó benyújtásához a gazdálkodó szervezet adósok esetében az e-cegjegyzek.hu oldalról ingyenesen elérhető céginformációs adatok között szereplő bankszámlaszámok nagy segítséget jelentenek.

A végrehajtási eljárás során a követelés kielégítésének leggyorsabb és legegyszerűbb módja az adós pénzforgalmi szolgáltatónál kezelt pénzeszközeinek végrehajtás alá vonása. Bankszámlával is rendelkező adózók esetén - amennyiben a tartozás várhatóan a pénzügyi intézmény által kezelt összegre vezetett végrehajtással is behajtható - a végrehajtási eljárást hatósági átutalási megbízással indokolt megindítani.

A pénzforgalmi szolgáltató az inkasszó foganatosításakor elsősorban a végrehajtó által benyújtott inkasszóban megjelölt bankszámlán lévő összeget tekinti alapnak. Amennyiben ez nem fedezi az inkasszóban megjelölt valamennyi követelést, úgy a végrehajtó további intézkedése nélkül kiterjeszti az inkasszót az általa kezelt további fizetési számlákra.

A pénzügyi intézmény a kiterjesztést az alábbi sorrend szerint végzi el:

1. a pénzforgalmi számlán kezelt összeg;

2. a pénzforgalmi számlán betétszerződés alapján kezelt összeg;

3. a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló törvényben meghatározott fizetésiszámla-szerződés alapján kezelt összeg;

4. a betétszerződés alapján elhelyezett összeg, ha azt a hitelintézet a fizetésiszámla-szerződés szabályainak megfelelően kezeli;

5. a takarékbetét-szerződés alapján elhelyezett összeg, ha azt a hitelintézet a fizetésiszámla-szerződés szabályainak megfelelően kezeli.

Felhívom a figyelmet, hogy lakás-takarékpénztári megtakarítás nem tartozik ebbe a körbe, tehát arra a végrehajtást adótartozás miatt kiterjeszteni nem lehet.

A pénzügyi intézménynél több számlatulajdonos tulajdonában álló számlán kezelt pénzösszeg bármelyik számlatulajdonossal szemben fennálló követelés fejében végrehajtás alá vonható. Ebben az esetben a pénzügyi intézmény köteles közölni a nem adós számlatulajdonos értesítési címét, amely alapján a végrehajtó e személyt haladéktalanul értesíti a számla megterheléséről.

A Vht. 79/A. § szerint a pénzforgalmi szolgáltatónál kezelt, az adóst megillető pénzösszeg teljes egészében végrehajtás alá vonható, kivéve a magánszemélyt megillető pénzösszegeket. A magánszemélyt megillető összegből az öregségi nyugdíj legalacsonyabb összegének négyszerese feletti összeg (114 000 Ft) korlátlanul végrehajtás alá vonható, az ez alatti összegből pedig az öregségi nyugdíj legalacsonyabb összege és az öregségi nyugdíj legalacsonyabb összegének négyszerese közötti rész 50%-a vonható végrehajtás alá (42 750 Ft).

Végrehajtás alól mentes az öregségi nyugdíj legalacsonyabb összegének megfelelő összeg, ez 2019-ben 28 500 Ft. Ha a végrehajtás gyermektartásdíj vagy szüléssel járó költség behajtására folyik, ennek az összegnek az 50%-a is végrehajtás alá vonható.

Mindezen korlátozások betartása a pénzügyi szolgáltató feladata.

- 31/32 -

A mentességi korlátozást a pénzforgalmi szolgáltató által több szerződés alapján kezelt, adóst megillető pénzösszegek együttes összegére kell alkalmazni.

Hangsúlyozni szükséges, hogy a végrehajtás foganatosításának szabályai eltérőek attól függően, hogy az adós mely vagyontárgyaira történik a végrehajtás. A különféle vagyontárgyak végrehajtására vonatkozó eltérő szabályok nem keveredhetnek, így nincs lehetőség a Vht. IV. Fejezetébe foglalt munkabérre vezetett végrehajtás szabályainak és a Vht. V. Fejezetébe foglalt, pénzforgalmi szolgáltatónál kezelt összeg végrehajtási szabályainak együttes alkalmazására, ahogyan arról a Kúria jogelődje, a Legfelsőbb Bíróság az EBH 2011.2321. számú döntésében foglalt állást.

A döntés lényege abban áll, hogy a levonás végrehajtása során a pénzintézet nincs abban a helyzetben, hogy a bankszámlán lévő pénzösszeg eredetét vizsgálja, ezért előfordulhat, hogy olyan juttatás került inkasszálásra, amely letiltás esetén mentes lenne a végrehajtás alól.

A döntés indokolása szerint nincsen lehetőség a Vht. IV. és V. Fejezeteibe foglalt szabályok együttes alkalmazására: azt, hogy az adott esetben az említettek közül melyik fejezet rendelkezései az irányadók a végrehajtás alá vont pénzösszeg jellege dönti el. Ha a felperes (azaz a végrehajtási eljárás adósa) ellen pénzkövetelés végrehajtása körében a pénzforgalmi szolgáltatónál kezelt összeg kerül végrehajtás alá, ennek foganatosítására a Vht. V. Fejezete irányadó, míg a munkabérre (és a Vht. 7. §-a értelmében az ezzel egy tekintet alá eső jövedelmekre) vezetett letiltás során a Vht. IV. Fejezetének rendelkezései kerülnek alkalmazásra.

... A II. rendű alperesre irányadó rendelkezések nem tették lehetővé a folyószámlán kezelt pénzösszeg rendeltetésének a vizsgálatát, s mivel a II. rendű alperes pénzforgalmi szolgáltató - s nem munkabért fizető munkáltató - nem alkalmazhatta a Vht. IV. Fejezetébe foglalt rendelkezéseket, így a Vht. 69. § (2) bekezdése foglalt, a családi pótlék mentességére vonatkozó rendelkezést sem. A IV. Fejezet rendelkezései akkor kerülnek alkalmazásra, ha a végrehajtó letiltást bocsát ki az adós munkabérére [vagy egyéb, a Vht. 7. § (1) bekezdésében említetteknek megfelelő járandóságára], s a letiltást az adós munkáltatója foganatosítja. A II. rendű alperes pénzintézetnek a Vht. 79/A. § (2)-(3) bekezdésének megfelelő számítás elvégzését követően (amelynek eleget tett) az átutalást teljesítenie kellett, a számlán kezelt összeg rendeltetését kizárólag a Vht. 79/D. § esetben (ügyleti biztosíték céljára elkülönítetten kezelt pénzösszeg) vizsgálhatta, azonban nem térhetett át a letiltást foganatosító munkáltató Vht. IV. fejezetébe foglalt kötelezettségeire. (Megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság, hogy abban az általánossá vált esetben, ha a munkabért kezelik folyószámlán, a Vht. 79/A. § (2)-(3) bekezdéseibe foglalt korlátozásokkal számított, azaz a folyószámlán "mentesen maradó" összeg közel azonos a munkabérből letiltás során mentesen maradó munkabér-hányaddal.)

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Tartalomjegyzék

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére