"A természet eleven könyv, amelyet meg nem értenek, de amely nem érthetetlen. "
(Goethe)
Mi adta a tanulmány elkészítésének apropóját? Úgy vélem, nem kell ahhoz a jelenkor valamely emlékezetes eseménye, hogy a környezet- és természetvédelemről írni vagy olvasni lehessen. Amióta az ember a környezet részeként igyekszik abból mind nagyobb teret meghódítani - különösen az ipar és gazdaság folyamatos bővítése, fejlesztése által -, a téma mindig aktuális. No persze ez az időszak korántsem azonos azzal az idővel, amikor a társadalom már felismerte e tevékenység környezetre, természetre gyakorolt hatását, a szennyezések, károsítások következményeit és tudatosan kezdte megteremteni a környezet és természet védelmének általános-, majd később büntetőjogi alapjait. Habár e védelem csírái már jóval korábban megjelentek, kiemelt figyelmet és jelentőséget csak a XX. századtól kapott. E cikk egyrészt a környezet- és ter-mészetvédelem1 - és ezen belül kiemelten a büntetőjogi védelem - nemzetközi eseményeket is felölelő történeti fejlődésének, másrészt a hazai jogszabályi alapok, illetve ezzel összefüggésben a felelősségi formák és az ügyész környezetvédelemmel kapcsolatos feladatainak bemutatását tűzte célul.
Felismerve azt a tényt, hogy a környezetet és természetet károsító cselekmények hatásainak az államhatárok nem szabnak gátat, a nemzetközi összefogás érdekében az ENSZ 1972-ben környezetvédelmi világkongresszust szervezett, amelynek megtartására Stockholmban került sor. Ez az esemény tekinthető a nemzetközi együttműködés első lépcsőfokának. A találkozó résztvevői számos környezetvédelmi ajánlást és alapelvet fogalmaztak meg, amelyek mindmáig irányadók. Ekkor született meg az ENSZ Környezetvédelmi Programjának, az UNEP megalapításának gondolata is.
Kezdetben az Európai Közösségeknek nem volt egységes környezeti politikája, az alapító szerződések környezetvédelmi rendelkezéseket nem tartalmaztak. A környezeti problémákkal szemben a tagállamok nemzeti szinten léptek fel. A stockholmi konferencia azonban ösztönzőleg hatott a Közösségekre is, ezért a részes államok még ugyanezen év októberében Párizsban egy csúcsértekezletet tartottak, amelyen környezetvédelmi akcióprogram kidolgozását határozták el. A terv alapján a jelen ideig összesen hat akcióprogram elfogadására került sor.
Az első, amelyik 1973-tól 1976-ig volt hatályban, alapelvként fogalmazta meg a szennyezés forrásánál történő fellépést, a környezeti hatások figyelembevételét, az erőforrások ésszerű hasznosítását, a tudománynak és a műszaki fejlődésnek a környezetvédelem szolgálatába állítását, a szennyező fizet, illetve az egyik állam sem okozhat környezeti kárt a másiknak elvét, a regionális és nemzetközi szintű együttműködést, a környezetvédelmi oktatást, a megfelelő cselekvési szint kiválasztását és a tagállami környezetpolitikák összehangolását. A második program 1977 és 1981 között, a harmadik 1982 és 1986 között hatályosult. Ez utóbbi emelte ki azt, hogy a környezetet önmagáért, nem pedig gazdasági megfontolások miatt kell védeni. A negyedik akcióprogram 1987-től 1992-ig volt hatályban, fontos elvként tartalmazta azt, hogy a környezetvédelmet alapvető tényezőként kell figyelembe venni a gazdasági döntések meghozatalakor. Az ötödik program az 1993-tól 2000-ig terjedő időszakra írt elő szabályozási elveket, ezek között a társadalom bevonásának, a végrehajtás javításának, az információs háttér fejlesztésének és a gazdasági eszközök kiterjesztésének célkitűzéseit.2 Ez utóbbi akcióprogram vezérelvévé az ENSZ szervezésével 1992-ben Rio de Janeiróban megtartott Környezet és Fejlődés Világértekezleten alapelvként megfogalmazott, a "tartós és környezeti szempontból elfogadható", azaz a "fenntartható" fejlődés gondolata vált.3 Ennek lényege az, hogy a gazdasági fejlődés csak olyan formában mehet végbe, amely tekintettel van a környezetvédelmi szempontokra. 2002. július 22-én került sor a hatodik akcióprogram elfogadására, amely újabb, ezúttal 10 éves időszakra szól.4
A közös környezeti politikát az 1986. február 17. napjával elfogadott Egységes Európai Okmány vezette be a Római Szerződésbe, az akkor még 130r-130t számozású cikkekkel. A Maastrichti, majd az Amsterdami és végül a Nizzai Szerződés további előrelépést jelentett és több módosítást hozott e területen. Jelenleg az alapszerződés 174-176. szakaszai tartalmazzák a környezetvédelmi rendelkezéseket. A 174. cikk (1) és (2) bekezdései határozzák meg az Európai Unió környezeti politikájának általános céljait és alapelveit. A 175. cikk (1) bekezdése teremti meg a környezetvédelemre vonatkozó jogalkotás alapját: felhatalmazza a Tanácsot arra, hogy a Gazdasági és Szociális Bizottsággal, valamint a Régiók Bizottságával folytatott konzultációt követően meghatározza, hogy a környezeti célkitűzések megvalósítása érdekében a Közösségnek milyen lépéseket kell tennie. A (2) bekezdés adja meg, hogy melyek a Tanács egyhangú döntését igénylő kérdések (ilyenek például az adójellegű és a területrendezésre vonatkozó intézkedések), a (3) bekezdés pedig lehetőséget biztosít a Tanácsnak az akcióprogramok kidolgozására. A 176. cikk feljogosítja a tagállamokat arra, hogy a közösségi normáknál szigorúbb, de azzal összhangban álló rendelkezéseket fogadjanak el és érvényesítsenek. A közösségi előírások egyébiránt csak kiegészítő jellegűek, közösségi fellépésre akkor kerülhet sor, ha a kitűzött környezetvédelmi célok tagállami szinten nem érhetők el maradéktalanul.5
A speciális uniós környezet- és természetvédelmi előírásokat számos egyéb jogforrás, főként irányelv szabályozza, így pl. a 75/439/EEC számú irányelv az olajszeny-nyezésről, a 75/442/EEC a hulladékokról, a 79/409/EEC a vadon élő madarak védelméről, 91/271/EEC a városi szennyvíz kezeléséről, 91/689/EEC a veszélyes hulladékokról, 92/43/EEC a természetes élőhelyek és a vadon élő állatvilág és növényvilág védelméről.
Az Európai Unió Bizottsága szembesülve azzal a ténnyel, hogy a környezetet, természetet érintő bűncselekmények száma egyre növekvő ütemben emelkedik és a tagállamok nem mindegyike ír elő a közösségi környezetvédelmi normák megsértése esetére büntetőjogi szankciókat, valamint a Közösségnek nincs egy elfogadott minimum mércéje a környezetkárosítást előidéző jogsértésekkel szemben, 2001. március 13-ával kidolgozott egy irányelv-tervezetet a környezet büntetőjogi védelméről.6 A tervezet elfogadásával kapcsolatos, az EK-Szerződés 251. cikkén alapuló (ún. együttdöntési) eljárás a jelen tanulmány megírásának időpontjában még nem zárult le.
A tervezet megalkotását az a felismerés indokolta, hogy számos esetben csak a büntetőjogi szankciókkal lehet kellően visszatartó hatást elérni. A büntetés kiszabása ugyanis egészen más természetű társadalmi rosz-szallást fejez ki, mint a közigazgatási vagy a polgári jogi jogkövetkezmények, jóval erősebb jelzés, ennélfogva a preventív hatása is jelentősebb. Másfelől pedig a büntetőeljárás eszközei is sokkal hatékonyabbak és célravezetőbbek, mint a közigazgatásiak vagy polgári jogiak. A Közösség ezért annak érdekében, hogy a környezet védelmét szolgáló uniós előírásoknak egy sokkal hatékonyabb alkalmazást biztosítson, ebben az irányelvben kívánja rögzíteni valamennyi tagállam számára kötelező jelleggel a környezetet fenyegető bűncselekmények minimum listáját.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
