Napjainkra az öröklési jog területére visszaszorult egyik érvénytelenségi ok, az örökhagyó akaratának tisztességtelen befolyásolása a végintézkedési szabadságot mint akaratelhatározási szabadságot hivatott oltalmazni. A jog a tisztességtelen befolyásolás generálklauzulája által erkölcsi szabályok érvényesülését biztosítja, továbbá térben és időben változó normák és értékek tiszteletben tartását. A tisztességtelenség fogalmi homályossága, a tényálláselemek, a végrendelkezéshez vezető motívumok jellemzően közvetett bizonyítékokon nyugvó nehéz bizonyíthatósága miatt kérdéses, hogy e tényállás be tudja-e így tölteni a szerepét. A belső értelmi-lelki folyamatba kell a bírónak belelátást szerezni, miközben a befolyásolás tisztességtelenségéről is állást kell foglalnia.
Tárgyszavak: öröklési jog, végintézkedési szabadság, tisztességtelen befolyás, bizonyítás
Ahogyan az állam elismeri és oltalmazza a tulajdonhoz való jogot, úgy kell, hogy védelembe vegye a tulajdonnal való rendelkezést halál esetére, azaz a végintézkedési szabadságot. Az Alaptörvény kifejezetten védelmezi az örökléshez való jogot.[1] Ennek egyik oldala a passzív öröklési jog, míg a másik az örökhagyó aktív öröklési joga, az a jogosultság, hogy vagyonának halála utáni sorsáról tetszése szerint rendelkezzen.[2] Az öröklési jogviszonyok a magánfelek legbensőségesebb viszonyai közé tartoznak, így a magánautonómia elvéből is következik, hogy az egyén önrendelkezési jogosultsága a halál esetére is kiterjed; e kategória pedig tágabb, mint a tulajdonnal való rendelkezés joga. Véleményem szerint ezt támasztja alá az is, hogy csak személyesen lehet végrendelkezni. Ilyen formában a végrendelet készítése is beletartozik a tudatos életvégi döntések körébe.
Egyes szerzők a vagyon feletti szabad rendelkezést korlátozó intézménynek tekintik a kötelesrészt,[3] illetve a végintézkedés mellett is speciális esetben érvényesülő osztályrabocsátási kötelezettséget.[4] E két intézmény ugyanis az egyén szabad rendelkezésével szemben a jogos és méltányolható családi érdekeket, a családi szolidaritást juttatja érvényre.[5] Egyet kell értenünk Anka Tibor megállapításával, hogy ez a korlát csak látszólagos.[6] Ezen túlmenően azonban a végrendelettel szemben támasztott alaki feltételek, továbbá túlnyomórészt az érvénytelenségi okok is alaki szempontból jelentik a végintézkedési szabadság korlátozását, mert elsősorban azt hivatottak garantálni, hogy a valós, szabad akaratelhatározáson alapuló végrendeleti intézkedéshez fűződhessen csak jogi hatás.
A végintézkedési szabadságot a szerződési szabadság irányaihoz is hasonlíthatjuk. Így magában foglalja a végintézkedés megtételének szabadságát, akár az attól való tartózkodás formájában is, továbbá kiterjed a tartalom szabadságára is, azaz a vagyonnal való teljes körű vagy részleges rendelkezés közötti döntésre, annak mikéntjére és a juttatásban részesített személyek kijelölésére, akár pozitív (pl. örökösnevezés), akár negatív (kitagadás, kizárás) irányban.[7] További irányként emelhetjük ki a végrendelet (tehát nem valamennyi végintézkedés) visszavonásának, megsemmisítésének, illetve módosításának a lehetőségét is.
- 397/398 -
A végintézkedési szabadság belső, tartalmi szintjeiként nevesíthetjük a végrendelkezés képviseletet nem tűrő, azaz személyes jellegét, az akaratelhatározás uralmi befolyástól való mentességének a védelmét,[8] a megtett érvényes és hatályos végrendelet érvényesülésének védelmét[9] és az örökhagyó végakaratának (mens testatoris) lehetőség szerinti tiszteletben tartását célzó értelmezési szabályt,[10] továbbá a végrendelet lehetőség szerinti érvényben tartásának elvét (favor testamenti).
A végintézkedési szabadságot eltérő megvilágításba helyezi az a tény, hogy a 2013. évi V. törvény, a Polgári Törvénykönyv (a továbbiakban: Ptk.) öröklési könyvében a korábbi Polgári Törvénykönyvet magában foglaló 1959. évi IV. törvénnyel (a továbbiakban: régi Ptk.) ellentétben a törvényes öröklés szabályai elé került a végintézkedésen alapuló öröklés. A szabályozási sorrend felcserélése meglátásom szerint rávilágít arra, hogy a törvényes öröklési rend ezek után inkább csak szubszidiárius öröklési rendként létezik, és kevésbé kell úgy tekinteni a szabályokra, mint amelyek az örökhagyó vélelmezett akaratát hordoznák.[11] Sőt, Szászy-Schwarz Gusztáv nyomán véleményem szerint is egyenesen hiba volna a szubszidiárius jogot úgy magyarázni, mint a felek vélelmezett akaratát,[12] bár való igaz, hogy a jogalkotó az örökhagyó rendszerint valószínű akaratát indokul használja a törvényes öröklés szabályainak megfogalmazásakor. Megfordul ezáltal már a Teleszky-féle tervezet (1881) által is hangoztatott azon tétel, miszerint a jogalkotó a törvényes öröklési rendben keresné a legigazságosabb megoldást, mindamellett, hogy attól eltérést enged.[13] Egyébiránt a végintézkedési szabadság érvényre juttatásával párhuzamosan a család öröklési érdekei általános védelmet nem nyernek,[14] még ha egyes kivételes szabályok továbbra is ezt célozzák.
A végintézkedési szabadságnak, azaz a hagyatékban való örökösödési rend kialakításában álló szabadságnak az a feltétele, hogy valaki önállóan, saját meggyőződése szerint tegyen végintézkedést. Amennyiben tehát a végrendeleti intézkedés nem az örökhagyó saját, hanem egy idegen személy akaratát hordozza, akkor az önrendelkezés hiánya a végrendelet "legitimációs deficitét" okozza,[15] nem eredményezheti annak érvényesülését, és így a törvényes öröklési szabályok félretételét.
Végintézkedések esetében az akaratelhatározási szabadság védelme folytán az akarat kialakításához vezető körülmények, így a jog által meg nem engedett idegen befolyás feltárásra kell, hogy kerüljenek. E kívánalom húzódik meg valamennyi végrendeleti akarati hiba hátterében. A végintézkedési szabadság kitágításának elve, amely úton a Ptk. továbbhaladt,[16] a fentiek tükrében különösen fontossá teszi azt az igényt, hogy a jog védelmet nyújtson az örökhagyói akaratelhatározás meg nem engedett módon történő befolyásolásával, azaz a végrendelkezésben idegen akaraturalom érvényre jutásával szemben. Az örökhagyó azon jogai, hogy a végrendeletét visszavonja, megsemmisítse, illetve akár utólag megerősítse, nem bizonyulnak ehhez megfelelő eszközöknek, hiszen az agresszív meggyőzés, befolyásolás jellemzően tartós, amely az örökhagyó haláláig is fennmaradhat.
Vitára adhat okot, hogy a szigorú jogi szabályozás mennyiben szolgálja a már elhunyt személy érdekét. Hiszen úgy is érvelhetünk, hogy az élők közötti ügyletekkel ellentétben már nem áll paternalista jogpolitikai célkitűzés a végintézkedési szabadságot korlátozó rendelkezések hátterében.[17] A jogi védelem azonban itt nemcsak az egyénre fókuszál, hanem általában visszatartó erőt[18] jelent a társadalom által meg nem engedett olyan magatartásokkal szemben, mint amilyen a végakarat tisztességtelen befolyásolása.[19]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
