A Kúria Werbőczy István Országbírói Kutatóintézete 2023. november 30-án tartotta harmadik Kutatóintézeti Napját, amelynek programját a korábbi alkalmakhoz hasonlóan, ezúttal is a kutatóintézetben dolgozó főtanácsadók egy konkrét téma köré szervezett tudományos eszmecseréje adta. Valamennyi előadás és korreferátum a jogegység követelményéhez kapcsolódott, vizsgálva annak jogtörténeti, büntetőeljárási, polgári, valamint közigazgatási eljárásbeli sajátosságait.
Dr. Ábrahám Márta, a kutatóintézet igazgatója Finkey Ferenc gondolataival köszöntötte az egybegyűlteket: "a legfelső, illetőleg az utolsó fokban ítélő bíróság ítélete rendszerint az emberileg elképzelhető legigazabb és legigazságosabb döntést tartalmazza".[1] Hangsúlyozta, hogy a jogegység alkotmányos alapját az Alaptörvény 25. cikke képezi, amelynek (3) bekezdése szerint "a Kúria biztosítja a bíróságok jogalkalmazásának egységét". A Kúria feladata ennek keretében a bíróságok ítélkezési gyakorlatának monitorozása is, azonban a jogegységesítő tevékenység jelentős részben a felülvizsgálati eljárásban történik mindhárom szakágban.
Az első előadást Bódiné dr. Beliznai Kinga főtanácsadó tartotta, amelynek címe "A jogegységre irányuló törekvés megjelenése a magyar jogban" volt. Az előadás a 18. századtól tekintette át a Kúria jogegységesítéssel kapcsolatos feladatait.
A 18. század elején a Kúria ugyan még kevesebb döntést hozott, de különös gondot fordított azok minőségére. A polgári kori Magyarországon döntvény alkotási joggal a Kúria, a királyi ítélőtáblák és a Közigazgatási Bíróság rendelkezett. A döntvény a felsőbíróságok elvi megállapodása volt, amely az azt kiadó bíróság számára mindaddig követendő volt, amíg azt egy újabb felül nem írta. A döntvény célja tehát a jogegység megóvása volt. 1723-tól a Kúria elvi megállapításokat tartalmazó ítéleteit decisionesnek, ha pedig többször nyilatkozott ugyanazon kérdésben, decisio praejudiciumnak, azaz irányadó elvi kijelentésnek nevezték. A magyar bírósági szokásjog - ellentétben a common law rendszerével - nem esetről esetre utalt vissza, hanem az adott kérdés eldöntésében megfigyelhető tendenciákat követte. Megjelent a felsőbírói gyakorlat összegyűjtésére irányuló törekvés is, amelynek eredményeként 1769-ben megszületett a Planum Tabulare, amely nemcsak a Kúriától, hanem az alsóbb fokú bíróságoktól származó döntést is tartalmazott, hiszen nem minden ügy került a Kúria elé. A Planum Tabulare első része az eljárási kérdésekre vonatkozó, míg második része a perekhez kapcsolódó anyagi jogszabályokkal összefüggő döntéseket foglalta magában. Tartalmazta azokat a decisiókat is, amelyek "egymással kölcsönösen ellenkezni látszanak". A Planum Tabulare gyakran szolgált hivatkozási alapként, emellett képet adott a korabeli ítélkezési gyakorlatról, azonban az abban megjelent elvi megállapodások nem bírtak kötőerővel sem a Kúriára, sem pedig az alsóbb fokú bíróságokra.
Az előadás kiemelte a téma szempontjából jelentős 19. századi fordulópontokat is. 1823-tól a Kúria maga adta ki saját döntéseit 1848-ig, majd 1861-től azok ismét megjelentek nyomtatásban, ez azonban csak egy évig tartott. 1869. augusztus 8-tól a magyar királyi Curia elvi jellegű határozatai "Curiai határozatok" címmel jelentek meg a Jogtudományi Közlöny mellékleteként.
Az előadás ezt követően a polgári ügyekben, majd a büntetőügyekben felmerülő vitás kérdések rendezésére szolgáló 19. századi szabályokra tért rá. Polgári ügyekben az 1881. évi perrendtartási novellát idézte, amely szerint "Az igazságszolgáltatás egyöntetüségének megóvása végett, a vitás elvi kérdések, a magy. kir. Curia polgári tanácsainak teljes ülésében döntetnek el", s ismertette a döntvényalkotási jogról és az eljáró tanács (a teljes tanács) összetételéről szóló 1881. évi igazságügy-miniszteri rendelet[2] szabályait. Kiemelte az ítélőtáblák decentralizációjáról szóló 1890. évi XXV. törvénycikk rendelkezését, miszerint "A kir. itélőtábla azokban az ügyekben, melyekben a törvény szerint mint utolsó foku biróság jár el, a felmerült vitás elvi jelentőségü jogkérdéseket teljes ülésben dönti el. A teljes ülés elvi megállapodását az illető kir. tábla tanácsai mindaddig követni tartoznak, mig azt ujabb teljes ülési megállapodás meg nem változtatja". Igazságügyi miniszteri rendelet[3] alapján a Curia elnöke gondoskodott arról, hogy a királyi ítélőtábláktól érkezett teljes ülésen hozott, egymással ellentétes döntésekről más döntésektől elkülönített nyilvántartás működjön és az ellentétes döntéseket esetről esetre összehasonlítsák.
Büntetőügyekben az Igazságügyminisztérium az 1880. augusztus 2-án kelt szabályrendeletben[4] a fellebbviteli bíróságoknál a teljes ülési megállapodásokat írta elő a felmerült vitás elvi kérdések rendezésére. A 19. század végén a francia bűnvádi perrendtartás mintájára a "perorvoslat a jogegység érdekében" elnevezésű rendkívüli jogorvoslat szolgálta a jogegységet, majd az 1896. évi XXXIII. törvénycikk (Bűnvádi perrendtartás) szabályai szerint a koronaügyész fordulhatott bármely büntetőbíróság törvénysértő, jogerős határozatával vagy egyéb intézkedésével szemben a jogegység érdekében közvetlenül a Curiához. A Curia az eljárás keretében meghozott első határozatában (1900. május 17.) megsemmisítette az eperjesi királyi törvényszék döntését. A Bűnvádi perrendtartás módosítására hozott 1907. évi XVIII. törvénycikk tartalmazta, hogy "Az igazságszolgáltatás egyöntetüségének megóvása
- 397/398 -
végett büntető ügyekben a vitás elvi kérdések a kir. Curia büntető tanácsainak teljes ülésében döntetnek el. Ha a felmerült vitás elvi kérdés nem csupán büntetőjogi természetü, annak eldöntése végett vegyes teljes ülést kell tartani, a mely a kir. Curiának összes büntető és polgári tanácsaiból alakul."
Az előadás utolsó nagyobb egysége a jogegységi tanácsok felállításáról szóló szabályanyagot mutatta be, többek között idézte az 1912. évi LIV. törvénycikket is. Eszerint "Az igazságszolgáltatás egyöntetüségének megóvása végett a vitás elvi kérdést a kir. Kúriának erre a czélra alakitott tanácsa (jogegységi tanács) dönti el:
1. ha a kir. Kúria valamelyik tanácsa elvi kérdésben el kiván térni a kir. Kúriának ugyanazt az elvi kérdést eldöntő oly határozatától, a mely a hivatalos gyüjteménybe fel van véve;
2. ha a kir. Kúria ellentétes elvi alapon nyugvó határozatokat hozott, vagy ha a kir. itélőtáblák, a kir. törvényszékek vagy a kir. járásbiróságok elvi kérdésben ellentétes gyakorlatot folytatnak, és a kir. Kúria elnöke vagy az igazságügyminister a vitás elvi kérdés egyöntetü eldöntésének biztositását jövőre szükségesnek tartja." E törvénycikk nyomán négy jogegységi tanács működött a Kúrián, amelyek különböző jogterületek kérdéseit vizsgálták.
Az idézett törvénycikkhez igazságügy-miniszteri rendelet[5] is kapcsolódott, amely megkülönböztette egymástól a jogegységi döntvényt és a teljes ülési döntvényt, mindkettő kötelező erővel bírt az alsóbb fokú bíróságokra. A korabeli jogászi közvélemény egy része az egységes jogalkalmazás megteremtésének lehetőségét látta ebben, míg mások a Kúrián belül is fellelhetőnek vélték egyes kérdésekben az ingadozás, bizonytalanság jeleit. A teljes ülési határozathozatal nehézkes és hosszadalmas volt, azonban az 1932-ből fennmaradt vélemény szerint "a kir. Kúria akkor van feladata magaslatán, ha jogegységi döntéseivel a gyakorlati életet mentesíti a bizonytalanságtól, a zavaroktól, a hiábavaló energiapazarlástól".
A Kutatóintézeti Nap második előadója, dr. Pomeisl András József főtanácsadó volt, aki a polgári eljárásban vizsgálta a jogegységre vonatkozó követelményeket. Először is kiemelte, hogy a korlátozott precedensrendszer bevezetésével 2020. április 1-jétől megváltozott a jogegységi eszközrendszer. Ez érintette mind a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvényben (Bszi.), mind pedig a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvényben (Pp.) szabályozott eszközöket, s az előadás ez utóbbiakat elemezte. A Pp.-ben ekkor jelent meg az alsóbb fokú bíróság indokolási kötelezettsége, amennyiben a Bírósági Határozatok Gyűjteményében (BHGY) közzétett kúriai határozattól el kíván térni; továbbá a felülvizsgálat a BHGY-ban közzétett kúriai határozattól való eltérésre alapítottan. Ez utóbbi a felülvizsgálat engedélyezésének kötelező eseteként, míg mérlegelésen (engedélyezésen) alapuló felülvizsgálati okként, ha az ügy érdemére kiható jogszabálysértés vizsgálata a joggyakorlat egységének vagy továbbfejlesztésének biztosítása miatt indokolt.
A Pp.-ben az ítélet tartalmáról (a jogi indokolásról) szóló szabályok kiegészültek azzal a mondattal, amely előírja a bíróság indokolási kötelezettségét a Kúria közzétett határozatától való eltérés esetén: "A jogi indokolás tartalmazza azokat az okokat is, amelyek miatt a bíróság jogkérdésben eltért a Kúriának a Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzétett határozatától (a továbbiakban: a Kúria közzétett határozata), vagy az arra irányuló indítványt elutasította."[6] A Kúria ítélkezési gyakorlata ehhez kapcsolódóan már számos részletkérdést tisztázott: az ítéletet hozó (akár elsőfokú, akár másodfokú) bíróságnak csak akkor áll fenn az indokolási kötelezettsége, ha megállapítható az ügyazonosság a hivatkozott határozattal. Ha az alapügyben eljárt bíróság nem kíván eltérni a kúriai gyakorlattól, akkor nem kell részletesen megindokolnia, hogy miért tartja helyesnek a Kúria gyakorlatát, elegendő az erre való utalás. Kiemelten fontos azonban, hogy az indokolásra az általános szabályok vonatkoznak, az nem lehet formális, s ennek alkotmányos jelentősége van a tisztességes eljárás alapelve miatt.
Az előadás ezt követően a felülvizsgálat vonatkozó szabályait elemezte. A közzétett kúriai határozattól jogkérdésben való eltérésre alapított felülvizsgálatot a Pp. szabályai 2020. április 1-jétől teszik lehetővé. A Kúria közzétett határozatának fogalmát a Pp. 346. § (5) bekezdése határozza meg, azaz a Kúria által 2012 után hozott, Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzétett határozatot kell értenünk alatta. Rendkívül fontos követelmény, hogy a felülvizsgálati kérelemben nem elegendő csak megjelölni azt a határozatot, amelytől a kérelmező álláspontja szerint jogkérdésben eltérés történt, hanem részletesen ki is kell fejteni, hogy mely jogkérdésben tért el a támadott határozat a hivatkozott határozattól. Amennyiben a fél ezt nem tárja fel, a Kúria nem lesz abban a helyzetben, hogy megállapíthassa az ügyazonosság fennálltát vagy annak hiányát.
A felülvizsgálat kötelező engedélyezése körében kiemelte, hogy a felülvizsgálat engedélyezése iránti kérelemben meg kell jelölni a Kúria közzétett határozatát és annak azt a részét, amelytől a felülvizsgálattal támadott ítéleti rendelkezés jogkérdésben eltér. Ezt követően a Kúria gyakorlatát ismertette, amely szerint a Kúria általában visszautasítja a felülvizsgálat engedélyezése iránti kérelmet, amennyiben az nem jelöl meg konkrét határozatot, míg megtagadja a felülvizsgálat engedélyezését, ha a fél a kérelmében nem jelölte meg azt a közzétett határozatot, amelytől a támadott határozat eltér, valamint ha a megjelölt határozat nem a Kúria közzétett határozata (azaz 2012 előtti, azt nem a Kúria hozta, nincs a BHGY-ban közzétéve); hiányzik az ügyazonosság; a támadott határozat nem tért el a hivatkozott határozattól; továbbá ha a támadott határozat eltér a közzétett kúriai határozattól, de az eltérés csak egyedi jellegű kérdést vet fel.
Rámutatott, hogy a Pp. 409. § (2) bekezdésében két különböző felülvizsgálati ok jelenik meg: az egyik a joggyakorlat egységének biztosítása, amelynek hátterében a széttartó bírósági gyakorlat áll és az, hogy a Kúria még nem foglalt állást az adott
- 398/399 -
kérdésben. A másik felülvizsgálati ok a joggyakorlat továbbfejlesztésének szükségessége, amikor a kialakult kúriai gyakorlat valamilyen okból a továbbiakban nem tartható fenn. E körben is ismertette, hogy milyen indokok vezethetnek a felülvizsgálat engedélyezése iránti kérelem visszautasításához (például a fél nem jelölte meg a széttartó vagy a meghaladott gyakorlatot reprezentáló határozatot; nem indokolta meg, hogy miért kell a joggyakorlatot egységesíteni, illetve továbbfejleszteni); s melyek vezethetnek az engedélyezés megtagadásához (például a felvetett kérdés hipotetikus vagy nem releváns; a Kúria már állást foglalt a megjelölt elvi kérdésben; illetőleg a fél nem hivatkozott a kialakult gyakorlatra vagy nem indokolta meg, hogy miért kellene a kialakult gyakorlatot megváltoztatni).
Dr. Szilágyi Gábor főtanácsadó korreferátumában kiemelte, hogy a Kúriának a polgári szakágban is kettős szerepe van: egyrészről a jogalkalmazás egységének biztosítása, másrészről pedig az egyedi ügyek elbírálása. A Pp.-t koncepcionális változások érintették, ezek célja a hatékonyabb egységesítő tevékenység előmozdítása volt.
Ezt követően néhány gyakorlati megfigyelést említett: sok esetben előfordul, hogy az alsóbb fokú bíróság indokolási kötelezettségére hivatkozó felülvizsgálati kérelem olyan határozatokat jelölt meg, amelyekkel nem áll fenn az ügyazonosság. Gyakori, hogy a közzétett kúriai határozattól jogkérdésben való eltérésre hivatkozáskor a kérelmet előterjesztő nem jelöli meg, hogy a támadott határozat melyik konkrét határozat melyik pontjától hol tért el. Megfigyelhető az is, hogy a kérelmezők a Kúriára sok esetben "negyedfokú fórumként" és nem pedig rendkívüli perorvoslati eljárásban eljáró bíróságként tekintenek. A felülvizsgálati kérelem, illetőleg a felülvizsgálat engedélyezése iránti kérelem előterjesztése során gondot okozhat a felülvizsgálati okok elhatárolása és a kérelem jogalapjának megfelelő meghatározása is. Kiemelte, hogy a Kúria a BHGY-ban közzétett korábbi döntéseit folyamatosan nyomon követi, s ebben a tanácsok mellett dolgozó főtanácsadók hathatós segítséget nyújthatnak.
A jogegység követelményéről a büntetőeljárásban dr. Czebe András főtanácsadó tartott előadást. A bevezető gondolatokban hangsúlyozta, hogy meg kell különböztetni egymástól a "büntetőjog egységesítése", a "büntető jogegység" fogalmát: előbbit a tételesjog teremti meg, míg utóbbit a joggyakorlat alakítja ki. Felhívta a figyelmet a büntetőjog szankciós zárókő funkciójára: a büntetőjogot napjainkig jelentősen befolyásolja az eredete és a története, s ezekre mind a jogalkotónak, mind a jogalkalmazónak tekintettel kell lennie. Nem alkotható olyan büntetőtörvény, amely minden gyakorlati esetet rendez, ezért nemcsak a legfelsőbb, hanem a legelső szinten eljáró bíróságon is szükséges a törvény értelmezése és magyarázata. A jogegységesítés a legfőbb bírói fórumot illeti meg, ami a büntetőjog területén kiforrott dogmatikán és történelmi hagyományokon alapul. Ezt jól érzékeltetik a Királyi Curia azon döntései, amelyeket ma sem értelmezhetünk másképp. Példaként említett 1928-ból származó királyi curiai döntést a súlyosabb büntető rendelkezés visszaható hatályának tilalmára, a jogos védelemre (a tettfelelősség elvére), a kétszeres értékelés tilalmára. A Kúria napjainkban sem feledkezhet meg a jogegységesítő feladatáról, ennek az Alaptörvényben nevesített kizárólagos letéteményese. Arra kell törekednie, hogy a Magyar Királyi Curia évszázados hagyományait szem előtt tartva olyan jogértelmezést fogalmazzon meg, amelyek hasonló történelmi távlatokban alakítják a gyakorlatot. Ezt a folyamatot nehezítheti a törvénymódosítások üteme, különösen, ha olyan jogintézményt kíván bevezetni, ami a magyar büntetőjogban történelmi előzmények nélkülinek tekinthető és emiatt a hagyományos alapelvekkel szembe kerülhet. Erre lehet példa a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés, amikor az Emberi Jogok Európai Bíróságának elvárása jogalkalmazással nem, csak jogalkotással (a büntetőjog egységesítésével) lenne teljesíthető, azonban kizárólag az alkotmányjogi kérdések tisztázását követően.
Az előadás rámutatott arra is, hogy a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (Be.) a terhelti együttműködés egyik fő színterévé emelte az előkészítő ülést. Ennek eljárást gyorsító hatása vitathatatlan, statisztikák szerint az ügyészi indítvány az esetek 80%-ában eredményes. Probléma forrása lehet azonban, hogy az előkészítő ülésen korlátozott a bizonyítás felvétele: a bíróság feladata a beismerés törvényi feltételeinek vizsgálata. Több kúriai döntés is foglalkozott e kérdéskörrel, az egyik legjelentősebb a korlátozott beszámítási képességű terhelt beismerésével foglalkozó, BH 2021.160. számon is megjelent határozat, amely szerint a terhelt beszámítási képességének korlátozottsága önmagában nem zárja ki automatikusan a beismerő nyilatkozat elfogadását. Észszerű kétely esetén viszont nem mellőzhető a bizonyítás felvétele, ami csak tárgyaláson történhet. Megállapította, hogy az anyagi igazságra törekvés a konszenzuális eljárásokban abban nyilvánul meg, hogy a bíróság vizsgálja a beismerés feltételeit, amennyiben azonban azt elfogadja, akkor a perbeli igazság győz. Ez egy új, hibrid igazság-fogalom megjelenéséhez vezet.
Összegzésként kifejtette, hogy a jogegység követelménye a büntetőeljárás szempontjából garanciaként értelmezhető és enélkül az anyagi és alaki büntetőjog alapelvei nem tudnának maradéktalanul érvényesülni. Az alapelvekhez hasonlóan a garanciák esetében is a mennyiség helyett a minőségre kell a hangsúlyt helyezni, hiszen ez biztosíthatja a büntetőeljárás hatékonyságát. A Kúriának állandó készenlétben kell állnia arra az esetre, ha szükséges a változó, illetve az új jogintézmények értelmezése, továbbá, ha a bírói gyakorlat megosztottá válik valamelyik kérdésben. A Werbőczy Kutatóintézet igazgatója erre reflektálva kifejtette, hogy amennyiben a Kúria a felülvizsgálati eljárás során kiszűri a jogkérdésben ellentétes döntéseit, ez várhatóan csökkenteni fogja a jogegységi panaszok érkezését. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a Büntető Kollégium 2023-ban a kollégiumi véleményeket egységesítette, ennek eredményét a 2/2023. (VII. 5.) BK véleményben közzétette. A felülvizsgálati indítványban és a jogegységi panaszban a kollégiumi vélemény helyett azonban a BHGY-ben közzétett kúriai határozatra kell hivatkozni, így megállapítható a kollégiumi vélemények normatív szerepének csökkenése.
Dr. Pődör Lea főtanácsadó korreferátumában jogegység fogalmát jogelméleti perspektívából közelítette meg, s ezt három pillérre építette.
- 399/400 -
Az első a korábbi esetekkel való érvelés volt. Ennek kifejtése során rámutatott, hogy a bíró az általános és a különös közötti közvetítést látja el. Ez a kiemelt jelentőségű tevékenység a jog természetéből is ered, hiszen a jog jelen van az általános szabályokban és egyedi ügyekben hozott határozatokban is és ezek között a bíró ítélkezési tevékenysége jelenti a hidat. Általános követelmény, hogy a hasonló eseteket hasonlóan kell eldönteni, ezt azonban a bírói függetlenség fényében kell értelmezni.
A kiegészítő előadás második pillére a büntetőjog természetéből eredeztethető: a büntetőjog olyan szabályanyag, ami magában hordozza a társadalom etikai kódexét is. Idézte Ronald Dworkin jogelméletét, amely szerint a modern államok alkotmánya foglalja magában az értékeket és elveket, a tételes jog és a dogmatika pedig megfelelően tükrözik a társadalmi alapot. A korreferátum hangsúlyozta, hogy a büntető törvénykönyv, a büntetőeljárási törvény és Alaptörvény közös pontjai egyértelműen megtalálhatóak (például az egyes különös részi tényállásoknál a védett jogi tárgyak védett jogokra vezethetők vissza). Kitért arra is, hogy számos kutatás vizsgálta, hogy a büntetőjog számára melyik lenne a leginkább megfelelő jogértelmezési módszer és az eredmények azt mutatják, hogy ez az Alaptörvény 28. cikkében is megjelenő alkotmánykonform-teleologikus értelmezés. A bíró az egyedi eset elbírálásakor feltárja az erkölcsi alapokat és az alkalmazandó szabály mögöttes igazoló elveit is.
A korreferátum harmadik része példákat sorakoztatott fel, amelyek azt szemléltetik, hogy hogyan jelenik meg a jogegység a büntető ítélkezési gyakorlatban.
A Kutatóintézeti Nap negyedik tematikus egysége a közigazgatási eljáráshoz kapcsolódott. Dr. Ott Anett főtanácsadó előadásában kifejtette, hogy a jogegység biztosításában kiemelkedően fontos a Kúria Jogegységi Panasz Tanácsának működése: a jogegységi eljárás, az előzetes döntéshozatali eljárás lefolytatása és ennek eredményeképpen a jogegységi határozat vagy a jogegységi határozat hatályú jogegységi panasz határozatok meghozatala. Ugyan a jogegység érdekét szolgálhatják még a kollégiumi vélemények, a kollégiumi ülések és a joggyakorlatelemző csoportok tevékenysége is, hiszen rendkívül hasznos információforrások lehetnek, azonban ezek kötelező hatállyal nem bírnak.
A Kúria döntéseihez társuló precedenshatás intézményes formát a korlátozott precedensrendszer és a jogegységi panasz eljárás bevezetésével nyert. Az előadás 2019 és 2022 között vizsgálta közigazgatási jogegységet, ennek keretében elemezte a meghozott jogegységi határozatokat és jogegységi panasz eljárásban hozott határozatokat. Megállapította, hogy a vizsgált időszakban a legtöbb jogegységi határozat, illetve jogegységi panasz is a közigazgatási ügyszakot érintette, amelynek oka az lehet, hogy bár a közigazgatási eljárást az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (Ákr.) és a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (Kp.) szabályozzák, azonban a közigazgatási anyagi jog szabályanyaga számos különböző jogszabályban található meg, ami megnehezítheti az egységes gyakorlat kialakítását. A korreferátumban dr. Horváth Edit Írisz főtanácsadó ismertette, melyek voltak a Kp. egységes alkalmazása érdekében tett jogalkotói és jogalkalmazói lépések. Egyfelől kiemelte, hogy a joggyakorlat egységesítésének egyik módszere a jogszabály módosítása és ezzel a nem kellően egyértelmű szabályok pontosítása. E körben utalt arra, hogy a Kp.-t már a hatályba lépése előtt, valamint ezt követően többször is módosították. Másfelől rámutatott, hogy a Kúria jogegységi határozatokkal biztosítja a Kp. egységes értelmezését és alkalmazását. Röviden áttekintette a 2017-től vizsgált időszakban meghozott, Kp.-t érintő jogegységi határozatok tartalmát, végül arra a következtetésre jutott, hogy mind a jogalkotás, mind pedig a jogalkalmazás oldalán megfigyelhető az egységesítő tevékenység.
A fórum zárásaként a kutatóintézet igazgatója hangsúlyozta, hogy a Werbőczy Kutatóintézetnek - főként a főtanácsadók tevékenységén keresztül - továbbra is jelentős szerepe lesz a joggyakorlat egységesítésének támogatásában, s ehhez a Kutatóintézeti Nap színvonalas előadásai és korreferátumai nagymértékeben hozzájárultak. ■
JEGYZETEK
[1] Finkey Ferenc: Anyagi igazság és téves jelszavak a büntető eljárásban, Magyar Jogi Szemle kiadása, Budapest, 1927, 9.
[2] 2.214/1881. I. M. E. sz. rendelet.
[3] 4.214/1891. I. M. E. sz. rendelet.
[4] 18.671/1880. I. M. sz. szabályrendelet.
[5] 59.200/1912. I. M. sz. rendelet.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző PhD adjunktus, Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar; főtanácsadó, Kúria. A beszámoló a szerző álláspontját tartalmazza és nem értelmezhető a Kúria állásfoglalásaként.
Visszaugrás
