1. E lap hasábjain már korábban is beszámoltunk az európai kollíziós szerződési jog egységesítési munkálatainak állásáról, közelebbről annak a konferenciasorozatnak egyik - a Róma I. rendelet elfogadását közvetlenül megelőző - állomásáról, amely a tudomány oldaláról 2006-ban vette górcső alá az uniós rendelet-tervezet szövegét.[1] A konferenciák jelentősége nem csak a kérdéskör tudományos feldolgozásában, és anyagaik közzétételében van: azokra meghívót kapnak az Európai Bizottság illetékes munkatársai is. Így pl. éppen a bayreuth-i egyetemen 2006-ban tartott második konferencián (az elsőt 2003-ban tartották a jénai egyetemen) vetődött fel élesen az akkori rendelet-tervezetben szereplő egyik megoldás erősen vitatható volta, amely a kis- és középvállalatok hiányos jogi ismereteire hivatkozással a rendelet-tervezetbe beiktatott egy rendelkezést: eszerint a fórum választása egyben jogválasztást is jelentett volta. Ez az ott élesen bírált - a nemzetközi kollíziós magánjog egyik alaptételével ellentétes - elképzelés a rendelet végleges szövegéből (nyilván más észrevételek hatására is) kimaradt.
A következő konferenciát a hatályba lépés küszöbén 2009-ben tartották a veronai egyetemen a Parlament és a Tanács által már elfogadott 593/2008 (2008. június 17.) rendeletről. A konferencia anyagát ezúttal is közzétették a konferencia-sorozat két meghatározó személyisége: Franco Ferrari és Stefan Leible által szerkesztett kötetben (Rome I. Regulation. The Law Applicable to Contractual Obligations in Europe. Sellier. 2009.).
2. A kötet témakörét ugyan meghatározza a Róma I. rendelet, azonban a szerkezet már a szerkesztők munkáját dicséri. Az öt feldolgozott témakör közül az első a jogválasztásnak, a második a jogválasztás hiányában alkalmazandó jognak, a harmadik a kényszerítő (imperatív) szabályoknak és a közrendnek, a negyedik az engedményezés és beszámítás általános kérdéseinek, végül az ötödik a kapcsolódási pontoknak van szentelve: a Közös Referenciakeret (Common Frame of Reference -CFR) tervezetéhez és a Brüsszel I. rendelethez való viszonynak.
Mindegyik témakört a terület neves - számos országban tevékenykedő - szakemberei gondozzák: az első témakört, a jogválasztást Helmut Heiss, a második nagy kérdéskör általános bevezetőjeként a jogválasztás hiányában alkalmazandó jog kérdéskörét Ulrich Magnus elemzi, a szellemi tulajdonra vonatkozó szerződésekkel Yuko Nishitani, a fuvarozási szerződésekkel Peter A. Nielsen, a biztosítási szerződésekkel Urs P. Gruber, a fogyasztói szerződésekkel Francesca Ragno, a munkaszerződésekkel Peter Mankowski foglalkozik, míg a pénzügyi eszköz (financial instrument) által megtestesített jogokkal és kötelezettségekkel Mathias Lehmann foglalkozik. A harmadik kérdéskört (kényszerítő szabályok és közrend) Jonathan Harris, a negyediket: a követelések engedményezése és a beszámítás problémáját Francisco J. G. Alvarez és Michael Hellner, végül a kapcsolódó kérdéseket Frederyk Zoll (CFR) és Fausto Pocar (Brüsszel I. rendelet) mutatja be. A feldolgozás érdekessége, hogy a kötetet egy összehasonlító jogi tanulmány zárja a Columbia University professzora: George A. Bermann tollából.
3. E rövid ismertetésben ez utóbbi szerző fejtegetéseire térünk ki kissé részletesebben, nem mintha a rangos szerzőgárda többi tagja nem érdemelne több figyelmet. Mégis megelégszünk annyival, hogy leszögezzük: a Róma I. rendelet átfogó, teljességre törekvő elemzése, magyarázata gyakorlatilag egy kitűnő kommentárral ér fel. (A hazai jogirodalomnak, jogtudománynak e tekintetben azonban nincs szégyellni valója: számos - szakfolyóiratban közölt - tanulmány mellett a nemzetközi magánjogot oktatók éves konferenciájának referátumait tartalmazó tanulmánykötet[2] 2009-ben magyar nyelven is hozzáférhetővé tette az európai kollíziós kötelmi jog - a Róma I. és a Róma II. rendelet szerinti - legújabb fejleményeit.)
4. Bermann összehasonlító jogi elemzése azonban különleges "fogás" a kötet "étlapján". Az összehasonlítás az Amerikai Egyesült Államok és az EU jogfejlődése között dogmatikai alapkérdések megvilágítására is módot ad. Bermann kiindulása ugyanis az, hogy az USA szövetségi állam, míg az EU-ban sokkal nehezebb konszenzust elérni a jogegységesítésben: nem határozza
- 594/595 -
ugyan meg az EU mint állam jellegét, csak utal "az EU-t kínzó, létével kapcsolatos" problémákra (nevezhetjük: önmeghatározásával kapcsolatos problémáknak is). Mégis: a Róma I. rendelet az őt megelőző Római Egyezményhez képest jobb és világosabb szabályozást hozott, miközben az USA-ban 80 éve folyik az eredményre, koherens szabályozásra nem vezető vita. Az okok három körülményre vezethetők vissza: először arra, hogy a nemzetközi magánjog szabályozása a tengeren túl tagállami hatáskörben van, másodszor: szövetségi kollíziós szabályok híján ezek értelmezésére sem hivatott az USA Supreme Court-ja, míg az Európai Bíróság jogosult erre, végül harmadszor: az USA tagállamaiban kialakult szabályok nem csak egymástól is eltérőek, hanem önmagukban véve is messze nem teljesítik a jogbiztonsággal kapcsolatos EU-beli elvárásokat.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
