Darai Péter: Egy félmondat utózöngéi (CH, 2014/12., 5-7. o.)

"Megvigasztalódhatunk hibáink miatt,

ha van annyi erőnk, hogy bevalljuk őket."

(Francois La Rochefoucauld 1613-1680)

A folyóirat 2014. július-szeptemberi számaiban jelent meg egy tanulmányom "A fizetési kedvezmény gazdasági társaságokra vonatkozó szabályai az adóeljárásban" cím alatt, melyben egy kissé szerencsétlenül megfogalmazott kijelentésem az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 133. § (1) bekezdésében szabályozott feltételek vizsgálata körében téves következtetésre adhat okot. Hivatkozott mondatom szerint "...A fizetési könnyítés vonatkozásában az adóhatóság az Art. 1. § (2) bekezdésének első fordulata - a rendeltetésszerű joggyakorlás követelménye - alapján jogosult figyelembe venni a kérelmező esetleges korábbi fizetési kedvezményre irányuló eljárás során tanúsított magatartását, az adótartozás keletkezésében való felróhatóságát, a kérelmező központi költségvetés felé tanúsított fizetési fegyelmét stb." Az Art. 133. § (1) bekezdése azonban úgy fogalmaz, hogy a fizetési halasztás és részletfizetés (fizetési könnyítés) az adózó és az adó megfizetésére kötelezett személy kérelmére az adóhatóságnál nyilvántartott adóra engedélyezhető, ha a fizetési nehézség a) a kérelmezőnek nem róható fel, vagy annak elkerülése érdekében úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben tőle elvárható, továbbá b) átmeneti jellegű, tehát az adó későbbi megfizetése valószínű-

- 5/6 -

síthető. A két kiemelt mondatrész nem ugyanazt jelenti, ezért tanulmányom - az alábbiak szerint - némiképp korrekcióra és kiegészítésre szorul.

A jogszabály helyesen nem a fizetési kötelezettség keletkezésében, hanem kifejezetten a fizetési nehézség kialakulásában megállapítható felróhatóságot tekinti a fizetési könnyítés engedélyezhetősége kapcsán kizáró oknak. Nem vitatható, hogy a fizetési kötelezettség keletkezése és a fizetési nehézség kialakulása között esetenként fennállhat ok-okozati összefüggés - hiszen az előbbi nyilvánvalóan anyagi terhet jelent az adóalany számára, amely adott esetben akár fizetési nehézség, szélsőséges esetben akár fizetésképtelenség kialakulásához is vezethet -, ez a kapcsolat azonban nem törvényszerű. Ugyanakkor meg kell jegyezni azt is, hogy a fizetési kötelezettség, témánkra konkretizálva az adókötelezettség minden esetben egy jogszabályban meghatározott jogi tényálláshoz [1. általános forgalmi adó fizetési kötelezettségnél az adóztatandó ügylet tényállásszerű megvalósulása[1]; 2. visszterhes vagyonátruházási illeték fizetési kötelezettségnél a szerződés megkötése; árverési vétel esetében az árverés; ingatlannak, ingónak, vagyoni értékű jognak bírósági, hatósági határozattal történő megszerzése esetén a határozat jogerőre emelkedése; illetve egyéb esetekben a vagyonszerzés[2]; 3. társasági adó fizetési kötelezettségnél a jövedelem- és vagyonszerzésre irányuló, vagy azt eredményező gazdasági tevékenység (vállalkozási tevékenység)[3] stb.] köthető, vagyis az alapján keletkezik. Más megfogalmazásban azon körülmény, hogy alappal lehetett számítani az adófizetési kötelezettség bekövetkezésére, az adóalany terhére nem róható fel, a kérelme kizárólag erre alapítottan nem utasítható el.

Úgyszintén érdekes, ha a cég a terhére egy adóvizsgálat keretében történő megállapítás megfizetése kapcsán nyújt be fizetési könnyítési kérelmet (példának okán adózó vonatkozásában helyszíni ellenőrzés során derül fény be nem jelentett alkalmazott foglalkoztatására - amiért az adóhatóság mulasztási bírsággal szankcionálja -, illetve bevallások utólagos ellenőrzése keretében kerül sor adóhiány megállapítására.). Ennek kapcsán rá kívánok mutatni arra, hogy az ellenőrzés során feltárt adóhiányt a vonatkozó jogszabályok alapján az adóhiány mértékéhez igazodó adóbírság [Art. 170. § (1) bekezdésének első két mondata], a késedelmes adófizetés időtartamához igazodó késedelmi pótlék fizetési kötelezettség [Art. 165. § (1) bekezdésének első mondata] - illetve példánknál maradva a be nem jelentett alkalmazott foglalkoztatása kapcsán mulasztási bírság [Art. 172. § (2) bekezdésének második mondata] - "kíséri". Ezen szankciós jellegű jogkövetkezmények alkalmazása, illetve mértékének meghatározása során az adóhatósági megállapítással összefüggő, adózó részéről tapasztalható felróható magatartás már értékelésre kerül. Természetesen itt is van lehetőség a méltányos eljárás alapelvének gyakorlására az adóbírság, illetve mulasztási bírság mérséklése, vagy mellőzése, valamint a késedelmi pótlék fizetés kezdő időpontjának "kitolása", vagy az önellenőrzési pótlék mérséklése alapján, vagyis a kétszeres értékelés tilalma nemcsak az adóalany terhére, hanem javára vonatkozásában is érvényesül.

A méltányosság alkalmazásánál nem feltétlenül (értsd: önmagában) kizáró ok a jogszabálysértés - mivel gyakorlásának szükségessége általában eleve azért merül fel, mert az adóalany valamely adókötelezettségét érintő jogszabályt megsértett -, ezért ezen az alapon az adózót a fizetési könnyítés kérelmezésének, illetőleg engedélyezésének lehetőségétől elzárni ugyancsak nem lehet. A fizetési nehézség kialakulásával kapcsolatos felróhatóság körében tehát nem az adófizetési kötelezettség keletkezését megelőző, hanem sokkal inkább az adótartozás esedékessége és a kérelem benyújtása közötti időszakban tanúsított adózói magatartás bír meghatározó jelentőséggel.[4] Mivel a vezető tisztségviselő magatartása lényegében a cég, mint adóalany magatartásának tudható be[5], a felróhatóság vizsgálata körében is elsősorban a törvényes képviselő tevékenysége kerül előtérbe.[6]

Felróható magatartásnak számít, ha a gazdasági társaság ügyvezetője a cég gazdasági érdekeit mellőzi és a megrendelő jövőbeni teljesítésének reményében tartja életben szállításaival a megrendelőt a saját gazdasági biztonsága figyelmen kívül hagyásával, más megfogalmazásban ezen magatartásával a szerződéses partnere üzletmenetét maga "finanszírozza" (Fővárosi Ítélőtábla 11. Gf. 40.154/2008/5. sz.). Ugyancsak felróhatónak minősül a vezető tisztségviselő tevékenysége, ha a gazdasági társaság helyzetét, vala-

- 6/7 -

mint a piaci környezetet teljes egészében tévesen felmérve, előre láthatóan és kirívóan ésszerűtlen kockázatot vállal; amikor úgy köt általa nem ismert idegen nyelven szerződést, hogy annak valós jogi tartalmáról nem győződik meg, nem gondoskodik megfelelő biztosítékokról a teljesítés megtörténte céljából, a követelések behajtása érdekében nem tesz intézkedéseket (Legfelsőbb Bíróság - Kúria - Pfv. X.21.462/2011. sz.). Bár ezen döntések a társaság fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetének megítélése és a vezető tisztségviselő felelősségének megállapítása kapcsán születtek, a fizetési könnyítési eljárások során a felróhatóság megítélése szempontjából mindenképpen irányadónak tekinthetők. Álláspontom szerint igaz ezen megállapítás már csak annak tükrében is, hogy a felróhatóság vonatkozásában nincsen konkrétan körülírt és meghatározható tartalmi elemeket tartalmazó magatartásforma, az minden esetben csak az adott ügy egyedi körülményeinek ismeretében dönthető el. Felróható a vezető tisztségviselő - így közvetve az adóalany - magatartása akkor, ha a kógens adó- és számviteli szabályokat nem tartja be, a társaság legfőbb szervének határozatait nem hajtja végre, a társaság nevében eleve veszteséges ügyletet köt - illetve veszteséges tevékenységbe kezd -, közreműködik tisztességtelen szerződések létrejöttében, a mérlegkészítésre vonatkozó rendelkezéseket tudatosan megszegi, a jegyzett tőke terhére osztalékkifizetést eszközöl stb.[7]