2014. március 25-26-án rendezték meg a Magyar Tudományos Akadémián a Tripartitum 500 év múltán című konferenciát a MTA Jogtörténeti Albizottsága, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a MTA BTK Történettudományi Intézet szervezésében. A konferenciát Vékás Lajos akadémikus nyitotta meg; köszöntőjében rámutatott, hogy a szakemberek között nincs teljes egyetértés a tekintetben, hogy Werbőczy opusa mennyiben épített az európai közös jog, a ius commune elemeire. E vita eldöntése a jogtörténetírás adósságai közé tartozik. Reményének adott hangot, hogy a konferencia hozzájárulhat ahhoz, hogy néhány fehér folt eltűnjön Werbőczy életrajzából és ahhoz is, hogy művének értékelése ismét a történész és jogtörténész szakértők kezébe kerüljön.
Péter Katalin a Tripartitum 16. századi anyanyelvű fordításairól tartott előadást. Előadásában Veres Balázs, Heltai Gáspár fordítását és egy harmadik horvát Tripartitumfordítás hatását elemezte. Szerinte az anyanyelvű fordítások társadalmi vagy gazdasági megkülönböztetés nélkül mindenkinek szóltak. A közönség mindenki volt, aki az anyanyelvére fordított jogszokásgyűjteményt igényelte, illetve mindenki, akinek szüksége volt rá, bár az anyanyelvű fordítások nem töltötték be a létrehozóik által nekik szánt feladatot, mert a joghoz értő emberek latinul is tudtak. Nyilván a latinban járatlan emberek igényelték az anyanyelvű fordításokat, de az ő igényeiket adatok hiányában nehéz felmérni.
Neumann Tibor "Werbőczy István családja és személyes életútja" című előadásában nem foglalkozott a Tripartitum szerzőjének teljes életpályájával, hanem annak csupán első szeletével: származásával és rokoni kapcsolataival, amely kérdéskör értelemszerűen Werbőczy pályafutásának kezdeti szakaszára vethet a korábbinál élesebb fényt. A kérdés újabb áttekintése azért volt időszerű, mert ma már sokkal több forráshoz férünk hozzá, amelyeket az előadó igyekezett áttekinteni.
Tringli István "A kora újkori kodifikáció és a Hármaskönyv" című előadásában kifejtette, hogy a kora újkori kodifikáció nagyobb részben a jogszokások egységes szerkezetbe foglalását jelentette, nem pedig egységes törvénykönyv alkotását. Ezután a Tripartitumot a korabeli jogkönyvekkel hasonlította össze. Az összehasonlításba a következő tizenkét művet vonta be: az 1479-es nürnbergi reformációval kezdtem, az 1482 körül lezárt morva jogkönyv, az 1498-as wormsi reformáció, az 1500-as cseh országos rendtartás, Viktorín ze Vsehrd 1508-as Kilenc könyv című jogkönyve, az 1509-es frankfurti reformáció, az 1518-as bajor reformáció, az 1520-as freiburgi városjog majd az 1529-es első litván statútum. Két lengyel munka: az 1532-es Correctura iuriumnak is nevezett összeállítás és Jakub Przyuski 1553-ban befejezett Leges seu statuta című műve, végül pedig az 1554-es württembergi jogkönyv zárta a sort.
Oborni Teréz "Zolthay János Supplementum Tripartiti című kézirata" című előadásában egy olyan eddig ismeretlen kéziratról beszélt, amelynek szerzője Zoltay János erdélyi fejedelmi táblai ülnök, és amely kézirat tartalmát tekintve egyszerre index és egyfajta gyakorlati útmutató a fejedelmi tábla esküdt ülnökei, sőt ítélőmesterei számára, akik munkájuk során a Tripartitumot használták, de szembetalálkoztak olyan különleges jogesetekkel vagy eljárási szokásokkal, amelyekre nézve nem találtak eligazítást Werbőczy könyvében. Ezt támasztja alá a kézirat teljes címe is: "Supplementum Tripartiti de casibus jure non decisis per Joannem Zoltay serenissimi principis Transylvaniae assessorem in judiciis recenter compilatum in quo jura quoque deficientia e canonico et civili jure annectuntur: ut legum exempla in illustri loco posita, quid etiam apud nos fieri in similibus casibus oporteat, praemonstrent." A cím alapján a szerző a Tripartitum joghézagait a ius communéból pótolta.
Bogdándi Zsolt, az Erdélyi Múzeum-Egyesület tudományos munkatársa "Az erdélyi központi bíráskodás kialakulása és főbb jellegzetességei (1541-1571)" című előadásában kifejtette, hogy az erdélyi vajdaság bírói széke és annak iratkibocsátó szerve, a kancellária az 1526-ban bekövetkezett törés és az ezt követő zavaros időszak ellenére is eljutott tehát arra a szervezettségi szintre, hogy a fejedelemségkori központi szervezet leglényegesebb alkotóeleme lehessen. Buda eleste és a királyi udvar maradványainak, a jogtudó szakember-gárdának Erdélybe való húzódása azonban új helyzetet eredményezett, melynek következtében a kialakuló államalakulat központi bíráskodása inkább a királyi kúria mintáját követte. A legkorábbi Hármaskönyv-hivatkozás Erdélyből, a székelyektől származott és 1535 novemberében, a vajda által tartott bírói közgyűlésen hangzott el.
Varga Szabolcs, a Pécsi Hittudományi Főiskola docense "Horvátország és Szlavónia Werbőczy Tri-
- 383/385 -
partitumában" című előadásában kiemelte, hogy a Habsburg Birodalom fennállása idején a Tripartitum a magyar-horvát közjogi viták gerjesztője volt. 1920 után a téma a tudományos diskurzus keretei közé került, a kora újkori jogi szövegek iránt megszűnt az akut politikai érdeklődés. A horvát történetírás azonban nem emiatt negligálta Werbőczy munkáját a 19. század közjogi harcaiban. Ennek legfőbb oka a III. Könyv 1. cikkelyének fogalomhasználata volt, ahol a délszláv királyságokat a Magyar Királyság szent koronájának alávetett országokként "regna subjecta" jellemezte. A horvát-magyar kiegyezés előtt dúló polémiában ugyanis az volt a legfontosabb kérdés, hogy a Horvát Királyság társult része, azaz pars annecta, vagy alávetett része azaz pars subjecta a Magyar Királyságnak.
Zlinszky János "A Hármaskönyv és a római jogi recepcio kérdései" című előadásában hangsúlyozta, hogy a Tripartitum a magánjognak éppen a legfontosabb részeit, a tulajdon és a szerződésrendszer szabályozását egyáltalán nem tartalmazta. Tulajdon helyett csupán gyökeres birtokról beszél, tehát a főtulajdonon fennálló haszonjogokról, ami pedig a szerződéses rendszert illeti, az alapszerződés, a kereskedelmi adásvétel összes válfajai közül csupán a nemesi birtok királyi hozzájárulással történő átruházásáról ejt néhány szót, mintha Magyarországnak Mátyás király idejében semmifajta kül-, vagy belkereskedelme, áruforgalma, hitelélete egyáltalán nem lett volna. Ez nyilván lehetetlen, és történelmileg tudjuk, hogy nincs is így. Csak az lehetséges, hogy Werbőczy ezeket nem tartotta szükségesnek szabályozni, mert a hazánkban alkalmazott európai ius commune ezekben a kérdésekben bőséges eligazítást nyújtott.
Bónis Péter "A Tripartitum és az európai ius commune" című előadásában jogösszehasonlító módszerrel kimutatta, hogy a Tripartitumban jelentős mennyiségű szó szerinti vagy tartalmi idézet van, amely az olasz egyetemeken tanító híres kommentátoroktól, Bartolustól, Baldustól és másoktól ered. Ez eddig nem volt ismert. Az előadó ebből több jelentős következtetést vont le. Egyrészt ennek alapján nyilvánvalóvá vált, hogy a Tripartitum forrása nem a római jog, mert Werbőczy nem az ókori római jog forrásait idézte és használta, hanem a ius commune szerzőit, a glosszátorokat és kommentátorokat, akik a Tripartitum írása idején a legkorszerűbb jogtudományi felfogást képviselték. Itt tehát nem "a római jog recepciójáról" van szó, hanem a ius commune, az európai közös jog befolyásáról. (A ius commune és a római jog nem ugyanaz!) Werbőczy nem egy elszigetelődött országnak a gyakorlatban úgy-ahogy kiképzett, tudományosan viszont elmaradott, műveletlen jogásza, hanem egy olyan magyar jogász, aki tisztában volt a jogtudománnyal, és ismerte az európai jogtudományi irodalom, a ius commune korszerű eredményeit, és ez az európai ius commune a Tripartitumba is bekerült.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
