A 2003. évben az azóta is megvalósítás alatt álló könyvészeti tervem keretében az 1801 előtti magyar és magyar vonatkozású jogi bibliográfia előkészítéséhez és összeállításához végeztem előkutatásokat. Akkoriban volt az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán egy kiállítás, amely a Kari Könyvtárban őrzött kéziratos és nyomtatott disszertációkat mutatta be. Bibliográfiám a jogi nyomtatványanyag könyvészetét feltárni volt hivatott, ezért érthetően megragadták figyelmemet a könyvtártudományban csak 1801 előtti nyomtatványoknak nevezett, kiállított munkák. Ez a kiállítás, valamint Takács Péter dékánhelyettes úr segítőkészsége inspirált arra, hogy foglalkozzam a nyomtatványanyaggal. Takács tanár úr megemlítette, hogy 1992 környékén talált rá a nagyszámú nyomtatott és kéziratos disszertációra a régi Kari Könyvtár egy háromszög alaprajzú raktárépületének három emelet magas polcrendszere legfelső részén. A könyv- és kéziratanyagot vastag porréteg fedte, de általában jó állapotú volt valamennyi. A felfedezést követően kérdőjeles volt a lelet sorsa, minthogy a jogszabályi dereguláció hatályon kívül helyezte azt a rendelkezést, hogy a felsőoktatási intézmények könyvtárai kötelesek valamennyi szakdolgozatot megőrizni. (Mai értelemben a lelet egésze teljességgel szakdolgozati anyagnak minősül.) Emiatt egyes könyvtárosok felvetették a lelet selejtezését helyhiány miatt. Takács Péter, Kari Könyvtárunk akkori igazgatója határozottan ellenezte ezt a felvetést. Ezek után a lelet a Kari Könyvtár új épületének raktárába került, ott az anyagot nem katalogizálták, csak évszám szerint sorba kerültek, gyakorlatilag részben vegyesen a kéziratos anyag a nyomtatottal, részben pedig különválasztva. Én ezek után kerestem fel a Kari Könyvtár vezetőjét, Jagerné Fürstner Krisztinát, aki lehetővé tette a nyomtatványanyag tanulmányozását. A nyomtatványokat egyenként kézbe véve, a kurrens könyvészeti művek alapján próbáltam feltárni, hogy könyvészetileg ismertek-e vagy sem. Nagyszámú nyomtat-
- 241/242 -
ványnál arra a következtetésre jutottam, hogy a rendelkezésemre álló bibliográfiák nem ismerik.[1] Ekkor, 2003 júliusában jutottam arra az elhatározásra, hogy az 1801 előtti nyomtatványok címlapjait lefénymásolom, és minden nyomtatványról könyvészeti leírást készítek.
A legkorábbi nyomtatvány 1775-ből származott. A fénymásolatokkal és a könyvészeti leírással ezek után az Országos Széchényi Könyvtár Régi Magyar Nyomtatványok Szerkesztősége osztályvezetőjéhez, P. Vásárhelyi Judithoz fordultam, hogy állapítsák meg, hogy mely nyomtatvány ismert, mely ismeretlen ill. hogy az én ilyen irányú feltételezéseim, megjelenési év- és nyomdahely-, valamint nyomdászpótlásaim helytállóak-e? A további azonosításokat V. Ecsedy Judit végezte el. Kiderült, a 115 db. 1801 előtti magyarországi jogi nyomtatványból 66 ismeretlen. Hozzá kell tenni, hogy P. Vásárhelyi Judit sem kis csodálkozással vette tudomásul, hogy ekkora mennyiségű ismeretlen nyomtatvány rejtezik egy olyan könyvtárban, melynek nyomtatványanyagát, úgy tűnik, eddig senki nem tárta fel. Az 1801 előtti (1781 és 1800 közötti) anyag publikálása tanulmánnyal és bibliográfiai címleírással a 66 ismeretlen nyomtatványra nézve megtörtént.[2] (Az 1775 és 1780 közötti nyomtatványok ismertek voltak könyvészetileg).
- 242/243 -
Jelen tanulmány az 1800 utáni nyomtatványokat tárja fel. Az utolsó általunk ismert nyomtatvány 1873-ban keletkezett, ezért ezen záróévig vizsgáljuk a vonatkozó történeti kérdéseket. Az 1801 előtti anyag latin és német nyelvű nyomtatvány. Néhány közülük ténylegesen doktori értekezés szövege. Nagyobb részük úgynevezett Positiones, azaz vizsgatézis. Ezek a nyomtatványok eleve csekély számban (általában 20-25 példányban) készültek, és vizsgatételeket tartalmazó nyolcadrét nagyságú nyomtatványokként jellemezhetők. Kezdetben az évfolyam leggazdagabb hallgatója, hallgatói nyomtatták ki saját költségen, később minden jogi doktorátusra pályázónak kötelező lett Positionest nyomtatni a személyére vonatkozó tantárgyak vizsgatételeivel. A mű szolgálhatott ajándékozásra vagy terjesztésre. Olykor kiadhatták neves patronus anyagi támogatásával is. A XVII. századi elnevezése liber gradualis. A Positionest nyilvános vitatkozások alkalmával adták ki. Általánosabb kifejezéssel nevezni szokás e nyomtatványokat téziseknek is, bár anyaguk nem a doktori disszertációhoz, hanem a nyilvános szóbeli vitatkozás tételeihez kapcsolódik.
Tudnunk kell, hogy a doktori cím megszerzését célul kitűző hallgatóknak a sikeres doktori szigorlatot követően dissertatio inauguralis azaz felavatási értekezés elkészítésével, majd megvédésével kellett bizonyítaniuk a tudománybéli tehetség meglétét. Előírás szerint a maga által szabadon választott, vagy esetleg a szigorlati bizottság által megjelölt tárgykörből a fentebb említett felavatási értekezést írásban el kell készíteni, és negyedrét alakba fűzve, címekre és fejezetekre tagoltan, lapszámozva, a felhasznált jogirodalmi művek és jogforrások, forrásművek megjelölésével kell benyújtani. Az így benyújtott disszertációt két szaktanár bírálta, akiknek elfogadó nyilatkozata esetén a dékán a jelölteket a rektorhoz terjesztette fel avatás céljából. A szaktanárok, esetünkben a jogtanárok, jogászprofesszorok abban az esetben, ha nem találták megfelelőnek a felavatási értekezést, új munka elkészítésére utasították a kérelmezőt. Az értekezés elfogadásának feltétele az volt, hogy abból, annak szövegéből beható tanulmányokra lehessen következtetni.[3]
A legnagyobb változást a második Ratio Educationis néven közismertté lett 1806. évi új tanulmányi rendtartás, amely teljes pontossággal Ratio Educationis publicae totiusque rei litterariae elnevezéssel 1806-ban, Budán került ki a sajtó alól.[4] E törvény az 1777. évi első Ratio Educationis alapján létrehozott jogaka-
- 243/244 -
démiákon a kétéves képzési időt háromra emelte.[5] A jogakadémiákat már korábban megérinti a változás szele. A pozsonyi jogakadémián példának okáért 1801/1802-ben az addig különféle tanszékek által oktatott kamerális tudományok (scientici rei aerariae) és a tiszti írásmód (stylus curialis) tantárgyak egyazon tanszék által oktattatnak.[6] Fontos kiemelnünk, hogy korszakunkban a pozsonyi jogakadémia több jeles oktatót is adott Karunknak. 1807-től Brezanóczy Ádám kerül át a pesti királyi egyetemre, 1865-től pedig szintén innen jut az universitas kebelébe a jeles római jogász, Hoffmann Pál.[7]
Karunk történetével kapcsolatban jegyzi meg Pauler Tivadar, hogy a jogász-ifjúság kezdetben kevesebb hajlamot mutatott a vitatkozásokon való részvételre, de később mind többen és többen jelentkeztek, és oly jelenségek merültek fel, hogy a vitatkozás tekintélyének megóvása érdekében 1804-ben korlátozó intézkedéseket kellett bevezetni. Meg lett hagyva, hogy vitatkozásra csak kevesen bocsáttassanak, és egy vitatkozás fél óránál tovább ne tartson. Vitatkozások csak a félév végén, és nem félév közben voltak tarthatóak. Meghagyták, hogy ne mindig ugyanazon tételek felett tartsák a vitatkozásokat. A félévi vizsgák alól a vitatkozó ifjakat nem mentették fel. És ami a mi szempontunkból a legjelentősebb: a tételek kinyomtatását a joghallgatókra bízták, és ezen a címen semmilyen díjat követelni tőlük nem lehetett.[8]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
