A német Alkotmánybíróság sajtóközleménye a strasbourgi bíróság határozatainak kötelező erejéről.
2 BvR 1481/04
2004. október 14-i határozat
Tárgy: Az Emberi Jogok Európai Bírósága határozatainak kötelező ereje a nemzeti intézmények, és különösen a német bíróságok tekintetében
A panaszos apa házasságon kívül született gyermeke feletti szülői felügyeleti jogának, valamint láthatási jogának sérelme miatt fordult bírósághoz. Az apa alkotmányjogi panasszal élt, sérelmezve, hogy a nemzeti bíróság figyelmen kívül hagyta a nemzetközi jogot, és az adott ügyben az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban EJEB) által hozott határozatban foglaltaknak sem tett minden szempontból eleget. A Német Szövetségi Alkotmánybíróság a kérelemmel lényegében egyetértett. A bíróság második szenátusa hatályon kívül helyezte a Naumburgi Tartományi Felsőbíróság (Oberlandesgericht Naumburg) támadott határozatát, tekintettel arra, hogy az a német alaptörvény (Grundgesetz) 6. szakasza szerinti alapjogot sérti a jogállamiság követelményével összefüggésben.
Az ügyet a Szövetségi Alkotmánybíróság visszautalta a Naumburgi Tartományi Felsőbírósághoz, amelyet egyben új eljárás lefolytatására utasított. A Tartományi Felsőbíróságot ugyanakkor nem korlátozza az Alkotmánybíróság a megismételt eljárás kimenetelét illetően. A Tartományi Bíróságra nézve csak az Emberi jogok európai egyezménye (a továbbiakban Egyezmény) releváns cikke kötelező, ahogyan azt az EJEB értelmezi, és úgy, ahogy azt a Szövetségi Alkotmánybíróság pontosabban meghatározza. A panaszos másik kérelmét, amelyben ideiglenes intézkedés kibocsátását indítványozta, az Alkotmánybíróság elutasította. A tényállás szerint a panaszos egy 1999-ben házasságon kívül született gyermek édesapja. Az anya az újszülöttet születése másnapján örökbefogadásra felajánlotta, valamint előzetesen hozzájárult a későbbi örökbefogadók általi örökbefogadáshoz, akikkel a gyermek születése óta együtt él. 1999 októbere óta a panaszos számos bírósági eljárás során - az alkotmánybírósági panaszt is beleértve - sikertelenül próbálta érvényesíteni a szülői felügyeleti jogot, valamint elérni, hogy láthatási jogát bíróság kimondja. A panaszos egyéni kérelmét az EJEB harmadik kamarája bírálta el 2004. február 26-i döntésében, amelyben a bíróság egyhangúlag kimondta, hogy a szülői felügyeleti jogról szóló határozat, valamint a láthatás jogának megtagadása sérti az Egyezmény 8. cikkét. A bíróság megállapította továbbá, hogy az állam köteles segíteni a gyermek és vér szerinti szülője közötti kapcsolatot abban az esetben, ha a gyermekhez fűződő rokoni viszony bizonyíthatóan fennáll. A bíróság szerint a panaszos részére legalább a láthatási jogot biztosítani kellene. A strasbourgi határozat alapján az elsőfokú bíróság (Amtsgericht) a panaszos kérelmének megfelelően megítélte a szülői felügyelet jogát, és ezzel egyidejűleg hivatalból elrendelt ideiglenes intézkedéssel rendelkezett az apa láthatási jogáról. A Naumburgi Tartományi Felsőbíróság azonban megváltoztatta az alsóbb bíróság által hozott ideiglenes intézkedést, amely biztosította a gyermek édesapjánál való elhelyezését.
A panaszos az alkotmányjogi panaszban az alaptörvény 1., 3. és 6. szakaszában rögzített jogai, valamint a tisztességes eljárás sérelmére hivatkozott. Véleménye szerint a Tartományi Felsőbíróság figyelmen kívül hagyta a nemzetközi jogot, és nem vette tekintetbe, hogy az EJEB határozata kötelező érvényű.
2. A határozat indoklásában többek között az alábbiakat fogalmazza meg a Szövetségi Alkotmánybíróság:
a) Az Egyezmény, valamint az ahhoz fűződő kiegészítő jegyzőkönyvek nemzetközi szerződések, amelyeket a szövetségi törvényhozás formális törvény útján [alaptörvény 59. szakasz (2) bekezdés] kihirdetett, és ezáltal ezek a német jog részévé váltak. Az Egyezmény, valamint a kiegészítő jegyzőkönyvek ily módon egyenrangúak a német szövetségi törvényekkel (Gesetzesrang). Ezért a német bíróságoknak figyelembe kell venniük és alkalmazniuk kell az Egyezményt, amikor a nemzeti jogot értelmezik. Az Egyezmény és a kiegészítő jegyzőkönyvek biztosítékai azonban már csak az alaptörvény által meghatározott rangjuknál fogva sem jelentenek a bíróság számára közvetlen alkotmányos mércét. Ugyanakkor az Egyezmény szövege és az EJEB gyakorlata alkotmányjogi szinten az alaptörvényben rögzített alapjogok és az alapvető alkotmányos elvek értelmezési segítségeként szolgálnak, amennyiben ez nem korlátozza vagy csökkenti az egyén alaptörvény szerinti alapjogait. A nemzetközi
- 123/124 -
szerződés ezen alkotmányos szerepe az alaptörvény nemzetközi jogi elkötelezettségét tükrözi. Amennyiben lehetséges, az alaptörvényt is úgy kell értelmezni, hogy az ne legyen ellentétes a Német Szövetségi Köztársaság nemzetközi jogi kötelezettségeivel. A nemzetközi jog iránti elkötelezettség ugyanakkor csak az alaptörvény demokratikus és alkotmányos rendszerén belül érvényesülhet. Az alaptörvény célja, hogy integrálja Németországot a békés és szabad országok közösségébe, de nem mond le a német alkotmány utolsó fordulata szerinti szuverenitásról. Ugyanakkor ha a jogalkotó kivételesen nem veszi figyelembe a nemzetközi szerződés rendelkezéseit, az nem jelenti a nemzetközi jogi elkötelezettség csorbulását, ha az alkotmányban lefektetett alapelvek sérelmét nem lehet másként elhárítani.
b) Az Egyezmény mint nemzetközi jogi dokumentum szempontjából az EJEB határozatai különös jelentőséggel bírnak. Az Egyezmény szerint a szerződő államok kötelezettséget vállaltak arra, hogy minden jogi vitában, amelyben félként szerepelnek, az EJEB végső döntését követik. Ezért az EJEB határozatai az eljárásban szereplő valamennyi félre, de csak rájuk nézve kötelezők. Ténykérdésben az EJEB deklaratív határozatot hoz, anélkül, hogy a vitatott intézkedést hatályon kívül helyezné. Az EJEB határozatainak kötelező ereje valamennyi jogalanyra kiterjed, és alapvetően azt a kötelezettséget rója rájuk, hogy hatáskörükön belül, a törvény és a jog kötőerejének sérelme nélkül [alaptörvény 20. szakasz (3) bekezdés] szüntessék meg az Egyezmény folyamatosan fennálló sérelmét, és hozzák létre az egyezménykonform állapotot.
c) A strasbourgi bíróság által meghozott határozatok kötelező erejének természete az állami szervek hatáskörétől függ, valamint a magasabb szintű jogszabály által meghagyott játéktértől. Az államigazgatási hatóságokat és a bíróságokat köti a törvény és a jog, és ez magába foglalja azt a kötelezettséget is, hogy az Egyezmény biztosítékait és az EJEB határozatait figyelembe vegyék, ha azok a jogszabály módszertanilag igazolható értelmezésének keretein belül maradnak. A jogállamiság elvéből következően az EJEB határozatainak figyelmen kívül hagyása, csakúgy, mint azoknak egy magasabb szintű jogszabályba ütköző sematikus "végrehatása" ("Vollstreckung"), egyaránt sérthet alapjogot. A bíróságok mindenesetre kötelesek az adott ügyben az EJEB által hozott határozatokat figyelembe venni, ha az ügy megfelelő eljárás melletti újratárgyalása során a határozat figyelembevétele nem ütközik az anyagi jog szabályaiba. Az EJEB határozatainak figyelembevételénél az állami szerveknek a jogalkalmazás során tekintettel kell lenniük a határozatoknak a nemzeti jogrendszerre gyakorolt hatására is. Ez különösen így van, amikor a vonatkozó nemzeti jogszabály egy kiegyensúlyozott belső jogrendszer része, amely egyensúlyt kíván teremteni a különböző alapjogok között. Mindenekelőtt a családjog és a külföldiekre vonatkozó jogok, valamint a személyiségi jogok területén szükséges a szembenálló alapjogok kibékítése ügycsoportok és fokozatos jogkövetkezmények kialakítása révén. A nemzeti bíróságok feladata az EJEB határozatainak a jogrendszer érintett részébe való óvatos beillesztése.
d) A Szövetségi Alkotmánybíróságnak lehetőség szerint meg kell előznie és meg kell szüntetnie a nemzetközi jog sérelmét, ha az annak a következménye, hogy a német bíróságok nem vagy rosszul tettek eleget nemzetközi kötelezettségüknek. Ez fokozottan fennáll az olyan nemzetközi jogi kötelezettségek tekintetében, amelyek az alapjogok közös európai fejlődésének elősegítéséhez hozzájáruló Egyezményből erednek. Ameddig az alkalmazott módszertani mércék játékteret engednek az érdekek értelmezésének és mérlegelésének, a német bíróságoknak előnyben kell részesíteniük azt az értelmezést, amely összhangban áll az Egyezménnyel. Az Egyezmény releváns cikkét minden esetben figyelembe kell vennie a bíróságnak, az EJEB értelmezése szerint, de legalábbis kellőképpen meg kell fontolnia. A panaszos a jogállamiság elvéből következően sérelmezheti a Szövetségi Alkotmánybíróság előtt e figyelembevételi kötelezettség elmulasztását, mint ami az őt megillető alapjog védelmi körét sérti.
e) E mércét alapul véve a Tartományi Felsőbíróság döntése sérti az alaptörvény 6. szakaszát a jogállamiság elvével összhangban. A Tartományi Felsőbíróságnak követhető módon meg kellett volna vizsgálnia, hogy az alaptörvény 6. szakasza hogyan értelmezhető úgy, hogy az megfeleljen a Német Szövetségi Köztársaság nemzetközi kötelezettségeinek. Itt különös jelentősége van annak, hogy a 8. cikknek a Német Szövetségi Köztársaság által okozott sérelme folyamatos, hiszen továbbra sem láthatja gyermekét a panaszos. A Tartományi Felsőbíróságnak különösen azért kellett volna figyelembe vennie az EJEB határozatának indokolását, mert ugyanazt az ügyet kellett újratárgyalnia, amelynek kapcsán az EJEB megállapította, hogy a Német Szövetségi Köztársaság megsértette az Egyezményt. A határozat figyelembevételének kötelezettsége nem csorbítja a Tartományi Felsőbíróság függetlenségét, és nem is kényszeríti a bíróságot arra, hogy az EJEB határozatát észrevétel nélkül kikényszerítse. A Tartományi Felsőbíróság a konkrét ügy kimenetelét illetően nincs kötve, különösen az új tények jogi értékelése, az ütköző alapjogok, mint az örökbefogadó szülők jogai és a gyermek elsőrendű érdekének súlyozása, valamint az egyedi esetnek a láthatással kapcsolatos családjogi joggyakorlat összefüggéseibe helyezése során. Ezen összefüggéseket azonban nem érintette a vitatott határozat. ■
Visszaugrás