Jelen tanulmányt a Kúria Kfv.I.35.796/2015. szám[1] alatt hozott eseti döntése hívta életre. Az ítélet lényege szerint az adózó az adóeljárás során minden jogilag megengedett eszközzel - idézésre történő távolmaradás kimentése, majd az adóhatóság előtti meg nem jelenés, sorozatban elfogultsági kifogások előterjesztése - akadályozhatja az adóhatóság munkáját, ugyanakkor az együttműködés hiányából eredő adójogilag kimutatható hátrányt neki kell viselnie. Annak előrebocsátás mellett, hogy az ítélet tartalmával - legalábbis részben - magunk is egyetérthetünk, kérdésként vetődhet fel a Kúria által hivatkozott együttműködési kötelezettség mibenléte, annak elemei, ellenpárjaként az adóeljárásban sokszor tapasztalható ellenőrzés akadályozására irányuló egyes cselekmények szankcionálhatósága. A jogintézményt a törvényi szabályozás ismertetése mellett a bírói joggyakorlatból kiragadott példákkal is megvilágítjuk; egyebekben kitérünk az adóvizsgálat szándékos hátráltatását és elhúzását célzó gyakorlati magatartásformákra is.
Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) értelmében az adóztatás rendszere az önadózásra épül, vagyis az adóalanynak kell tisztában lennie a vonatkozó jogszabályokkal; az adókötelezettség időbeli teljesítése feltételeinek megteremtése - egyben az esetleges mulasztás következményeinek a viselése - adózó felelőssége és kockázata. A törvény nemcsak a szándékos, hanem a gondatlan mulasztást is szankcionálni rendeli; az adóalanynak a vétkességtől függetlenül objektív a felelőssége abban, hogy a tevékenysége során az előírásoknak megfeleljen. Az Art. 14. § (1) bekezdésének a)-i) pontjai sorolják fel az adókötelezettségeket. Ezek szerint az adózó az adó és a költségvetési támogatás megállapítása, megfizetése (kiutalása) érdekében köteles jogszabályban vagy e törvényben előírt: bejelentésre, nyilatkozattételre, adómegállapításra, bevallásra, adófizetésre és adóelőleg fizetésére, bizonylat kiállítására és megőrzésére, nyilvántartás vezetésére (könyvvezetésre), adatszolgáltatásra, adólevonásra, adóbeszedésre, pénzforgalmi számlanyitásra (együttesen: adókötelezettség]. Hivatkozottak a jellegüknél fogva elsődlegesen egy adóellenőrzés keretein kívül kötelező magatartásformákat szabályozzák.
Fentiek ellenben szoros összefüggésben állnak az adóhatóság feladat- és hatáskörével is, mely leginkább az ellenőrzés lefolytatásában testesül meg. Az ellenőrzés célja az adótörvényekben és más jogszabályokban
- 11/12 -
előírt kötelezettségek teljesítésének vagy megsértésének megállapítása. Az ellenőrzés során az adóhatóság feltárja és bizonyítja azokat a tényeket, körülményeket, adatokat, amelyek megalapozzák a jogsértés és a joggal való visszaélés megállapítását, és az ezek miatt indított hatósági eljárást.[2] Az adóhatóság a jogosultságait értelemszerűen csak az adóalany együttműködése esetén tudja biztosítani; maga a szabályozás is a felek közötti közvetlen és az eljárást segítő kontaktusra épít. Ezt általános jelleggel az Art. is rögzíti a rendeltetésszerű joggyakorlás alapkövetelményének előírásával. A törvény 1. § (2) bekezdése értelmében az adózó és az adóhatóság e törvénynek és más törvényeknek megfelelően gyakorolhatja jogait és teljesíti kötelezettségeit. A jogszabályhely (5) bekezdése rögzíti azt is, hogy az adóhatóság az adózónak a törvények megtartásához szükséges tájékoztatást megadja, az adóbevallás, az adóbefizetés rendjét vele megismerteti, az adózót jogainak érvényesítésére figyelmezteti. Az adózó köteles a jogait jóhiszeműen gyakorolni és elősegíteni az adóhatóság feladatainak végrehajtását.[3] A rendeltetésszerű joggyakorlás tehát az adóalanyon kívül a hatóságot is terheli.
Az Art. 99. § (1) bekezdése rögzíti, hogy az adózó köteles az adóhatósággal az ellenőrzés során együttműködni, az ellenőrzés feltételeit a helyszíni ellenőrzés alkalmával biztosítani. Az együttműködés teljesítésében megnyilvánuló komplex cselekményeket - értsd kötelezettségeket - az ellenőrzéstípus keretei jelölik ki, mely magatartásformák jellemzően az alábbiak: iratátadás, iratpótlás, idézésre történő személyes megjelenés, nyilatkozattétel.
Fenti kötelezettség lényegében az Art. 95. § (1) bekezdéséből fakad, ez alapján az ellenőrzést az adóhatóság az adó, a költségvetési támogatás alapjának összegének megállapításához szükséges iratok, bizonylatok, könyvek, nyilvántartások - ideértve az elektronikusan tárolt adatokat is -, az adózó által a könyvei, nyilvántartásai vezetéséhez, valamint a bizonylatok feldolgozásához alkalmazott szoftverek, informatikai rendszerek, számítások és egyéb tények, adatok, körülmények megvizsgálásával folytatja le. A jogszabályhely (3) bekezdése értelmében az adózó az iratokat és az adózással összefüggő, elektronikus adathordozón tárolt adatokat felhívásra az adóhatóság által közzétett formátumban rendelkezésre bocsátja, illetve az ellenőrzéshez szükséges tények, körülmények, egyéb feltételek megismerését biztosítja. Az ellenőrzés során az adózó és alkalmazottja az adóhatóság részére az ellenőrzéshez szükséges felvilágosítást megadja. Nem kötelezhető az adózó olyan nyilvántartás, összesítés (számítás) elkészítésére, amelyet jogszabály nem ír elő.
Az adózónak az adókötelezettségeiből [jelen fejezetre szűkítve Art. 14. § (1) bekezdésének e)-f) pontjai] fakadóan rendelkeznie kell azokkal az iratokkal (könyvelés, analitikák, kimenő-bejövő számlák, nyilvántartások, bankszámlakivonatok), amelyek alapbizonylati jellegükből kifolyólag lehetővé teszik az adókötelezettség ellenőrzését. Az iratátadási kötelezettség teljesíthetőségének kérdéskörét azonban nyilvánvalóan megelőzi az iratmegőrzési kötelezettség. E körben az Art., valamint a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Számv. törvény) ad részletes szabályozást az egyes dokumentumok őrzési határidejével kapcsolatban. Az Art. 47. § (3) bekezdése értelmében az iratokat az adózónak a nyilvántartás módjától függetlenül az adó megállapításához való jog elévüléséig, a halasztott adó esetén a halasztott adó esedékessége naptári évének utolsó napjától számított 5 évig kell megőriznie. A Számv. törvény meghatározott iratfajtákra - üzleti évről készített beszámoló és üzleti jelentés, leltár, értékelés, főkönyvi kivonat, naplófőkönyv, egyéb nyilvántartás, illetve a könyvviteli elszámolást közvetlenül és közvetetten alátámasztó számviteli bizonylatok - szigorúbb, 8 éves iratmegőrzési időt ír elő [Számv. törvény 169. § (1)-(2) bekezdései].
Az iratmegőrzési - ezzel szoros összefüggésben az iratátadási - kötelezettség elmaradásának jogkövetkezményeit a törvény az adózóra telepíti.[4] Az Art. 118. § (1) bekezdése értelmében az adóhatóság elsősorban az adózónál fellelhető iratok vizsgálatával ellenőrzi, hogy az adózó eleget tett-e a törvényekben előírt egyes adókötelezettségeinek, azokat határidőben, illetőleg az adó megállapítására, bevallására és megfizetésére alkalmas módon teljesíti-e.[5] Az Art. 47. § (1)-(2) bekezdései kimondják, hogy a 44. § (1) bekezdésében felsorolt iratokat - a jogszabályban előírt bizonylatot, könyvet, nyilvántartást, ideértve a gépi adathordozón rögzített elektronikus adatokat, információkat is - az ezek vezetésére kötelezett adózó az adóhatósághoz bejelentett helyen köteles őrizni. Az iratokat a könyvelés, feldolgozás időtartamára más helyre lehet továbbítani, az adóhatóság felhívására azonban azokat 3 munkanapon belül be kell mutatni. Fenti szabályozás amiatt bír relevanciával, mert az adó alapját számszakilag helytállóan a bizonylatok, könyvek, nyilvántartások alapján lehet megállapítani. A jogszabály csak azon szabályokat rögzíti, amelyek az adóalap, az adómentesség, az adókedvezmény, az adó, a költségvetési támogatás megállapítása végett a Számv. törvény szerinti általános előírásokhoz képest sajátosak. A nyilvántartásoknak is bizonylatokon kell alapulnia. Az adóbevallás ugyanis
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
