Mennyiben lehetséges a magánjog európaizációja? Az uniós jog polgári anyagi jogi területen történő fejlődésének mozzanatai összekapcsolódtak a belső piac kifejlődésével. Ugyanakkor eltérő annak a mértéke, hogy egyes területeken az uniós jogalkotó milyen mélységű harmonizációt, esetleg jogegységesítést követelt meg. A lezajló folyamatok a szabályozási tárgykörök, illetve az uniós fellépés erőssége szempontjából vizsgálhatók. Alapvető kérdés továbbá: az uniós szabályozás alapja a határon átnyúló elem megléte, vagy ettől függetlenül is alakítja-e az uniós jog a tagállami szabályozást? A belső piac igényei nem követelik meg a magánjog minden egyes elemét érintő harmonizációt.
Az európai integráció alapvető jellemzője a nemzeti piacok kontinentális piaccá egyesítése a négy alapszabadság rendszere alapján. A közös piac, majd a belső piac kiépítése képviselik e folyamat meghatározó mérföldköveit. E folyamatok elemzése alkalmat kínál a közgazdaság-tudományi és jogtudományi megközelítés együttes alkalmazására.
Az európai integrációban a tagállamokat érintő jogharmonizációs kötelezettségek az alapító szerződésekkel egyidősek. A jogharmonizáció alapvetően egymáshoz hasonló jogi elemek vagy megoldások alkalmazását célozza. E célt az egyes tagállamok különböző szabályozási technikák alkalmazásával érhetik el. Az Európai Közösségek sokáig elsősorban a különböző nemzeti jogrendszerek közelítésére, harmonizálására, és nem jogegységesítésre törekedtek.[1] Az 1980-as évek utolsó negyedéig a tagállamok jogharmonizációs kötelezettsége ugyan közösségi jogon alapult, ám annak eredményeként elsősorban nem közösségi jog jött létre, hanem a nemzeti jog változott.
A jogharmonizáció tartalmának módosulása megfigyelhető egyrészt annak minőségi és mennyiségi kiterjedésében, továbbá a jogharmonizáció fogalmát már túllépő ún. szupranacionális közösségi, majd uniós jog kialakulásában. E nemzetek feletti jog kialakulása az Unió bizonyos tevékenységi területein, mint például az agrárpolitika, a kereskedelempolitika stb. már a nemzeti jogalkotás kiszorulását, de legalábbis egyértelmű alávetését jelenti. Az immár közel három évtizede létező belső piac további mélyítése az európai reformok egyik meghatározó iránya. Alapvető kérdés: mennyiben lehetséges a magánjog európaizációja?[2] Az alábbiakban e témakörhöz kerül néhány szerény adalék megfogalmazásra.
- 425/426 -
A tagállamok és az Európai Unió (EU) közötti hatáskörmegosztás meghatározó tényezője annak, hogy az uniós jogközelítés, adott esetben jogharmonizáció mennyire gyakorolhat hatást a tagállamok jogalkotására. Ebben a tekintetben az EUSz. 5. cikk (1) bekezdése szerint az Unió hatásköreinek elhatárolására a hatáskör-átruházás elve irányadó. A hatáskör-átruházás elvének megfelelően az Unió kizárólag a tagállamok által a Szerződésekben ráruházott hatáskörök határain belül jár el, a Szerződésekben foglalt célkitűzések megvalósítása érdekében. Minden olyan hatáskör, amelyet a Szerződések nem ruháztak át az Unióra, a tagállamoknál marad.
A hatáskörök megosztásának rendszerét alapvetően az EUMSz. 3-6. cikkei szabályozzák. Azok közül a polgári joggal egyértelműen, közvetlenül összekapcsolódik a belső piac (és ahhoz kapcsolódó alapszabadságok) és a fogyasztóvédelem. Ám tágabb értelemben a legtöbb, a szakirodalom által említett szabályozási területnek van közvetett kapcsolódása a tagállamok polgári anyagi joga által szabályozott kérdésekhez. Ugyanakkor a magyar Ptk. monista kódex, amely az általános magán-, a kereskedelmi és a fogyasztói jogterületet is átfogó jelleggel rendezi.
A jog érvényesülésén alapuló térség kialakításához tartozik az EUMSz. 67. cikk (4) bekezdése. Az idézett jogszabályhely szerint: "Az Unió - különösen a polgári ügyekben hozott bírósági és bíróságon kívüli határozatok kölcsönös elismerésének elvével - megkönnyíti az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférést." Ennél konkrétabban fogalmaz az EUMSz. 81 cikke. Utóbbi szerint: (1) "Az Unió a határokon átnyúló vonatkozású polgári ügyek tekintetében igazságügyi együttműködést alakít ki, amely a bírósági és bíróságon kívüli határozatok kölcsönös elismerésének elvén alapul. Ennek az együttműködésnek a keretében olyan intézkedések is elfogadhatók, amelyek célja a tagállamok törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseinek közelítése. Az (1) bekezdésben foglaltak céljából az Európai Parlament és a Tanács rendes jogalkotási eljárás keretében intézkedéseket állapít meg - különösen, ha ez a belső piac megfelelő működéséhez szükséges -, előmozdítva a következőket:
a) a bírósági és bíróságon kívüli ügyekben hozott határozatok tagállamok közötti kölcsönös elismerése és azok végrehajtása,
b) a bírósági és bíróságon kívüli iratok határokon túlra történő kézbesítése,
c) a tagállamokban alkalmazandó kollíziós, illetve joghatóságra vonatkozó szabályok összeegyeztethetősége,
d) együttműködés a bizonyításfelvétel terén,
e) az igazságszolgáltatáshoz való tényleges hozzáférés,
f) a polgári eljárások zökkenőmentes lefolytatását gátló akadályok megszüntetése, szükség esetén a tagállamokban alkalmazandó polgári eljárásjogi szabályok összeegyeztethetőségének előmozdításával,
g) alternatív módszerek kidolgozása a jogviták rendezésére,
h) a bírák, ügyészek és az igazságszolgáltatási alkalmazottak képzésének támogatása."
A fenti rendelkezések alapján a polgári anyagi terület mellett a polgári ügyekben történő igazságügyi együttműködés eljárásjogi területeket és kérdésköröket is érint. A közös, majd belső piac kiépítése, elmélyítése következtében az igényérvényesítést meg kellett könnyíteni azokban az ügyekben (lásd eltérő honosságú felek közötti jogügyletek), ahol határon átnyúló elem szerepelt, illetve azokban is, amelyekben ez csak közvetett módon merült fel. (Lásd például egyenlő elbánás érvényre juttatása más tagállamban honos féllel szemben is, ahol egyébként nem áll fenn határon átnyúló elem.) Az alapszabadságok, az áruk, a munkavállalók, majd uniós polgárok szabad mozgása és tartózkodása, a tőke és a szolgáltatásnyújtás szabadsága óhatatlanul ebben az irányban gyakoroltak hatást.
A kialakuló szabályozásnak egyértelművé kellett tennie, hogy mely tagállam hatóságai[3]/bíróságai járhatnak el, milyen jogot alkalmazva, valamint az egymás által kibocsátott iratok megfelelő elismerésben részesüljenek. A közös, majd belső piac kialakulásával a felesleges korlátozások lebontása (az úgynevezett negatív integráció) után erősödött meg főleg másodlagos jogi jogforrásokban a pozitív
- 426/427 -
integrációs követelmények előírása. Joghatóság szempontjából a korábbi nemzetközi egyezményi jogot óhatatlanul egyre inkább felváltja az uniós jog, nem pusztán kereskedelmi és kötelmi jog, hanem az öröklési és a családi jog területén is.[4] Hasonlóképpen erősödött meg idővel az uniós szintű kollíziós jog az alkalmazandó jog eldöntéséhez, amelyet kiegészítenek az igényérvényesítést más tagállamban megkönnyítő uniós jogi rendelkezések is.[5] A bíróságok és más érintett szereplők által alkalmazott szabályok átalakítása mellett a szervezetrendszerben nem feltétlenül tűntek fel új szereplők. Ebben a tekintetben maximum a tagállami bíróságok és az Európai Unió Bírósága közti előzetes döntéshozatali eljárások mechanizmusa említhető meg, amely az uniós jog egységes alkalmazásának legfontosabb garanciája is. Utóbb létrejött az Európai Igazságügyi Hálózat, amely az egyes igazságügyi szervek közti kapcsolatot könnyíti meg, biztosítja a szükséges információcserét, megoldást keres a nehézségek megoldására.[6]
Az uniós szabályozás mozaikszerű, nem azonos mértékben hat ki a polgári anyagi jog egyes területein. Az egyes tagállamok jogi kódexei viszont önálló fejlődés útján alakultak ki. Így jön létre az ellentmondás: az egységes jog biztonságot ad a piaci szereplőknek, ám a belső koherenciát alááshatja.[7]
A jogterület szerinti besorolás sem feltétlenül egyértelmű. Vizsgálatunk tárgya az EU nemzetközi magánjoga és több terület magánjogi kérdéseit felölelő magánjogi rendelkezések mellett az EU szabályozói magánjoga.[8] A szabályozói magánjogra jellemző, hogy két oldala van. Egyrészt piaci szabadságokat hoz létre, tehát a magánautonómiát növeli, de eközben szabályokat alkot, hogy kijelölje a határait az újonnan kialakított versenyző piaci autonómiának.[9]
A jogharmonizáció területén különböző megoldások érvényesülnek. Az uniós szabályozási technikák felölelhetik a teljes jogegységesítést (teljes körű uniós szabályozás), általában az irányelvi eszközt alkalmazó jogközelítést, a kölcsönös elismerést, valamint a koordinációs szabályozást, végül az uniós szintű tevékenység szabályozását.[10] A polgári anyagi jog területére az irányelvi bevezetés révén történő jogközelítés, valamint a kölcsönös elismerés elvének általánossá tétele a legjellemzőbb.
Az irányelv a magánjogi jogharmonizáció és szabályozás legfőbb eszköze, a rendelet a jogegységesítés eszköze. Az irányelv az EUMSz. 288. cikke alapján a célok tekintetében rendelkezik jogi kötőerővel a tagállamokkal szemben, amelyek kötelesek azt nemzeti jogukba átültetni. Következésképpen a tagállami (polgári) bíróságok előtt azokra hivatkozni közvetlenül kivételesen lehetséges. Az alkalmazandó norma elsősorban az átültetett tagállami normatív aktus lesz. A tagállam és a magánfél eltérő jogi helyzete miatt ismerik el az irányelvek vertikális közvetlen hatályát, ha a tagállamok azzal fosztanák meg a magánszemélyeket a jogaiktól, hogy nem tesznek eleget a számukra előírt átültetési kötelezettségnek.[11] Ugyanakkor ennek feltétele, hogy az irányelvi rendelkezések feltétlenek, kellően pontosak és a magánszemélyek részére az állammal szemben érvényesíthető jogokat határozzanak meg.[12] Az Európai Unió Bíróságának esetjoga magánszemélyek egymás közötti jogviszonyaiban az irányelvek horizontális közvetlen hatályát sem ismeri el (lásd kizáró joghatás)[13] - bár a bírósági esetjog ezt több tekintetben[14] is relativizálta.
A hatályos magyar Ptk. Második Könyve az emberrel mint jogalannyal kapcsolatos részeket szabályozza. Annak negyedik része tér ki arra, hogy külön a szerzői jogi és iparjogvédelmi törvényekben nem szabályozott kérdésekben a Ptk.-t kell alkalmazni olyan esetekben, amikor a felmerült kérdés egyébként a Ptk. által szabályozott.
A szerzői jogok és iparjogvédelem területe óhatatlanul összekapcsolódik az áruk szabad mozgásának, a diszkrimináció tilalmának, a szabad verseny belső piacon belüli
- 427/428 -
biztosításának szerződésbeli követelményeivel. Mindezekre erőteljesen hatást gyakorolt az Európai Unió Bíróságának mindenkori esetjoga, az abban foglalt megállapítások.[15] E területen is a súlypont a szisztematikusan képviselt magánautonómiától a szabályozó politikában beágyazódott joganyag irányában változik, amely az egyre erősebb szabályozottsággal is együtt jár.[16]
A védjegyszabályozás egységesítésére vonatkozó gondolatok egészen az 1960-as évekig nyúltak vissza, majd a 1990-es évekre valósult meg ennek a hatálybalépése. Mára a belső piac léte megkövetelte, hogy egységesen biztosítsák egyes szellemi alkotásokhoz fűződő jogok elismerését, végezzék ezek nyilvántartását. Ezért felel az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO).[17] Itt is, akárcsak korábban más területeken, egyértelművé vált, hogy egyes anyagi szabályokat érintő jogharmonizáció nem elegendő a belső piaci működés eléréséhez. Ezért lett alapvető követelmény, hogy a lajstromozott védjegyek megszerzésének és a védjegyoltalom fenntartásának feltételei valamennyi tagállamban alapvetően azonosak legyenek, amely elvezetett a kapcsolódó irányelv elfogadásához.[18]
A szellemi alkotások tekintetében az uniós szabályozás lépésről lépésre jelent meg, elsősorban itt is irányelvi formában. Ezek az alábbi szabályozási kérdéseket ölelték fel: a számítógépi programok jogi védelme,[19] a bérelhetőség joga,[20] műholdas műsorsugárzásra és a vezetékes továbbközvetítésre alkalmazandó egyes szerzői jogi szabályok összehangolása,[21] az adatbázisok jogi védelme,[22] információs társadalomban a szerzői és szomszédos jogok egyes vonatkozásainak összehangolása,[23] az eredeti műalkotás szerzőjét megillető követő jog.[24] Egyértelmű, hogy e területen részletszabályok és partikuláris kérdések megragadása történt meg a közösségi, majd uniós jogalkotó által. Ugyanakkor példának okáért az információs társadalomban a szerzői és szomszédos jogok egyes vonatkozásainak összehangolásáról szóló irányelv a WIPO Internet Szerződés miatt egybefüggő és összehangoltabb jellegű.
Az európai/uniós szintű vívmányok a szabadalmi területen tekinthetnek vissza a leghosszabb múltra. Igaz azok alapja nem másodlagos jogforrás, hanem egyes szerződő felek közti nemzetközi egyezmény. Utóbbi egységesíti a szabadalmazhatósági feltételekre vonatkozó anyagi jogi szabályokat. Lehetővé teszi, hogy egyetlen hivatal (az Európai Szabadalmi Hivatal) döntsön a szabadalom engedélyezéséről. Ugyanakkor az egységesülés irányába tett lépések egyértelműek ezen a területen is[25] (lásd biotechnológiai találmányok).[26] A szabadalmi védelem egyfajta kiterjesztése is megjelent, hogy a jogosult a védelem időpontját már a piaci bevezetés/engedélyezés előtt is élvezhesse.[27]
A Ptk. Harmadik Könyve a jogi személyek területét szabályozza. Azon belül is annak harmadik része fekteti le a gazdasági társaságokra vonatkozó rendelkezéseket. Az európai gazdasági társaságok jogának definíciójára leginkább talán a Bizottság akcióprogramja utal. A belső piac működésének egyik sarokköveként magában foglalja egyes vállalatok határon átnyúló módon történő alapítását, a kapcsolódó jogügyletek átláthatóságát, a jogbiztonságot biztosítja. Védi a tulajdonosok és harmadik felek érdekeit, a tőkekövetelmények betartását és fenntartását, a leányvállalatokra vonatkozó közlési szabályokat. Szabályozza az átalakulás kérdéseit, az egyszemélyes kft.-kre vonatkozó minimumkövetelményeket fekteti le és a közös európai társasági formákra vonatkozó szabályokat részletezi.[28]
Szabályozási technikák szempontjából e területen sem feltétlenül a teljes jogegységesítés megy végbe, hanem jogharmonizáció, amelyre az EUMSz. 50. cikke is utal. Eszerint az Európai Parlament és a Tanács rendes jogalkotási eljárás keretében és a Gazdasági és Szociális Bizottsággal folytatott konzultációt követően irányelveket bocsát ki a letelepedési szabadság valamely meghatározott tevékenység tekintetében történő megvalósítása érdekében. Az 50. cikk (2) bekezdése tartalmazza, hogy e feladatokat az uniós intézmények az alapszabadság(ok) biztosításaképpen miképpen látják el.[29]
- 428/429 -
A kapcsolódó másodlagos uniós jogi szabályozás számos, a társaságokra vonatkozó irányelv megszületéséhez vezetett el.[30] Azok kapcsolódhatnak az egyszemélyes korlátolt felelősségű társaságokhoz - szabályozva, hogy társaság alapítható egy taggal, illetve összes üzletrészt is megszerezheti egy személy, amely megfelelő következményekkel jár a döntéshozatalra és a kapcsolódó formai követelményekre, adott esetben kiterjedhet részvénytársaságokra is.[31] Irányelvi szabályozásra került sor a társasági jog további területei (tőkeegyesítő társaságok alapítása és működése, azok egyesülése és szétválása) tekintetében is.[32] Hasonlóan a társasági jog egyes vonatkozásai megnevezés alatt fogadták el azt az irányelvet és került a fenti szabályozási tárgyköre alá, amely a társasági biztosítékok szabályozását, valamint a részvénytársaságok egyesülésére vonatkozó szabályokat tartalmazta.[33] Az uniós jog utóbb irányelvben szabályozta meghatározott típusú vállalkozások éves pénzügyi kimutatásairól, összevont (konszolidált) éves pénzügyi kimutatásairól és a kapcsolódó beszámolókról szóló követelményeket. Ilyen formában rendelkezik a nemzetközi számviteli standardok alkalmazásáról is.[34]
A jogegységesítés miatt e terület túllépett a jogharmonizáció eszközrendszerén, így a jogfejlődés elvezetett európai társasági formák kialakításához is. Ilyenek az európai gazdasági egyesülés, az európai részvénytársaság, az európai szövetkezet.[35] Emellett pedig egyéb formákra vonatkozó tervezetek is elkészültek.[36]
A szabad mozgás és tartózkodás joga miatt a határon átnyúló személyforgalom megélénkülése, és a (honossági szempontból) vegyes családi kapcsolatok létrejötte vezetett el a házassági, tartási és szülői felelősséggel kapcsolatos uniós jogi szabályozás megerősödéséhez.
E szabályozás tárgyköre, ahogyan arra már utaltunk, a joghatóságra, az alkalmazandó jogra, valamint a határozatok kölcsönös elismerésére és végrehajtására terjed ki. Az EUMSz. 81. cikk (3) bekezdése (EKSz. 65. cikke) szerinti rendelkezések alapján több államra kiterjedő vonatkozású családjogi kérdésekre vonatkozó intézkedéseket különleges jogalkotási eljárás keretében a Tanács állapítja meg. Ezen a területen 3 rendeletet kell megemlíteni, amelyek a fent említett szabályozási tárgykörökben a joghatóság, az alkalmazandó jog, valamint a kölcsönös elismerés kérdését rendezik. A szabályozás - fentiek keretében - a házassági, szülői felelősségi ügyeket, a házasság felbontására vonatkozó ügyeket, végül tartási ügyeket választja külön.[37]
A rendeletek az alábbi kérdéseket szabályozzák:
- Joghatóság, így dől el, hogy mely tagállam bírósága, közjegyzője vagy más szerve jár el az adott családi jogi ügyben.
- Alkalmazandó jog: a rendeletben bevezetett szabályozás határozza meg, hogy az adott családi jogi kérdést melyik állam joga alapján kell majd elbírálni. Végül
- Határozatok (végzések) tagállamok közötti kölcsönös elismerése. E rendeletek határozzák meg az egyes uniós tagállamok bíróságai, közjegyzői vagy más hatóságai által családi jogi ügyekben meghozott határozatok (végzések) tagállamok közötti kölcsönös elismerését.
A családi kapcsolatok, a kapcsolódó személyállapoti helyzetek egységes és egyértelmű rendezése szigorúbb
- 429/430 -
szabályozást követel meg, amely irányelvek helyett rendeleti szabályozáshoz vezetett el.
A kötelmi jog az a polgári anyagi jogi terület, amelyre talán az uniós jognak a legnagyobb hatása volt és van. A szerződési alapokat illetően meg kell említeni: a belső piac témakörei megosztott hatáskörbe tartoznak. Ugyanakkor különösen lényeges az EUMSz. 114. cikke szerinti jogharmonizációs klauzula, amelyet speciális ágazati felhatalmazások is (lásd energetika, telekommunikáció, közlekedés és szállítás) egészítenek ki.
Micklitz szerint az európai magánjog horizontális szempontból leginkább a fogyasztói jogot és az antidiszkriminációs jogot érinti, amely a klasszikus nemzeti magánjogokba is betört.[38] A szabályozói magánjog nem ismeretlen jelenség a magánjog történetében. Annak két hulláma különböztethető meg. Az egyik a "társadalmi felelősség" növekedésével a 19. század végén kezdődött és a jóléti államnál tetőzött. A szociális szabályozás lényege a magánjogban, hogy a szerződési szabadságot és a magánautonómiát, a munkavállalók (dolgozók), bérlők és a fogyasztók érdekében[39] megszorítsák.
Az európai (szabályozói) magánjog legfontosabb területe a fogyasztóvédelem előtérbe helyezése és teljes átalakítása. Ennek alapja is irányelvi szabályozás, amely a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekre, a fogyasztási cikkek adásvételének és a kapcsolódó jótállásnak egyes vonatkozásaira, a hibás termékekért való felelősségre vonatkozó tagállami rendelkezések közelítésére vonatkozik.[40] Egyfajta speciális alágazati területen is érvényesülhetett e kiterjesztett védelmi cél, így az utazási csomagok és az utazási szolgáltatásegyüttesek területén.[41] Mindez elvezetett a fogyasztói absztrakt fogalom kidolgozásához, a fogyasztói szerződés külön meghatározásához, illetve maguknak a fogyasztói jogviszonyoknak a kiterjesztéséhez.[42]
A kötelmi jog területén a jogharmonizációs jogalkotás egyéb témakörökkel is kiegészült, így a pénzügyi biztosítékokról szóló megállapodások témájával,[43] a fizetési és értékpapír-elszámolási rendszerekben az elszámolások szabályaival,[44] a kereskedelmi ügyletekhez kapcsolódó késedelmes fizetések elleni fellépés[45] kérdésével. Utóbbi témakörök egyértelműen jelzik, hogy e területen is az európai magánjog mozaikszerű szabályozása a jellemző.
A tagállami átültetési (lásd e tanulmány bevezető része) és kodifikációs folyamatok alatt felmerülő problémák, a tagállami dogmatikai rendszerek uniós jog általi átírása (annak dilemmái) megerősíthetik: egységes uniós magánjogi kódex mint elméleti célkitűzés felvethető, ám annak megvalósíthatósága alapvető kétségeket vethet fel.
A határon átnyúló jellegű öröklési ügyek elterjedése a közös, majd belső piac megvalósulásával szükségképpen felmerült az igény: az erre vonatkozó joganyag legalapvetőbb rendelkezései is az uniós jog keretében kerüljenek szabályozásra. A szabad mozgás és tartózkodás joga okán egyre több esetben az örökhagyó után nem pusztán honossága/állampolgársága szerinti államban maradt vagyon, amelynek jogi sorsát egyértelműen rendezni kell halála esetén. Ennek során el lehet kerülni, hogy az egyes vagyontárgyak fellelhetőségének megfelelően minden egyes érintett tagállamban külön-külön eljárást kelljen az örökösöknek indítaniuk.
Ennek legfontosabb dokumentuma az európai öröklési rendelet, amelynek tárgyi hatálya (címének megfelelően) a joghatósággal, az alkalmazandó joggal, a határozatok, a közokiratok és a perbeli egyezségek elismerésével - vagy adott esetben elfogadásával -, végrehajthatóságával és végrehajtásával, valamint az európai öröklési bizonyítvány bevezetésével kapcsolatosak.[46]
- 430/431 -
Az uniós jog polgári anyagi jogi területen történő megerősödésének különböző jellegzetességei vannak. A jogfejlődés e mozzanatai összekapcsolódtak a belső piac kifejlődésével. Ugyanakkor eltérő annak a mértéke, hogy egyes területeken az uniós jogalkotó milyen mélységű harmonizációt, esetleg jogegységesítést követelt meg.
A lezajló folyamatok több szempontból is vizsgálhatók.
a) Így a szabályozási tárgykörök szempontjából: az alapszabadságok érvényesülése és a határon átnyúló jogügyletek egyértelmű rendezése több anyagi jogi területen is elvezetett a joghatósági, alkalmazandó jogra és határozatok kölcsönös elismerésére vonatkozó szabályozás bevezetéséhez. Ezt mozaikszerűen még további követelmények bevezetése egészíthette ki.
b) Másodsorban lényeges az uniós fellépés erőssége: az uniós jog általában a nemzeti jogrendszerek közelítésében látja a megoldást és nem a tagállamok jogegységesítésének kikényszerítésében.[47] Rendeleti szintű jogegységesítésre is láthattunk példát, tekintettel a szabályozási tárgykör speciális jellegére családi jogi és öröklési területen vagy új társasági formák bevezetése tekintetében. Ám máig az irányelvi szabályozás van előtérben. Sokszor a töredezettség oka a pontos és részletes általános beavatkozási terv hiánya és a tagállamok ellenállása.[48]
b) Harmadrészt az is megvizsgálható, hogy az uniós szabályozás alapja a határon átnyúló elem megléte, vagy ettől függetlenül is alakít az uniós jogalkotó a tagállami szabályozáson. Ebben a tekintetben a fogyasztóvédelem teljes átalakítása független volt a határon átnyúló elem lététől. Részben érvényes ez a társasági jogra is.
Az egységes kódex kapcsán kialakult felfogások négy csoportba[49] sorolhatók:
a) Támogató irányzat (Jan Smits, Christian von Bar): Jellemzően liberális, a piacgazdaság elveit képviselő, az állam szerepét mérsékelő koncepciót képzelnek el. A magánszemélyek autonómiájára összpontosítanak. Amellett érvelnek, hogy bármilyen, a közös szabályozás útjában álló akadályt el kell távolítani.
b) Köztes irányzat (például Hondius): úgy gondolják, hogy a közös szabályozásnak inkább bizonyos, a közös társadalom érdekeit szolgáló célokat kell megvalósítania. A közös kódexet el tudják képzelni. Ugyanakkor nagyobb hangsúlyt fektetnek bizonyos területek szabályozására, mintsem egyetlen nagy közös kódex megvalósítására. Jellemzően a gyengébb felet, a fogyasztót és a szociálisan rászoruló embert tekintik mintának, aki valamilyen okból a jog segítségére szorul.
c) Mérsékelt irányzat (például Legrand): annak keretébe azok a jogtudósok sorolhatók, akik úgy vélik: bizonyos területeken szükség van az együttműködésre, de ezt nem feltétlenül kell minden nemzeti elképzelést, tradíciót feladva megvalósítani. Szerintük a közös kódex jelentős áldozatokat kíván, és a célja talán nem is valósítható meg. A közös szabályok kidolgozásában az Unió alapító szerződéseit kell pontosan követni és bizonyos túlszabályozást vissza kell vágni.
d) Kulturális irányzat (például Reinhard Zimmermann): mivel az Európai Unió tagállamai különböző jogi kultúrákat képviselnek, így a közös magánjog egyesítést is jelentene különböző tradíciók között. Utalnak a jogok különállóságára és változékonyságára, amely eddig az Európai Unióból sugárzott, ugyanakkor szerintük az egységes kódex terve korai. Előbb ki kellene fejleszteni a magánjog "európai tudományosságát".
Befejezésül aláhúzást igényel: a belső piac igényei nem követelik meg, hogy a magánjog minden egyes eleme érintve legyen a harmonizációban. ■
JEGYZETEK
[1] Ugyanakkor nagyobb ívű jövőbeli irányzatok is lehetségesek. Az Európai Parlament 1989. május 26-i határozata felszólította a tagállamokat, hogy törekedjenek magánjoguk (polgári és kereskedelmi joguk) egységesítésére. A közös európai jog (ius communae Europeaum) közös jogtörténeti alapjainak feltárását és bemutatását végezte el Hamza Gábor impozáns művében. Hamza Gábor: Az európai magánjog fejlődése. A modern magánjogi rendszerek kialakulása a római jogi hagyományok alapján. Budapest, Tankönyvkiadó. 2002. 362.
[2] E témakör művelésében is kivételesen értékes Vékás Lajos eddigi alkotó hozzájárulása. A teljesség igénye nélkül különösképpen a következő művei említendők előbbiek sorában: Darázs Lénárd - Faludi Gábor - Kisfaludi András - Magdalena Pajor-Bytomski - Vékás Lajos (szerk.): Európai közösségi jogi elemek a magyar magán- és kereskedelmi jogban. Budapest, KJK-Kerszöv, 2001; Vékás, Lajos: EU-Gemeinschaftsprivatrecht und nationale Kodifikation. In: Glatz, Ferenc (szerk.): Europa, Ungarn - heute und morgen Budapest, Europa Institut, 2003, 43-43; Vékás, Lajos: Integration des östlichen Mitteleuropas im Wege rechtsvergleichender Zivilrechtserneuerung. Zeitschrift für Europaisches Privatrecht. 2004. 12/3. sz. 454-476; Paschke, M. - Vékás L. (szerk.): Europäisches Recht im ungarischen Privat- und Wirtschaftsrecht, Münster, LIT Verlag, 2004; Vékás Lajos: Der Weg zur Vergemeinschaftung des Internationalen Privat- und Verfahrensrechts. In: Erauw, J. (szerk.): Liber memorialis Petar Šarčević : universalism, tradition and the individual, München, Sellier European Law Publishers, 2006, 171-187; Vékás Lajos: European and National Models for and in Private Law Codifications in Central and Eastern Europe. In: Alpa, G. (szerk.): W kierunku europeizacji prawa prywatnego = Towards europeanization of private law: ksie̜ga pamia̜tkowa dedykowana profesorowi Jerzemu Rajskiemu = essays in honour of Professor Jerzy Rajski. Warsaw, Wydawnictwo C. H. Beck, 2007, 467-476.; Vékás, Lajos: Nationale Kodifikation im Schatten der Europäisierung des Privatrechts. In: Welser, R. (Hg.): Privatrechtsentwicklung in Zentral- und Osteuropa. Wien, MANZ Verlag, 2008, 41-52; Vékás Lajos: Die Notwendigkeit der politischen Vernunft bei der Privatrechtsvereinheitlichung in der Europäischen Union - Eine historische Parabel; In: Glatz Ferenc (szerk.): Horst Haselsteiner emlékkönyve. Budapest, Europa Institut, 2012, 201-206.; Vékás Lajos: Az európai fogyasztóvédelmi magánjog és a magánjogi kodifikáció Magyarországon, In: Kawasumi, Yoshikazu et al. (szerk.): Yōroppa shihō no tenbō to nihon minpōten no gendaika = Perspectives of European private law and modernization of Japanese civil code, Tokio, Nihon Hyoronsha, 2016, 503-520.
[3] Ugyanakkor a belső piac elmélyülése egyes ágazatokban a határon átnyúló, vagy akár a kontinens egészét átfogó tevékenységet folytató piaci szereplők megerősödésével elvezethet a piacszabályozás és a - felügyelet súlypontjának uniós szintre kerüléséhez. Ld. Szegedi László: Az európai közigazgatás fejlődése és szabályozása. Budapest, Dialog Campus, 2018, 2., 5. fejezet; Szegedi László: Közigazgatási bírói jogvédelem uniós átalakulás alatt? - Eltérő jogvédelmi mércék az EU jogának tagállami és uniós végrehajtása során. Budapest, HVG-ORAC, 2019, 207-234.
[4] Blutman László: Az Európai Unió joga a gyakorlatban. Budapest, HVG-ORAC, 2013, 175.
[5] Blutman: i. m. 176-177.
[6] A Tanács határozata (2001. május 28.) az Európai Igazságügyi Hálózat létrehozásáról polgári és kereskedelmi ügyekben.
[7] Schulte-Braucks, Reinhard - Ongena, Steven: The Late Payment Directive - a step towards an emerging European Private Law? European Review of Private Law, 2003. 11/4. sz., 519-544., 541-542.
[8] Gyuris Árpád: Az Európai Unió hatása a magyar szerződési jogra, PhD-értekezés, PPKE JÁK, 2018, 73.
[9] Gyuris: i. m. 60.
[10] Gyuris: i. m. 276.
[11] Van Duyn-ítélet, C-41/74, EU:C:1974:133, 12. pontja, Ratti-ítélet, C-148/78, EU:C:1979:110, 22. pont.
[12] Becker-ítélet, C-8/81, EU:C:1982:7, 25. pont.
[13] A Faccini Dori-ítéletben az EUB tisztán horizontális jogviszony kapcsán erősítette meg a Marshall(I)-ítéletben kimondott tételét. Kifejtette viszont, hogy itt a tilalom alkalmazása, az irányelvi rendelkezések másik magánszeméllyel szembeni kötelezettséget keletkeztető hivatkozása, az irányelv és a rendelet közötti határok elmosását eredményezné (lásd Faccini Dori-ítélet, C-91/92, EU:C:1994:292. 24. pontja).
[14] Bobek, Michal: The effects of EU law in the national legal systems. In: European Union Law (Bernard, Catherine - Peers, Steve eds.) Oxford, Oxford University Press. 2014. 140-173.
[15] Kur, Anette - Dreier, Thomas: European Intellectual Property Law, Edward Elgar, 2013, 45-57.
[16] Gyuris: i. m. 65.
[17] Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2017/1001 rendelete (2017. június 14.) az európai uniós védjegyről (EUIPO-rendelet) 51. és 111. cikkei.
[18] Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2015/2436 irányelve (2015. december 16.) a védjegyekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről.
[19] A Tanács 91/250/EGK irányelve (1991. május 14.) a számítógépi programok jogi védelméről.
[20] A Tanács 91/100/EGK irányelve (1992. november 19.) a szerzői jogokhoz kapcsolódó jogosultságok bérelhetőségéről.
[21] A Tanács 93/83/EGK irányelve (1993. szeptember 27.) a műholdas műsorsugárzásra és a vezetékes továbbközvetítésre alkalmazandó egyes szerzői és szomszédos jogi szabályok összehangolásáról.
[22] Az Európai Parlament és a Tanács 96/9/EK irányelve (1996. március 11.) az adatbázisok jogi védelméről.
[23] Az Európai Parlament és a Tanács 2001/29/EK irányelve (2001. május 22.) az információs társadalomban a szerzői és szomszédos jogok egyes vonatkozásainak összehangolásáról.
[24] Az Európai Parlament és a Tanács 2001/84/EK irányelve (2001. szeptember 27.) az eredeti műalkotás szerzőjét megillető követő jogról.
[25] Az Európai Parlament és a Tanács 98/44/EK irányelve (1998. július 6.) a biotechnológiai találmányok jogi oltalmáról.
[26] Kur-Dreier: i. m. 65.
[27] Az Európai Parlament és a Tanács 469/2009/EK rendelete (2009. május 6. ) a gyógyszerek kiegészítő oltalmi tanúsítványáról; az Európai Parlament és a Tanács 1610/96/EK rendelete (1996. július 23.) a növényvédő szerek kiegészítő oltalmi tanúsítványának bevezetéséről (ld. Kur-Dreier: i. m. 65).
[28] Nicola de Luca: European Company Law, Cambridge University Press, 2017, 3.; European Commission: Action Plan: European company law and corporate governance - a modern legal framework for more engaged shareholders and sustainable companies, COM/2012/0740 final.
[29] Az EUMSz. 115. cikke alapján a Tanács az Európai Parlamenttel, valamint a Gazdasági és Szociális Bizottsággal folytatott konzultációt követően, különleges jogalkotási eljárás keretében, egyhangúlag irányelveket fogad el a tagállamok olyan törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseinek közelítésére, amelyek közvetlenül érintik a belső piac megteremtését vagy működését.
[30] Szikora Veronika: Az összehasonlító jog fókuszában: Az európai társasági jogi megközelítés, In: Jogtudomány a jogfejlődés szolgálatában. Szemelvények a modern jogi kutatások köréből (Szikora Veronika - Árva Zsuzsanna) Debrecen, Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, 2017. 181-195.
[31] Az Európai Parlament és a Tanács 2009/102/EK irányelve (2009. szeptember 16.) a társasági jog területén az egyszemélyes korlátolt felelősségű társaságokról; ez felváltotta a 89/667/EGK irányelvet és annak későbbi módosításait, majd 2013/24/EU irányelv átdolgozta az irányelvet.
[32] Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2017/1132 irányelve (2017. június 14.) a társasági jog egyes vonatkozásairól.
[33] Az Európai Parlament és a Tanács 2012/30/EU irányelve (2012. október 25.) a biztosítékok egyenértékűvé tétele céljából a részvénytársaságok alapításának, valamint tőkéjük fenntartásának és módosításának tekintetében a tagállamok által a társasági tagok és harmadik személyek érdekei védelmében az Európai Unió működéséről szóló szerződés 54. cikkének második bekezdése szerinti társaságoknak előírt biztosítékok összehangolásáról, az Európai Parlament és a Tanács 2011/35/EU irányelve ( 2011. április 5. ) a részvénytársaságok egyesüléséről, majd az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2017/1132 irányelve (2017. június 14.) a társasági jog egyes vonatkozásairól.
[34] Az Európai Parlament és a Tanács 2013/34/EU Irányelve (2013. június 26.) a meghatározott típusú vállalkozások éves pénzügyi kimutatásairól, összevont (konszolidált) éves pénzügyi kimutatásairól és a kapcsolódó beszámolókról, a 2006/43/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról, valamint a 78/660/EGK és a 83/349/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről; az Európai Parlament és a Tanács 1606/2002/EK rendelete (2002. július 19.) a nemzetközi számviteli standardok alkalmazásáról.
[35] Az Európai Parlament és a Tanács 1606/2002/EK rendelete (2002. július 19.) a nemzetközi számviteli standardok alkalmazásáról; a Tanács 2001/86/EK irányelve (2001. október 8.) az európai részvénytársaság statútumának a munkavállalói részvételre vonatkozó kiegészítéséről; a Tanács 2003/72/EK irányelve (2003. július 22.) az európai szövetkezet statútumának a munkavállalói részvétel tekintetében történő kiegészítéséről.
[36] de Luca: i. m. 57-62.
[37] A Tanács 2201/2003/EK rendelete (2003. november 27.) a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, illetve az 1347/2000/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről; a Tanács 1259/2010/EU rendelete (2010. december 20.) a házasság felbontására és a különválásra alkalmazandó jog területén létrehozandó megerősített együttműködés végrehajtásáról; a Tanács 4/2009/EK rendelete (2008. december 18.) a tartással kapcsolatos ügyekben a joghatóságról, az alkalmazandó jogról, a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az e területen folytatott együttműködésről.
[38] Gyuris: i. m. 60.
[39] Gyuris: i. m. 61.
[40] A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló 1993. április 5-i 93/13/EGK tanácsi irányelv; a fogyasztási cikkek adásvételének és a kapcsolódó jótállásnak egyes vonatkozásairól szóló 1999. május 25-i 1999/44/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv; a fogyasztók jogairól, a 93/13/EGK tanácsi irányelv és az 1999/44/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról, valamint a 85/577/EGK tanácsi irányelv és a 97/7/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 2011. október 25-i 2011/83/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv.
[41] Az utazási csomagokról és az utazási szolgáltatásegyüttesekről, valamint a 2006/2004/EK rendelet és a 2011/83/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról, továbbá a 90/314/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2015. november 25-i 2015/2302/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv.
[42] Gyuris: i. m. 93-203.
[43] A pénzügyi biztosítékokról szóló megállapodásokról szóló 2002. június 6-i 2002/47/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv.
[44] A fizetési és értékpapír-elszámolási rendszerekben az elszámolások véglegességéről szóló 98/26/EK irányelvnek és a pénzügyi biztosítékokról szóló megállapodásokról szóló 2002/47/EK irányelvnek a kapcsolódó rendszerek és hitelkövetelések tekintetében történő módosításáról szóló 2009. május 6-i 2009/44/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv.
[45] A kereskedelmi ügyletekhez kapcsolódó késedelmes fizetések elleni fellépésről szóló 2011. február 16-i 2011/7/EU európai parlamenti és tanács irányelv.
[46] Az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, az alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az öröklési ügyekben kiállított közokiratok elfogadásáról és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési bizonyítvány bevezetéséről szóló 650/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet.
[47] Steding, Rolf: Gesellschaftsrecht - Grundzüge, 1. Ausgabe, Baden-Baden, Nomos Verlag, 1997, 74, (idézi: Szikora: i. m. 191.)
[48] Szikora: i. m. 192.
[49] Gyuris: i. m. 76.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző az MTA levelező tagja (Budapest).
Visszaugrás
