Az új Munka Törvénykönyvének a heti pihenőnapra és heti pihenőidőre vonatkozó szabályai - a törvény indokolása szerint - lényegében fenntartják az eddigi szabályozást. Ha azonban a régi és az új Mt. rendelkezéseit összevetjük, szembeötlő és nehezen magyarázható változásokra bukkanunk. A változások általános iránya a heti pihenőnapok egyenlőtlen beosztására vonatkozó korlátozások radikális csökkentése. A változások a munkaidőkeretet alkalmazó munkáltatókat arra ösztönözhetik, hogy munkavállalóiknak heti pihenőidő helyett a jövőben inkább heti pihenőnapot adjanak.
A régi Mt. - az új törvényhez hasonlóan - a heti rekreáció biztosításának két formáját ismerte: a heti pihenőnapokat és a heti pihenőidőt. A régi törvény 124. §-át azonban nehezen áttekinthetővé tette, hogy nem választotta szét világosan a heti pihenőnapra és a heti pihenőidőre vonatkozó rendelkezéseket: a 124. § (1), valamint (5)-(10) bekezdése a pihenőnapot, míg a közbeékelt (2)-(4) bekezdés a pihenőidőt szabályozta. Ebből az a téves értelmezés is leszűrhető volt, hogy a pihenőnap és a pihenőidő akár együtt, egymást kiegészítve is alkalmazható: Ha például egy munkaidőkeretben dolgozó munkavállaló heti pihenőideje egy adott héten nem éri el az egybefüggő 40 órát, akkor arra a hétre a pihenőnap szabályai hívhatók segítségül (lásd Munkaügyi Értesítő, 2002. június, 184. o.).
A helyes értelmezés szerint természetesen nem volt lehetőség a két alternatíva vegyítésére: a Munkaügyi Értesítő 2010. szeptemberi száma már azt hangsúlyozta, hogy "a munkaidő-beosztásban egyértelművé kell tenni", a heti két pihenőnap szabálya vagy az egybefüggő pihenőidő szabálya kerül-e alkalmazásra. "Egy munkaidő-kereten belül egységesen (valamennyi hétvégén) ezt a szabályt kell alkalmazni" (257-258. o.). A törvény helyes értelmezése szerint tehát a munkáltatónak választania kellett: a munkavállalónak vagy heti két - alapesetben a vasárnapot is magában foglaló - pihenőnapot vagy egybefüggő heti pihenőidőt biztosított.
A heti két pihenőnap az általános munkarend szerint minden héten szombatra és vasárnapra esett. A törvény azonban csak annyit írt elő, hogy az egyik pihenőnapnak vasárnapra kell esnie; nem volt akadálya annak, hogy egy munkavállaló a másik pihenőnapját mondjuk minden héten szerdán kapja meg, ahogy annak sem, hogy az hetente más-más napra essen. Ha a munkavállaló nem munkaidőkeretben dolgozott, akkor minden héten mindkét heti pihenőnapját meg kellett kapnia.
A törvény 124. § (5) bekezdése munkaidőkeret alkalmazása esetén megengedte, hogy a pihenőnapokat kéthetente, illetve - kollektív szerződés vagy a felek megállapodása alapján - legfeljebb havonta összevontan adják ki. Fontos megjegyezni, hogy a törvény a heti pihenőnapok összevont kiadásáról beszélt. A későbbi hetekre átvitt pihenőnapot tehát a kiadás hete szerinti pihenőnappal összefüggően kellett kiadni. A pihenőnapok összevont kiadásának legfontosabb korlátját az jelentette, hogy hat nap munkavégzés után, egy pihenőnap kiadása kötelező volt. Ez alól csak kollektív szerződés tehetett kivételt meghatározott munkavállalói csoportok esetén. A régi Mt. 124/A. § (1) bekezdés c) pontjából az következett, hogy a heti pihenőnapok összevont kiadása esetén a munkavállaló vasárnapi munkavégzésre is beosztható volt, azonban havonta legalább egy pihenőnapot ekkor is vasárnap kellett kiadni számára.
10/11
Az egybefüggő heti pihenőidő alkalmazására csak munkaidőkeretben volt lehetőség. Ennek három esete volt, amelyek közül legnagyobb gyakorlati jelentőségre a régi Mt. 124. § (4) bekezdése tett szert. Eszerint munkaidőkeret alkalmazása esetén "a munkavállalónak a munkaidő-beosztása alapján hetenként legalább negyven órát kitevő, megszakítás nélküli pihenőidő is biztosítható, amelybe egy teljes naptári napnak és havonta legalább egy alkalommal a vasárnapnak bele kell esnie. A legalább heti negyven órát kitevő pihenőidő alkalmazása esetén a munkavállalónak a munkaidőkeret átlagában legalább heti negyvennyolc óra pihenőidőben kell részesülnie." A heti pihenőidő fő vonzerejét az jelentette, hogy azt az egész - alapesetben négy hónapos - munkaidőkereten belül rugalmasan lehetett beosztani.
A rugalmasság fő korlátja az volt, hogy heti 40 óra egybefüggő pihenőidőt minden héten biztosítani kellett a munkavállalónak, és hogy - álláspontom szerint - a heti 48 órás átlagos pihenőidőbe is csak a legalább 40 óra egybefüggő heti pihenőidőt lehetett beleszámítani. A régi Mt. ezen a ponton nem volt egyértelmű. A törvény szövege átlagban legalább heti negyvennyolc óra pihenőidőt írt elő. A szövegszerű értelmezés nem zárta ki, hogy a 124. § (4) bekezdése szerinti átlagos pihenőidőbe akár egy 40 órát el nem érő pihenőidő is beszámítson. Így felmerülhetett a törvénynek egy olyan alkalmazása, ahol pl. egy 4 hetes munkaidőkeretben dolgozó munkavállaló minden héten kapott 40 óra egybefüggő pihenőidőt, de ezeken felül a munkaidőkeret teljes tartama alatt egyszer sem részesült 36 óránál hosszabb pihenőidőben. Ha ezt a 36 órás pihenőidőt az átlagos heti pihenőidő kiszámításánál figyelembe vesszük, akkor a munkavállaló a munkaidőkeret átlagában (legalább) heti 49 óra pihenőidőben részesült, vagyis munkaidő-beosztása megfelelt a törvénynek. Ennek az értelmezésnek az elfogadása azt jelentette volna, hogy a pihenőidő szélsőségesen széttördelt kiadása is jogszerűnek minősült.
A régi Mt. alapján felmerülhetett azonban egy harmadik értelmezés is. Eszerint a 124. § (4) bekezdésének alkalmazásában nem csak a minimális 40 órás, hanem az átlagos 48 órás heti pihenőidőnek is "megszakítás nélkülinek" kellett lennie. Más szóval: a munkavállalót tulajdonképpen hetente 48 órás megszakítás nélküli pihenőidő illette meg; ha egy adott héten ennél rövidebb egybefüggő pihenőidőben részesült, azt egy másik héten hosszabb egybefüggő pihenőidővel kellett ellentételezni. Ha például egy négy hetes munkaidőkeretben dolgozó munkavállaló három héten át heti 40 óra egybefüggő pihenőidőben részesült, akkor a negyedik héten 72 óra egybefüggő pihenőidőt kellett kapnia. Ennek a követelménynek a munkaidőkeret tervezésekor úgy lehetett érvényt szerezni, hogy az átlagos heti pihenőidő kiszámításánál csak annyi egybefüggő heti pihenőidőt vesznek figyelembe, ahány hétből a munkaidőkeret áll. Ez az értelmezés volt a munkavállalók számára a legkedvezőbb, hiszen a hosszabb egybefüggő pihenőidő a szabadidő tartalmasabb eltöltését tette lehetővé.
Ez ellen az értelmezés ellen szólt, hogy a régi Mt. 124. § (4) bekezdésének utolsó mondata a megszakítás nélküliség követelményét a heti átlagos pihenőidő vonatkozásában nem említette, és erre irányuló jogalkotói szándék a törvény egyéb rendelkezéseiből vagy az indokolásból sem volt kiolvasható. Nem ír elő ilyet A munkaidőszervezés egyes szempontjairól szóló 2003/88/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv sem, amelynek 5. cikke kifejezetten csak heti minimum 35 órás egybefüggő pihenőidő biztosítását várja el a tagállamoktól. A munkavállalóknak kedvező értelmezés mellett szólt viszont az a kézenfekvő érv, hogy a munkaidőkeret alkalmazásával együtt járó rendszertelenséget hosszabb egybefüggő pihenőidőnek kell ellensúlyoznia. A régi Mt.-ben ezt támasztotta alá az is, hogy a törvény a munkaidőkereten belül a pihenőnapok "összevont" kiadását engedte meg, és feltételezhető volt, hogy a jogalkotó a pihenőidőre sem kívánt kedvezőtlenebb szabályozást alkotni.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
